Finnugor népek mitológiája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A finnugor népek mitológiája a finnugor nyelveket beszélő népek mitológiája.

Közös jellemzők[szerkesztés]

A finnugor elmélet szerint i.e. 1. évezredre a régi finnugor népek az Urál és a Volga vidékéről egészen a Balti-tengerig széttelepültek (a mai finnek, észtek, karélok és mások), eljutottak a Skandináv-félsziget északi felére (számik), elfoglalták Kelet-Európa erdős övezetét, eljutottak a Kárpát-medence területére is (magyarok).[1]

A szétköltözés során kialakult a balti finn népek (finnek, észtek, karélok, vepszék és mások) önálló mitológiai hagyománya, s kialakult a számi, mordvin, magyar, mari, udmurt, komi és obi-ugor mitológia. A szamojédek és más urál-altaji népcsoport mitológiájával rokon finnugor mitológia a fejlődés során hatottak a szomszédos népek mitológiájára, és maguk is sokat átvettek azokból. Jelentős volt az iráni, török, szláv és balti hagyomány, a kései szakaszban pedig a kereszténység és az iszlám hatása.

Az uráli nyelvcsaládhoz tartozó népek mitológiáiban a teremtésmítoszok általános jellemzőikben mutatnak rokon vonásokat: egy teremtő isteni lény (a komi Jen, a mari Kugo-Jumo, Numi-Torum az obi-ugoroknál stb.), egy vízimadárnak vagy madár képében megjelenő öccsének (a komi Omol, a mari és udmurt Keremet, a manysi Kuly-Otir), aki az ősóceán vízén úszkál, megparancsolja, hogy hozzon a víz fenekéről földet. Belőle teremti az isten a földet és rajta minden hasznosat, míg fivére, a szájában elrejtett földből a hegyeket és minden rosszat a földön. A kozmogónia másik változata szerint a világ egy őstojásból lett teremtve (finn, észt, számi és komi mitológiákban).

A finnugor mitológiában a föld három részre oszlik: a felső rész az ég, a középső a föld, amelyet az óceán vizei ölelnek körül, az alsó a hideg és a sötétség síron túli világa. A világ tengelye egy fa, oszlop vagy hegy. A felső világ lakói az istenek. A földet istennők személyesítik meg, akik néha a főistenekenek a feleségei (a manysiknál Numi-Torum mellett Kaltes-Ekva, az észteknél Vana-Isa mellett Maa-äma stb.). A földön az egyes tevékenységeket pártoló istenségek s a természet objektumai megszemélyesítő szellemek (erdei, víziszellemek) éltek. A finnugor mitológiára jellemzőek a természeti jelenségek és az elemek anyjaként szereplő szellemek : az erdő, a víz, a tűz, a szél anyja. Az alvilágban lakozott az istenek ellenfele, a gonosz teremtője a rosszakkal és a holtakkal együtt.

Az egyes finnugor hagyományokban szereplő égi isten alakja valószínűleg egy protonfinn istenségből ered, akinek a neve az ég, a levegő nevével rokon (ilma, juma). Ide tartozik elsősorban a finn és karél Ilmarinen, a számi Ilmaris, az udmurt Inmar, illetve a finn Jumala, a komi Jomal, az észt Jumal, a mari Kugo-jumo.

Finn és karél mitológia[szerkesztés]

Bővebben: Finn vallás

A karélok egy mondája szerint egy madár (kacsa, lúd vagy sas) az ősóceán felett repkedve fészket keres. A madár Väinämöinen térdére vagy egy kiemelkedő dombra rakja le végül tojásait. Ezekből a tojásokból keletkezik a világ. A finn-karél világmodell szerint a föld kerek, tengerek mossák, az égbolt középpontja a Sarkcsillag. Az égboltozatot egy világoszlop, egy magas hegy (vagy fa) támasztja alá. A világ közepén fekvő világhegy északon található, ahol az égboltozat a földdel találkozik.A folyón túl terül el Manala (Tuonela), a holtak birodalma (amelyet néha azonosnak tekintenek „észak honával”, Pohjolával).[2]

A főisten volt Ukko, a villámszóró öreg patrónus. Az erdő istene Tapio, aki segít, hogy szerencsés legyen a vadászat. A halakat Ahti a vizek istene adja, a füvek és fagyökerek istene Liekkö. Turisas hozott győzelmet a csatában, Ilmarinentől függött a tengeri időjárás és a szerencsés hajózás. A karél mitológiában Ukko felesége Rauni, ők adták a jó időt és a bő termést, Hiisin pedig a vadászszerencse múlott.

Észt és lív mitológia[szerkesztés]

Az észtek és a lívek mitológiai elképzelései csak töredékekben maradtak fenn a kereszténység elterjedését követően. Az észt-lív panteon vezetője az égisten Uku, s mellette Vana-isa („vén ősapa”) és Taevataat („égi nagyapó”). Észtország déli részén az égisten megtartotta ősi nevét, a Jumalt. Az égi atya párja a földanya, Maa-äma volt.[3]

Számi mitológia[szerkesztés]

A számik (vagy lappok) mitológiája sok tekintetben közel áll a finnhez. Legrégibb rétegébe tartozik az istenek nászát elbeszélő ciklus. A Nap (Päive) a Hold lányát kéri feleségül fiának, Päivelkének, de nem kapja meg. Ezzel megkezdődik az elemek küzdelme: a Nap oldalán küzd a föld és a hegyek, a háziállatok, a rénszarvasok és a madarak; a Hold oldalán pedig a víz, az árnyék, a túlvilág, a sarki fény és a vadállatok. Ennek a küzdelemnek a rozmár képében megjelenő éjféli öreg vet véget, aki éjszakába burkolja a földet. A Hold végül rááll a házasságra.

A számi istenek a világmindenség mindhárom régióját benépesítik. A három szintet ábrázolták sámándobokon. Kialakult egy túlvilágnak, a Szajvonépnek a képzete is. A panteon más-más összetételű volt az egyes lapp népcsoportoknál.

Komi mitológia[szerkesztés]

A komik mitológiája a kereszténység terjesztése során jelentős mértékben elpusztult. Több istent imádtak, főistenük Jen volt. Az eredetmítosz szerint a komik két fivértől, Osztjasztól és Osjasztól származnak, ők ketten a bőség mitikus korában uralkodtak, amikor nem kellett sem szántani, sem vetni. Őseiknek tekintették a csud népet, amely még a messze múltban vonult a föld alá. A komik mondái emlékeznek még egy kultúrhéroszra, az első kovácsra, Kudim-osára, aki ugyanúgy mint Pera vitéz és mások, ellenségeitől és a szörnyektől védi népét.[4]

Udmurt mitológia[szerkesztés]

Az udmurtok főistene Inmar, az ég ura, aki szemben áll Keremettel, aki a gonosz teremtője és az alvilág ura. A harmadik főisten Kildszin, a földnek és a termésnek istene, aki a hármas tagolású világegyetemben a föld istennőjének felel meg. Számos gonsz démont ismertek (keremetek), őket Inmar üldözte villámaival. Ilyen gonosz szellemek a mizs betegségdémonok, vagy a cser nevű járványdémon.[5]

Mordvin mitológia[szerkesztés]

A mordvinok két fő népcsoportjának, az erzáknak és a moksáknak a mítoszai sok rokon vonást mutatnak, noha különbségek is vannak egyes szereplők nevében, és a történetükben. A moksa-mordvinok főistene Skaj, neve az erza-mordvinoknál Niske. A népdalok Niskét és vele együtt Norovpaz istent, s az istenek panteonjába felvett Szentéletű Miklóst úgy ábrázolják, mint akik az ember sorsa felett rendelkeznek, s a világfa a lakóhelyük. A mordvin mitológia jellegzetessége, hogy a természeti jelenségeknek „anyaszellemeket” (ava) tulajdonít: Vir-ava az erdőanya, Vegy-ava a vízanya, Moda-ava a földanya, Tol-ava a tűzanya.

Mari mitológia[szerkesztés]

A marik mitológiája sok tekintetben rokon a mordvinokéval. A főistenség Kugo-jumo (jumo az isten fogalmát jelenti általában), aki szemben áll minden gonosz teremtőjével, Keremettel. A főistenek közé sorolták Tunia-jumót, a világmindenség urát, aki a szelek és felhők ura. Nagy tiszteletnek örvend még Os-Kecse-kugu-jumo, a Napnak és világosságnak istene, Kava-jumo, az ég istene, Morgencse-jumo villámisten stb. Kisebb mértékű kultusz övezte a természeti jelenségeket megszemélyesítő mitológiai szereplőket. A természeti jelenségek szellemeit „anyáknak” nevezik.

Manysi és hanti mitológia[szerkesztés]

A magyarok legközelebbi rokonainak tartott obi-ugorok, a manysik és hantik mítoszai erősen eltérnek egymástól. A fő teremtésmítosz szerint a föld abból az iszapból keletkezett az őstenger közepén, amelyet csőrében hozott fel a háromszor egymás után alábukó búvármadár, a luli. A mítosz egyik változatában a madarat minden isten ősatyja, Kors-Torum küldi le, a másik változatban Numi-Tórem, s a gonosz szellemek ura, Kuly-otir ölti magára a búvármadár képét. Az ember teremtésének ötletét a legismertebb mítosz Kaltes-Ekvának (a földanyának) tulajdonítja.

Az obi-ugoroknál is hármas felosztású a világmindenség: Numi-Torum az ég istene, Kaltes-ekva a földanya, Kuly-otir pedig az alvilágé, a holtak birodalmáé. A manysik és hantik képzeteiben jelentős helyet foglal el a lélekhit: gyakran előforduló motívum, hogy a férfiaknak öt, a nőknek négy lelke van.[6]

A démonikus erők között legismertebbek a menkvek, az emberevő erdei óriások. Rajtuk kívül az erdő lakói a gonosz utsik, ezek zoomorf lények. A menkvekhez hasonlóak a jószándékú miszek.

A mitológia hősmotívumainak középpontjában az otirok állnak, akiket gyakran ősatyáknak fogtak fel.[7]

Magyar mitológia[szerkesztés]

A magyar néphit semmilyen rokonságot nem mutat a finnugor népek egyébként is felszínes közös vonásaival. A népmesék és mondák, az archaikus népi imák és ráolvasások, valamint a népművészet és népszokások alapján rekonstruálható a mitológiai elképzelések rendszere. Nyoma van a krónikákban bizonyos totemisztikus mítoszoknak: nevezetes a turulhoz kapcsolódó történet szerint az Árpád-házi uralkodócsalád ősanyja egy turulmadártól esett teherbe. Egy másik mítosztöredék Hunor és Magor csodaszarvast üldöző és feleségszerző kalandját, vagyis a nemzetségalapítás eseményeit mondja el. A csodaszarvas alakja megjelenik a regölésben is.[8]

A magyarok mitológiai világképének alakításában fontos szerepe volt a sámánisztikus motívumoknak, amely azonban a magyaroknál csak a tengrizmus egyik megjelenési formája. A néphit rosta vagy szita alakjában őrizte meg a sámándob emlékét. A világ három szférája a felső, alsó (túlvilág) és középső. A felső az isten(ek) lakhelye, a középső az ember lakhelye, de itt fejtik ki tevékenységüket a szellemek, táltosok és boszorkányok is.[9]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Mitológiai Enciklopédia I. 530. o.
  2. Mitológia Enciklopédia I. 530. o.
  3. Mitológiai Enciklopédia I. 531. o.
  4. Mitológiai Enciklopédia I. 532. o.
  5. Mitológiai Enciklopédia I. 532. o.
  6. Mitológiai Enciklopédia I. 533. o.
  7. Mitológiai Enciklopédia I. 533. o.
  8. Mitológiai Enciklopédia I. 534. o.
  9. Mitológiai Enciklopédia I. 535. o.

Források[szerkesztés]

  • Mitológiai enciklopédia I–II. Főszerk. Szergej Alekszandrovics Tokarjev. A magyar kiadást szerk. Hoppál Mihály. Budapest: Gondolat. 1988. ISBN 963-282-026-6