Grúzok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Grúzok
Georgians (compilation).jpg
Teljes lélekszám
kb. 5-7 millió
Lélekszám régiónként
Régió
 Grúzia 3 729 635[1]
 Oroszország 157 803[2]
 Ukrajna 34 199[3]
 Görögország 27 400[4][5]
Nyelvek
grúz nyelv, kartvél nyelvek
Vallások
grúz ortodox egyház
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Grúzok témájú médiaállományokat.

A grúzok (grúzul: ქართველები kartvelebi) egy kaukázusi nép, amely Grúzia lakosságának többségét teszi ki. Nagyobb grúz közösségek élnek még Oroszországban, Törökországban, Görögországban, Ukrajnában, Iránban, az Egyesült Államokban és kisebb mértékben az Európai Unió országaiban.

A grúzok a Kaukázus legrégibb lakói közé tartoznak. Különböző nyelveket és nyelvjárásokat beszélő csoportokra oszlanak, kisebb-nagyobb mértékben eltérő hagyományokkal és szokásokkal. A dél-kaukázusi nyelvek (a grúz, a mingrél, a szván és a láz) beszélői valamennyien grúz nemzetiségűnek tekintik magukat. Közülük a mingrélek és a szvánok tipikusan kétnyelvűek, saját nyelvüket és a grúz nyelvet egyaránt beszélik. Utóbbi az ország hivatalos nyelve, amely saját ábécével és az 5. századba visszanyúló írásos hagyománnyal rendelkezik.

Legtöbbjük keresztény és az autokefál grúz ortodox egyházhoz tartozik, de vannak iszlám közösségeik is Törökországban, Iránban, Azerbajdzsánban, illetve a grúziai Adzsaria autonóm köztársaságban.

Kelet és nyugat kapujában a grúzokat számos civilizáció hatása érte hosszú történelmük folyamán. Sok kulturális hatást befogadtak és saját helyi kultúrájukba olvasztottak, amely fénykorát a középkorban érte el. Az ókori törzsszövetségekből a 11. század elejére bonyolultan strukturált feudális nemzet jött létre, amely a 13. századi tatár invázióig a kaukázusi régió domináns hatalma volt. A szomszédos hatalmak támadásai és a gyakori belvillongások ellenére Grúzia többé kevésbé független maradt egészen a 19. század elejéig, amikor az Orosz Birodalom foglalta el. 1991-ben szakadt el a Szovjetuniótól.

Nevük eredete[szerkesztés]

A grúzok saját megnevezése magukra kartvelebi (ქართველები), a nyelvükre kartuli (ქართული), az országra pedig Szakartvelo (საქართველო). A Kartli élete (Kartlisz chovreba) c. krónika szerint a nép ősapja Kartlosz volt, a bibliai Jáfet dédunokája. A nyelvészek szerint a nép elnevezése a proto-grúz Kartsz törzs nevéből származik, amely még az ókorban emelkedett ki a szomszéd törzsek közül és vált lokális vezető erővé.[6] Az ókori görögök (Sztrabón, Hérodotosz, Plutarkhosz, Homérosz) és rómaiak (Titus Livius, Cornelius Tacitus, stb.) a nyugati grúzokat kolkhisziaknak, a keletieket pedig ibériaiaknak nevezték.[7]

Görögül és a nyugat-európai nyelveken az ország neve Georgia, amelynek az eredete bizonytalan. Népszerű elképzelések szerint Szent Györgytől (aki az ország védőszentje) származhat; vagy esetleg a földművest jelentő görög "georgosz" szóból. Az ország magyar elnevezése a 20. század elején még szintén Georgia volt (lásd Pallas nagy lexikona, Révai-lexikon) de később, a szovjet orientáció idején az oroszos Grúzia honosodott meg. A szláv (és rajtuk keresztül a balti) nyelvekben az ország neve Grúzia, a népé pedig gruzin. Ennek eredete szintén nem ismert, a tudományos közvélemény által el nem ismert elméletében Alekszandr Mikaberidze szerint a perzsa gurg/gurgan szóból származik, ami farkast jelent,[8] és a régió is innen kapta volna a Gorgan nevet ("Farkasok földje")[9]).[6]

Származásuk[szerkesztés]

A történészek, régészek és nyelvészek megegyeznek abban, hogy a grúzok ősei még az újkőkorban telepedtek meg a Dél-Kaukázusban és Észak-Anatóliában.[10] A nyugati proto-grúz törzsek (muskok, szvánok, mingrélek) i.e. 1350 körül alapították meg az első grúz államot, Kolkhiszt. Az i.e. 7. században létrejött a keleti grúzok állama, Ibéria is.[11] Ezek a királyságok egyesítették a klánokat és törzseket és segítették az egységes grúz nép létrejöttét.[12]

A korabeli források különböző népekről írnak:

  • Josephus Flavius ibér, más szóval thobel (tubal) népről tudósít.[13]
  • asszír források említik az északkelet-anatóliai diaoha népet (görögük taokhoi). Történészek szerint ők is a grúzok őseinek tekinthetők. A ma Törökországhoz tartozó régióban a kora középkorban Tao-Klardzseti királysága terült el és a lakosság egy kis része ma is grúzul beszél.[14]
  • A kolkhisziakat először I. Tukulti-apil-ésarra asszír uralkodó és II. Szarduri urartui király évkönyvei említik az i.e. 11. és 8. században. Szintén írnak a nyugati-grúz meszketikről.[11][15]
  • a mai Kelet-Grúziában a keleti ibérek (más néven tibérek vagy tiberánok) éltek.[11]

A mai grúz nemzet a kolkhiszi és ibér népekből jött létre.[16][17]

Genetikájuk[szerkesztés]

Egy 2009-es vizsgálat szerint a grúzoknál a leggyakoribb, 30,3%-os az Y kromoszóma G haplocsoportja. Egyéb jelentős haplocsoportok a J2 (31,8%), R1a (10,6%) és R1b (9,1%).[18] Többségük fekete hajú és barna szemű, de kb. 30%-uk szeme szürke vagy kék és előfordulnak szőke grúzok is.[19]

Grúz kultúra[szerkesztés]

Nyelv[szerkesztés]

A grúz nyelv a kaukázusi nyelvcsalád dél-kaukázusi csoportjához (ún. kartvéli nyelvek) tartozik a kisebb grúz etnikai csoportok, a szvánok, mingrélek és lázok nyelveivel együtt. A mai irodalmi grúz nyelv eredetileg az ország keleti részének dialektusa volt, amely a kereszténység felvétele után, a Krisztus utáni I. évezredben terjedt el a többi régióban. Ma a grúzok döntő többségének ez az anyanyelve. A nyugati szván és mingrél nyelveket a valamikori Kolkhisz területén beszélték, de az egyesült Grúz Királyság létrejötte után (amelynek fővárosa, Tbiliszi keleten volt) veszítettek fontosságukból.

Vallás[szerkesztés]

A Világörökséghez tartozó Bagrati székesegyház az egyik legjelentősebb grúz vallási építmény

Az ortodox hagyomány szerint a kereszténységet Grúziába Simon és András apostolok hozták el az i.sz. 1. században. A lakosság ekkoriban a Mithrász-kultusz, a zoroasztrizmus és a helyi pogány vallások híve volt.[20] Kartli megtérítését Kappadókiai Szent Nino végezte. A kereszténység fokozatosan kiszorította a többi hitet és hivatalos vallássá vált; az egyetlen kivétel a zoroasztizmus volt, amely a 378-as akiliszenéi béke után formálisan is elismertek.[21] A grúzok a Bizánci Birodalom szövetségeseként évszázadokig a kereszténység és a terjeszkedő iszlám frontvonalában találták magukat, de a többszöri muzulmán invázió ellenére megtartották vallásukat.

A kereszténység nagyon fontos volt a saját írásrendszer kialakításában. A legkorábbi írásos nyelvemlékek vallási szövegek. Ma a grúziai lakosság 83,9%-a az autokefál grúz ortodox egyház tagja,[22] bár sokaknak ez elsősorban csak kulturális kötődést éa hagyománytiszteletet jelent, mert csak kb. 32%-uk jár rendszeresen templomba.[23]

A Törökárszággal határos Adzsar Autonóm Köztársaságban jelentős muzulmán közösség él, amely a szunnita iszlám hanafi ágát gyakorolja. A vallásosság a szovjet rendszer évtizedei és a függetlenség ortodox térítési erőfeszítései nyomán hanyatlóban van és inkább a köztársaság keleti kevésbé urbanizált részére jellemző.[24] A Törökországban élő grúzok többnyire szunniták, az Iránban élők pedig valamennyien a síita iszlám követői.

Grúz konyha[szerkesztés]

Grúz vendégség (Niko Piroszmani képe)

A grúz konyha alapvetően az országra jellemző, bár érték hatások Európa és Nyugat-Ázsia felől is. Az egyes földrajzi régióknak is megvannak a saját ételeik, megkülönböztetünk megreli, kaheti és imereti konyhát is. Bár alapvetően húsételeket készítenek, nagy a választéka a különböző salátáknak és húsmentes fogásoknak is.

A grúz vendégség során sok fogást szolgálnak fel; sorrendjüket, a pohárköszöntőket a "szertartásmester", a tamada határozza meg. Egy ilyen vacsora, amelynek során illik valamennyi fogást megkóstolni, akár órákig is tarthat. Az ételekhez köretet nem adnak, a húsokat különböző mártásokkal és kenyérrel eszik. A grúz konyha jellegzetes étele a sajtos kenyér (hacsapuri) és a lepénykenyér (lavas). Az édességeknek szűkös a választéka, helyette inkább különböző gyümölcsöket (füge, gránátalma, lótuszszilva, kakiszilva) fogyasztanak, amelyek nagy változatosságban teremnek az országban. A legkedveltebb édesség a must és liszt keverékébe mártogatott mogyoró vagy dió, a csurcshela.[25]

A volt Szovjetunió országaiban (főleg Oroszországban) népszerű a grúz konyha, szinte minden nagyobb városban vannak grúz éttermek.[26]

Grúzok galériája[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Preliminary Results of 2014 General Population Census of Georgia — National Statistics Office of Georgia. (Hozzáférés: 2015. május 1.)
  2. Итоги Всероссийской переписи населения 2010 года в отношении демографических и социально-экономических характеристик отдельных национальностей. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  3. Всеукраїнський перепис населення 2001 - English version - Results - Nationality and citizenship - The distribution of the population by nationality and mother tongue - Selection:. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  4. [1]
  5. ქართველები საბერძნეთში
  6. ^ a b Historical Dictionary of Georgia, 2, Rowman & Littlefield, 3. o (2015. december 8.). ISBN 978-1442241466 
  7. Braund, David. Georgia in Antiquity: A History of Colchis and Transcaucasian Iberia, 550 BC-AD 562, pp. 17-18
  8. Historical, Indo-European, and Lexicographical Studies. Walter de Gruyter, 211. o (1997. december 8.). ISBN 978-3110128840 
  9. The Sasanian World through Georgian Eyes: Caucasia and the Iranian Commonwealth in Late Antique Georgian Literature. Ashgate Publishing, 21. o (2014. december 8.). ISBN 978-1472425522 
  10. The Georgians, David Marshal Lang, p 19
  11. ^ a b c Cyril Toumanoff, Studies in Christian Caucasian History, p 80
  12. Cyril Toumanoff, Studies in Christian Caucasian History, p 58
  13. The Complete Works, Jewish Antiquities, Josephus, Book 1, p 57
  14. The Georgians, David Marshal Lang, p 58
  15. The Georgians, David Marshal Lang, p 59
  16. Charles Burney and David Marshal Lang, The Peoples of the Hills: Ancient Ararat and Caucasus, p. 38
  17. Cyril Toumanoff, Studies in Christian Caucasian History, p 57
  18. (2009. június 1.) „Y-chromosomal evidence of the cultural diffusion of agriculture in southeast Europe”. European Journal of Human Genetics 17 (6), 820–30. o. DOI:10.1038/ejhg.2008.249. PMID 19107149.  
  19. Дэвид М.Лэнг. "Общая характеристика и происхождение Грузин" // Грузины = The Georgians. — Москва, 2008. — ISBN 978-5-9524-3813-2
  20. GEORGIA iii. Iranian elements in Georgian art and archeology. (Hozzáférés: 2015. január 1.)
  21. The Making of the Georgian Nation. (Hozzáférés: 2015. január 2.)
  22. 2002 census results - p. 132
  23. Gallup Public Opinion Research, 2010 Gallup World Poll
  24. Thomas Liles, "Islam and religious transformation in Adjara", ECMI Working Paper, February 2012, [2], accessed June 4, 2012
  25. Bíró Margit: A grúz konyhaAladdin konyhája, Minerva, 1986, 103-130. oldal
  26. Mack, Glenn R.. Food Culture In Russia And Central Asia. Greenwood Publishing Group (2005). ISBN 0-313-32773-4 
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Georgians című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.