Jurij Alekszejevics Gagarin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jurij Alekszejevics Gagarin
Yuri Gagarin in 1963.jpg

Születési neve Юрий Алексеевич Гагарин
Született 1934. március 9.
Klusinó, Szovjetunió
Elhunyt 1968. március 27. (34 évesen)
Kirzsacs, Szovjetunió
Sírhely Temető a Kreml falánál
Házastársa Valentyina Gagarina
Gyermekei
  • Jelena Gagarina
  • Galina Gagarina
Szülei Anna Gagarina
Iskolái
  • College named Yuri Gagarin (Saratov)
  • Orenburgi katonai repülő főiskola
  • Zsukovszkij Repülőmérnöki Akadémia
Nemzetiség orosz
Egyéb beosztás pilóta, az első űrhajós
Rendfokozat ezredes
Űrben töltött idő 1 óra 48 perc
Repülések Vosztok–1
Kitüntetései
  • Szovjetunió Hőse
  • Lenin-rend
  • Pilot-Cosmonaut of the USSR
  • Hero of Socialist Labour of Czechoslovakia
  • Szocialista Munka Hőse
  • Georgi Dimitrov Érdemrend
  • Order of the Cross of Grunwald, 1st class
  • A Magyar Népköztársaság Zászlórendje
  • Karl Marx-rend
  • Order of the Nile
  • Klement Gottwald Érdemrend
  • Hero of Labor
  • Star of the Republic of Indonesia
  • Order of Playa Girón
  • Order of the Star of Africa
  • Jubilee Medal "40 Years of the Armed Forces of the USSR"
  • Medal "For the Development of Virgin Lands"
  • Arany Csillag
  • Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem huszadik évfordulójára emlékérem
  • Medal "For Impeccable Service", 3rd class
  • Jubilee Medal "50 Years of the Armed Forces of the USSR"
  • Order of the Southern Cross
  • A Szov­jetunió érdemes sportolója
  • Medal "For Impeccable Service"
  • Order of Aeronautical Merit
  • Supreme Soviet of the Soviet Union
  • Order of the Cross of Grunwald

Jurij Alekszejevics Gagarin aláírása
Jurij Alekszejevics Gagarin aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jurij Alekszejevics Gagarin témájú médiaállományokat.
Gagarin és a Gemini–4 űrhajósai, Edward White és James McDivitt Párizsban Hubert H. Humphrey amerikai alelnök és Georges Pompidou francia köztársasági elnök társaságában (1965)
NASA emléklap Gagarin űrrepülésének 10. évfordulójára John Glenn, James McDivitt és Neil Armstrong űrhajósok aláírásával

Jurij Alekszejevics Gagarin (oroszul: Юрий Алексеевич Гагарин; Klusino, 1934. március 9. – Kirzacs, 1968. március 27.) szovjet-orosz űrhajós, az első ember a világűrben – a Vosztok–1 űrhajóval indult 1961. április 12-én, Bajkonurból egy Föld körüli fordulatos útjára. Ezzel az emberes űrrepülések terén is megelőzték a szovjetek az amerikaiakat.

A világ első űrhajósa a Szovjetunióban, Klusinoban született egy parasztcsalád négy gyermeke közül harmadikként. Gyermekként megszenvedte a második világháború német megszállását – két testvérét is elhurcolták a betörő náci csapatok –. Később öntödei munkásnak képezte magát középiskolai tanulmányai során, előbb a közeli Gzsatyszk városában, később Moszkvában. Iskolai tanulmányai során lépett be az akkori kommunista ifjúsági szervezetbe, a Komszomolba, majd ezt követően egy szaratovi repülőklubba, hol Jak–18-ason tanult először repülni. Repülőtanulmányai miatt, amikor sorkatonai szolgálata megkezdődött, Cskalov városába, repülőkiképzésre vezényelték. 1957-ben pilótavizsgát tett MiG–15 repülőgépen és hadnagyi rangban tényleges szolgálatra vezényelték a luosztári katonai bázisra a Murmanszki régióba.

1959 nyarán a Szergej Koroljov által összeállított követelményrendszer alapján a pilóták között a hadsereg (a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának utasítására) elindított egy szelekciós folyamatot leendő űrhajósjelöltek kiválasztására. A végső cél hat jelölt kiválasztása volt, akik majd a Szovjetunió leendő Vosztok-programjában űrrepülést végezhetnek. A válogatást a Központi Katonai Repüléskutató Kórházban végezték, amelynek során előbb 154 főre, majd 20 főre csökkent a kiválasztottak köre. Ez a csoport később a Hogyinka bázisa költözött és ott fizikai gyakorlatokkal rostálták tovább a mezőnyt, amely végül 6 főre csökkent. Ők lettek a Szovjetunió első űrhajósjelöltei, köztük Jurij Gagarinnal. A hat űrhajós kiképzése haladt tovább, miközben Koroljov, illetve a programot irányító és a csoportot átvevő Kamanyin altábornagy folyamatosan figyelte a jelöltek teljesítményét. Különböző szűrőfeltételek mentén 1961. április 3-án, kilenc nappal a tervezett első Vosztok repülés előtt Kamanyin javaslatára Jurij Gagarint választották ki – German Tyitov tartalék jelölése mellett – az első repülésre.

1961. április 12-én, helyi idő szerint reggel 9:07-kor a Vosztok–1 űrhajó a katonai R–7 „Szemjorka” interkontinentális ballisztikus rakéta|interkontinentális ballisztikus rakétából átalakított Vosztok–K rakéta vállán elstartolt a tyuratami Bajkonur Űrközpontból, majd röviddel később Föld körüli pályára állt utasával, Jurij Gagarinnal. Az űrhajós rádión végig jelentette a saját állapotát, valamint az űrhajója működésének paramétereit, amelyek rendben voltak az esetleges negatív jóslatok ellenére. A TASSZ szovjet hírügynökség csak a sikeres startot követően hozta nyilvánosságra a világ előtt a sikeres start tényét és jelentette be, hogy a világ első embert szállító űrhajója, Jurij Gagarinnal a fedélzetén Föld körüli pályára állt a világűrben. Jurij Gagarin a Kedr (Cédrus) rádió hívójelet használta a repülése során. Az űrhajó 108 perces keringése során 1 Föld körüli fordulatot tett és a szovjetunióbeli Szaratov közelében szállt le (a szovjet titkolózás miatt csak sokára derült fény rá, hogy ezzel 400 km híján nem volt meg a teljes fordulat és az űrhajós sem a FAI nemzetközi repülési rekordokat nyilvántartó szervezet szabályai szerint teljesítette a repülést).

A repülést követően Gagarin hazai és nemzetközi diadalútra indult és számos kitüntetéssel halmozták el. A világ 30 országát látogatta meg, köztük hazánkat is, népszerűsítve az űrrepülés ügyét és hazáját, a Szovjetuniót. Később már nem hajtott végre több űrrepülést, bár néhány évvel az első repülését követően ismét űrhajós kiképzésben részesítették, az új, Szojuz űrhajó közelgő repüléseire, illetve a szovjet holdprogram feladatainak teljesítéséhez. A kiképzés közben, egy MiG–15 UTI repülőgépen felszállva szenvedett repülőbalesetet 1968 március 27-én, amikor a géppel ő és gépparancsnoka lezuhant és meghalt.

Ifjúkora[szerkesztés]

Jurij Gagarin 1934. március 9-én született a Moszkvától nyugatra fekvő Klusino faluban, Gzsatszk város közelében (mely utóbbit éppen őutána neveztek át 1968-ban Gagarin névre). Szülei egy kolhozban dolgoztak, édesapja, Alekszej Ivanovics Gagarin ácsként, édesanyja Anna Tyimofejevna Gagarina pedig a tejüzem dolgozójaként. Jurij a család harmadik gyermeke volt, nagyobbik bátyja, Valentyin 1924-ben, nővére Zója 1927-ben született és míg bátyja Gagarin születésének idején már szüleinek segített a munkában, nővérére hárult a feladat, hogy vigyázzon öccsére és az 1936-ban született legkisebb testvérre, Boriszra.[1]

A kisfiú 1941. szeptember 1-jén elkezdte általános iskolai tanulmányait, amelyet azonban durván félbe szakított a hitleri Németország csapatainak második világháborús inváziója a náci Barbarossa terv keretében, ahogy Moszkva elfoglalására vonult fel a német haderő. Gagarin faluját 1941. novemberében szállták meg a német csapatok,[2] így a tanulmányai megszakadtak. A család otthonát a németek lefoglalták és műhelyt alakítottak ki benne, a családfő engedélyt kapott a németektől, hogy a telkük ház mögötti részén egy sárkunyhót húzzanak fel, ahol nagyjából 3 x 3 méteren volt kénytelen élni a hattagú család még másfél évig, amikor 1943. április 9-én a Vörös Hadsereg fel nem szabadította a települést.[3] Időközben bátyját, Valentyint és nővérét Zoját a németek kényszermunkára hurcolták német és lengyel területen fekvő koncentrációs táborokba, ahonnan csak 1945-ben, a háború után térhettek haza. A legkisebb fiút, Boriszt a németek elfogták és felakasztották, de csodával határos módon megmenekült, mivel foglyul ejtői rossz munkát végeztek a műveletnél és a család még az előtt levágta a kötelet, mielőtt a fiú meghalt volna, így szerencsésen megmenekült.[4] Gagarin számára a felszabadulást követően újraindult az iskolai oktatás, ahol a tanárai intelligens és szorgalmas tanulóként jellemezték, aki különösen matematikából és fizikából tűnt ki.[2]

Gagarin repülő növendékként Szaratovban 1954-ben

1945. május 24-én a család beköltözött Gzsatszk városába, ahol Gagarin továbbtanult és 1949-ig a hatodik osztály befejezésééig jutott.[2] A szülei azt szerették volna, ha befejezi a hetedik osztállyal az iskolát szülőhelyén, de Gagarin Moszkvában szeretett volna tanulni. Akkoriban a közlekedési nehézségek miatt nem volt könnyű eljutni a fővárosba és Gagarin le is késte a felvételit, mire oda tudott utazni és csak szeptember 30-án tudott nagybátyja, Szavelij Ivanovics Gagarin közbenjárására felvételt nyerni a 10. számú Ljuberecki szakiskolába. Iskolai tanulmányaival egyidőben Gagarin belépett a kommunista ifjúági szervezetbe, a Komszomolba. 1951 májusában sikerrel végezte el a hetedik osztályt, majd júniusban szintén sikeres érettségit tett.[5]

1951 augusztusában Gagarin felvételt nyert a Szaratovi Ipari Műszaki Iskolába, annak is az öntödei szakára, ahol öntőmunkásnak képezték ki. Az iskolában jó testnevelési eredményeinek köszönhetően a Munkaügyi Tartalékok Társaságának titkára lett. 1954. október 25-én belépett a Szovjetunió Szaratovi DOSZAAF repülő klubjába (a Szovjetunió hadseregének, repülésének és haditengerészetének támogatását szolgáló önkéntes közösség), ahol elkezdett repülőleckéket is venni, majd letette a könnyűgépes pilótavizsgát. 1955 sikeres év volt a növendék számára: tanulmányait kitüntetéssel végezte, míg a repülőklubban egyedül önállóan repülhetett ki egy Jak–18 repülőgéppel. Repülőklubbeli tagsága során 196 repülést hajtott végre, 42 óra 23 percet repülve. [6]

Belépése a légierőbe[szerkesztés]

Tanulmányai és repülővizsgái után még 1955-ben Gagarint besorozták a szovjet hadseregbe, ahol repülő előképzettsége miatt Cskalov városába (ma és korábban Orenburg) küldték, az ottani, Vorosilov marsallról elnevezett 1-es számú katonai pilótaiskolába.Egy neves oktatónál tanult és hamarosan tanulmányi eredményei alapján kinevezték a parancsnok szárnysegédjének. Iskolai előmenetele kiváló volt, bár a legendárium szerint társaival verekedésig fajult konfliktusai támadtak, amelynek nyomán kórházba is került. Azonban a kiváló tanulmányi eredmények ellenére a repülésben kezdetben nem volt sikeres, a gyakorló repülések leszállásait rendre elhibázta. Olyannyira, hogy az iskola el is kívánta tanácsolni. A döntés előtt (amely ellen Gagarin könyörgött, hogy vonják vissza) az iskola igazgatója azt a mentő ötletet találta ki, hogy Gagarin kis termete (összesen 157 cm magas volt) miatt tegyenek egy magasító párnát az ülésébe, hogy más rálátási szöge legyen a repülés során. Az ötlet bevált, onnantól Gagarin jól teljesítette a leszállásokat is.[7][3]

1957. október 25-én Gagarin letette a pilótavizsgát a MiG–15-re és kitüntetéssel diplomázott a repülőiskolán.[6] A végzett pilótát a murmanszki régió luosztári bázisára vezényelték a 769. Vadász Repülő Ezredhez, amely a 122. Vadászrepülő Osztály kötelékébe tartozott és MiG-15 gépeket üzemeltetett.[8]

Gagarin az űrhajós kiválasztásban[szerkesztés]

Az űrhajóscsoport válogatása[szerkesztés]

A szovjet űrprogram 1959 nyarán jutott el oda, hogy az emberrel végrehajtott repüléshez magát a repülést majdan végrehajtó űrhajóst (vagy űrhajósokat) elkezdjék keresni. A Szergej Koroljov által összeállított követelményrendszer alapján a Szovjet Légierő pilótái közül kerestek 25–30 év közötti, 170–175 cm testmagassággal rendelkező, 70–72 kg-os testsúlyú, kiváló egészségi és mentális állapotban levő pilótákat.[9]

Több mint 3000 pilóta részvételével, több fordulóban zajlott le a pszichológiai és fizikai teszteket egyaránt tartalmazó válogatás 1959 nyarán, amelyek végén 20 jelölt léphetett tovább a további válogatási fordulóba. A végleges szelekciót a moszkvai Központi Repülő Tudományos Kutató Kórházban végezték 1959. október 3-i kezdettel, amelyben újabb pszichológiai és fizikai próbáknak (forgószékes vizsgálatoknak, alacsony nyomású kamrának, centrifuga tesztnek) vetették alá a kutatók a pilótákat. 1960. január 11-én Konsztantyin Versinyin marsall megalapította a Frunze Katonai Akadémián az Űrhajós Kiképző Központot, a 20 fős jelöltcsoport további próbái itt folytatódtak a költözés után, amelyek során előbb 12, aztán 8, majd 6 fősre szűkült a jelöltek mezőnye. A lezajlott válogatás során 6 jelölt maradt fenn a rostán. A végső hat fő kiválasztása 1960. május 30-án történt meg. Egy hónappal később a jelöltek az újonnan létrehozott Csillagvárosba költöztek át, ahol a kiképzésük 1960. június 29-én megkezdődhetett. Később, a kiképzés ideje alatt egy baleset okozta haláleset és egy másik baleset okozta sérülés miatt még két helyen változott a jelöltlista, amely végül a következőképpen állt össze: Jurij Gagarin, Valerij Bikovszkij, Andrijan Nyikolajev, Pavel Popovics, German Tyitov, Grigorij Nyeljubov. Közülük kerülhetett ki később a világ első űrhajósa.[10]

A szovjet kormány (és elsősorban Hruscsov) kifejezett kívánsága az volt, hogy az első űrhajós 100%-ban „orosz” legyen, vagyis nem csak mindkét szülőjének, hanem a nagyszüleinek is orosznak kellett lennie. Ennek a kívánságnak nem felelt meg Popovics, aki ukrán volt, Nyikolajev (csuvas) és Bikovszkij, aki félig ukrán volt. Engedélyezték azonban számukra, hogy a későbbi űrrepülések részesei legyenek, hogy ezzel a „népek barátságát” demonstrálják a Szovjetunión belül.[11]

Kezdetben úgy tűnt, hogy a még a 20-as listán szereplő Alekszej Leonov lesz az első űrhajós, mert a feltételeknek maradéktalanul megfelelt, ám kissé nagyobb testalkatú volt a többieknél, ezért Koroljov mást keresett és nem is került be a végső 6 jelölt listájára. Ebből a listából a végső válogatásnál már csak ketten voltak a lehetséges űrhajósok listáján, Gagarin és Tyitov, igaz esetleges harmadikként esélyes volt még Vlagyimir Komarov is, aki csak kissé volt testesebb náluk.[11]

Ekkor újabb politikai feltétel szűrte a jelölteket: a leendő űrhajósnak munkás- vagy parasztcsaládból kell származnia. Ebben Gagariné volt az előny, mert falun született és mindkét szülője paraszt volt. Tyitov is falun született, de apja falusi tanító volt, vagyis „értelmiségi”, Komarov pedig szintén értelmiségi családból származott, akik ráadásul városban éltek (ő maga pedig mérnök volt).[12][11]

A történelmi jelentőségű kiválasztásra egészen a kiképzés végéig kellett várni. A kiválasztásért felelős irányítók – Szergej Koroljov, a teljes űrprogram irányítója, és Nyikolaj Kamanyin, a személyzeti ügyek felelőse – csak a repülés előtt egy héttel választották ki, és 1961. április 8-án nevezték meg az Állami Bizottság előtt jelöltjüket. Döntésük szerint a világ első űrrepülését Jurij Gagarin hajthatta végre, tartalékaként German Tyitov állt készen, Tyitov tartaléka pedig Grigorij Nyeljubov lett.[13] A kiválasztott Gagarin nem a legjobb volt a tesztekben, ám minden tesztben a legjobbak között volt, a teljesítménye inkább volt egyenletesen magas, mintsem kiemelkedő. Emellett a pillanatnyi fizikai és pszichikai kondíció is Gagarin mellett szólt, így esett a választás rá, Tyitovval szemben.[14]

Egyéni kiválasztási folyamata[szerkesztés]

Az első szovjet űrhajósok kiválasztásának folyamata az SZKP Központi Bizottságának 1959. január 5-én kelt 22-10. számú, illetve a Szovjetunió Minisztertanácsának 569.264 sz. 1959 májusi határozataival kezdődött. A két vezető testület felhívta a Légierőt, hogy válasszanak ki és készítsenek elő pilótákat űrrepülési feladatokra. A képzést a Szovjetunió Fegyveres Erőinek Légiereje feladatkörébe utalták, amelynek alapján Konsztantyin Versinyin légügyi főmarshall parancsával megalapították 26266. sz. különleges katonai egységet, amelynek feladatává tette a leendő kozmonauták kiképzését (később ebből az egységből alakult meg a Légierő Kozmonauta Kiképző Központja).[15]

A válogatást a Központi Katonai Repüléskutató Kórház szakemberei valósították meg, amelynek egyik vezetőjét Jevgenyij Anatoljevics Karpovot kinevezték a kiképző központ élére. Az amerikai Mercury-programhoz hasonlóan a szovjet orvosok is egészségügyi szempontok szerint végezték a rostálást. Akinek gyakori hörghurutja volt, mellkasi fájdalmakat tapasztalt néhanap, hajlamos volt a gyomorhurutra, vagy a vastagbélgyulladásra, mind eltanácsoltatott. De fontos volt a testméret is, Koroljov kapszulájában nagyobb testű űrhajós nem fért el. Összesen 3000 jelölttel kezdték meg a kiválasztási folyamatot, amelyből a légierő 154 főre szűkítette a mezőnyt, majd az orvosi vizsgálatok 29 fősre rostálták a csoportot, hogy végül kiválasszanak 12 jelöltet a végső kvalifikációra, amelyet még kiegészített egy újabb 8 fős kontingens, így alakult ki a 20 fős csoport.[15]

A felkészülés a Hogyinka Légibázison, Moszkvában kezdődött és számos fizikai gyakorlatot tartalmazott, ráadásul az ezekben elért eredmények alapján tovább rostálták a mezőnyt. Az edzésekre jellemző volt, hogy Alekszej Leonov később úgy nyilatkozott róla, „mintha az olimpiára készítették volna fel őket”. Később a szaratovi területre települt át a csoport, ahol ejtőernyős ugrásokat gyakoroltak, fejenként 40-50 alkalommal, úgy szárazföldre, mint vízre érkezésekkel. A gyakorlatok során kapott eredményeket szintén jegyezték és a 20 jelöltet végül 6-ra csökkentették (az eredeti központi tervek is egy ilyen létszámú csoportról szóltak), amelynek jeles tagja volt Gagarin is. Később a hat főből két ember (Anatolij Kartasov és Valentin Varlamov) különböző balesetekben elszenvedett sérülések miatt kiesett, őket két másik jelölttel (Grigorij Nyeljubovval és Jevgenyij Hrunovval) pótolták. A csapat nemhivatalos nevet is kapott az amerikai Eredeti Hetekhez hasonlóan: ők lettek a Hatos Élcsapat. A jelöltek között voltak olyanok, akinek a végzettsége alacsony volt, ezért őket a Zsukovszkíj Légierő Mérnöki Akadémiára irányították továbbképzésre, így Gagarint is, aki 1960. szeptemberében kezdte meg tanulmányait, bár a diplomáját csak 1968-ra szerezte meg. A képzés mellett tovább folytak a különböző gyakorlatok, így oxigénkamrában tették ki a jelölteket oxigénszegény környezetnek, vagy centrifugában magas g-erőknek. Pszichológiai kísérletek is részei voltak a tesztnek, így például Gagarint is visszhangmentes szobába zárták, hogy a teljes izolációt szimulálják számára.

A kiképzés során jellemzések is születtek a jelöltkről, így Gagarinról például a következőket írták az orvosok:

Szerény, zavarba jön, amikor a tréfái kissé csípősre sikerednek; magas fokú intelligenciai fejlettség jellemzi Jurijt; fantasztikus memóriája van; megkülönbözteti a többiektől a magasfokú és éles figyelme a környezetére; jól fejlett képzelete van; gyorsan reagál; kitartók, lelkiismeretesen felkészül a gyakorlatokra és egyéb tevékenységeire, könnyen kezeli az égi mechanikai és matematikai formulákat, de ugyanúgy kitűnik a magasfokú matematikai kérdésekben is; nem feszélyezi, ha meg kell védenie álláspontját, ha úgy érzi, neki van igaza; feltűnik, hogy jobban érti az élet dolgait, mint sok más barátja

A Hatok mindegyike megkapta a pilóta-űrhajós titulust 1961 januárjában, majd egy kétnapos vizsgálaton vettek részt, amelynek irányítja Nyikolaj Kamanyin altábornagy volt, aki a Vosztok-program katonai irányítója lett. A kétnapos vizsgálat célja jelezte, hogy a projekt szintet lépett, az volt a kitűzött feladata, hogy rangsorolja a jelölteket, hogy melyikük mennyire felkészült egy későbbi űrrepülésre. Ennek keretében már szimulátoros próbáknak is alávetették őket az M.M. Gromov Repülési Kutatóközpontban a Vosztok űrhajó egy életnagyságú makettjében. Az első napon zajlottak a gyakorlati próbák, amelyekben Gagarin, Tyitov, Nyikolajev és Popovich kiválóra teljesítette a tesztfeladatokat, amelyek kiegészültek a repülés fázisaira vonatkozó kérdésekkel is. A második napon írásbeli vizsgák következtek, ahol a bíráló bizottság Gagarint helyezte az első helyre (a második Tyitov, a harmadik Nyeljubov volt). A három legjobb Tyuratamba utazott, hogy ott egy repülésre teljesen felkészített Vosztok űrhajón gyakoroljon tovább.

Végül 1961. április 8-án összeült egy Állami Bizottság a személyzeti kérdésekben való döntésre, ahol Kamanyin volt az előadó. Az altábornagy Gagarint nevezte meg első számú űrhajósnak és Tyitovot, mint a tartaléka. A feljegyzések szerint nem volt további vita, a bizottság elfogadta Kamanyin javaslatát azzal, hogy kijelöltek még egy további tartalékot is: ha Gagarin bármilyen okból megbetegedett és kiesett volna, Tyitov helyettesítette volna, és még ott volt Nyeljubov második számú tartalékként.

Űrrepülése[szerkesztés]

A repülés formális előkészítése 1961. március 28-án kezdődött, amikor az űrprogramért felelős szovjet állami bizottság összeült, és a Szputnyik–10-ről szóló jelentés mellett egy – szigorúan titkos – hivatalos javaslatot készítettek az SZKP felé az emberes repülés engedélyezésére. Magán a javaslatot kidolgozó ülésen egy sor, a repüléssel kapcsolatos egyéb döntést is meghoztak, illetve az illetékesek a kellő tájékoztatáshoz jutottak. Ilyen információ volt például, hogy arra az esetre, ha a fékezőrendszer hibája miatt az űrhajó a tervezett egy keringést követően nem tudna visszatérni, úgy az űrhajós elegendő ellátmánnyal rendelkezik a következő hét napra, amely idő alatt természetes módon is lefékeződik a légkörben az űrhajó, és magától visszatér. Ilyen volt az a döntés is, hogy mikor hozza nyilvánosságra a TASZSZ hírügynökség a repülés tényét. Eszerint a sikeres felszállást követően, de jóval a leszállást megelőzően javasolták a bejelentést megtenni, mivel egyrészt így elhárulhatott minden olyan esetleges vád, hogy az űrhajós katonai céllal kémkedik, illetve egy esetleges nem várt helyen történő leszállás esetén a mentés könnyebben szervezhető más országok bevonásával. Ezen az ülésen dőlt el a program nyilvánosságnak szánt neve is. Az addig használt Korabl-Szputnyik név helyett az addig szigorúan titkos Vosztok nevet javasolták „publikálni” az első emberes repüléshez, azon egyszerű oknál fogva, mert a Korabl-Szputnyik 6 elnevezés nem passzolt egy történelmi repüléshez. A lehetséges startdátum közelebbi meghatározása is ekkor történt meg, a bizottság április 10–20. közé tette a repülés lehetséges időpontját.[16] A párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága 1961. április 3-i határozatában hivatalosan is elfogadta a javaslatot, és engedélyt adott egy embert szállító űrhajó felbocsátására.[16]

Kijelölték a startidőpontot is: a Vosztok–1 felbocsátására 1961. április 12-én – helyi idő szerint – 9:07-kor kellett sort keríteni. A reggeli startidőpontot úgy határozták meg, hogy a repülés végén, a fékezés előtt az űrhajó orientációs rendszerének szenzorai számára a legjobb megvilágítási feltételek álljanak a rendelkezésére, hogy a fékezés időpontjában – valahol Afrika felett – a rendszert nehogy megzavarja valami, amitől a fékezés rosszul sikerülhet.[17]

Az űrhajósok az utolsó kiképzési napon rövid eligazításon vettek részt, majd kilátogattak az indítóállásba, ahol kötetlen beszélgetést folytattak az ottani személyzettel. Ezt követően megkezdődött a közvetlen repülésre való felkészülés, az űrhajósjelöltek testére szenzorok kerültek és megkezdődött az életfunkcióik orvosi monitorozása. Gagarin és Tyitov 21:30-kor feküdt le (még az ágyukban is beépített szenzorok figyelték, mennyire nyugodtan alszanak).[17]

A Vosztok–1 startprocedúrája 6 órával a tervezett felszállás előtt – helyi idő szerint – 1961. április 12-én, hajnali 3:00-kor kezdődött. A bajkonuri 1-es számú indítóállásban (és Szovjetunió-szerte a rádió-követőállomásokon) megkezdődött a rakéta és az űrhajó utolsó felkészítése, amelynek befejeztét 6:00-ra jelentették. Közben az űrhajósokat 5:30-kor ébresztették, majd egy rövid reggeli után következett a beöltözés (Tyitov egészen az indítóállásig teljes értékű tartaléknak számított, teljesen beöltözött, és az utolsó pillanatban is készen kellett állnia, hogy beugorjon Gagarin helyére, ha társával bármi történt volna). A repülésre a Szokol űrruha első példányait használták. Ezt követően egy busz szállította a két beöltözött űrhajóst és számos kísérőjüket az indítóállásba. (Az űrhajós legendárium szerint út közben meg kellett állni, mert Gagarinnak vizelnie kellett. Szintén ugyanezen legendárium szerint az első szovjet űrhajós ezzel hagyományt teremtett, minden őt követő szovjet/orosz űrhajó utasai megállnak egy szertartásos „könnyítésre”.[18])

Gagarin ezek után beszállt az űrhajóba (a hivatalos feljegyzések szerint beszállás előtt patetikus beszéddel búcsúzott az indítóállás személyzetétől és az őt az űrhajóhoz kísérőktől, ám ez inkább csak a propaganda része volt, mintsem tény, hisz például a beszédet rögzítő hangfelvételről kiderült, hogy napokkal korábban, Moszkvában készült). Lévén a repülés teljesen automatikus, Gagarinnak nem volt túl sok dolga a repülés előkészületeiben, lényegében unatkozott a felszállásig.

A startra végül helyi idő szerint 9:06:59,7-kor (UTC 6:06:59,7) került sor. Gagarin a rádióforgalmazáshoz a Kedr (cédrus) hívójelet kapta.

Start[szerkesztés]

Eseménysor:[19]

  • 9:07:00 Start
A start pillanatát Gagarin csak Koroljov rádiózásából és a megnövekedett rázkódásból érzékelte. A szovjetek nem alkalmaztak visszaszámlálást az első űrrepüléseiknél, az az USA-ban dolgozó német rakétamérnök-csoport találmánya volt.[14]
  • 9:08:10 Első státuszriport
  • 9:09:19 Első fokozat leválás
  • 9:10:00 Orrkúp leválás
  • 9:12:58 Második fokozat leválás
A start után közel hat perccel fogyott ki az R-7-es központi fokozatának üzemanyaga, a fokozat hajtása leállt, mindössze négy kis helyzetszabályzó rakétafúvóka működött pár másodpercig, amelyek a rakéta pályán tartását biztosították a meghajtás kiesésének idejére. Majd levált a fő fokozat és a végfokozat gyorsította tovább az űrhajót. A meghajtáskiesés 10–15 másodperce alatt Gagarin először érzékelte a súlytalanságot.
  • 9:18:28 A harmadik fokozat leválása, az űrhajó pályára állása.
Bár a híradások évtizedeken át állították, hogy Gagarin Föld körüli pályára állása mindenben tökéletes volt, ám ez nem volt igaz. A '90-es évek végén megjelent pályaadatok alapján kiderült, hogy a Vosztok–1 pályájának 327 kilométer magasságban levő földtávolpontja közel 100 kilométerrel haladta meg a tervezett 230 kilométeres értéket. Ez rögtön biztonsági problémákat vetett fel. A magasabb pálya hosszabb időtartamra jelentett stabil keringést, azaz a biztonsági tartalékként szereplő „B-terv” (miszerint, ha probléma adódik a visszatéréskori fékezéssel, legfeljebb a természetes lassulás miatt 5–7 nap múlva magától tér vissza az űrhajó) nem működött volna. A túlgyorsítás következtében ténylegesen létrejött pályáról baj esetén 2–4 hét elteltével térhetett volna vissza az űrhajó, Gagarinnak a létfenntartó készletek idő előtti kifogyása miatti halálát valószínűsítve. A másik probléma a visszatérési pont máshová helyeződése volt, a tényleges pálya leszállópontja máshová került, váratlan feladatot róva a kutató-mentő szolgálatokra.[20]

Keringés[szerkesztés]

Az űrhajós kétoldalú rádiókapcsolatot tartott fenn a földi irányítóközponttal. Feladata volt az űrhajó rendszereinek folyamatos figyelése, saját életfunkcióinak ellenőrzése, jegyzetek készítése, sőt még egy étkezés is. Maga a repülés teljesen automatizált volt, mert előre nem lehetett tudni, hogy az űrhajós képes lesz-e dolgozni a súlytalanság állapotában. Szinte semmilyen probléma nem történt, kivéve azt, hogy a ceruza, amivel Gagarin a hajónaplót írta, az ülés alá került, és onnan nem tudta kivenni.

Koroljov javaslatára az űrrepülés tényét a felbocsátás után nyilvánosságra hozták (a korábbi és a későbbi szokás az volt, hogy a repülést csak a leszállás után jelentették be). Ennek oka az volt, hogy így külföldön is észlelhették az űrhajó rádiós kommunikációját, megerősítve ezzel az űrrepülés megtörténtét, míg fordított esetben ezt nehéz lett volna bizonyítani. (ez logikailag cáfolja azt a feltételezést, hogy ezt megelőzően is járt volna ember az űrben, mivel azt ugyanilyen okból a fellövés után bejelentették volna - ha pedig titokban akarták volna tartani, akkor Gagarin esetén is így tettek volna).

Elsőként az amerikai hírszerzés szerzett tudomást a repülésről. Egy alaszkai elektronikai felderítő állomás húsz perccel a start után fogta először a Vosztok–1 rádiójeleit. Később sikerült megerősíteniük azt is, hogy ember ül a rádióforrást jelentő objektumban: egy szívverés szinuszritmusát tudták azonosítani, mivel a rádiójelek egyik csatornáján a telemetria orvosi sávját sikerült befogniuk.[21]

A szovjet irányítás úgy tervezte meg a Vosztok–1 pályáját, hogy az zömmel a tengerek, óceánok felett húzódjon végig. Az egyetlen keringés során Gagarin mindössze kilenc ország felett repült el. A tervezésnél azért lett cél a minél kevesebb szárazföld érintése, mert a szovjet vezetés nagyon fontosnak tartotta hangsúlyozni a repülés békés jellegét, és a tervezők számára világossá tették, hogy messze el kell kerülni az Egyesült Államokat és a Nyugat országait, nehogy a Szputnyik–1-hez hasonló hisztéria törjön ki, és a nyugati újságírók ismét haditettnek állítsák be a repülést.[22]

Eseménysor:[23][24]

  • 9:21 Az első üzenet a HF sávon
(A habarovszki rádióállomásról azonban nem érkezett válasz, a kétoldalú kommunikáció nem járt sikerrel.)
Gagarin érdeklődött a pályaparaméterekre vonatkozott, az űrhajóban ugyanis nem volt olyan rendszer, amelyből az űrhajós megtudhatta volna, hogy az elért pályája az előre tervezettek szerint alakul-e, ezt csak a földi irányítás tudta megállapítani és közölni vele.
  • 9:29 Az URH kapcsolat vége, az űrhajó elhagyja a Kamcsatka-félszigetet.
Az URH adás megszakadása után csak az RH adás állt rendelkezésre, ám az nagyon gyenge minőségűnek bizonyult, csak akkor vált használhatóvá, amikor a Vosztok–1 később elérte a pálya földtávolpontját, messze a Csendes-óceán felett.
Gagarin elmulasztotta a helyi naplementét, csak akkor eszmélt rá, hogy belépett a sötét féltekére, amikor az ablakon át már nem látott semmit, csak sötétséget. Ekkor feljegyzéseket írt a repülési naplójába (ami egy jegyzetblokkból és egy zsinórral hozzá rögzített ceruzából állt). Aztán egy kísérlet következett: Gagarin evett néhány falatot az előkészített ételből. Előzetesen voltak olyan felvetések, mely szerint a súlytalanságban képtelenség lesz enni, a kísérlet rácáfolt erre, Gagarin gond nélkül evett és ivott. A tapasztalatait fel szerette volna jegyezni, de nem találta a ceruzáját. Amikor hozzákezdett az étkezéshez, hagyta, hogy a jegyzetblokkja és a ceruza lebegjen a kabinban, de aztán a zsinór valahogy elengedte a ceruzát, ami elveszett a kabinban. Ekkor úgy döntött, a vele levő hangrögzítőre mondja fel tapasztalatait, ám ez is akadályba ütközött, a diktafon magnószalagja addigra betelt (a kis eszköz hangimpulzusra kapcsolt be, de a mikrofonja túl érzékenyre sikerült, és a kabin apróbb hangjai, mint a ventilátorok zaja, beindították), ráadásul értéktelen információval. Gagarin úgy döntött, visszatekercseli a szalagot egy kicsit és rámondja a diktafonra a tapasztalatait.
  • 9:46 A fékezőmanőverre való felkészülés.
Habarovszk egy rövid üzenetet küldött Gagarinnak, inkább csak egy kódot – „KK” – mintsem részletes parancsot. Ennek értelmében Gagarinnak vissza kellett jeleznie, ha látta, hogy a távirányítással küldött parancs betöltődött az automatikus leszállító rendszerbe (a repülés mindvégig távirányítással zajlott, az irányítóközpont aktiválta a parancsokat, Gagarin csak felügyelte a rendszereket). Gagarin két perccel később jelentette a művelet sikeres megtörténtét.
  • 9:48 A Vosztok–1 a nyugati hosszúság 170° mentén szelte át az egyenlítőt és átlépett a déli féltekére. Gagarin jelenti a helyzetét.
  • 9:49 Az első sikeres RH üzenetváltás a Csendes-óceán felett
  • 9:50 Elkezdődik az orientációs manőver, a napszenzorok a megfelelő pozícióba tájolták az űrhajót a fékezéshez
A Vosztok űrhajó fenekén helyezkedtek el a fékezőrakéták, ehhez az űrhajót át kellett fordítani, hogy a rakéták a haladási irány felé fejthessék ki hatásukat. A manővert automatikus rendszer vezérelte, amelynek fő eleme egy napszenzor volt, amely az űrhajó Naphoz képesti relatív helyzetét mérve pontos irányba fordította a kabint. (A rendszernek volt még egy tartalék manuális-vizuális rendszere is, amellyel Gagarin egy beépített távcsővel kézzel tudta volna irányba fordítani a kabint.) Gagarin tehát üzenetében az elsődleges rendszer működőképességét – egyben az egyszerűbb, automatikus leszállási módot – igazolta vissza.
  • 9:53 Kamanyin parancsot adott, hogy végre közöljék Gagarinnal, megfelelő pályán repül.
Gagarin tehát végre értesülhetett róla, hogy minden rendben van a repülésével. Ezzel szemben a pályája korántsem terv szerint alakult, Kamanyin intézkedése inkább Gagarin megnyugtatására irányult, lényegében becsapták az űrhajóst, mivel a kezdeti gyorsításnál a Vosztok–1-et kissé túlgyorsította a rakéta és magasabbra került a pályája, így a fékezőrakéta hibája esetén Gagarinnak nem volt esélye a túlélésre.
  • 10:00 A TASZSZ hírügynökség nyilvánosságra hozta a hírt a világ közvéleménye számára, hogy az első ember jár éppen a világűrben.
„A Szovjetunió a mai napon fellőtte a világ első embert szállító űrhajóját, a Vosztokot egy egy fordulatos Föld körüli útra. Az első űrpilóta Jurij Alekszejevics Gagarin őrnagy, szovjet állampolgár. Kétoldalú rádiókapcsolatot teremtettünk és tartunk fenn Gagarinnal.”
A szovjet hírügynökség csak akkor jelentette be a világnak a hírt, amikor a Vosztok–1 már rendben pályára állt, és biztos volt a siker.[21] Eredetileg három verziót készítettek a bejelentéshez: egyet, amely a győzelemről, a dicsőségről szólt, egy másikat, amelyet arra az esetre készítettek elő, ha az űrhajó nem állt volna sikeresen pályára és a tajgában vagy az óceánban ért volna földet és amelyben felkérik más országok kormányait, hogy nyújtsanak segítséget az űrhajós felkutatásában, végül a harmadikat a kudarc, a világ első űrhajósának halála esetére írták meg.[25]
  • 10:02 A moszkvai rádió is bemondta a hírt.
  • 10:09 A Vosztok–1 kilép az árnyékból és átlép a nappali féltekére.
A földrajzi helyet tekintve a Magellán-szorost elhagyva, az Atlanti-óceán déli része felett bukkant ki az űrhajó a sötétből.
  • 10:11 Az utolsó rádiókapcsolat a habarovszki rádióállomással.
  • 10:18 A rádiókapcsolatot átvette a moszkvai rádióállomás.
Gagarin ugyan nem válaszolt az üzenetre, ám hallotta az üzenetet. A repülés során először alkalmazták az űrhajós katonai rangjelzését, amely ráadásul új volt: Gagarint hivatalosan pár órával a repülés előtt léptették elő főhadnagyból őrnaggyá.[26]

Leszállás[szerkesztés]

Mivel a Vosztok nem rendelkezett manőverező hajtóművel, ezért a pályáját sem tudta változtatni, így a visszatérése a Föld felé ún. ballisztikus pályán történt. Az űrhajót arra is felkészítették, és az űrhajónak olyan keringési pályát terveztek, hogy ha a fékezőrakéta (aminek nem volt tartaléka) meghibásodik, az űrhajó körülbelül 5–7 nap alatt lefékeződött volna, és visszatér a légkörbe. Gagarinnak elegendő ellátmánya volt erre az időszakra is.

A visszatérés a felszállás utáni 39. percben a magasságszabályzó automatika bekapcsolásával kezdődött. A 71. percben bekapcsolt a fékezőrakéta, majd a légköri fékezés emésztette fel az űrhajó mozgási energiájának nagy részét, végül a végső 5–7 km-es távot az űrkabin és utasa külön-külön ejtőernyővel tette meg. A légköri fékezés során a tekintélyes, 8–10 g-s lassulást kellett Gagarinnak elviselnie.

Eseménysor:[19]

  • 10:25:04 Fékező manőver.
A fékező manőver a rádió követőállomások hatókörén kívül következett be, Gagarinnak nem volt rádiókapcsolata, csak a fedélzeti hangrögzítőre mondta rá a megfigyeléseit. A TDU–1 fékezőrakéta 44 másodpercig működött, a Vosztok–1 letért a Föld körüli pályáról és belesüllyedt a légkör sűrűbb rétegeibe. A Vosztok–1 Afrika nyugati partjainál Kongó partjai fölött lépett be a légkörbe.
  • 10:26:42 A visszatérő kabin és a műszaki egység leválasztásának elméleti ideje.
Nem sokkal a fékezőrakéta leállását követően a visszatérő kabinnak le kellett válnia a műszaki egységről, ám a szeparáció nem történt meg teljesen. A korabeli krónikák mindenben tökéletes repülésről írtak, így elhallgatták a visszatéréskor történt hibát. Gagarin azonban már a repülés után elmondta, hogy az űrhajó két egysége nem vált szét megfelelően, bár a két egység fizikailag szétkapcsolódott, de valamely kapcsolóelem, vagy kábel egymáshoz kötötte őket, és az ébredő légerők pörgésbe vitték az űrhajót.
„…Amint a TDU (a fékezőrakéta) leállt, egy éles rántást éreztem. Az űrhajó igen nagy sebességgel pörögni kezdett a tengelye körül. A Föld átcikázott a VZOR (az ablak) előtt fentről le és jobbról balra. A pörgés sebessége elérte a másodpercenkénti 30 fokot, de nem többet… Minden pörgött. Az egyik pillanatban Afrikát láttam – mivel éppen Afrika felett jártam –, a másikban a horizontot, a harmadikban az eget…”[27]
Az illetékesek sokáig tartották magukat a tökéletes repülés teóriájához és Gagarin megtévesztett időérzékével magyarázták az így nyilvánosságra került perceket, miszerint a leválasztást hosszabbnak érezte, mint az valójában volt és ezt hihette szétválasztási hibának. Később elismerték a hibát, elfogadva Gagarin feltételezését, miszerint valamilyen vezeték tartotta összekapcsolva a két űrhajórészt, amely csak sokára szakadt el, vagy égett át a súrlódástól. Azonban még későbbi analízisek a hiba okának és a leszállás kritikus részének egy újabb forgatókönyvét dolgozták ki. Eszerint a fékezőrakéta egyik hajtóanyag-szelepe már a fékezőmanőver kezdetén meghibásodott és azon keresztül szökni kezdett a gáz, ezért a hajtómű kicsit a tervezett idő előtt leállt (ezzel a tervezett 136 m/s helyett csak 132 m/s lassulás következett be), ám az idő előtti leállás megzavarta a rendszert, és az nem aktiválta a hajtómű-leállítási parancsot, valamint később a szétválasztási parancsot sem. A nyitva maradt üzemanyagrendszerből a hajtóanyagtartály túlnyomását biztosító gáz, valamint az oxidálóanyag tovább szökött, amely gyors pörgésbe vitte az űrhajót. Később – vélhetően egy vészhelyzeti biztonsági parancsnak köszönhetően – megtörtént a szétválás, mintegy 10 perccel a tervezett időpont után.[28]
  • 10:36 A visszatérő kabin és a műszaki egység leválasztásának tényleges ideje.
A Vosztok–1 leszállóegységének és műszaki egységének szétválása Egyiptom felett történt meg, és nagyjából az eseménnyel egy időben megkezdődött a repülés utolsó fázisa, a légkör áttörése. A kabin a légkörbe érve tüzes golyóként száguldva fékeződött. Gagarin később a következőképpen írta le az élményt:
„Hirtelen nagy bíbor lángok tűntek fel a szemem sarkában. Ugyanilyen bíbor fényt figyeltem meg a jobb oldali kisablakon. Éreztem, ahogy beleng az űrhajó, és a hőpajzs borítása égni kezd. Nem tudom mi okozhatta azokat a pattogó hangokat: lehet, hogy maga a szerkezet okozta, vagy a hőálló borítás miatt is lehetett, de pattogó hangot hallottam. A frekvencia 1 pattanás volt percenként. Általánosságban azt is éreztem, hogy a hőmérséklet felszökik… Aztán következett a lassulási erő fokozatos növekedése. A műhorizont egyfolytában kilengett minden tengely körül. Ahogy a túlterhelés elérte a csúcspontját, megláttam a Napot. A sugarai a kabinajtó kisablakán és a jobb oldali kisablakon szűrődtek be. A visszaverődő sugarakból azt is meg tudtam becsülni, ahogy a kabin forgott. Mire a túlterhelés elérte a csúcspontját, a kabin lengése 15 fokra csökkent. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a túlterhelés elérte a 10 g-t is. Akkor volt egy 2–3 másodperces időszak, amikor a műszerfal elhomályosodott. A látásom kezdett szürkülni. Megfeszítettem az izmaimat. Ez használt, minden visszakerült a rendes kerékvágásba.”[29]
  • 10:55: Leszállás.
A légköri fékezést követően Gagarin a terveknek megfelelően 7 km-es magasságban katapultált a kabinból, és külön ejtőernyővel ereszkedett tovább, majd landolt a Volga folyó egyik kanyarulatnál levő Szmelovka falu melletti szántásban, Szaratov városától délnyugatra. Összesen 108 percet repülve egy Föld körüli keringést tett meg.

Gagarin végül nem ott ért földet ahová az eredeti leszállási zónát kijelölték. A rakéta túlgyorsítása miatt megváltozott orbitális pályaelemek miatt, ahonnan az automatikus fékezés nem volt képes korrigálni a pályaeltérést, többszáz kilométeres eltérés volt tapasztalható az eredeti célponttól. Eredetileg Sztálingrádtól (ma: Volgográd) 110 km-re kellett volna leszállnia, ehelyett Szaratov körzetében, Engelszk városa mellett, Szmelovka és Podgomorje falu határában egy szántásban ért földet. Elsőként egy, a földeken dolgozó parasztasszonnyal és unokájával találkozott a világűrből visszatérő űrpilóta, akik kissé megrettentek tőle. Majd egy traktoros rohant el Szmelovkába értesíteni a hatóságokat a földet érés tényéről. Közben a repülés pályája mentén készültségbe helyezett katonai alakulatok egyike radaron érzékelte a visszatérő űrhajót, sőt a katapultálást követően azt is, hogy a radarjel két részre válik szét. Az engelszki repülőtérről egy Mi–4 kutató-mentő helikoptert küldtek azonnal, (mivel a fokozott készültség okáról tudták, hogy a visszaérkező űrhajó és utasa lehet a radarjel forrása). Nemsokára a kutató-mentő szolgálatok is a helyszínre értek. Itt azonban meg kellett keresni Gagarint, aki nem volt a kabinban, mivel a kolhozparasztok már elvitték onnan (a mentőalakulatok őrt hagytak a kapszula mellett). Miután megtalálták az űrhajóst, elvitték előbb Engelsz városába, ahonnan telefonon jelentette a feladat teljesítését Konsztantyin Versinyin marsallnak, a légierő parancsnokának, valamint egy gratuláló táviratot vett át, amelyet Hruscsov küldött a számára. Később Kujbisev érintésével tértek vissza Tyuratamba[21]

A repülés utáni események[szerkesztés]

Moszkvai fogadtatás[szerkesztés]

Gagarin repülését követően az első aktus volt, hogy az űrhajóst főhadnagyból őrnaggyá léptették elő. Ebben a kérdésben maga Hruscsov döntött, mivel előzőleg nem voltak tervek a siker ünneplésére. A főtitkár felhívta a védelmi minisztert, Malinovszkij marsallt, és azt mondta: „Gagarin most főhadnagy. Sürgősen elő kell léptetnünk őt." Malinovszkij meglehetősen vonakodva mondta, hogy századosi rangot ad Gagarinnak. Erre Hruscsov mérges lett: „Milyen százados? Adj neki legalább egy őrnagyi csillagot." Malinovszkij sokáig nem értett egyet, de Hruscsov ragaszkodott az ötletéhez, és aznap Gagarinból őrnagy lett.[30] Más visszaemlékezések szerint Gagarin főhadnagy következő előléptetését 1961 áprilisában kellett volna megkapnia, de Dmitrij Usztyinov főtitkár helyettes, korábbi védelmi miniszter azt javasolta, hogy haladéktalanul léptessék elő Gagarint őrnaggyá. A rendkívüli előléptetésre vonatkozó parancs még a felszállás előtt készült el, de Jurij Gagarin csak leszállás után tudta meg, hogy őrnagy lett. Ugyanakkor az összes április 12-i TASSZ bejelentés már "Jurij Gagarin őrnagyot" említett kommünikéiben.[31]

Két nappal az űrrepülést követően Gagarin egy Il–18 repülőgép fedélzetén utazott Moszkvába, amelyet egy hét MiG–17 vadászgépből álló tisztelgő vadászkötelék kísért a fővárosig. Ünnepélyes formában, vadászkísérettel haladt a repülő formáció Moszkva központja felett, elérve a Vörös teret, majd leszálltak Vnukovo repülőterén, ahol Gagarint nagyszabású fogadás várta: ujjongó emberek, újságírók és a reptéri személyzet, valamint, az ország vezető személyiségei. Gagarin gépe a repülőtér központi épületéhez taxizott, odatolták a leszállólépcsőt és Gagarin szállt le róla elsőként.[32] A repülőgéptől a kormányállványig vörös szőnyeget húztak ki, majd Jurij Gagarin végiglépdelt rajta. Útközben kibomlott a cipőfűzője, de nem törődött vele (a megbotlást kockáztatva) és egy katonai induló hangjaitól kísértetve Hruscsov elé lépett és jelentett:

A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke elvtárs! Örömmel jelenthetem Önnek, hogy a Kommunista Párt Központi Bizottsága és a szovjet kormánya által kiadott feladatot teljesítettem...'[33]

A repülőtéri fogadást követően Gagarint egy nyitott ZIL–111V gépkocsin Moszkva központjába, a Vörös térre vitték, ahol az út során mindenütt ünnepló tömeg fogadta, zászlókat, plakátokat lengettek az emberek. Volt aki áttörte a felállított kordont és virágcsokorral üdvözölte az űrhajóst. A Vörös téren aztán gyűlést tartottak, ahol az állami vezetők fogadták Gagarint a Lenin-mauzóleum mellvédjén. Hruscsov itt bejelentette, hogy a Szovjetunió nevében Gagarint kitüntette a Szovjetunió Hőse és a Szovjetunió Pilóta-űrhajósa érdemérmekkel. A tömeggyűlés 3 órán át tartott, majd annak végeztével Hruscsov a mauzóleumba kísérte az űrhajóst a szarkofághoz, hogy leróják tiszteletüket. Ezt követően a Kremlben, egy fogadással folytatódott az ünneplés, ahol az állam prominens vezetői vettek részt és Leonyid Brezsnyev átadta a Szovjetunió Hőse és a Lenin-rend kitüntetéseket. Másnap a külföldi sajtó képviselőinek tartottak hivatalos sajtótájékoztatót.[33]

Világkörüli körút[szerkesztés]

Gagarin a repülése után rendkívül népszerűvé vált világszerte. Ezt a népszerűséget kihasználva hazája „békemisszióba” küldte a repülést követő négy hónapban és ennek keretében járt Csehszlovákiában, Finnországban, Angliában, Bulgáriában, Egyiptomban, Magyarországon, Kanadában és Izlandon. Legelső útja Csehszlovákiába vezetett, ahol Prágában fogadták őt. Első útjára menetrend szerinti járaton, egy Tu–104-es fedélzetén utazott. ahol a járat utasai felismerték Gagarint és autogrammokért rohantak hozzá, P. M. Mihailov repülőgép parancsnok pedig behívta a pilótafülkébe, és átadta neki a kormányt. Csehszlovákiában Gagarin meglátogatott egy öntödét, ahol a helyi dolgozóktól ajándékot kapott - egy öntödei munkás szobrocskáját –. A csehszlovák kormány a "Csehszlovákia Szocialista Munkájának Hőse" címet adományozta neki. Innen Gagarin útja Bulgáriába vezetett. Szófiához közeledve, bolgár pilóták köteléke fogadta, akik tiszteletbeli kíséretet adtak az érkező bajtársnak a leszállásig. Gagarin Bulgária több városában járt, Plovdivban és Szófiában a város díszpolgárává választották és megkoszorúzta Alyosha emlékművét, egy szovjet katonai emlékművet. Az útja következő állomása Finnország volt, ahová 1962-ben újra ellátogatott.[34]

1961 júliusában Gagarin egy angol öntödei szakszervezet meghívására érkezett Angliába. Angliába érkezvén egy Rolls-Royce Silver Cloud-II gépkocsival hordozták körül, amely a különleges alkalomra különleges rendszámot kapott: YG 1 (Yuri Gagarin 1) állt a lökhárítóra szerelt táblán. A látogatás során először Manchesterbe látogatott, az Egyesült Királyság legrégebbi öntödei szakszervezetének központjába. Ott az űrhajós megkapta az angol öntödék tiszteletbeli munkása oklevelét. A látogatás során Jurij Gagarin aranyérmet kapott az Űrfejlesztési Alaptól és találkozott az ország vezetésével: Harold Macmillan miniszterelnökkel és II. Erzsébet királynővel.[35][36]

1962. január - februárjában Gagarin az Egyesült Arab Köztársaságba (Egyiptom) látogatott el, az ország fegyveres erőinek alelnöke és főparancsnoka, Abdel Hakim Amer marsall meghívására. Az űrhajós 7 napig tartózkodott Egyiptomban. Gamal Abden-Nasszer, az ország elnöke Jurij Gagarint a köztársaság legmagasabb kitüntetésében - a Nílus nyaklánca - részesítette[37]. 1963 szeptemberében Gagarin Párizsba látogatott, ahol a szovjet küldöttség tagjaként részt vett a XIV. Nemzetközi űrhajós kongresszuson[38]. A világ első űrhajósa összesen mintegy 30 országot látogatott meg külföldi látogatások keretében.[39]

Érdekesség, hogy Gagarin világszerte különleges népszerűsége miatt John F. Kennedy elnök meggátolta, hogy az űrhajós ellátogasson az Egyesült Államokba.[40]

Gagarin űrrepülést követő élete[szerkesztés]

Jurij Gagarin élete az űrrepülését követően erős fordulatot vett. Egyrészt 1961. szeptember 3-án beiratkozott a Légierő Zsukovszkij Mérnöki Akadémiájára, amelyet végül 1968-ban végzett el, amikor 1968. február 17-én megvédte disszertációját „az együléses repülőgépek használatának módszertanáról és szubszonikus aerodinamikájáról” témában. Az Állami Vizsgabizottság Jurij Gagarin ezredest "pilóta-mérnök-űrhajós" képesítéssel ruházta fel, és az Akadémia posztgraduális képzésére ajánlotta.

Másrészt Gagarin széleskörű társadalmi kötelezettséget teljesített, amikor az űrhajózás népszerűsítésére járni kezdte az országot különböző szervezetek különböző találkozóin és élménybeszámolóin részt vévén. Nyikolaj Kamanyin visszaemlékezései szerint ez egy három éves időszakot ölelt fel, amelyek során ezek a találkozók lezajlottak. Az időszak kellemetlen mellékterméke volt, hogy – mivel az ilyen találkozókat rendszerint díszebédek is kísérték, ráadásul Gagarinnak nem maradt ideje a korábban rendszeresen végzett sporttevékenységre – az űrhajós 7-8 kilogramm súlyfelesleget szedett fel. Ennek csak az újbóli űrhajós kiképzésre vezénylése és az ahhoz szükséges edzések újbóli felvétele vetett véget, amelynek nyomán a súlyproblémája megoldódott.

Harmadrészt Gagarin aktív politikai tevékenységbe is kezdett (pontosabban elvárásként fogalmazódott meg a rendkívül népszerűvé vált személyiség számára, hogy vegyen részt a Szovjetunió politikai tevékenységében). Ennek keretében Gagarin helyettes titkári minőségben tagja lett a Szovjetunió Tanácsa Legfelsőbb Tanácsának 1962-ben (ekkor a szicsevszki körzetben választották képviselővé). Ezzel párhuzamosan a Komszomol Központi Bizottságának is tagja lett. Emellett még a Szovjet-Kubai Baráti Tanács és a Finn-Szovjet Társaság tiszteletbeli tagjaként is dolgozott.

Negyedrészt 1964-ben Gagarint kinevezték a Kozmonauták Képzési Központjának vezetőjévé, valamint a szovjet űrhajós különítmény parancsnokává.

1966 hozott ismét változást az életében, visszatért az űrhajósléthez, mivel elkezdte a Szojuz-program keretében a felkészülést egy űrrepülésre. Kijelölték Vlagyimir Komarov mellett az új űrhajótípus berepülésénél a Szojuz tartalékűrhajósává a Szojuz–1 repülésre. A repülés tragédiával végződött: a repülést meg kellett szakítani, mivel az egyik napelemtábla nem nyílt ki, így nem volt elégséges elektromos energia, majd a leszállás közben az ejtőernyő beszorult az ejtőernyőházba, így nem tudott kinyílni az ereszkedés végső szakaszában, így az űrhajó sima leszállás helyett becsapódott a földbe és az űrhajósa szörnyethalt. Gagarint a kijelölési folyamat során a későbbi Szojuz–3 repülésre nevezték ki parancsnoknak, ám a tragédia ezt a repülést jelentősen késleltette (később már csak Gagarin halálát követően szállt fel az űrhajó Georgij Beregovoj űrhajóssal). A kiképzése folytatásaként Gagarin bekapcsolódott a Szovjetunió holdprogramjába is, tagja lett a Holdra készülődő szovjet űrcsoportnak.

Gagarinnak mindeközben a kiképzés során a légi jártasságát kiképző repülésekkel kellett visszaszereznie. A Zsukovszkijon végzett tanulmányai alatt, illetve az egyéb kötelezettségei miatt éveken keresztül nem repült és így elvesztette repülésre alkalmas státusát. A kiképzésbe való becsatlakozásakor folytathatta a repüléseket, de csak instruktor felügyeletében, önállóan nem repülhetett ki. Erre először 1967 decemberében nyílt volna lehetősége, ám a MiG–17 gépét vezetve hibázott (a leszálláskor téves siklópályán közelítette meg a kifutópályát, a pilótazsargon szerint „rövidre jött”), így továbbra sem kapta meg a jogosultságot az egyedül repülésre.

Mindeközben szabadidős tevékenységek tekintetében is aktív volt Gagarin. 1964-től a Krasznaja Zvezda (Vörös Csillag, a Honvédelmi Minisztérium kétnaponta megjelenő hivatalos lapja) újság űrrepülési rovatánál volt külsős újságíró. Másik két hobbija a vizisízés és a kaktuszok gyűjtése volt. Előbbiben nagyrészt az ő kezdeményezésére létrehozták a Szovjetunió Vizisí Szövetségét, amely 1965-ben megrendezte az első országos bajnokságot is.

Magánélete[szerkesztés]

Jurij Gagarin és felesége, Valentina tapsol a Teatro alla Scala társulatának, amely 1964-ben a moszkvai Bolsoj Színházban mutatta be Turandot-t

1957-ben ismerkedett meg későbbi feleségével, Valentyina Gorjacsevával, aki akkoriban Orenburgban a Repülésirányító Központ Egészségügyi Igazgatóságán laborasszisztensként dolgozott. Találkozásukra Moszkvában a május 1-i parádén a Vörös-téren került sor 1957-ben. Ugyanazon év november 7-én házasodtak össze – egyben egy nappal korábban végzett a légierő repülőiskoláján és léptették elő hadnaggyá és vezényelték a luosztári bázisra, az északi Murmanszk közelébe szolgálatra –. A párnak két lánya született, Jelena Jurijevna Gagarina (1959), aki később művészettörténészként a moszkvai Kreml Múzeum igazgatója lett és Galina Jurijevna Gagarina (1961), aki pedig közgazdaságtan professzorként Pljehanov Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetőjeként dolgozott.

A pár boldog házasságban élt, bár feljegyeztek egy esetet, amikor a család a Fekete-tengernél nyaralt 1961 szeptemberében, a feleség rajtakapta férjét egy szerelmi légyotton egy nővérrel, aki egy csónakbalesetet követően ápolta férjét. Gagarin az ablakon át próbált menekülni a szituációból, de a második emeleten voltak éppen, ahonnan leugrott. Ekkor szerezte a szemöldöke fölött megmarad forradását is.

Gagarin viszonya a valláshoz[szerkesztés]

A Szovjetunió átpolitizált és vallásellenes világában a fontosabb személyiségektől is azt várták, hogy állást foglaljon ebben a témában. Néhány forrás ezügyben azt állította, hogy Gagarin a repülése során azt mondta, hogy „Én nem látok semmiféle Istent idefönn”, ami aztán később széles körben elterjedt. Később, 2006-ban az űrhajós egyik barátja Valentyin Petrov azt nyilatkozta egy interjúban, hogy Gagarin soha nem mondott ilyet, ez az idézet ehelyett Hruscsovnak egy a Központi Bizottság előtt elmondott beszédéből vett idézet, amelyet a kor vallásellenes kampányának keretében mondott el. Ezzel szemben egy 2011-es cikkben jelent meg egy a Csillagvárosi Ortodox Templom plébánosától származó idézet: „Gagarin” (aki maga is megkeresztelt ortodox keresztény volt) „megkereszteltette idősebb lányát, Jelenát a repülése előtt és családjával megtartották a karácsonyi és húsvéti ünnepeket”.

Önéletrajzi írásában, az Út az űrbe című műben, amelyet a Pravda jelentetett meg is a fentiekhez hasonlóan vallott:

„Az ember űrrepülése nyomasztó csapást mért az egyházakra. A hozzám érkező levelek folyamában elégedetten olvastam azokat a vallomásokat, amelyekben a hívők a tudomány vívmányainak nyomása alatt lemondtak Istenről, egyetértettek abban, hogy nincs Isten, és minden, ami a nevéhez fűződik, fikció és ostobaság.”

Később történészek ezt úgy értékelték, hogy az írás csak részben tekinthető önéletrajzi ihletésűnek, valójában N. Gyenyiszov és S Borzenko, a Pravda kolumnistái írták Gagarin tollbamondásából, ám a „hivatalos” önéletrajz egyben propaganda célokat is szolgált, azaz nem feltétlenül közvetlenül az űrhajós véleményét tükrözik, hanem az „elvárt” ideológiai mondanivalót csempészte bele a két író.

Egy másik, vallást érintő kérdésben is sokat emlegették Gagarint, néha eltúlozva, néha helyére téve a szerepét. A téma a kommunizmus során lerombolt, a napoleoni háborúknak emléket állító Megváltó Krisztus Székesegyházának, valamint a szintén lerombolt diadalívnek a helyreállítása volt. Állítólag Gagarin támogatta ezt a helyreállító munkát, amely részben a katonai emlékek ápolását, részben azonban az ortodoxia hagyományápolását segítette volna. Visszaemlékezések vannak pro és kontra, hogy Gagarin ebben mennyire és az ortodox ápolása kapcsán milyen értelemben exponálta magát.

1966-ban a Tudomány és Vallás folyóirat megjelentetett egy, a szovjet űrhajósok vallást elítélő nyilatkozatát a Szovjetunió fiatal ateistái-leninistái címmel, amelyet azonban Gagarin nem írt alá.

Halála[szerkesztés]

Gagarin 1967-ben, a Szojuz–1 katasztrófája után a Csillagvárosban folyó kiképzést vezette. Ezzel párhuzamosan újból elkezdett vadászgépen repülni. 1968. március 27-én ő és kiképzője, Vlagyimir Szerjogin életét vesztette egy MiG–15-ben rutinrepülés közben. A baleset körülményei sokáig tisztázatlanok voltak, a hivatalos vizsgálat eredményeit részleteiben nem közölték, így az évtizedek során sok találgatás látott napvilágot.

Egy 1986-os tanulmány szerint gépük egy másik sugárhajtású gép csóvájába került. Az időjárás sem volt kedvező, ez is hozzájárulhatott a balesethez.

2003-ban Igor Kuznyecov a hivatalos verzióval szemben a hibás repülési szabályokat okolta a balesetért. Véleménye szerint a kabin dehermetizálódott, és a nyomáscsökkenés a pilóták ájulásához vezetett.[41]

A sok találgatást kiváltó esetről Alekszandr Sztyepanov, az elnöki levéltár egyik osztályvezetője 2011. április 8-i moszkvai sajtóértekezletén jelentette ki az eddig titkos, de most nyilvánossá vált dokumentumokra hivatkozva, Jurij Gagarin halálát baleset okozta. A bizottság vizsgálatának eredményeit tartalmazó, titkosítás alól feloldott iratok szerint egy meteorológiai ballon kikerülésére tett éles manőver a legvalószínűbb ok, ami miatt Gagarin repülőgépe lezuhant.[42][43]

2011-ben Alekszandr Akimov annak a véleményének adott hangot, hogy a lezuhanáskor Alekszej Leonov által is hallott két dörrenés nem hangrobbanás volt, mint eddig gondolták, hanem a repülőgépre kilőtt két légvédelmi rakéta. Állítását a tulajdonában levő több, a lezuhant repülőgépből származó darabbal szerette volna bizonyítani.[44]

2013-ban Leonov végül engedélyt kapott a valódi történet nyilvánosságra hozatalára. Eszerint a katasztrófa idején zajlott a Szu–15 vadászgép tesztje, ám a gép meghibásodott és az előírt 10 000 méteres magasság helyett 450-500 méterre süllyedt, veszélyesen közel kerülve Gagarin és Szerjogin MiG–15-öséhez, ami a keletkező örvény miatt 55 másodperccel később lezuhant. A katasztrófa valós okát vélhetően azért titkolták hosszú ideig, mert az új vadászgép sikertelen tesztje – ami ráadásul egy nemzeti hős halálát okozta – súlyos presztízsveszteség lett volna a légierőnek.[45][46]

Katonai rangok[szerkesztés]

  • Őrmester (1956.2.22.).[47]
  • Hadnagy (1957. 05. 11.).
  • Főhadnagy (1959. 06. 11.).
  • Őrnagy (1961.12.04., soron kívül, álépve a századosi rangot).
  • Alezredes (1962.12.06.).
  • Ezredes (1963.11.11.).

Tiszteletbeli címek és kitüntetések[szerkesztés]

Repülés utáni első elismerés[szerkesztés]

A Szovjetunió kormányától kapott juttatásai:

  • 15 000 rubel
  • Volga autó (Gaz–21)
  • bútorozott négyszobás szolgálati lakás
  • ajándékok
  • A szovjet kormány javaslatára soron kívül őrnagyi rangba léptették elő főhadnagyi rangból (átlpve a századosi rendfokozatot)[48]

Kitüntetések[szerkesztés]

  • A Szovjetunió Hőse (1961. április 14.)[49]
  • Lenin-rend (1961. április 14)
  • A szocialista munka hőse (Csehszlovák Szocialista Köztársaság, 1961. április 29)
  • A szocialista munka hőse (Bolgár Népi Demokratikus Köztársaság, 1961. május 24)
  • Georgi Dimitrov érdemérem (Bolgár Népi Demokratikus Köztársaság, 1961. május 24)
  • Indonézia Csollagrendje, 2. Fokozat (Indonézia, 1961. június 10)
  • Grunwald Kereszt, első osztály (Lengyelország, 1961. június 20.)
  • A Szovjetunió Pilóta-Űrhajósa (1961. június 27)
  • Playa-Girón rend első osztály parancsnoka (Kuba, 1961. július 18.)
  • „Az űrhajózásban elért teljesítményért” érdemérem (Brazília, 1961 augusztus 2.)
  • Dél Keresztje érdemérem (Brazília, 1961 augusztus 3)
  • A Magyar Népköztársaság zászlórendje, első fokozat gyémántokkal (Magyarország, 1961. augusztus 21.)
  • A Szovjetunió kitüntetett sportmester (1961)
  • Első osztályú katonai pilóta (1961, az űrrepülés elismeréseként)
  • A British Interplanetary Society aranyérme (1961
  • Tiszteletbeli szuvorovos (A moszkvai Szuvorov Katonai iskola, 1962)
  • A Nílus nyaklánca (Egyiptom, 1962. január 31)
  • Afrika Csillaga érdemérem (Libéria, 1962 február 6)
  • A munka hőse (Vietnami Demokratikus Köztársaság, 1962. április 28)
  • Ausztria kormányának Arany Érdemrendje (1962)
  • Karl Marx Érdemrend (Német Demokratikus Köztársaság, 1963 október 22)
  • A Nagy honvédő Háború 1941-1945 huszadik évfordulójára kiadott jubileumi érdemérem (Szovjetunió, 1965 május 9)
  • Kiemelkedő Szolgáltért érdeméérem, harmadik fokozat (Szovjetunió, 1966 március)
  • Klement Gottwald Rend (Csehszlovák Szocialista Köztársaság)
  • A hadsereg 50. évfordulójának érdemérme (Szovjetunió, 1968 január)
  • Konstantin Ciolkovszkij Arany Medál “a bolygóközi kommunikációban végzett kiemelkedő munkáért” (Szovjetunió)
  • Lavaux Érdemérem (FAI)
  • „Ember az űrben” aranyérem és diploma az Olasz Világűr Szövetségtől
  • A kiválóságért aranyérem és a Royal Aero Club diplomája, Svédország
  • Columbus érem (Olaszország)
  • Saint-Denis aranyérem (Franciaország)
  • A MatstsottiG Alapítvány aranyérme a bátorságért (Olaszország, 2007)

Rangok[szerkesztés]

  • A szovjet-kubai barátsági társaság elnöke[49]
  • A Finnország - Szovjetunió Társaság tiszteletbeli tagja
  • A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia tiszteletbeli tagja

Mindezeken felül számos közterület, utca, park névadója lett a világ első űrhajósa és számos város avatta díszpolgárává.

Emlékezete[szerkesztés]

Helynevek[szerkesztés]

  • Gzsatyszk városát és gzsatyszk régiót Gagarin várossá és Gagarin régióvá nevezték át 1968-ban.[50]
  • Üzbegisztánban a korábban Kirim és Pahta-Aral nevű településekből jött létre Gagarin városa.[51]
  • Az Antarktiszon egy hegyvonulatot neveztek el Juri Gagarin-gerinc néven (a központi pont koordinátái: 71° 58′ D 09°21′), amelyet a térképen az 1961-es Szovjet–Antarktisz–Expedíció jelölt meg és 1965-ben vált hivatalos elnevezéssé.[52]
  • A Gagarin gleccser kapta a nevét az űrhajósról, amely egy völgygleccser Kazahsztánban a Dzhungarszkij Alatau gerinc északi lejtőjén.[53]
  • Örményországban egy falu kapta a Gagarin nevet.[54]

Emlékművek[szerkesztés]

  • Gagarin emlékmű Moszkvában - 1980 július 4-én adták át a város Gagarin terén. A Balasiha Öntöde és Mechanikai Gyár Jurij Gagarinról készült szobra speciális titánötvözetből készült, P. I. Bondarenko szobrász, Ya. B. Belopolszkij, F. M. Gazsevszkij és A. F. Szudakov tervező műve
  • Emlékmű Gagarin városában - 1974-ben leplezték le, Ju. G. Orehov szobrász és Ma. Szmakov, Va Peterburzscev, Av. Sztyepanov építészek alkotása
  • Emlékmű Greenwichben (London) - 2013 májusában készült el
  • Emlékmű Houstonban (USA) - 2012 októberében avatták fel
  • Emlékmű Ciolkovszkijban (egykori Uglegorszk község) az Amur régióban, a „Kelet kozmodróm” közelében - 2016. április 12-én, a kozmonautika napján avatták fel.
  • Emlékmű Montenegróban - 2016. április 12-én adták át
  • Gagarin emlékműve Taskentben (Üzbegisztán) - 1979-ben leplezték le (G. Posztnyikov szobrász és S. Adilov építész műve.
  • Gagarin emlékmű a Jizzakh régió Mirzachul kerületébe az Üzbég Köztársaságban
  • Emlékmű és emléktábla Isimbay-ben
  • A kolomnai űrhódítók emlékműve - 1978. április 14-én készült el (Valerij Kajay szobrász és Tengiz Abuladze építész alkotása
  • Jurij Gagarin emlékmű a Yuzhno-Sahalinszk város kulturális és rekreációs parkjának bejáratánál
  • Emlékmű az űrhajósok rakpartján Szaratovban (szobrász Jurij Csernov). Az emlékművet bronzból öntötték 1990-ben a Mytishchi műöntő üzemben. Hivatalosan 1995. szeptember 30-án avatták fel.
  • Emlékmű Nicosiában (Ciprus) - 2013. április 15-én leplezték le Vlagyimir Uszov szobrász műve.
  • Koroljov- emlékmű - 2017. január 12-én adták át, Gagarint egy padon ülve ábrázolják Sz. P. Koroljov tervezővel
  • Emlékmű Zlatusztban - 2012 szeptemberében készült el.
  • Emlékmű az 1. számú iskola udvarán, Zselatusztban, Cseljabinszk régióban. Ez a város legrégebbi iskolája, ráadásul az udvarán elhelyezett mellszobor az első Gagarin emlékmű Zlatousztban.
  • Emlékmű Montpellier-ben ( Franciaország ) - 2017. október 5-én avatták fel.
  • Emlékmű Tiraszpolban, a Gagarin körúton, az egyetemi épületegyüttes közelében
  • Emlékmű Arkhangelszkben. 1984-ben adták át
  • Mellzovor Joskar-Ola-ban, a Gagarin sugárúton
  • Mellszobor Azovban , a városi parkban - 1988. április 12-én leplezték le
  • Mellszobor Nápolyban, a Capodimonte Obszervatóriumnál - 2017. november 16-án került átadásra
  • Emléktábla a Bendor-szigeten (Franciaország) - 2018. június 16-án leplezték le
  • Szobor Almaty városában (Kazahsztán), a Gagarin sugárúton - 2018. december 27-én avatták fel. A mű Jurij Gagarint ábrázolja egy padon ülve egy szkafanderben. A műtárgy bronzból készült
  • Emlékmű Jurij Gagarin űrhajós tiszteletére Novostoszijszkban, ahol a a városi planetárium mellett látható Vosztok-1 űrhajó modellje mellett állították fel a művet
  • Jurij Alekszejevics Gagarin emlékműve Foroszban
  • Mellszobor Clevelandben (USA) - 2019 augusztusában mutatták be
  • Mellszobor Fiumében (Horvátország) – 2020. március 6-án avatták fel

Hajók, repülőgépek[szerkesztés]

Díjak kitűzők[szerkesztés]

  • Az Orosz Föderáció kormánya 2011-ben megalapította az űrtevékenység terén elért eredményekért odaítélt Ju. A. Gagarin-díjat[57]
  • Az asztronautikában a Jurij Gagarin aranyérmet az űrkutatáshoz való hozzájárulásukért az űrhajósok és űrhajósok kapják. A díjat az Orosz Szövetségi Űrügynökség alapította.[58]
  • A Kontinentális Jégkorong Liga legmagasabb díját, Gagarin-kupának hívják, amelyet 2008-ban hoztak létre. (Maga Gagarin néha jégkorongozott, és a Moszkvai CSZKA-nak szurkolt).[59]

Űrobjektumokon[szerkesztés]

Az Apollo–15 által tisztelgésül hátrahagyott plakett és szobor az elhunyt űrhajósok neveivel

Tisztelgésül a világ első űrhajósa előtt, Neil Armstrong és Buzz Aldrin Gagarin egy kitüntetését vitték magukkal az Apollo–11 útjára és a Hold felszínén hagyták azt a holdsétájuk alkalmával.[60]

1971-ben egy másik holdexpedíció, az Apollo–15 űrhajósai is magukkal vittek és a leszállóhelyükön, a Hadley-Appenninnek leszállóhelyen hátra hagytak egy plakettet és egy alumínium szobrot Elesett űrhajósok címmel a balesetekben elhunyt szovjet és amerikai űrhajósok – köztük Jurij Gagarin – tiszteletére.[61]

A Nemzetközi Csillagászati Unió a Ljudmila Csernih szovjet csillagász által 1968. február 6-án felfedezett 1968CB jelű kisbolygót Jurij Gagarinról nevezte el, hivatalos megjelölése szerint 1772 Gagarin néven.[62] Gagarin nevét holdkráter is őrzi, a Nemzetközi Csillagászati Unió a Hold túlsó oldalán, a déli féltekén egy 265 km átmérőjű ősi becsapódásos krátert nevezett el a világ első űrhajósáról.[63]

Bélyegek, érmék[szerkesztés]

1976 4569.jpg Postage stamp - 75th Anniversary of the Birth of Yuri Gagarin.jpg 10 Rouble 2001-2.JPG Jubcoin 2001 2rub 40letpoletagagarina revers.gif RR5220-0010R.png
Szovjetunió postai blokkja ( 1976 ) Jurij Gagarin születésének 75. évfordulója alkalmából készült postabélyeg egy korábban publikálatlan fényképpel, amelyet 1961. április 12-én készítettek, közvetlenül a Vosztok űrhajó leszállása után Jubileumi bimetál érme 10 rubel címletben, 2001-ben verték az első emberrel végzett űrrepülés 40. évfordulójára 2 rubel címletű réz-nikkel emlékérme , amelyet 2001-ben vertek meg az első űrrepülés 40. évfordulója alkalmából 1000 rubel emlékérme , amelyet 2011-ben vertek az első emberrel űrbe repült 50. évfordulójára

Film, zenemű[szerkesztés]

  • A. Pakhmutova és N. Dobronravov írt dalciklust Gagarin csillagkép címen az űrhajós halála után. A ciklus egyik legnépszerűbb dala: „Tudod, milyen fickó volt” ( Jurij Guljajev előadásában).[64]
  • A Tűz megszelídítése egy 1972-es játékfilm, amelyben az első űrhajós szerepét (a filmben nem nevezik meg név szerint) Anatolij Cselombitko játszotta.
  • Így kezdődött a legenda - 1976-os játékfilm (Oleg Orlov).[65]
  • Űrverseny - TV-sorozat 2005 (Vitalij Ursu).
  • Gagarin. Az első az űrben – játékfilm 2013-ból (Jaroszlav Zsalnyin).
  • Jurij Gagarin el nem mondott meséi – a Vice magazin (Kanada) tíz éven keresztül adta ki a képregény sorozatát, amelynek főszereplője Gagarin volt. A képregény szerzői K. Lavis és M. Shcherbovsky kanadai animátorok voltak.
  • Anna Timofejevna Gagarina: A szív emlékezete – Ju. A. Gagarin emlékei (Írta: T. Kopilova. - 2. kiadás - a "Novosztyi" sajtóügynökség kiadója, 1986. - 220 oldal. - (APN könyvtár).[66]
  • Valentin Alekszejevics Gagarin: Jurij bátyám – Történet Ju. A. Gagarinról (Moszkvai munkás, 1979. - 384 oldal)

Összeesküvés-elméletek[szerkesztés]

„Nem Gagarin volt az első”[szerkesztés]

Időrendben az első ember űrbe jutását érintő találgatás egy Gagarin repülésének 40. évfordulója alkalmából készített médiahack alapján elterjed hír volt, miszerint a náci Németország juttatott először embert az űrbe, akit azonban nem tudott visszahozni.[67]

A szovjet űrprogrammal kapcsolatos konkrét találgatások szerint több ember is megelőzte Gagarint az űrben, ám ők szerencsétlenül jártak, így Gagarin csak abban volt első, hogy életben is maradt az űrrepülés után. Elsőként Pjotr Dolgovot jelölték meg, mint a világ első űrhajósát, aki 1960. október 11-én hajtott végre űrrepülést – amelyet török, japán, svéd, angol és olasz rádió követőállomások erősítettek meg –, ám a visszatérés során problémák adódtak, és az űrhajós belehalt a tervezett 8 g lassulás helyett dupla akkora erőhatásba. Dolgov alezredes valós személy volt, de halála később, 1962. november 1-jén következett be, amikor egy extrém magasságú ejtőernyősugrásnál az űrruhája kihermetizálódott, ő maga pedig holtan ért le a földre.[68][69][70]

Az űrlegendák szerint két hónappal az állítólagos Dolgov-baleset után egy újabb űrhajós, Gennagyij Zavadovszkij őrnagy indult a világűrbe titokban, ám a repülés végén a fékezőrakéták rossz irányba fejtettek ki erőt, a leszállás helyett tovább emelve az űrhajó pályáján, amely elviselhetetlenül hosszúra nyújtotta a repülési időt. A kabin 2 hét múltán tért vissza a Földre, de a levegő négy nap után elfogyott, az állítólagos űrhajóst halálra ítélve. Zavadovszkij is valós személy, pilóta volt, különleges magassági teszteken vett részt.[68][69][71]

Az összeesküvés-elméletek hívői 1961. február 4-re is tesznek egy sikertelen szovjet próbálkozást az ember világűrbe juttatására. Eszerint Gennagyij Mihajlov őrnagy vett részt egy űrrepülésen, ám az űrhajós szívrohamot kapott a repülés során, és mire az űrhajót lehozta az irányítás, az utasa már halott volt. Majd alig két héttel a Mihajlov-incidens után újabb két űrhajós „halt meg”: 1961. február 17-én egy Lunyik szondában egy férfi és egy női űrhajós (egyes források szerint házaspár) indult egy, a Holdat megkerülő küldetésre, ám Föld körüli pályán ragadtak, ahol február 24-ig tartották velük a rádiókapcsolatot, amely akkor titokzatos módon megszakadt, és a páros sorsa onnantól kezdve ismeretlen.[68][69][72]

„Gagarin nem járt az űrben”[szerkesztés]

Más vélekedések szerint Gagarin nem is járt az űrben. A legszélesebb körben elterjedt, legjelentősebb elmélet szerint 1961. április 7-én (vagy április 10-én) Vlagyimir Iljusin (Szergej Iljusin repülőgép-tervező fia) jutott fel elsőként a világűrbe. A hír szerint Iljusint azonban nem lehetett bemutatni mint a világ első űrhajósát, mivel a visszatéréskor súlyosan megsérült (egy másik változat szerint egy hiba folytán Kínában ért földet, ahol egy évig fogságban tartották). Ezért a szovjetek Gagarinnal egy színjátékot játszottak el, amelynek során az űrhajós beszállt a Vosztokba, majd amikor az őt búcsúztató munkások visszahúzódtak a munkahelyeikre, egy titkos hátsó ajtón elhagyta az indítótornyot, a rakéta nélküle startolt el, végül a leszállási körzetben egy beöltözött ejtőernyőst dobtak le, akit a KGB dokumentáltan kimenthetett. Aztán a világnak bemutatták Gagarint. Az egész elmélet egy külföldi újságíró által április 7-én Nyugaton nyilvánosságra hozott pletykán, Iljusin egy korábbi autóbalesetből származó súlyos sérülésén és azon a megfigyelésen alapult, hogy Gagarin felszállás előtti fotóiról hiányzik a sisakon levő CCCP felirat, míg a leszállás után már ott díszeleg a helyén.).[73][68][69][74]

Lényegében az összes elmélet feltételezéseken, hallomásokon és pletykákon alapult, így könnyen cáfolhatók, bár hivatalosan a szovjet/orosz illetékesek sosem fáradtak azzal, hogy figyelemre méltassák őket.

Kötete magyarul[szerkesztés]

  • Utazás a világűrben. Az első űrhajós pilóta feljegyzései; irodalmi feldolg. Nyikolaj Gyenyiszov, Szergej Borzenko; ford. Rajna Béla; Táncsics, Bp., 1962

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ennifer Rosenberg: Biography of Yuri Gagarin, First Man in Space (angol nyelven). Thought&Co. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  2. a b c Katia Moskvitch: Yuri Gagarin's Klushino: Forgotten home of space legend (angol nyelven). BBC. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  3. a b Сергей Лесков: Главный полет человека (orosz nyelven). Izvesztyija. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  4. Piers Bizony: First man of Space - the flight and plight of Yuri Gagarin (angol nyelven). E&T. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  5. Ekaterina Mikhailova: Ю.А. Гагарин - сын Земли и звёзд (orosz nyelven). cosmos-x.ru. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  6. a b ГАГА́РИН Юрий Алек­сее­вич (orosz nyelven). Большая российская энциклопедия. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  7. Первый космонавт // Оренбургское лётное: Очерк истории Оренбургского высш. воен. авиационного Краснознамённого училища лётчиков им. И. С. Полбина. — М.: Воениздат, 268. o. [1976] 
  8. Ольга ВОРОБЬЁВА: СЕВЕР В СУДЬБЕ ПЕРВОПРОХОДЦА (orosz nyelven). Красная звезда. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  9. Asif A. Siddiqi: Challenge to Apollo – The Soviet Union and the Space Race (244. o.) (angol nyelven). NASA. [2008. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 7.)
  10. Asif A. Siddiqi: Challenge to Apollo – The Soviet Union and the Space Race (249. o.) (angol nyelven). NASA. [2008. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 7.)
  11. a b c Kamanyin, Nyikolaj P-. Repülők és űrhajósok. Kossuth Könyvkiadó-Zrínyi Katonai Kiadó [1973]. ISBN PL-66-K-7376 
  12. Leonid Vladimirov: The Russian Space Bluff, 1972(?), p. 92-93.
  13. Asif A. Siddiqi: Challenge to Apollo – The Soviet Union and the Space Race (272. o.) (angol nyelven). NASA. [2008. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 7.)
  14. a b Dancsó Béla: Ember az űrben! 45 éve repült Jurij Gagarin (1. rész) (magyar nyelven). Űrvilág. [2011. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 7.)
  15. a b Первый отряд космонавтов СССР (orosz nyelven). ГАПОУ СО. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  16. a b Asif A. Siddiqi: Challenge to Apollo – The Soviet Union and the Space Race (269-270. o.) (angol nyelven). NASA. [2008. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 8.)
  17. a b Asif A. Siddiqi: Challenge to Apollo – The Soviet Union and the Space Race (273. o.) (angol nyelven). NASA. [2008. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 8.)
  18. Schuminszky Nándor: Az űrhajós is csak ember (magyar nyelven). MCSE. [2011. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 9.)
  19. a b Anatolij Zak: Vostok: Dawn of Human Spaceflight (angol nyelven). Russianspaceweb. [2020. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 12.)
  20. Anatolij Zak: Vostok: Dawn of Human Spaceflight – Liftoff (angol nyelven). Russianspaceweb. [2011. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 14.)
  21. a b c Dancsó Béla: Ember az űrben! 45 éve repült Jurij Gagarin (2. rész) (magyar nyelven). Űrvilág. [2011. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  22. Szovjet ember az űrben! (magyar nyelven). Űrvilág.hu. [2013. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 10.)
  23. В. Белянов, Л. Мошков, Ю. Мурин, Н. Соболев, А. Степанов, Б. Строганов: [https://web.archive.org/web/20130326071923/http://epizodsspace.airbase.ru/bibl/i_tsk/zv-reis.html ЗВЕЗДНЫЙ РЕЙС ЮРИЯ ГАГАРИНА] (orosz nyelven). Izvesztyija. [2013. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 24.)
  24. Anatolij Zak: In orbit (angol nyelven). RussianSpaceWebIzvesztyija. [2020. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
  25. Ember az űrben – Jurij Gagarin (1934–1968) (magyar nyelven). Oroszline.hu. [2011. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  26. Gagarin, Yuri Alexeyevich (1934–1968) (angol nyelven). David Darling. [2012. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 10.)
  27. Asif A. Siddiqi: Challenge to Apollo – The Soviet Union and the Space Race (279. o.) (angol nyelven). NASA. [2008. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 22.)
  28. Anatolij Zak: Vostok: Dawn of Human Spaceflight – A bumpy ride home (angol nyelven). Russianspaceweb. [2011. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 21.)
  29. Asif A. Siddiqi: Challenge to Apollo – The Soviet Union and the Space Race (282. o.) (angol nyelven). NASA. [2008. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 22.)
  30. Геннадию Падалке: "Никто не исключал, что Гагарин мог не вернуться" (orosz nyelven). BBC.ru. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  31. В.А.Динеса: ПРИЗЕМЛЕНИЕ В "ЗАДАННОМ РАЙОНЕ" (orosz nyelven). Epizodyspace.ru. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  32. Встреча Юрия Гагарина (orosz nyelven). Retromap. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  33. a b Н. КАМАНИН: [https://epizodsspace.airbase.ru/bibl/gagarin/doroga/d-v-k-61pr/d-v-k3.html ДОРОГА В КОСМОС – Жизнь для Родины] (orosz nyelven). Epizodyspace.ru. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  34. James T. Andrews és Asif A. Siddiqi: Into the Cosmos: Space Exploration and Soviet Culture. University of Pittsburgh Press. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  35. FRANCIS FRENCH: YURI GAGARIN'S VISIT TO MANCHESTER. YURIGAGARIN50.org. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  36. John Callow: Yuri Gagarin in Manchester. Working Class Movement Library. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  37. Gagarin Honored. UPI. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  38. First Man In Space Yuri Gagarin Visits France 1963. British Pathé. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  39. USSR Report: Space, Issues 1-4. Google Books. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  40. Richard Orange: Yuri Gagarin: 50th anniversary of the first man in space. The Telegraph. (Hozzáférés: 2020. november 23.)
  41. Új elmélet Gagarin haláláról – sg.hu Archiválva 2012. november 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2003. április 2.
  42. www.nepszava.hu Egy éles manőver okozta Gagarin halálát
  43. Saját manővere okozta Gagarin halálát. [2016. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 12.)
  44. Lelőtték Gagarin repülőgépét? – index.hu – 2011. augusztus 1.
  45. Death of Yuri Gagarin demystified 40 years on – rt.com, 2013. június 14.
  46. Kiderült, mi okozta Gagarin halálát – index.hu, 2013. június 16.
  47. Юрий Алексеевич Гагарин. Astronaut.ru. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  48. Светлана Самоделова: Секретная премия Юрия Гагарина (orosz nyelven). smhusain1. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  49. a b smhusain1: First in Outer Space: Cosmonaut Yuri Gagarin (angol nyelven). MKRU. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  50. Daria Garnik: The Russian Town That's Now a Shrine to Cosmonaut Yuri Gagarin (angol nyelven). WIRED. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  51. Gagarin, Jizzakh Province, Uzbekistan (angol nyelven). mindat.org. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  52. Gagarin Mountains: Antarctica (angol nyelven). Geographic.org. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  53. Ralph Waldo Emerson: Glaciers of Dzungarsky Alatau (angol nyelven). Silk Road Adventures. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  54. Gagarin, Armenia (angol nyelven). Latitude. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  55. Космонавт Юрий Гагарин (orosz nyelven). Копирайт. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  56. First Armavia Superjet EK-95015 "Yuri Gagarin" (orosz nyelven). Russian Aviation. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  57. Постановление Правительства Российской Федерации от 4 апреля 2011 г. N 240 г. Москва "О премиях Правительства Российской Федерации имени Ю.А.Гагарина в области космической деятельности" (orosz nyelven). RG.ru. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  58. Ведомственные награды Федерального космического агентства, установленные приказом Росавиакосмоса от 31 января 2002 года № 12 (orosz nyelven). Ведомственная геральдика. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  59. Денис Романцов: «Рассказал в репортаже про эротические журналы. Брежневу понравилось». Как пережить войну и стать спортивным комментатором (orosz nyelven). Sports.ru. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  60. Yuri Gagarin (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. november 10.)
  61. Fallen Astronaut (angol nyelven). NASM. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  62. Ryan S. Park: 1772 Gagarin (1968 CB) (angol nyelven). JPL NASA. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  63. Gagarin crater (angol nyelven). IAU. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  64. Сергей Григорьев: Самая известная песня о Юрии Гагарине (orosz nyelven). norma40.ru. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  65. Так начиналась легенда (1976) (orosz nyelven). KINOCCCP. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  66. Гагарина А. Т.: Память сердца (orosz nyelven). Saratov központosított könyvtári rendszere. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  67. Mégsem Gagarin volt az első?. [2009. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 19.)
  68. a b c d Oberg, James. Uncovering Soviet Disasters. Random House, 156-176. o. [1988]. ISBN 0-394-56095-7. Hozzáférés ideje: 2012. november 14. 
  69. a b c d James Oberg: Uncovering Soviet Disasters (angol nyelven). [2013. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 14.)
  70. Dolgov (angol nyelven). Astronautix.com. [2011. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 21.)
  71. Zavadovski (angol nyelven). Astronautix.com. [2011. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 22.)
  72. Mikhailov (angol nyelven). Astronautix.com. [2011. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 22.)
  73. Schuminszky Nándor: A legendák sosem halnak meg (magyar nyelven). MCSE. [2012. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 22.)
  74. Ilyushin (angol nyelven). Astronautix.com. [2005. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 22.)

Források[szerkesztés]

Jânio Quadros brazil elnök köszönti Gagarint Brazíliában (1961)

További információk[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]