Hajnal István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hajnal István
Hajnal István.jpg
Született 1892. július 3.
Nagykikinda
Elhunyt 1956. június 16. (63 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása történész,
egyetemi tanár
Díjak Széchenyi-díj
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hajnal István témájú médiaállományokat.

Hajnal István (Nagykikinda, 1892. július 3.Budapest, 1956. június 16.) Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, az MTA tagja, a történelemtudományok doktora, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Magyar Országos Levéltár tisztviselője.

Műveiben legfőképp az összehasonlító írástörténet problémáival és a technikai fejlődés társadalmi összefüggéseivel, a szociológia és a történelemtudomány kapcsolataival foglalkozott.

Élete[szerkesztés]

1892-ben született Nagykikindán egy Elzász-Lotharingiából 1813 táján a magyarországi Bánátba letelepedett család legkisebb fiú gyermekeként. Apja Hajnal József Kaposvár főállatorvosa, anyja Karg Vilma volt. Négyen voltak testvérek: két fiú és két lány született a családba. A család eredeti neve Henlein volt.

Hajnal István elemi iskoláit Nagykikindán, illetve Mezőhegyesen kezdte, majd Kaposváron fejezte be, tanulmányai során a magyar mellett a németet is anyanyelvként tanulta. 1910-ben leérettségizett, majd a budapesti egyetem történelem-földrajz szakára iratkozott be, ahol többek között Marczali Henrik és Fejérpataky László is tanára volt, majd Lipcsében tanult. Tanulmányainak befejezése után a budapesti Kereskedelmi Akadémia és a bécsi Theresianische Akadémia magyar prefektusa lett.

Az első világháború alatt egy ideig katonáskodott, majd a világháború után Klebelsberg Kuno megbízásából részt vett a bécsi levéltári expedícióban, minek során a Kossuth emigráció törökországi történetéhez gyűjtötte az anyagot. Az e témáról készült kötete 1927-ben jelent meg.

1922-ben kötött házasságot, melyből egy gyermeke született. Később az Esterházy család levéltárosa lett, mely hivatását 1930-ig töltötte be. 1928-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1939-től rendes tagjává választották. 1930-tól a budapesti egyetem újkori egyetemes történeti tanszékén tanított. 1931-től 1942-ig pedig a Századok című folyóirat szerkesztője lett.

1949-ben több más sorstársával együtt kizárták az akadémia tagjai közül, 1950-ben pedig nyugdíjazták. 1956. június 16-án halt meg Budapesten, 63 éves korában.

1990-ben posztumusz Széchenyi-díjat kapott a magyar történettudományban végzett szociológiai és társadalomtörténeti összefüggések feltárásáért.

Művei[szerkesztés]

  • IV. Béla király kancelláriájáról (1914)
  • Az írástörténet és az írásbeliség felújulása korából (1921)
  • A Kossuth emigráció Törökországban (1927)
  • Esterházy Miklós nádor lemondása (1929)
  • Esterházy Miklós nádor iratai (1930)
  • Az 1942 évi meghiúsult országgyűlés időszaka (1930)
  • Az újkor története (1936)
  • A Batthyány kormány külpolitikája (1957)

Források[szerkesztés]

  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 657–658. o.  
  • Kovács Gábor: Hajnal István
  • Halmos Károly: Hajnal István műveinek könyvészete. In: Parasztok és polgárok. Tanulmányok Tóth Zoltán 65. születésnapjára. KORALL Társadalomtörténeti Egyesület, Budapest 2008. 187-203.

Irodalom[szerkesztés]

  • Szilágyi Ágnes Judit: Érdekes személyiségek, emlékezetes viták a magyar történetírásban, 27 történészportré, Budapest, Palatinus, 2007. 108-113.o.
  • Wellmann Imre: H. I. (Századok, 1956);
  • Irinyi Károly: H. I. szociológiai történelemszemlélete (A debreceni Kossuth Lajos Tud. egy. Évk. 1962).
  • Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel. Budapest, 2011, Osiris Kiadó.