Kuzsinszky Bálint

Kuzsinszky Bálint
Született	1864. november 6. Szabadka
Elhunyt	1938. augusztus 23. (73 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	régész, ókortörténész, numizmatikus, muzeológus, egyetemi oktató
Iskolái	Budapesti Tudományegyetem (–1890)
Sírhelye	Fiumei Úti Sírkert (41-1-34)
A Wikimédia Commons tartalmaz Kuzsinszky Bálint témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kuzsinszky Bálint (Szabadka, 1864. november 6. – Budapest, 1938. augusztus 23.) magyar régész, ókortörténész, numizmatikus, muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A 19–20. század fordulójának kiemelkedő klasszika-archeológusa, nevéhez fűződik a római kori aquincumi polgárváros 1888 utáni rendszeres régészeti feltárása. Több évtizeden keresztül volt az általa alapított Aquincumi Múzeum és Fővárosi Múzeum igazgatója.

Életútja

Lengyel nemzetiségű iparoscsaládból származott. A középiskolát Fehértemplomban végezte el, majd régészeti és klasszika-filológiai tanulmányokat folytatott a Budapesti Tudományegyetemen, Ábel Jenő, Hampel József és Torma Károly tanítványaként. Bölcsészdoktori (régészi) oklevelét 1888-ban, görög–latin szakos tanári oklevelét 1890-ben szerezte meg. 1887-től a Magyar Nemzeti Múzeum régiség- és éremtárában alkalmazták mint gyakornokot, 1889-től segédőri, 1899-től 1901-ig múzeumőri minőségben dolgozott a gyűjteményben. Ezzel párhuzamosan 1892-ben magántanári képesítést szerzett a Budapesti Tudományegyetemen az ókori művelődéstörténet tárgyköréből. 1894-től 1937-ig az Aquincumi Múzeum, 1899-től 1912-ig, majd 1921-től 1934-ig pedig a Fővárosi Múzeum (ma Budapesti Történeti Múzeum) alapító igazgatója volt. 1901-ben véglegesítették a fővárosi egyetemen, az ókori egyetemes történelem nyilvános rendkívüli, 1911-től nyilvános rendes tanára lett. 1914-ben – Hampel József halála után – az összevont régészeti tanszék élére került, s az érem- és régiségtan nyilvános rendes tanáraként oktatott 1930-as nyugdíjba vonulásáig. 1923–1924-ben a bölcsészettudományi kar dékáni feladatait is ellátta.

Munkássága

Tudományos érdeklődése elsősorban a római kori Pannonia és Dacia provinciák régészetére, köz-, had- és társadalomtörténetére, közigazgatási viszonyaira, valamint művészetére irányult. Behatóan foglalkozott a pannoniai limes- és castrumrendszerrel, a római kori feliratokkal és edényművességgel. Jelentős munkásságot fejtett ki a görög és római kori érmék numizmatikai kutatása terén is. 1887 után több ásatáson vett részt Magyarországon – egyik legjelentősebb munkája a leányfalui római castrum 1915-ös feltárása volt – és külföldön egyaránt, többek között dolgozott Ausztriában (1889), Olaszországban (1890–1891), a Rajna-vidéken és Bajorországban (1892–1893), valamint Dalmáciában (1895–1896).

Pályafutásának legkiemelkedőbb eredménye az Óbuda területén található aquincumi polgárváros és a polgári amfiteátrum rendszeres régészeti feltárása volt, amelynek munkálatai 1888-tól haláláig az ő vezetése alatt folytak. Az 1890-es évektől megjelenő közleményeiben dolgozta fel az ásatások eredményeit, emellett figyelmet fordított a felszínre került leletek védelmére, állagmegóvására és bemutatására is. Szervezőmunkája eredményeként nyílhatott meg 1894-ben az Aquincumi Múzeum és az azt övező romkert.

Múzeumszervezői képességeit kamatoztathatta a Fővárosi Múzeum élén eltöltött évtizedek során is, nevéhez fűződik a középkori kőtár, az újkori várostörténeti és a képzőművészeti gyűjtemény, valamint a könyvtár megszervezése. 1888-tól Budapest Főváros Tanácsa régészeti (1901-től múzeum- és könyvtárügyi) állandó bizottságának tagja volt, s e minőségében síkra szállt a főváros régészeti értékeinek műemléki védelméért. Törekvéseinek volt köszönhető, hogy 1926 után az Aquincumi Múzeum régészei leletmentési céllal hivatalosan is felügyelhették a nagyobb földmunkákkal járó fővárosi építkezéseket.

Önálló kötetei mellett rendszeresen publikált az Egyetemes Philologiai Közlönyben, az Archaeologiai Értesítőben (ennek fél évszázadon át szerkesztőbizottsági tagja volt), illetve az 1897-től 1937-ig általa szerkesztett Budapest Régiségei szakperiodikában. Szócikkíróként közreműködött a Pecz Vilmos szerkesztette Ókori lexikon (1902–1904) munkálataiban.

Társasági tagságai és elismerései

1907-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1926-ban rendes tagjává választották, 1913 és 1933 között az MTA régészeti bizottságának előadója, majd 1933-tól 1937-ig elnöke volt. 1919-ben az Országos Magyar Régészeti Társulat elnökévé választották, 1933-tól a társaság örökös elnöke volt. 1905-től haláláig rendes tagja volt a Műemlékek Országos Bizottságának, 1913-tól ugyancsak haláláig részt vett a római Magyar Történeti Intézet tudományos bizottságának munkájában, emellett 1935-től tiszteletbeli tagja volt a Budapesti Filológiai Társaságnak.

Több külföldi tudományos társulat munkájában részt vett, így 1896-tól a Német Régészeti Intézet (Deutsches Archäologisches Institut) levelező, majd 1925-től rendes tagja, 1899-től az Osztrák Régészeti Intézet (Österreichisches Archäologisches Institut) levelező, 1933-tól pedig a belgrádi Régészeti Intézet (Arheološki institut) tagja volt. A lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaság munkájában is szerepet vállalt.

Emlékezete

Kuzsinszky Bálint sírja a budapesti Kerepesi temetőben (41-1-34.)

1941-ben a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társaság Kuzsinszky Bálint-emlékérmet alapított, amellyel évente díjazzák a kiemelkedő tudományos eredményeket elérő fiatal régészeket.

Budapesten (Óbuda rómaifürdői részén) és Siófokon utcát neveztek el róla.

Főbb művei

• Aquincum és romjai. Budapest, Kilián, 1890, 30 p.
• Pannonia római jogú városai. in: Egyetemes Philologiai Közlöny XVI–XVII. 1892–1893
• Die Ausgrabungen zu Aquincum 1879–1891. Budapest, 1892
• 'Pannonia és Dacia. in: A magyar nemzet története I. Budapest, Athenaeum, 1895
• Aquincum és az óbudai ásatások. Budapest, 1900
• Római kőemlékek az aquincumi múzeumban. Budapest, Fővárosi Múzeum, 1901, 66 p.
• Aquincumi ásatások és a múzeum ismertetése. Budapest, 1908
• A balaton környékének archeológiája. Budapest, 1920
• A római határvédelem és a balhavári erőd. 1923
• A legrégibb terra sigillata edények Pannoniában. in: Archaeologiai Értesítő 1923–1926.
• A gázgyári római fazekastelep Aquincumban. in: Budapesti Régiségek 1932
• Aquincum: Ausgrabungen und Funde: Führer mit einer topografischen und geschichtlichen Einleitung. Budapest, Haupstadtsrat, 1934, 234 p.

Források

• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 1035. o.  
• Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 1267–1268. o. ISBN 963-547-414-8  
• Maróti Éva – Zsidi Paula: Kuzsinszky Bálint az Aquincumi Múzeum honlapján

További irodalom

• Láng Nándor: Valentino Kuzsinszky sexagenario. in: Az Országos Magyar Régészeti Társulat Évkönyve 1927
• Láng Nándor: Kuzsinszky Bálint. in: Archaeologiai Értesítő 1938
• Oroszlán Zoltán: Kuzsinszky Bálint, az egyetemi tanár. in: Régészeti Dolgozatok 1964
• Oroszlán Zoltán: Kuzsinszky Bálint. in: Archaeologiai Értesítő 1965