Szénégetés
A szénégetés (faszénégetés) hagyományos erdei foglalkozás.
Az erdei mesterségek sorában a 19. század elejétől leginkább vaskohók, vasverő központok közelében virágzott, a jó, kénmentes acél előállításához ugyanis nélkülözhetetlen volt a faszén. Ám a mesterség ennél sokkal ősibb.
A faszén készítéséhez gyertyánt, bükköt, kőrist, cserfát használnak. A fát boksába rakják, amihez előzetesen sík területet keresnek vagy alakítanak ki. 80 köbméternyi fa kiégetéséhez való kisebb boksáknak 8 méter átmérőjű hely kell, 250 köbméterhez viszont 12 métereset készítenek elő. A vastagabb fákat, törzseket rendesen középre helyezik, három rend majdnem függőlegesen egymásra állított fából rakják, így itt a magassága eléri a 3–3,5 métert, majd földdel betakarják. A boksát a tetején gyújtják be, majd 8–12 napig lassan égetik, azután egy napig pihentetik.
Maga az égés nagyrészt oxigénszegény környezetben történik, tehát a folyamat az elgázosító kazánok működéséhez ill. a pirolízishez hasonlít.
Faszén felhasználása[szerkesztés]
A kész faszenet egykor kosarakban szállították az iparosoknak, vaskohászatokba, feketelőpor előállítására, a lakosság pedig vasaláshoz használta. Napjainkban a faszén népszerű grillezéshez, és papírzsákokban kerül forgalomba.
A faszén talajjavító hatása sokrétű: A vízmegtartó képességet növeli. Sötét színe miatt tavasszal jobban átmelegszik, hamarabb kelnek ki a növények. Az agyagos talajok jól morzsolhatóak lesznek, mert a tapadását jelentősen csökkenti.
Kulturális vonatkozások[szerkesztés]
- Csanálosi Tibor: Szénégető (Kép)[1]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Archivált másolat. [2017. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 17.)
