Kővágóörs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kővágóörs
Kővágóörsi templomok.jpg
Kővágóörsi templomok
Kővágóörs címere
Kővágóörs címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Közép-Dunántúl
Megye Veszprém
Járás Tapolcai
Kistérség Tapolcai
Jogállás község
Polgármester Horváth Dezső[1]
Irányítószám 8254
Körzethívószám 87
Népesség
Teljes népesség 819 fő (2013. január 1.)[2]
Népsűrűség 36,76 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 22,09 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Kővágóörs  (Magyarország)
Kővágóörs
Kővágóörs
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 50′ 57″, k. h. 17° 35′ 57″Koordináták: é. sz. 46° 50′ 57″, k. h. 17° 35′ 57″
Kővágóörs  (Veszprém megye)
Kővágóörs
Kővágóörs
Pozíció Veszprém megye térképén
Kővágóörs weboldala

Kővágóörs község Veszprém megyében, a Tapolcai járásban, a Balatontól pár kilométerre.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kővágóörs az 1984-ben tájvédelmi körzetté nyilvánított Káli-medence déli kapuja. Déli irányból, a Balaton felől legkönnyebben a mintegy 3,5 km-re található Révfülöpön keresztül lehet megközelíteni autóbusszal vagy személygépkocsival, és a legközelebbi vasútállomás is itt van. Balaton-parti település is, mivel hozzá tartozik a Révfülöp és Balatonrendes között fekvő Pálköve, magát a falut azonban alacsony dombok választják el a tótól.

Megközelíthetjük még Kékkútról, mely körülbelül négy kilométerre fekszik a mintegy 16 km-re lévő Tapolca irányában, vagy az öt kilométerre lévő Köveskálról.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A honfoglaláskor ez a vidék az Örs nemzetség szállásterülete volt, innen a település nevének második része. Kővágóörs első okleveles említése 1263-ból való, ekkor még Szent-László-Örsnek nevezték. Szent László király emléke máig él a néprajzkutatók által gyűjtött helyi mondákban, melyek szerint vizet fakasztott itt is, a Káli-medence lakóinak. 1321-ben, mint Ciberjén-Örs szerepel (Örsi Ciprián nemesúr után). 1351-ben Cibriánfölde-Örs, de ugyanakkor Nagy-Örs nevet is viselt. 1394-ben már Boldogasszonyörs néven említik az oklevelet. Ez a sokféle Örs később a mai Kővágóörsbe olvadt össze, s a reformáció után már csak e néven említik.

Elsősorban a XVIII. századtól, de már korábban is a Káli-medence egyik legfontosabb településének számított.

Az Árpád-korig visszavezethető ősi nemesi családjainak tagjai többször töltötték be Zala vármegye alispáni tisztét. Az úgynevezett Kerkápoly ház, mely 1995-óta a falu tájháza, egykori tulajdonosa, Kerkápoly István alispán után kapta a nevét.[3]

A falu határában hajdani apró települések templomromjai (Sóstókál, Kisőrs, Ecsér) a török korban elpusztult falvakra emlékeztetnek.

Reformáció és ellenreformáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A reformáció első és legrégibb ágának, a lutheri evangélikus hitnek ősi fészke volt, amit az 1841-1843-ban működő klasszicista, egyemeletes, négyosztályos kis gimnázium is bizonyított. (Az épület ma is áll - Jókai út 24. -, egy ideig a kővágóörsi általános iskola egy alsó tagozatos osztályának nyújtott elhelyezést.) A kivételes panorámát nyújtó templomdombon álló hófehér műemlék evangélikus temploma 1264-ben épült, berendezése a barokk faművesség kivételesen gazdag terméke.

Közvetlen közelében emelték az ellenreformáció korában a katolikus templomot 1773-ben Esterházy Károly egri érsek segítségével. A felszentelésre 1802-ben került sor. Helyi elnevezéssel „dac-templom”-ként is emlegetik. Közvetlenül a másik templom bejárata elé húzták fel, így szemből teljesen takarja azt.

A faluban ezen kívül még számos műemlék népi lakóház található.

A mezőváros[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel Kővágóörshöz tartozott 1943-ig Révfülöp az ottani révkikötővel, a Balaton déli partvidékéről származó termékeknek (gabona, állatok) is fontos kereskedőhelye volt. A mezőváros rangot az 1800-as években elnyerő település[4] lakóinak sajátos rétege volt az itt élő zsidó közösség, mely zsinagógát épített és német nyelvű iskolát is fenntartott. A Balaton felé lejtő déli kitettségű szőlőhegyein (Ecsér, Tepécs) bort termeltek. Itt és Szentbékkállán országos vásárokat tartottak.

A 20. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lakosság száma 1851-ben 1699 lélek volt. A két világháború sok áldozatot követelt, 1944-ben pedig elvitték és megölték a zsidó lakosságot. Az 1950-es években megindult az erőszakos TSZ-szervezés. A község a 20. századi urbanizációs folyamatokba forgalmi helyzete és földrajzi adottságai miatt nem tudott bekapcsolódni, lakói közül sokan elköltöztek a közeli (Tapolca, Balatonfüred) vagy távolabbi városokba, a lakosság elöregedett.

A 19. század végén kialakított polgári közigazgatási rendszerben Kővágóörs nem csak elvesztette mezővárosi rangját és címét, hanem kisközséggé alakult, és az alapvető helyi feladatokat a Balatonrendesre és Szepezd/Balatonszepezdre is kiterjedő körjegyzőség látta el. Ez a társulás egészen 1950-ig fennmaradt azzal, hogy 1943-ban a Kővágóörs határából különvált Révfülöp is a tagja lett (tulajdonképpen maradt).

1950-ben gyökeres változás állt be. A tanácsrendszer első időszakában Kővágóörsnek és a szomszédos falvaknak önálló tanácsuk volt, csak a két legapróbb, Salföld és Kékkút alkotott kezdettől közös tanácsot, így Kékkút kivételével minden faluban helyben volt a közigazgatás alapfokú szerve. 1965 közepétől azonban Kővágóörs közös tanácsi székhely lett, ahova először Kékkút lett társközségként beosztva (Salföld egyidejűleg Balatonrendes társközsége lett), majd 1970 közepén ide olvasztották be Balatonhenye, Köveskál, Mindszentkálla és Szentbékkálla addig önálló tanácsait is, így a Káli-medence Kővágóörs központtal egységesült közigazgatásilag. Ez a helyzet azonban hamarosan megváltozott, amikor 1973-ban a közös tanácsot összevonták Révfülöp addig önálló tanácsával, és az új, nagyobb egység székhelye ez utóbbi település lett. Révfülöp egyre növekvő idegenforgalmi jelentőségére és városiasodó jellegére, valamint a hét község együttesen közel 5000 főnyi népességére tekintettel a közös tanács nagyközségi rangot kapott, ami a helyiek számára azt jelentette, hogy míg az alapfokú közigazgatási funkciók Révfülöpre kerültek, egyes bonyolultabb ügyeket ezentúl ugyanott lehetett elintézni, nem kellett miattuk a járási székhelyre, Tapolcára utazni.

A közös tanácsok felbomlásának 1987-ben megkezdődött folyamata elérte Kővágóörsöt is, 1990. január 1-jén a község kivált a révfülöpi közös tanácsból, miközben a többi hat község együtt maradt.

A 20. század végi rendszerváltás a tanácsrendszer megszűnését, az önkormányzati rendszer bevezetését eredményezte, a közös tanácsok helyett is minden községben önálló önkormányzat alakult. A helyi közigazgatásban azonban továbbra is lehetőség van a szövetkezésre körjegyzőségi formában. A nagyközségi címet megtartó Révfülöpön 1990 óta önálló polgármesteri hivatal működik, a korábbi közös tanács többi községe viszont két körjegyzőséget hozott létre: Kővágóörshöz Kékkút csatlakozott, a maradék négy község pedig Köveskál központtal társult. 2004-ben azonban Kővágóörs és Kékkút szövetkezése megszűnt, mindkét község önálló polgármesteri hivatalt kezdett el működtetni, így az utóbbi alig 100 lakosával az ország legkisebb önálló közigazatást fenntartó községe lett. (Ez a helyzet 2008-ban szűnt meg, amikor Mindszentkálla Kékkúthoz társult, kilépve a köveskáli körjegyzőségből.)

Bebírók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos művész és e tájat megszerető városi értelmiségi, a Káli-medencében elterjedt kifejezéssel: „bebíró” vett házat (leginkább nyaralónak) a 70-es évek közepétől a faluban. Ekkor alakult meg (1979) a Káli Vidék Baráti Köre, későbbi nevén a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság. Feléledt a tradicionális nádazó mesterség és új házak is épültek a régi stílusban. A felvásárolt épületek zöme ma igényesen felújított, leginkább rusztikus módban, vagy enyhén elegyítve azt a modernebb megjelenéssel.

A község általános iskolája 2008 nyarán bezárt, az épületbe egészségügyi központot terveznek. Rendelkezik napköziotthonos óvodával, postával, Művelődési Házzal – benne könyvtárral és internet lehetőséggel –, orvossal, állatorvossal, fodrásszal, több élelmiszerbolttal, nyilvános telefonfülkével. A falu lakóinak egy része szőlőművelésből él, mások a falusi turizmusból. Hangulatos vendéglője és panziói közkedveltek. A minőségi idegenforgalom fellendítésére alakult a Káli-Pont. A környezet továbbra is megkapóan mediterrán.

Búcsúnapja az augusztus 20-i ünnep mellé eső Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.), vagy az azt követő vasárnap.

Növényzet és táj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jellegzetes permi vöröskőből álló hegysort gazdag gombászó területeiről híres mészkerülő tölgyesek borítják, helyenként vérpiros virágú és itt ritkaság-számba menő törpecserjével, a csarabbal.[5]

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kőtenger[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ecséri (vagy Ecsérpusztai) templomrom
A templomrom közelről

Nevét a község közvetlen közelében található, de a falu házai alatt is előforduló, hatalmas lapos sziklából álló kőtengeréről és annak főként malomkő, pincebolt, bástya, mezsgye céljára való bányászatáról, „vágásáról” kapta. Egyáltalán nem ritka, hogy egy szabad szemmel pusztán egy-másfél méter magasságúnak és kerületűnek látszó szikla a felszín alatt legalább ugyanekkora vagy még nagyobb terjedelmű. (A 2005-2006-os útfelújítások során ez komoly nehézségeket okozott.) A jelenség eredete egy ritka geológiai képződmény, a Pannon-tenger megkövesedett homokturzása.

A rendkívül kemény kavarchomokkőtömbök ellenállnak a felszíni pusztításnak. Mint valami megkövesedett nyáj, úgy sorakoznak a tömbök Kővágóörs és Szentbékkálla közelében.
– Terebess Online[6]

A századfordulón még nagy területű kőhátak mai maradéka a védett salföldi, szentbékkálli, kővágóörsi kőtenger. A kövekbe a szél és víz kis barlangokat, tavacskákat formált. Színes moha, zuzmó, boróka, galagonya és szeder, apróbb fácskák adják meg a táj hangulatát.

A Küszöb-orra és az Ördög-szikla nevű csúcsok, a Kis- és a Lapos-Hegyes-tűvel, valamint a Tódi-forrással együtt érdekes kirándulóhelyek. A medence felé elnyúló sík legelők a húszhektáros Kornyi-tóig tartanak. A tónak mintegy kétharmadát borítja nádas, a környéke vizes mocsaras, a növényzet alacsony, egyes területeit legeltetésre használják. Lefolyástalan, vizét csak a csapadék táplálja.

  • Kővágóörsi keleti kőhát
  • Kővágóörsi nyugati kőhát maradványai
  • Evangélikus templom
  • Római katolikus templom
  • Sóstókáli templomrom
  • Ecsérpusztai templomrom
  • A Kornyi-tó
  • A Lapos- és a Kis-Hegyestű tufakúpjai, szép kilátópontokkal
  • Küszöb-orra savanyú talajú tölgyerdei
  • Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékmúzeum

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Információ[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Polgármesteri hivatal, H-8254 Kővágóörs, Kossuth utca 1. Telefon: (87) 464 017

Természetvédelmi Major, H-8256 Salföld

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság H-8200 Veszprém, Vár utca 31. Tel.: (88) 427 855, 427 056

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Czuppon Sándor Kővágó-Eörs és környéke (in: Zala vármegyei évkönyv a millenneumra), Nagykanizsa 1896.
  • Kuzsinszky Bálint: A Balaton környékének archeológiája. (A Balaton tudományos tanulmányozásának eredényei) Bp., 1920
  • Koppány Tibor: A Balaton-Felvidék román kori templomai. Veszprém Megyei Múzeumok Közl. 1. 1963
  • Lackovits Emőke: Népi építészeti emlékek a Kál-Völgy falvaiban. Művészet, 1980. 2. szám

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Somogyi Győző – Szelényi Károly „The Kál Basin by Lake Balaton” 1992

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kővágóörs települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. július 26.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2013. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2013. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. január 13.)
  3. Kerkápoly István alispán a hajdani Vicispán utca (ma Petőfi út) 18. sz. alatt álló, műemlék-jellegű, 1821-ben épült házat tulajdonolta. KÁLI-MEDENCE tájvédelmi körzet II. Túrák és látnivalók. ISBN 963-555-258-0 (1984) 
  4. Somogyi Győző és Szelényi Károly: Káli medence 8.ik oldal ISBN 963-8155-00-0
  5. Kővágóörs a Káli-medencében, című ismertető kiadvány (publikálta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága, Felelős kiadó: Márkus Ferenc igazgató)
  6. Káli-medence „kőtengerei”

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]