Úrkút

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Úrkút
Úrkút címere
Úrkút címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Közép-Dunántúl
Megye Veszprém
Járás Ajkai
Kistérség Ajkai
Jogállás község
Polgármester Fülöp Zoltán Gyuláné[1]
Irányítószám 8409
Körzethívószám 88
Népesség
Teljes népesség 2057 fő (2013. január 1.)[2]
Népsűrűség 104,32 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 20,13 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Úrkút  (Magyarország)
Úrkút
Úrkút
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 04′ 55″, k. h. 17° 38′ 40″Koordináták: é. sz. 47° 04′ 55″, k. h. 17° 38′ 40″
Úrkút  (Veszprém megye)
Úrkút
Úrkút
Pozíció Veszprém megye térképén
Úrkút weboldala

Úrkút (németül Herrnbrunn) község Veszprém megyében, az Ajkai járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Úrkút a Déli-Bakonyban, a Kab-hegytől északi irányban, egy hosszanti völgyben terül el.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Úrkút szépfekvésű, erdővel és hegyoldalakkal övezett település a Kab-hegy északi oldalában, 400 méterrel a tengerszint felett. Keleti irányból Herend és Szentgál felől, nyugatról Ajka felől, délről Tótvázsonyról és Nagyvázsonyról érhető el.

A község területe Úrkút helynévvel, nagy valószínűséggel 1335 óta ismert a tihanyi apátság birtokaként. A vízben szűkölködő terület elnevezését egy jóvízű kútról kapta. Szomszédjaihoz viszonyítva, későn vált településsé, bár közvetlen közelében a 14. században volt már egy rövid életű helység, Kabtelke néven. Úrkút a nagyvázsonyi Zichy uradalom gazdasági érdekei folytán vált településsé. A Kab-hegy bőséges faállományának gazdaságos felhasználását, – a környéken megismert üveghuták nyomán – itt is üveghuta létesítésével vélték biztosíthatónak.

Gróf Zichy Károly, a nagyvázsonyi uradalom földesura az 1770-es évek vége felé az „üveges” családból származó Gasteiger János Mihállyal kötött bérleti szerződést üveghuta létesítésére és működtetésére. A még lakatlan területre a környéken lévő vagy működésüket már befejezett hutákból jöttek a telepesek, hogy az erdőrengetegben települést létesítsenek és hutát építsenek.

Ebben az időben zajlott a nagy „Schwabenzug” a német betelepítés, amely a török időkben elnéptelenedett vidék újra népesítésének utolsó hulláma volt. A szájhagyományok és későbbi írások szerint Úrkútra, Württembergből jöttek telepesek. Ez lehetséges ugyan, de valószínűbb, hogy a korábbi időkben jöttek onnan, vagy szüleik vándoroltak Magyarországra arról a vidékről. Az anyakönyvek tanúsága szerint Úrkútra döntően a migráció révén, főleg Németbányáról, Csehbányáról és Pilléről jöttek a német üveges családok. Egy-egy bakonyi huta felépítéséhez általában három évre volt szükség. Az úrkúti hutáról és a településről az ismert első írásos adat, Gasteigernek a veszprémi püspökhöz intézett levele, amelyben az úrkútiak lelki gondozását szervezi, 1781. május 1-jén íródott. Ekkor már állt a huta, és 20 család élt az új településen.

Az üvegkészítés beválthatta a hozzáfűzött reményeket, mert a századforduló tájékán újabb hutaépítésbe kezdtek, ez 1802-ben készült el. A bakonyi huták történetében egy településen egy időben két huta csak Úrkúton működött. A két hutában mindenféle öblös- és táblaüveget készítettek. A termékek eljutottak az egész Dunántúlra, sőt az alföld egyes településeire is.

A bakonyi huták közül elsőként Úrkúton készült csiszolt üveg. Két üvegcsillár is bizonyította ezt, amely igen finom kivitelű, velencei mintára készült kézimunka volt és az 1795-ben épült templomot ékesítette. Egy másik értékes itt készült termék, egy szép ornamentikájú kehely, amit személyi vonatkozásai miatt a Zeneművészeti Egyetem ma is őriz, ugyanis azt Zichy Géza, mesterének Liszt Ferencnek ajándékozta. A kehely képe Úrkút község címerének is része.

A település első lakói, főleg üvegkészítéssel és az ahhoz kapcsolódó munkával foglalkoztak. Az üveggyártásnak igen nagy volt a faigénye ezért a favágás és annak fuvarozása sok embernek adott munkát. Az erdőirtás nagyméretű volt, nemcsak az uradalmi ipar szükségletei miatt, hanem a művelhető földterület növeléséhez is kellett. Így a favágás sokáig az úrkútiak egyik főfoglalkozása volt. Az itt lakók csupán a földművelésből nem tudtak megélni, a kevés föld és mostoha adottsága miatt. A talaj túl köves az időjárás viszonylag hideg. Ezért a kezdetek óta az ipar és az erdei munka a mezőgazdasággal együtt adta a megélhetés forrását. A település viszonyai megkövetelték a szorgalmas és kemény munkát, ezzel az itt élők bőségesen voltak megáldva és megtartó hagyománnyá emelték ezt a tulajdonságot.

1795-ben, kevesebb, mint másfél évtized után a településen élők saját erejükből felépítették a ma is használatban lévő templomot. Berendezésén látható volt, hogy üvegesek építették, üveg gyertyatartók és csillárok díszítették. A település azonban olyan szegény volt, hogy még papot sem tudott eltartani. 150 éven át nem is élt itt pap. Úrkút a kislődi majd a városlődi plébániának volt a filiája. A „völgymagányban” élő település azonban megmaradásra, sőt fejlődésre ítéltetett.

A II. József-féle népszámlálás 1785 táján 125 fős lakosságot talált itt és 1795-ben már 348-an éltek Úrkúton. Az üveghuta 1824-ben történt megszűnése után a népességszám valamelyest megcsappant, de továbbra is népesnek számított a település, 1828-as adat szerint, akkor 325 fő volt lakóinak száma.

Az üveghuta leállása után új de továbbra is sajátságos viszonyok váltak jellemzővé. Az itt élők vagyontalan zsellérek voltak, akik korában az üveghután keresztül kötődtek az uradalomhoz. 1824-ben az uradalom elejét vette az esetleges elvándorlásnak is azzal, hogy szerződéses viszonyt létesített az úrkútiakkal. A kontraktus a földesúri uradalom számára biztosította a szükséges munkaerőt, a zsellérek számára pedig a megélhetést.

A lakosság általában 4 – 8 hold föld bérlésére kapott lehetőséget, a haszonbérletért pedig munkával (robottal) szolgáltak. Voltak, akik napszámosként tartották fenn magukat és családjukat. Úrkút puszta az uradalom más településeitől viszonylag távolesett, életterének határait a természet alkotta meg. Erdő és meredek lejtők zárták körül a Csinger-patak keskeny völgyét, ahol néhány tucat család szorgalommal és a szülőföld iránti ragaszkodással alakította életét. Hamarosan deszkametsző, majd szeszgyár bővítette a munkalehetőséget, terjedt a mészégetés majd a téglakészítés. A természeti adottságokkal jól élt az uradalmi ipar.

A népesség száma is növekedett, 1846-ban a katolikus lakosság már 436 fős volt. A növekedés, döntően a természetes szaporodásból eredt. Bőséges volt a gyermekáldás, és sajnos a gyermekhalandóság is. 1849-ig eltelt 25 évben 336 gyermek születését regisztrálták a kislődi plébánia anyakönyvei. Úrkút történetében 1829 kiemelkedő dátum, ekkor létesül az iskola. Addig a huta bérlőjén, majd a gazdaság intézőjén kívül írni-olvasni tudó ember aligha volt a településen. Az iskolával, – ugyan gyakori cserélődéssel – száz éven keresztül volt egy kántortanító, és a gyermekek számára megteremtődtek a tanulás szervezett feltételei.

A falu gazdasági, társadalmi, szellemi és lelki életére jelentős hatással volt földrajzi helyzete, amelyet a XIX század közepének kislődi tudós plébánosa Gulden (Forintos) István találó jelzővel „völgymagányban” lévőnek írt le. A település élete eléggé zárt keretben zajlott. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ugyan megérintette az itt élőket, de ez nagy hatású nem lehetett, mert amit szerettek volna elérni, a föld megválthatóságát és a robot eltörlését, az itt nem történt meg. A lakosság vagyontalan zsellérsorsban maradt.

1851-ben jelentős váltózás történt a nagyvázsonyi uradalomban. A 201 évig regnáló Zichy család eladta ezt a birtokát, benne az úrkúti gazdaságot. A vevők, az új földesurak bécsi bankárfivérek, báró Todesco Ede és T. Mór lovag.

Az új tulajdonosok nagy lendülettel kezdtek az uradalom így a helyi gazdaság fejlesztésének. Hamarosan korszerűsítették a szeszgyárat, gőzgéppel szerelték fel a deszkametszőt, utat építettek Nagyvázsony és Úrkút között. Az 1880-as évek elején keskeny-nyomtávú vasutat építettek az ajkacsingeri rakodóig, így csatlakozhattak a Budapest – Szombathely vasútvonalhoz. 1861-ben ismét üveggyárat létesítettek Úrkúton, az ok most is az volt, mint 75 évvel korábban, a fa gazdaságos hasznosítása. A gyár már nem volt hosszú életű, többszöri leállás után 1876-ban végleg befejezte működését. A bakonyi hutás települések közül csak Úrkúton támadt fel az üvegkészítés, és az üveges hagyományokat több család Ajkára vitte magával, és itt folytatták azokat már fejlettebb körülményekkel.

Az úrkútiak számára új lehetőségeket hozott az 1860-as években indult ajkacsingeri szénbányászat, egyre többen találtak munkát a falutól 3 – 4 km-re lévő bányánál. A lakosságot továbbra is sértette és szegényítette a földtulajdon teljes hiánya. Úrkútnak továbbra sem volt önálló területe, Nagyvázsonyi kataszterbe tartozott a falu. Az új földesuraktól is kérték a föld egy részének megválthatóságát, de sikertelenül. Kérelmükben hiába példázódtak a szomszédos településekkel, ahol 4 hold földet is megválthattak, ez azonban Todescoékat nem hatotta meg, így egyedül maradtak a környéken földtulajdon nélkül. Haszonbérletben művelték a földet, amiért természetbeni szolgálmányokkal és fuvarozással fizettek. Ezzel a helyzettel itt megállt az idő és konzerválódott a zsellérsors. A demográfiai helyzet dinamikusabbá vált, 1857-ben 430 volt a lakosság száma ez 1900-ra, 750 főre növekedett. A XIX. század második felében Úrkút a népmozgás minden adatával a megyei átlagot meghaladóan növekedett. Ez a körülmény a század közepétől egyre jobban szétfeszítette a pusztai létet és falusiasodott a település. 1890-re 78 lakóház volt a faluban.

Az 1900-as évek elején, 1908 körül vált lehetővé az úrkútiak számra, hogy telkeiket és a határban 2 hold földet megválthattak. Az eléggé szűkkeblű és késedelmes „gesztusnak” azonban sokáig nem örülhettek a földművelők, mert 1913-ban válságba került a falu. A Todescoékat követő birtokosok, az örökösök, alig egy év után felmondták az 1912-ben hat évre kötött bérleti szerződést. A felmondás oka az volt, hogy az úrkútiak a bányánál vállalható fuvarozást, és a bányamunkát helyezték előtérbe, amit az uradalom sérelmezett. A szerződés bontás legfájóbb következménye a legelőterület elvesztése volt.

Ebben az időben is jelentős volt az állattartás, (320 db szarvasmarhát és 330 db sertést tartottak) amit legelő hiányában, feladni kényszerültek volna. A szántóföld haszonbérletének elvesztése továbbsúlyosbította helyzetüket és a falu léte került veszélybe. 64 család, a falu népességének mintegy fele élt a fölművelésből, tulajdonukban gazdánkén csupán 2 hold föld volt. A lakosság másik fele is több szállal kötődőt a földműveléshez és állattartáshoz. Drámai hangú kérelmeket küldtek a Földművelési – és a Belügy Miniszternek, megmozdult az egész vármegye, a megyei főispán személyesen is közreműködött a válság megoldása érdekében. A helyzet kilátástannak tűnt, az uradalom és az úrkútiak között elmérgesedett viszonyt már nem lehetett helyreállítani.

Az úrkútiak számára egyre inkább az ajkacsingeri szénbányák jelentették a megélhetés forrását. A századfordulón már 84-en dolgoztak ott, 1910-re Veszprém vármegye bányászainak 10 százalékát tették ki. Az Ármin-aknában, 1909. januárjában történt nagy szerencsétlenségkor a lakosság is szembesült a bányamunka veszélyeivel, a bányatűz 55 áldozata közül 6 úrkúti volt.

A világháborút nagy szénhiány is kísérte, ez a nagyvázsonyi uradalmat is érintette. Ezért az Úrkúton is ismert szén előfordulásra alapozva bányanyitást határoztak el, és szeszgyárai valamint gőzgépei számára innen akarták biztosítani a szénszükségletet.

A szénbányát 1917. március 1-jén nyitották meg. A kitermelt mennyiség nem haladta meg a napi 1–3 vagon szenet, viszont a bánya felhívta a figyelmet a mangánérc gyakori előfordulására és reménybeli bányászatára. Hamarosan a szén mellett mangánércet is felszínre hoztak. Az ércvagyon felismerésével nagyot nőtt Úrkút jelentősége, és megkezdték a bányászat feltételeinek megvalósítását. 1922. június 19-én megalakult a részvénytársaság, 120 millió koronás alaptőkével. A részvények 58,32 százaléka a Deutsche Bank tulajdonában volt.

A bányanyitás hatalmas munkát és jelentős beruházást igényelt. Biztosítani kellett a villamos energiát, a jelentős víz mennyiséget, meg kellett oldani a szállítást. És biztosítani a megfelelő munkaerőt. Volt, amikor több mint 600 ember dolgozott a különböző létesítmények felépítésén.

Kezdetben a Csárdahegyen, külszínen termelték ki az ércet, ezáltal feltárták az őskarszt sziklákat, amelyek 150 millió év földtörténetéről mesélnek, mára természetvédelmi terület és vonzza az érdeklődő látogatókat.

A beruházások és a bányászat első éveiben azonban egyre nagyobb nehézségek tornyosultak. Nem teljesültek sem a mennyiségi, sem a minőségi elvárások és ez a részvényesek bizalomvesztéséhez vezetett, így a fiatal bányaüzem 1930-ban átmeneti leállásra kényszerült.

A mangánérc azonban stratégiai nyersanyagnak számított, de nem csak a háborús készülődés miatt. Jól tudta ezt egy Úrkútra került fiatal bányamérnök, Szandtner Arthur, aki a helyi nehézségek ellenére is bízott a bányászat lehetőségeiben és sikerében. Ezért a részvényesek tudta és hozzájárulása nélkül egy tucatnyi őrzésre itt maradt bányásszal mélyművelésbe kezdett, és bátor elhatározását siker koronázta.

Csakhamar a világpiaci viszonyok is kedvezőbbre fordultak, így 1934-ben újra indították a termelést, amely ezután már dinamikusan növekedett. Hamarosan a Szent Istvánról elnevezett termelő akna mellett két újabb akna nyitását is megkezdték. 1936-ban 193 fő dolgozott a bányánál és 1941-re 401-re nőtt a számuk. A termelt nyersérc mennyisége ez alatt, közel megháromszorozódott és 1944-ben már több mint 103 ezer tonnát hoztak a felszínre.

A háború fokozta a hadiüzemmé nyilvánított bányával szembeni igényeket és már évi 150 ezer tonna kitermelése volt a cél. Ennek elérés érdekében mintegy 700 munkaszolgálatost vezényeltek a bányához. A németek meg egyre direktebben vettek részt az üzem irányításában és még a háború vége felé is egy katonai osztagot vezényeltek Úrkútra.

A bánya erőteljes fejlődése megkövetelte a munkásgárda növelését, az infrastruktúra kiépítését, a jelentős számú munkásság lakáshoz juttatását. 1938-ban felépítették a 120 lakásos Bányatelepet, 1943-ban elkészült a 100 férőhelyes bányászotthon és az uradalmi pajtából felépített, mintegy 500 főt befogadó a messze környék legszebb mozija.(A mozit 2009-ben lebontották.)

Az 1930-as évektől kezdve felépült a Csárdahegy falurész. 1941-ben már 367 lakás volt a faluban, két évtized alatt közel a duplájára nőtt a lakás állomány, és a lakosság száma is majd megkétszereződött, 1920-ban 873-an éltek Úrkúton, 1941-ben már 1683 fő.

A község kulturális arculata is sokat változott, míg 1900-ban a lakosság közel kétharmada nem tudott írni – olvasni, addig 1930-ra, 70 százalékra nőtt az írástudók aránya. A századfordulón a lakosság ötöde beszélte a magyar nyelvet, 30 évvel később 76 százaléka. Ennek ellenére sok gyermek úgy kezdte az iskolát, hogy megszólalni sem tudott magyarul. A tanítás nyelve vegyes volt, német és magyar. 1930-ban 2 tantermes iskolát építettek, de ez már akkor is szűknek bizonyult, ezért a bánya 1940-ben egy újabb 2 tantermes iskolát épített.

A község közigazgatási viszonyai elmaradtak az erőteljes fejlődéstől, így a körjegyzőség Nagyvázsonyban volt, az anyakönyvezés 1932-ig Városlődön történt majd ez is Nagyvázsonyhoz került, a törvényhatósági választókerület központja Kislődön volt, közbiztonsági ügyeivel a szentgáli csendőrőrs foglalkozott. Körorvosa Nagyvázsonyban, - állatorvosa Szentgálon volt. Vásárlási ügyei többnyire Ajkára vonzották. Önkormányzatának vagyona és tárgyi feltétele nem volt, irodahelységgel sem rendelkezett.

A második világháború politikai és más hatásai Úrkút társadalmi életét is felzaklatták.

A német nemzetiségi lakosság politikai tapasztalansága, a német tulajdonban lévő hadiüzemtől való függés, valamint a felszított nemzeti érzés kedvezett az erőszakosan fellépő Volksbund szervezésnek, és az őslakosság mintegy 90 százaléka tagja lett annak. A többség a nemzetiségi lét velejárójának gondolta a tagsági viszonyt és nem volt aktív nem viselt semmilyen szerepet. Hatása, és a közeledő szovjet hadseregtől való félelme, azonban többeket arra késztetett, hogy a Németországba való menekülést válasszák. 1945. január 9-én 84 úrkúti család, mintegy 360 fő útnak indult és kivándorolt. A harctérről 1942-ben jött az első szomorú hír, amely fiatal úrkúti katona elestéről tudósított, majd az 1943-as voronyezsi katasztrófát követően sokasodtak az ilyen híradások, végül 23 úrkúti katona esett el a harctereken. Egy személy lakását ért bombatalálat következtében halt meg, egy másikat az átvonulás során lőtte le egy orosz katona. A nyilasok három elhurcolt embert gyilkoltak meg.

A községben szerencsére nem került sor harci cselekményre, így épületei kevés kárt szenvedtek. A bánya azonban megbénítva és a víz által elöntve várta az életrekeltő munkáskezeket.

A háború végetért, de a német nemzetiségi lakosság számára nem következett el a béke. A magyarországi németeket is sújtotta a kollektív bűnösség terhe, vagyonuk elvétele és szülőföldjükről való elűzése fenyegette őket. Úrkútról 1240 fő került a kitelepítendők és vagyont vesztők listájára, ők az 1946-os népességnek 65,4 százalékát képezték. Nagy részének csak az volt a bűne, hogy az 1941-es népszámláláskor német anyanyelvűnek vallotta magát, többen a Volksbund tagságuk miatt kerültek a listára és mintegy 20-an azért, mert a német hadsereg katonái voltak.

1946-ban, mintegy másfél év után 20 család kivételével visszatértek a Németországba menekült úrkútiak, a szülőföldhöz való ragaszkodás és annak szeretete, haza hozta őket. Itthon valamennyien bekerültek a kitelepítendők névsorába. Két évig tartott a bizonytalanság, kitelepítik őket, vagy talán mégis maradhatnak?

Végül a bányák érdeke a politika fölé kerekedett, az illetékesek belátták, hogy az őslakosság nélkül az úrkúti mangánérc-bánya nem tud működni, és az ajkai szénbányák is gondba kerülnek, ha az ott dolgozó úrkútiakat kitelepítik. Ez az érdek tette lehetővé, 1948 elején, hogy a kitelepítésre ítélt már bevagonírozott és Veszprémig szállított 32 család visszatérhetett falujába.

A háború után Úrkúton, még inkább a bánya jelentette a reményt és a megélhetés legfőbb forrását. Az átvonulás előtt megbénított üzemet, majd alatta a víz alá került vágatokat a bányászok nagy munkával helyezték újra termelésbe. A bánya létszámhiánnyal küzdött, fizetési nehézségei, szállítási gondjai voltak, ezzel együtt a dolgozók ellátásáról is gondoskodnia kellett. Amint a hazai kohók, a háború okozta károkat helyreállították, a bánya kilátásai is javultak.

1948-ban 541 fő dolgozott a bányánál. A munkalehetőség mellett az eléggé mozgalmassá vált kulturális és sport tevékenységnek is biztosította a feltételeit, a falu szinte mindent átfogó központjává vált. A mezőgazdasággal foglalkozók helyzetén az 1945-ben végrehajtott földosztás alig változtatott. A német nemzetiségi lakosság abból ki volt zárva és a föld szűkős volta miatt nem voltak számottevő parasztgazdaságok.

A háború miatt hosszúra nyúlt iskolai szünet után Úrkúton 1945. április 16-án kezdődött a tanítás. Előtte a lakosság változása új beíratást tett szükségessé. Ennek során már megmutatkozott a német nemzetiségieket kollektív bűnössé nyilvánításának hatása, ugyanis mindenki magyar anyanyelvűként íratta be gyermekét, azt is aki magyarul megszólalni sem tudott. A tanulók létszáma is gyorsan növekedett 1946/47-es tanévben 285-en jártak iskolába, 6 tanító tanította őket. 1947-ben a bánya óvodát hozott létre egy lakóházban.

Az iskolán kívüli művelődésnek számos formája működött a községben és elég jelentős volt a lakosság részvétele. A színjátszók néha egész estét betöltő előadásokat is tartottak nagy közönségsikerrel. A sport terén főleg a futball hagyományait újították fel nagy sikerrel.

Az 50-es években az országos politikai voluntarizmus, így a „szén és acél országgá” válás szándéka, más okokkal is, nagy igényt támasztott a mangánérc iránt. Három aknából termelték ki az ércet és megkezdték a felszíni termelést is. 1953-ban 899 fő volt a dolgozók létszáma. Naponta több százan jöttek a közeli, sőt távolabbi településekről. 1959 és 1969 között 87 helységből jöttek Úrkútra dolgozni.

A kitermelt nyersérc mennyisége 1953-ban érte el a csúcsot, 278 323 tonnát., ezt 1965-ben mintegy ezer tonnával még megközelítették, de 1989-ben a hajdani csúcs 39 százalékát termelték. Napjainkra mintegy 90 fős létszámmal dolgozik és az egyetlen magyar kohászati vállalat célbányájává zsugorodott.

1959. márciusában Úrkúton is megalakult a mezőgazdasági termelőszövetkezet. Létrejötte előtt és utána is sokáig, életképességét illetően, bizonytalanság kísérte. A termőterülete mennyiségi és minőségi gondokat vetett fel, a feltételei minden más tekintetben elégtelenek voltak. Tagsága, több mint 90 százalékban nőkből állt. A kezdeti nehézségek igazolták is az aggályokat, majd néhány év után talpra állt, és az ipari tevékenységgel együtt mintegy 150-en dolgoztak a szövetkezetben. 1973. decemberében egyesült a szentgáli szövetkezettel, ettől kezdve zsugorodott az úrkútiak mezőgazdasági szerepe és tevékenysége, mára csak nyomai maradtak meg.

1968-ban a község gazdasági szerkezetét is bővítő új üzemet telepítettek a bánya számára feleslegessé vált épületekben. Csomagoló anyagot, főleg dobozokat készítettek és így egy időben mintegy 140 főleg bányászok feleségének adtak munkát.

Az üzem léte a 90-es években elbizonytalanodott, már a megszűnés réme fenyegette, majd többszöri átalakulás után, mára új reményekkel él, és mintegy 50 nőt foglalkoztat.

A helyi és a közvetlen környéken meglévő munkalehetőségek révén 1960-ban az összlakosság 44,3 százalékának, – 1980-ban 50,9 százalékának volt kereső foglalkozása.

Az úrkúti munkahelyek csökkenésével mind többen máshol kerestek munkát így a mindennapos elutazás életformává vált. A jelentős számú kereső és a bányászat révén az átlagot meghaladó jövedelmek meglátszottak a község képén is. Az 1990-ig eltelt 30 év alatt 279 lakás épült és a régebbiek szinte mindegyikét korszerűsítették. Mintegy 736-darabos lakásállománnyal rendezett jó képet mutat a település. Az ország sűrűbben lakott községei közé tartozik. Infrasrtuktúrális ellátottsága kielégítőnek minősíthető.

A Veszprém megye helytörténeti lexikona című kiadványban Úrkút fejlődése kiemelt példa annak bizonyítására, hogy milyen az iparosodás hatása egy településre. „Az ajkai iparvidéken fejlődött városias településsé Úrkút, ez a bakonyi falucska, amely talán a legjobban példázza az ipar nagy településfejlesztő erejét. Úrkút a múlt század közepén (XIX sz.) még Nagyvázsony kataszterében szerepel, önálló határa sem volt. Az ajkacsingervölgyi bányászat megindulása, de legfőképpen a mangánérc bánya kifejlődése következtében Úrkútnak 1960-ban már csaknem háromezer lakosa volt…Veszprém megye 175 esztendőt átfogó népességfejlődési vizsgálata alapján, évenkénti 1 százalékos vagy ennél nagyobb gyarapodást 4 község ért el,” az egyik Úrkút volt.

Az 1960-as népszámláláskor Úrkúton 2825 lakóst írtak össze, a népesség 1970-ig növekedett, akkor 2908 volt az itt lakók száma. Ezután az elvándorlás következtében csökkenés következett, 1990-töl a természetes szaporodás is negatív előjelűvé vált, és 2005-ben 2173 fő volt a lakosság száma. A népességfogyás lassult a jövőt illető távlatok nem reménytelenek.

Egy jól élhető szép falu teremtődött a Kab-hegy oldalában, de most víziók, erős akarat és tehetség kell a fejlődésképesség megtartásához.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csárdahegyi Őskarszt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A védett terület nagysága: Hat hektár.

Elhelyezkedés: A védett terület Úrkút határában található.

Látogatás: Szabadon látogatható.

Kezelö: Balatoni Nemzeti Park Igazgatósága.

A terület értékét ugyanaz az élmény adja, ami az innen húszegynéhány kilométerre, nyugatra található darvas-tói felhagyott bauxitbánya esetében, az évszázmilliók geológiai változásainak köbe fagyott lenyomata. Ott egy bauxitlencsét fejtettek ki az alatta húzódó triász mészkőből, itt mangánbánya működött.

Az 1917-ben megnyitott, és 1930-ig növelésben tartott úrkúti külszíni bánya Európa második legnagyobb mangánlelőhelye (ma már mélyműveléssel bányásszák az értékes ércet). A területet kőszén után kutatva tárták fel, majd pedig kézi műveléssel fejtették le – és ez adja a felhagyott bánya páratlan értékét. Hiszen így a bányászat során sértetlen állapotban maradt fenn a Csárdahegy jura kori mészkőalapja, amelybe a mangántartalmú- összlet leülepedett. A felhagyott területen egyedülálló módon váltak láthatóvá a földtörténeti középkor karsztjelenségei: töbrök, víznyelők, és különböző karsztformációk. A mészkőben, a valaha élt élőlények – különböző kagylók és csigák, tengeri liliomok – ép mészvázának igen gazdag leletanyaga található. További érdekesség, hogy a mangánkiválás legkülönfélébb színű maradványainak kéregszerű vagy gumóhoz hasonló formációi láthatók a bánya mészkő és tűzkő falain. A védett területet kerítés övezi, de a bejáraton keresztül bárki által szabadon megközelíthető.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rostási József: Úrkút története

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Úrkút települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. július 26.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2013. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2013. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. január 13.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]