Erdély

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Apród (vitalap | szerkesztései) 2021. május 24., 20:00-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
 Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében.
Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával.
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
Az „Erdély” lehetséges további jelentéseiről lásd: Erdély (egyértelműsítő lap).
Erdély
Erdély címere
Erdély címere
Egyéb neveiTransilvania / Ardeal
Siebenbürgen
Siweberjen
Ország Románia
Népesség
Népességismeretlen
Népsűrűség72,5 fő/km²
Partiummal és Bánsággal együtt 74,9 fő/km²
Vallásortodox, görögkatolikus, római katolikus református, unitárius, lutheránus
Nyelvromán, regionális nyelv: magyar, szász, cigány, ruszin, szerb, bolgár, szlovák, cseh, horvát
Földrajzi adatok
TerületTörténelmi Erdély: 57 000 km²
Partiummal és Bánsággal együtt 103 093 km²
Térkép
A jelenkori Erdély Románián belül sárga színnel kiemelve   A történelmi Erdély, Belső-Erdély   A Partium és a Bánság keleti része   Órománia, Moldva és Havasalföld uniója Dobrudzsával
A jelenkori Erdély Románián belül sárga színnel kiemelve
  A történelmi Erdély, Belső-Erdély
  A Partium és a Bánság keleti része
  Órománia, Moldva és Havasalföld uniója Dobrudzsával
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdély témájú médiaállományokat.
A széles értelemben vett Erdély hegy- és vízrajzi térképe

Erdély (románul Transilvania vagy Ardeal, németül Siebenbürgen vagy Transsilvanien, latinul Transsilvania vagy Transsylvania, erdélyi szász nyelven Siweberjen, törökül Erdelistan) földrajzi-történeti-politikai alakulat Közép-Európában, a Kárpát-medence keleti részén, a mai Románia területén. Ma már csak történelmi hagyományai és sajátos kultúrája miatt tekinthető önállónak.

Tágabb értelemben az Erdély vagy jelenkori Erdély elnevezés alatt ma többnyire Románia egész nyugati részét értjük, de nem mint egységes tartományt, hanem csak mint 16 megye összességét. Ez a terület magában foglalja Belső-Erdélyt, a Partiumot és a Bánság keleti nagyobb részét. E két utóbbi térség együtt Külső-Erdélynek is nevezhető.[1]

Szűkebb értelemben Erdély, a történelmi Erdély vagy Belső-Erdély ennek a nagyobb területnek a középső-keleti („Király-hágón túli”) részét jelenti, amely az egykori Magyar Királyságon belül bizonyos önállósággal rendelkezett. Belső-Erdély keleti felén található a Székelyföld történelmi tájegysége. Itt a legnagyobb ma a magyarok aránya Románián belül. Hivatalos nyelv a román.[2]

Erdély a középkorban a Magyar Királysághoz tartozott, majd a 16. század második felétől több mint egy évszázadig Erdélyi Fejedelemség néven a magyar fejedelmek gyakorlatilag önálló államként kormányozták. A 17. század végétől a Habsburg Birodalom tartománya volt, nagyfokú autonómiát élvezve. 1867-től több mint fél évszázadig az Osztrák–Magyar Monarchián belül újra Magyarország szerves részét képezte.

Nevének eredete

Az Erdély szó az erdő főnév és a régi magyar elü (elv, azaz valamin túl fekvő rész) összetétele. Az elnevezés az Alföld felől értendő, és az onnan nézve az Erdélyi-szigethegység korabeli sűrű erdőin túl fekvő területeket jelölte.[3]

Az első dokumentum, amely a területre hivatkozik Géza által, 1075-ben kibocsátott adománylevélből származik, amiben a magyar név latin fordításaként „terra ultra silvam”-ként (ultra silvam ad castrum quod vocatur Turda),[4] vagyis „az erdőn túl” formában nevezi meg Erdély területét. Ugyanezen században kezdtek a területre „Partes Transsylvana” (vagy mai írásmóddal „Transsilvanae") módon hivatkozni (Legenda Sancti Gerhardi, 12. század első felében), ami „az erdőn túli részeket” jelenti, és ezt a kifejezést használták a Magyar Királyságon belül is. A latin helyett a köznyelvben az „Erdőelve” kifejezést is elterjedten használták. Ennek első dokumentálása Anonymus 12. századi Krónikája (Gesta Hungarorum), amely „Erdőelvként” említi.[5][6] Téves tehát az az elmélet, amely az Erdély földrajzi nevet a latin megnevezés fordításaként értelmezi, tekintve hogy a Transalpina (Havaselve) kifejezés is hasonló módon keletkezett.[7][8]

A magyar elnevezést németre is lefordították: az „Überwald” (über Walt) kifejezés számos 13. és 14. századi dokumentumban olvasható. Később a németek saját elnevezéssel „Siebenbürgennnek” („hét vár(os)”) nevezték a területet. A hét város: Nagyszeben, Brassó, Beszterce, Segesvár, Szászsebes, Szászváros és Kolozsvár.

A román „Ardeal” név először egy 1432-ben keltezett dokumentumban olvasható „Ardeliu” néven,[9] ami nyilvánvalóan a magyar „Erdély” szóból alakult ki, és nincs köze a román „deal” (domb) elnevezéshez. (Példák hasonló átalakulásokra: Erdőd → Ardud, Egres (város!) → Agruș; Egyed → Adjud; Esküllő → Așchileu; Erdőfalva → Ardeova, Enyed → Aiud stb.)

Földrajz

Főbb tájegységek

A történelmi Erdély

A történelmi Erdély egy 300-480 méterrel a tengerszint felett levő fennsíkot, az úgynevezett Erdélyi-medencét foglalja magában a körülötte emelkedő hegyvonulatokkal. Területe 57 000 km². Határai: délen Havasalföldtől a Déli-Kárpátok, keleten Moldvától és Bukovinától a Keleti-Kárpátok választják el. Északon az Északkeleti-Kárpátok (Máramaros, Gutin-hegység, Szilágyság) határolták, nyugaton az Alfölddel, délnyugaton pedig a Bánsági-hegyvidékkel határos.

Az Erdélyi-medencét többek között a Maros és Szamos folyók szelik át, de innen ered az Olt-folyó is. A történelmi Erdély fő bejárata nyugat felől a Király-hágó.

A jelenkori Erdély

A jelenkori Erdélyt három nagy statisztikai régióra osztják fel:

A két utóbbi régió területe Dél-Erdély és Székelyföld régiókra is felosztható. Székelyföld és Északnyugat-Erdély együtt Észak-Erdélyt alkotja. Az Észak-Erdély - Dél-Erdély felosztás a második világháború idején kapott politikai szerepet.

Az erdélyi magyarok manapság gyakran a következő felosztást alkalmazzák:

  • Erdély (ezen belül Székelyföld)
  • Partium
  • Bánság (azaz Kelet-Bánság)

A Partium tájegységet egyes források még négyféle területre osztják, ezeket a Mócvidék, Zaránd, Avas-föld és Szilágyság területekként nevezik meg. Az Avas-vidék Szatmár megyében, az Avas-hegy medencéjében található.

A tágabb értelemben vett Erdély kiterjedése nyugat-kelet irányban 480 km, észak-dél irányban 400 km.

Domborzat

Legalacsonyabb pontja Orsova mellett van (kb. 65 m tengerszint feletti magasságban), legmagasabb pontja a Moldoveanu-csúcs a Fogarasi-havasokban (Déli-Kárpátok), amely egyben Románia legmagasabb pontja (2544 m). Nyugati részén az Alföld keleti szegélye húzódik.

Retyezát

Keletebbre az Erdélyi-szigethegység található, amely a Berettyó völgyétől a Maros völgyéig terjed. Változatos felépítésű hegyek alkotják, legmagasabb (1848 m) és talán legszebb része a mészkőből álló Bihar-hegység.

Az Erdélyi-szigethegységtől keletre az Erdélyi-medence található, amelyet a földtörténeti harmadidőszakban még tenger borított (erre utalnak a gazdag kősó-, és földgáztelepek. A süllyedékes tájat a kéregmozgás és az erózió dombsággá alakította. A szélén több kis medence van (például a Fogarasi-medence, Szebeni-medence), belseje két nagyobb tájegységre osztható: a Mezőség és a Küküllőmenti-dombvidék. Az Erdélyi-medencét keleten és délen a Kárpátok vonulata szegélyezi, a félköríves hegyvonulatot két eltérő szakasz, a Keleti- és Déli-Kárpátok alkotja. A Keleti-Kárpátokat négy, földtanilag eltérő vonulat alkotja. Nyugaton (legbelül) vulkanikus hegyek vannak (például a Kelemen-havasok, Görgényi-havasok és a Hargita), amelyek a Kárpátok legfiatalabb hegyei. A második, legidősebb vonulat kristályos kőzetekből áll (például Radnai-havasok (2303 m), Gyergyói-havasok). A két külső vonulatot üledékes kőzetek (mészkő, homokkő) alkotják. Ide tartozik például a Nagy-Hagymás, Csíki-havasok, Háromszéki-havasok, Csukás, Barcasági-hegyek és Bucsecs-hegység. Az egyes vonulatok közt tágas medencék vannak: Gyergyói-medence, Csíki-medence, Brassói-medence. A Déli-Kárpátok a Temes-folyó völgyéig tartanak, főként kristályos kőzetekből álló alpesi jellegű hegyek, formájuk őrzi a legutóbbi jégkorszak nyomait (gleccservölgyek, kárfülkék, glaciális tavak). Ide tartoznak a Fogarasi-havasok, Páreng, Retyezát. Itt található a szénben gazdag Petrozsényi-medence is. A Déli-Kárpátok nyugati folytatása a Bánsági-hegyvidék, amelyet alacsonyabb hegyek (1500 m alatt) alkotnak.

Éghajlat

A terület kontinentális éghajlatú, de óceáni, és mediterrán hatások is érvényesülnek. Az évi középhőmérséklet a síkságon 9-11 °C, a dombvidékeken 6-9 °C, a magashegységekben 0-2 °C. A csapadék eloszlása is a domborzatnak megfelelően alakul: a hegységekben 700–1200 mm, a dombvidéken és medencékben 500–800 mm, a síkságon 500–600 mm.

Vízrajz

Szent Anna-tó

Erdély teljes területe a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik, bár a folyók többsége a Tisza közvetítésével jut a Dunába. A Tisza északon, a Duna délen határfolyó. Legfontosabb folyója a Maros, amely északkelet-délnyugat irányban kettészeli az Erdélyi-medencét. Északon a Szamos, délkeleten az Olt, délnyugaton a Béga és a Temes, nyugaton a Körösök a legfontosabb folyók. Sok moldvai és havasalföldi folyó is Erdélyből ered (például: Aranyos-Beszterce, Tatros, Bodza, Prahova, Zsíl). Erdélyben nincsenek nagyobb területű tavak, de turisztikai szempontból jelentős a Gyilkos-tó, Szent Anna-tó, Medve-tó.

Lásd még: Erdély folyói, Erdély folyóinak listája

Növény- és állatvilág

Növényvilága:

Erdély növényvilágát az erdők jellemezték. Hajdan a nyugati határvidék területét is kiterjedt ligetes tölgyesek, mocsári tölgyerdők borították, ezért Erdőhát volt a neve.

Ahogy közeledünk a dombokhoz és hegyekhez, megkezdődik a zárt tölgyesek övezete. Itt elsősorban a kocsányos tölgy az uralkodó, de honos a cser és a magyartölgy is. A hegyekben a kocsánytalan tölgyfajok veszik át a főszerepet.

Égtájak és helyi domborzati viszonyok szerint a tölgyeseket a bükkösök váltják fel, melynek vezérfaja a bükk.

Az igazi fenyves öv a lucfenyő hazája. A lucfenyő 1800 méterig, sőt eltörpülve magasabbra is felhatol.

A havasi övben 2000 m körül a terjedelmes törpefenyvesek, borókások alkotnak áthatolhatatlan sűrűséget. Ezen túl már csak a mohák, zuzmók világa, s végül a csupasz sziklák tömbjei következnek.

Különleges sztyepp jellegű növényzete van az erdélyi Mezőségnek, és sok ritka növény található a magashegységi lápokban.

Románia szigorúan védett „Nemzeti Parkja” a Retyezát északi oldalán van.

Állatvilága:

Az állatvilág legértékesebb tagjai erdős környezetben élnek. A sík vidéken gyakori a tenyésztett apróvad, a nyúl, fácán, fogoly, őz, dámvad és vaddisznó. Ezzel szemben a magas hegyvidék nagyvad-állományában ma is akad a szarvason kívül medve, farkas, és hiúz is. A hiúz védett állat. A Kárpátok legmagasabban élő nemes vadja a zerge.

A madárvilág legértékesebb fajai közül több sasféle is él itt, jellegzetes madarak még a siketfajd és császármadár, melyek jelenleg is vadászhatóak. Rokonuk, a nyírfajd azonban a közelmúltban erősen megritkult, ma már csak a Keleti-Kárpátok magasabb hegyvidékein fordul elő. Szigorúan védett madár.

A halak közül a nagyobb folyóvizekben és tavakban a legjelentősebb halfélék a harcsa, a csuka illetve a pontyfélék, de az erdélyi folyókban megtalálható a menyhal is. A magashegységi, gyors folyású patakvizek pisztrángja a sporthorgászok kedvence. Az erdélyi folyókban és hegyi patakokban előforduló lazacfélék közül a dunai galóca volt a legjelentősebb, a mértéktelen halászat és a folyóvízi faúsztatás következtében azonban állománya erősen megritkult, több folyóból el is tűnt. Ma már csak a Tiszában és néhány mellékfolyójában található meg.

A közelmúltban a tágabb értelemben vett Erdély területéről is eltűnt több állatfaj. A Bánságból kipusztult a rákosi vipera, a madárfajok közül eltűnt a Kárpátok magas hegyvidékein élő szakállas saskeselyű, az elsősorban alföldi zónákban előforduló nagy túzok és reznektúzok, valamint már csak őszi vonuláskor jelenik meg itt - a korábban itt költő - daru. Az emlősfajok közül kipusztult a nyérc, de Erdély területén, a Borgói-havasok Plai nevű magaslatán lőtték le 1762-ben az utolsó magyarországi bölényt is. A 19. század végén vagy a 20. század elején tűnt el a Kárpátok magas hegységeiből a kőszáli kecske is. A 19. század elejére illetve a 20. század közepére a hód és a havasi marmota is kipusztult, de egy visszatelepítési program keretében sikerült mindkét fajt újra meghonosítani.

Történelem

Történelmi Erdély

Bővebben: Erdély történelme

Ókor

Dák erődítmény rekonstrukciója Hunyad megyében

Erdély történelme az írásos forrásokból az i. e. 1. évezredtől követhető nyomon. Az indoeurópai (iráni) nyelvű lótartó szkíták, az agatürszök az i. e. 1. évezredben vándoroltak a Kelet-európai-síkvidékről az Erdélyi-medencébe. Ekkor kezdődött el Erdélyben a vaskor. Az agatürszökről Hérodotosz görög történetíró tudósít, aki szerint a Maros-folyó (Marisz) mentén laktak, „trák szokás szerint éltek”, békés természetű és gazdag nép voltak.

Utánuk következtek a kelták (i. e. 3-2. század), majd a dákok (i. e. 2. századtól i. sz. 106-ig). A dákok a trákok törzsei közé tartoztak. Rokonaik voltak a Duna-torkolat táján élő gétáknak. Kezdetben Erdélyben több kisebb fejedelemség létezett. Ezek egyesítésével jött létre Burebista dák királysága, amely a Kárpátoktól a Fekete-tengerig terjedt.

106-ban, Traianus római császár légiói átkeltek a Dunán, és elpusztították Burebista utódjának, Decebalnak az országát. Eutropius történetíró azt állította, hogy az új tartományt az egész római világból („ex toto Orbe Romano”) népesítették be újra. A magyar történetírás szerint a dákok fokozatosan eltűntek Erdély és a mai Románia területéről, míg a román történetírás szerint folyamatosan itt laktak (a dák–római folytonosság elmélete). Az elkövetkező másfél évszázadon át római provincia volt Dacia Traiana: csupa jövevény isten, latin, görög, szír, kelta, illír nevek maradtak fenn, alig akadt egy-két trák hangzású név.

Dácia volt az utolsó tartomány, amellyel az ókori Róma gyarapodott, s az első, amelyet elvesztett: Aurelianus császár 271-ben a gótok betörései miatt elrendelte a kiürítést: a légiók és a lakosság áttelepült a Duna jobb partjára, Moesiába.

Ezután különböző népek (vizigótok, taifalok(wd), hunok, gepidák, vandálok) átvonulási- vagy szállásterülete lett Erdély.

Középkor

Fogaras vára

Erdély nagyobb folyóvölgyeiben a VI. században avarok telepednek le, és politikai hatalmat is kiépítenek. A VII. században a régióba szlávok érkeznek, nem világos, hogy mekkora számban, a tágabb régió más országaihoz képest. Erdély különböző vidékein a szlávok élete már a 7. század elején elkezdődött, és legalább a 12. század végéig nyomon követhető (időközben elkezdődik asszimilációjuk a magyar (Kalotaszegen, Mezőségen) és román (Dél-Erdély nagy részén, a Nagy-Szamos völgyében, Máramarosban északon) népességbe. Számos szláv víz-, és helynév maradt fenn a szlávok nyelvéből. A IX. században Erdély déli része és a Bánság bolgár uralom alá került.864-ben a bulgárok felveszik a bizánci kereszténységet, így nem kizárt, hogy Gyulafehérváron (akkori nevén Bălgrad) keleti ritusú egyházi központ (püspökség?) is létrejöhetett.[10] A magyarok 895-ös honfoglalásukkor – a kora középkori krónikások és a legutóbbi régészeti felfedezések szerint} Vereckénél jönnek be a Kárpát-medencébe, majd a X. században megszállják Erdély északnyugati részét, ahol a sóbányák egy része is van (Kolozsvár, Kolozs-Akna, Dés Désakna, Torda). 930-955 körül kiűzik a bolgár uralmat és egy magyar törzs(nemzetség) hatalmába vette Dél Erdély egy részét is, különösen Gyulafehérvárt és környékét (a keleti széleken besenyők jelennek meg, az a "gyepűkön" túli területnek számított). A magyarok fokozatosan megszállták Erdély egyes részeit. Gyula, Szent István nagybátyja már Erdély vezetője volt, így már a Magyar Királyságba olvasztás előtt is magyar fennhatóság alatt volt (egy jelentős része).

Erdély 1003-ban a Magyar Királyság részévé vált. Az országrészt a király helytartója, az erdélyi vajda irányította (az első vajda említése: 1176: Eustachius waivoda). A 13. századtól alakult ki Erdély fő népcsoportjainak történelmi elkülönülése magyarokra, székelyekre, szászokra és románokra. A székelyek és szászok sajátos kiváltságokat élveztek, különálló közigazgatásuk volt az erdélyi vajdától. A románokat akkor vlachoknak (oláhoknak) nevezték, és Erdély déli részén az ott élő románoknak saját igazgatási önállósága volt, erról az első hiteles okleves említések a 13. század elejéről (1202-1209) vannak. Az egyik első királyi oklevél, mely erről a vidékről szól, egyenesen megmondja, hogy "az ott élő románoknak valamelyes önállósága volt", 1224-ben a szászok kiváltságait megállapító ún. Andreanum jogot ad, hogy használják a románok és a besenyők erdejét (silvam Blacorum et Bissenorum).[1] A legjelentősebb erdélyi vajda a XV. században élt Hunyadi János, maga is erdélyi volt,a 15. századi európai történelemnek ez a kimagasló alakja szerény, nem főúri kezdetekből indult. Apja, aki királyi udvari lovag volt, valószínűleg havasalföldi vagy hátszegi nemes-kenéz származású, anyja már kétséget kizáróan a hunyadi/hátszegi nemes-kenéz Demsusi családból származik. Már 1442-ben védelmeznie kellett Erdélyt a Mezid bég vezetése alatt behatoló török sereg ellen, az ellenséget a csatában teljesen megsemmisítve. Bár 1444-ben Várnánál újabb hadjárata vereséggel végződött, s Ulászló király is áldozatul esett, a magyar határok hosszú időre mentesültek a közvetlen veszedelemtől. V. László király (1440–1457) kiskorúsága idejére Hunyadit Magyarország kormányzójává választották. Harmadik törökellenes balkáni hadjárata nem járt eredménnyel, a szerbiai Rigómezőn (Kosovopolje) 1448-ban csatát vesztett. 1456-ban Konstantinápoly meghódítójának, II. Mohamed szultánnak Nándorfehérvárt (Beograd) ostromló seregét szórta szét. A nagy diadal után, melynek emlékét őrzi a déli harangszó, a török évtizedekig nem mert magyarországi területre betörni. [2]. 1526-ban a törökökkel vívott mohácsi csata után a Magyar Királyság szétesett. Ezután Erdély névleges török fennhatóság alatt, de gyakorlatilag önálló államként létezett.

Erdélyi Fejedelemség

Bővebben: Erdélyi Fejedelemség
Bethlen Gábor, a „nagy fejedelem”

Az Erdélyi Fejedelemség a mohácsi csatavesztést követő kettős királyválasztás következményeként jött létre. Megszervezésében nagy szerepet játszott Fráter György pálos rendi szerzetes. Az Oszmán Birodalom által támogatott keleti magyar királyságból alakult ki, amikor II. János lemondott a királyi címről, így ő lett az első erdélyi fejedelem János Zsigmond néven. Ő volt az, aki az 1568-as tordai országgyűlésen a világon elsőként törvényben rögzítette a lelkiismereti és vallásszabadságot a négy hivatalos felekezet (katolikus, lutheránus, református, unitárius) számára. A román ortodox egyházat hivatalosan nem ismerték el, azaz nem kapott olyan privilégiumokat, mint a "bevett" valaásfelekezetek, mivel addig a felemelkedő (nemesi rangot szerzett) románok az erdélyi nemességhez tartoztak, a magyar számazású nemesekkel együtt. A románság egésze pedig ekkor még nem alakított ki önálló nemzeti mozgalmat, nem fogalmazta meg követeléseit. Az erdélyi magyar fejedelmek többségükben a református (kálvinista) vallás hívei voltak. A reformáció óriási hatást gyakorolt a magyar tudomány és a magyar nyelvű irodalom fejlődésére, de az erdélyi szász és román anyanyelvi könyvkiadás, írásbeliség is fejlődött, a fejedelmek is finanszíroztak román nyelvű bibliafordítást és kiadást ( Palia de la Orastie/ Szászvárosi Ótestamentum[3] 1582, Gyulafehérvári román Biblia/Noul Testament de la Bălgrad, 1648).

Az Erdélyi Fejedelemség a történelmi Erdély területén kívül a volt Magyar Királyság más területeit is birtokolta. Ezt a széles területsávot nevezték latin szóval Partiumnak (magyarul „Részek”). A János Zsigmond és a Habsburgok között 1570-ben létrejött speyeri szerződés értelmében ide tartozott a teljes Máramaros, Bihar, Zaránd, Közép-Szolnok és Kraszna vármegye, majd később Arad, Temes és Szörény vármegyék területe is a Partium része lett.

Az Erdélyi Fejedelemség fennállása jelentős részében az Oszmán Birodalom vazallusa volt. Uralkodóit az erdélyi országgyűlés választotta, de hatalmi jelvényeit eredetileg a szultántól kapta, évi adó fizetésére volt köteles, valamint kül- és hadügyeiben is a szultánnak volt alávetve. Az Oszmán Birodalomtól való függetlenséget csak a legerősebb fejedelmek alatt sikerült biztosítani.

A Magyar Királyság és Erdély térképe az 1700-as évek körül

A román történetírás nagy jelentőséget tulajdonít annak a ténynek, hogy 1599. november 1. és 1601. augusztus 5. között Erdély trónját (Moldva trónjával együtt) rövid időre elfoglalta Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) havasalföldi vajda, törökellenes védelmi koalíció kiépítése érdekében, német császári segítséggel. Azonban Erdély az ő uralma alatt is különálló marad, és a rendi berendezkedésen nem változtat (csupán az erdélyi ortodox püspökséget emeli érseki rangra). (Mihály vajdát Basta György császári tábornok emberei gyilkolták meg Miriszlónál, bár korábban szövetséget kötöttek.)

A 17. század első fele az Erdélyi Fejedelemség virágkora volt. Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári udvarában a tudományok és művészetek bőkezű támogatásra találtak. Bethlen Gábor a protestáns uralkodók oldalán sikeresen avatkozott be a harmincéves háborúba, aminek következtében az Erdélyi Fejedelemség nagyhatalmi rangra emelkedett Európában. A két nagy erdélyi főúri család, a Báthoriak és a Rákócziak több kiemelkedő erdélyi fejedelmet is adtak.

Az Erdélyi Fejedelemség népességének pontos etnikai-nyelvi összetételét nem ismerjük. Tekintettel arra, hogy a Fejedelemséghez jelentős magyarországi (alföldi) vármegyék is tartoztak (lásd Partium), egész Debrecenig, a népességnek nagyobb része lehetett magyar, mint a történeti (Belső) Erdélyben. A Fejedelemségnek mintegy 1-1,2 millió lakosa lehetett. Vasile Lupu, Moldva uralkodója (1634–1653) hangsúlyozni kívánva az erdélyi románok nagy számát, 1650-ben azt írta a török Portának, hogy Erdély lakosságának egyharmada román. Vasile Lupu a gyulafehérvári ortodox mitropolitával, Erdély meghódításáról szőtt terveket, de végül nem vágott bele ebbe a kalandba. Ezt a népesség-összetételi becslést azonban sem az újabb magyar, sem pedig a román történeti demográfiai szakmunkák nem tartják helyesnek.[11][12] Az 1699-ben kötött osztrák-török karlócai béke értelmében Erdélyt visszacsatolták a Habsburg uralom alatt álló Magyarországhoz, de közigazgatásilag különállt az ország többi részétől, mert a Bécs által kinevezett kormányzó, és külön erdélyi országgyűlés (Dieta) irányította.[13]

Erdély a Habsburg monarchiában a kiegyezésig

Kemény–Zeyk udvarház - A reformkori politikai élet egyik központja

1704-ben az erdélyi országgyűlés II. Rákóczi Ferenc személyében ismét fejedelmet választott. A Rákóczi-szabadságharc bukása után állandósult a Habsburg uralom. Erdély megőrizte területi különállását, az erdélyi magyar nemesség jelentős autonómiát élvezett.

1712–1713-ban a Verwaltungsgericht – az osztrák közigazgatási hatóság – által végzett becslés szerint Erdély lakóinak nemzetiségi megoszlása: 47% magyar, 34% román, 19% német (szász és sváb).

A 18. században Erdélyből sok magyar paraszt vándorolt ki az Alföldre, de Moldvába is, lásd Madéfalvi veszedelem. Emellett románok érkeztek (főleg 1740–1760 között) a Kárpátokon túlról. Ezek a demográfiai folyamatok a régió népességének etnikai összetételét kis mértékben befolyásolhatták. Az Acsádi féle adóösszeírások legfrissebb korrekciója szerint, illetve 1760-65-ben, vagy az 1785-87. évi népszámláláskor is az Erdélyi Nagyfejedelemség népességének mintegy 55- 58%-a sorolható a román, és 25-27%-a a magyar (és székely) népességhez, a fenmaradó részét főleg szászok, kisebb részt zsidók, örmények és cigányok/romák tették ki [4]. Ebben az időszakban az összeírások nem tartalmazták a lakosság etnikai vagy nyelvi hovatartozását, csak a név jellegéből vagy a vallási hovatartozásból következtetjük ki a népesség összetételét.

A Habsburg uralom kezdetén a volt Partium teljes területét visszacsatolták a Magyar Királysághoz, 1733-ban azonban III. Károly király Kraszna, Közép-Szolnok és Zaránd vármegyéket ismét Erdély részévé tette. A Habsburg-politika egyik fő célja az ellenreformáció és a tartomány rekatolicizációja 1711 és 1750 között, a négy "bevett" vallás rendszerének megbontása Erdélyben. A "támadás" már 1703 előtt megindul a római katolikus püspöki szék betöltésével, egyes rendházak létrehozásával és a román (görögkatolikus) vallási unió megindításával. A megerősödött katolicizmus fő támadási iránya az önmagára sérelmesnek vélt törvények eltörlésének követelése.A kérdés 1741–43-ban a katolikus- és Habsburg-ellenes törvények eltörlésének s a Pragmatica Sanctio becikkelyezésével tetőződik, 1744-ben a rendek elfogadják az Erdély és a Porta kapcsolatáról szóló rendelkezések és a fejedelemválasztási jog eltörlését, törvénybe iktatják a Pragmatica Sanctiót s végül a katolikusellenes törvények eltörlését. Sajátos területe volt tehát a katolikus térhódításnak Erdélyben a görög hitűek vallási uniója. Az unió kezdeti látványos sikereit a Rákóczi-szabadságharc viharai alaposan meggyengítik; az 1711 utáni fél évszázadban ugyan legálisan csak görög katolikus hitű egyház működik Erdélyben, de szinte megállapíthatatlan, hogy Erdély görög hitű lakosságából ki (görög katolikus) unitus és ki (görögkeleti) ortodox, ezért több összeírást is elrendelt a császári udvar. [5] 1764. január 7-én Siskovics császári tábornok az erőszakos sorozás ellen tiltakozó székelyek közé lövet. Száznál is többen meghalnak, és az üldöztetés elől több ezren Moldvába, a csángók közé vándorolnak (madéfalvi veszedelem). A korszak politikai történetének kormányzati és rendi kezdeményezéseken kívüli mozzanata a román nemzeti mozgalom politikai jelentkezése. A görögkatolikus püspök Inochentie Micu-Klein kérvényeit 1733-ban az erdélyi országgyűlésen is felolvassák s III. Károly rendeletét. A rendek azonban kételkednek (valójában alappal) a görögkatolikus vallási unió szilárdságában. A nemzeti és paraszti követelések egyesítése a nemzeti mozgalomban, az erdélyi román nemzeti mozgalomnak ez a majd két évszázadra alapvető sajátossága itt jelenik meg először; [6] A Supplex Libellus Valachorum, „az erdélyi románok kétségtelenül legfontosabb 18. századi politikai irománya (szerzői között vannak: Samuil Micu-Klein, Gheorghe Sincai, Ion Budai-Deleani és mások. Követelései: a románok negyedik rendi "nemzetként" való bevétele, elfogadása, a román papságnak, nemességnek és közrendűeknek a három natio megfelelő rétegeivel azonos jogok biztosítása, vegyes vagy tisztán román névhasználat románok lakta vagy román többségű törvényhatóságoknál és helységeknél. [7]

1848. március 15-én a Habsburgok felé intézett pesti 12 pont záró pontja az Erdéllyel való egyesítést követelte (a 12. pont így szólt: „Unio.”). Az éledő román nacionalizmus az Avram Iancu-vezette román nemzeti törekvésekhez vezetett, elutasítva Erdély unióját Magyarországgal magyar szabadságharccal. A fellázadt románok forradalmi Nemzetgyűlést hívtak össze Balázsfalvára, megfogalmazván célkitűzéseiket, majd saját "forradalmi közigazgatást" alakítottak ki az erdélyi vármegyékben, prefektusokat neveztek ki. Több helyen polgárháborús konfliktusok alakultak ki, brutális vérengzések amely egyes Fehér és Kolozs vármegyei településeken a magyar lakosok pusztulásához vezetett. A román-magyar forradalmi megbékélés szükségességét többen felismerték. Cezar Bolliac, vérbeli forradalmi költő Brassóban lapot indított, az Espatriatult, amelyben olykor még eszmetársait is megdöbbentő hévvel ítélte el az erdélyi román politikát, mindenekelőtt annak tudatosításával, „hogy ma egész Európában csak egyetlen küzdelem van, a szabadság és a zsarnokság, a népek és a trónok között”. A román és magyar nemzeti szabadságtörekvések összehangolásának szándékából nem lett volna semmi Nicolae Bălcescu fáradhatatlan tevékenysége nélkül. Ő abból indult ki, hogy az elnyomott nemzeteknek „előbb közösen kellene kivívniuk felszabadulásukat s csak azután foglalkozniuk a maguk részleges felszabadításával” A megegyezés azonban későn történt meg, az 1848-as forradalmat és szabadságharcot a császári sé cári erők legyőzték, és bevezették az abszolutizmust a Monarhia tartományaiban, így Erdélyben is.[8] Az 1848 utáni két évtized politikai kérdései között kiemelt jelentőségű volt a jobbágyfelszabadítás lezárása, de a tartomány modernizációjának jogi szabályozása is. Nem kis mértékben ennek alakulása határozta meg a paraszt és az "úr" (a régi nemesség) viszonyát az államhatalomhoz, mindegyik attól várva a számára kedvező megoldást. S ugyancsak ennek kimenetele alakította a társadalmon belüli feszültségek további változását. Hosszú előkészítő munkálatok eredményeként 1854. június 21-én – jó egy évvel a magyarországi hasonló rendelkezés után – császári pátens, az „úrbéri nyílt parancs” intézkedett a jobbágyfelszabadítás jogi végrehajtásáról, a nyitva hagyott kérdések rendezéséről. Az utolsó erdélyi országgyűlések (amelyen a tartomány etnikai összetétele is a korábbiaknál arányosabban érvényesült) fontos lépések születtek a tartomány modern, többnyelvű jogenyenlőségének kialakítása irányában: 1863-ban törvénybe iktatták, hogy a tartománynak három hivatalos nyelve van, a magyar, román és a német. A kiegyezéssel (1867) bekövetkező Unió leállította, megszüntetve a tartomány minden önállóságát és különállóságát a dualizmus idején.

A kiegyezés után (1867–1918)

Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés után az 1868. évi XLIII. törvény révén Erdély ismét Magyarország szerves része lett az Osztrák–Magyar Monarchián belül.

Az Erdélyi vármegyék etnikai megoszlása 1910-ben
Az Erdélyi Nemzeti Tanács tüntetése Kolozsvárott Erdély Romániához csatolása ellen 1918 december 22-én.

A magyar uralkodóosztály dualizmus idején folytatott nemzetiségi politikája a nemzeti mozgalmak háttérbe szorítására törekedett. Hiába figyelmeztetett néhány gondolkodó (például a függetlenségi politikus Mocsáry Lajos) a román nyelvi-kulturális és politikai jogok, és az autonómiatörekvések korlátozásának veszélyeire (lásd: Memorandum-per).

Az első világháború alatt még jobban felerősödtek a román és más szeparatista/szeparatizmus mozgalmak az egész Monarchia területén. A románok esetében ez annyiban volt eltérő, hogy a Román Királyság is törekedett a Monarchia románlakta területeinek bekebelezésére (lásd az 1916. évi Románia-Antant hatalmak titkos szerződést Bukaresti szerződés (1916)). Az addig a központi hatalmakkal barátinak tekintett Románia az antant oldalán szállt háborúba, mivel Franciaország és Anglia részéről ígéretet kapott Erdély megszerzésére. 1916-ban román csapatok törtek be Erdélybe. Az osztrák-magyar erőket csak késve tudták mozgósítani, de végül (német segítséggel) visszaverték a román csapatokat, azokat legyőzve 1916. decemberében bevonultak Bukarestbe, 1918 nyarán aláírták a bukaresti békét, melyben Románia elismerte világháborús vereségét. Ezzel együtt, a Monarchia összeomlásával párhuzamosan az erdélyi románok 1918 december 1.-én Gyulafehérvárra összehívott Nagy Nemzetgyűlésen kimondták Erdély, Bánság és a többi románok lakta magyarországi megyék egyesülését a Román Királysággal. Ezt követően a román csapatok fokozatosan megszállták Erdélyt, kiűzve a magyar hadsereg maradványait, és fokozatosan kiépítették a román közigazgatást, még a területszerzést szentesítő trianoni döntést megelőzően.

A jelenkori Erdély története (1918-tól)

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918 októberére katonailag összeomlott, és Magyarország is kikiáltotta a függetlenségét az őszirózsás forradalom nyomán. Ezzel egy időben a Román Királyság csapatai újra hadat üzenve megkezdték Erdély, majd Partium és a Tiszántúl megszállását. 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári román nagygyűlés kimondta Erdély egyesülését Romániával, amit 1920-ban az antant hatalmak a trianoni békeszerződéssel jóváhagytak. A Károlyi-rezsim ezzel szemben a magyar sereget szélnek eresztette, így a Székely Hadosztályon kívül senki sem vette fel a harcot a megszálló erőkkel – egészen a Magyar Tanácsköztársaság 1919 márciusi megalakulásáig.

1918 után, a Kárpátokon túlról érkező románok telepedtek le Erdélyben, bár az 1930. évi népszámlálás szerint a tág értelemben vett Erdély népességének csak 57%-a volt román nemzetiségű, ez az 1910. évi Népszámlálás 53%-ához képest nem jelentős változás, tekintettel az 1918–21-es években sorra került, Magyarországra történő kivándorlásra (főleg korábbi hivatalnokok, tanárok stb., valamint akik a trianoni Magyarország területén születtek). Ennek egyik oka, hogy sok (főleg értelmiségi, hivatalnoki) állás üresedett meg a magyarok anyaországba való áttelepülésével, és a román állam sem szívesen foglalkoztatott az új közigazgatásban magyarokat, akik rendszerint nem is tudtak magasabb szinten (pl: írni) románul. Másrészt a térség gazdaságilag jobb helyzetben volt, mint Románia többi része, így magasabb életszínvonallal kecsegtetett az áttelepülés. Továbbá nagy számban iskolát hoztak létre a román fiatalok továbbtanulására, mivel körükben az írástudatlanság és az alacsony iskolai végzettség sokkal gyakoribb volt, mint a többi etnikum esetében.

Bővebben: Észak-Erdély
Bevonulás Kolozsvárra 1940. szeptember 11-én
A második bécsi döntés során Magyarországnak ítélt terület (ún. Észak-Erdély)
A II. világháború előtt és alatt Magyarországhoz visszacsatolt területek és az etnikai összetételük
Bevonulás Kolozsvárra 1940. szeptember 11-én

Az 1940-es második bécsi döntés visszaadott Magyarországnak 43 492 km²-t, Erdély északi és keleti részét, benne a 80%-ban magyarok által lakott Székelyfölddel. A terület teljes, mintegy 2,5 millió főnyi népességéből azonban még az 1941. évi magyar népszámlálás szerint (a határmódosítást követő népességvándorlások után) is közel fele, több mint 1 millió volt a románok száma, akik a Székelyföldön kívüli vármegyékben többen voltak a magyaroknál.[9] A holokauszt során sok, több mint 200 000, magát magyarnak valló észak-erdélyi zsidót hurcoltak el lakóhelyéről – az 1941-es népszámlálás adatai alapján. A második világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés a bécsi döntéseket érvénytelenítette, a területet újra Romániának ítélte, amelyben annak is szerepe lehetett, hogy Románia 1944-ben kilépett a fasiszta Németországgal kötött szövetségből hadat üzenve a tengelyhatalmaknak.

Az 1945 után hatalomra került új vezetés kezdetben a kommunista eszme internacionalista jellege alapján és a szovjet nemzetiségi politika mintájára kezelte a magyar kisebbség helyzetét. Nagy arányban vettek részt magyarok a kommunista pártban is, ahol a korábbi mellőzöttség után elismerték őket. A többségében magyarok által lakott Székelyföldön 1952-ben létrejött a Magyar Autonóm Tartomány, melytől azonban 1960-ban elcsatolták Háromszéket, máshol pedig román többségű területeket is hozzácsatoltak és nevét Maros Magyar Autonóm Tartományra változtatták. Ez az alakulat is csak nyolc évig állt fenn, 1968-ban megszüntették. Ceaușescu a sovinizmus felerősítése révén próbálta meg az egyre jobban elnyomorodó országban hatalmát fenntartani. Az 1980-as évek végén meghirdette a falurombolást, de ezt már nem sikerült véghez vinnie. Az 1989. december végi forradalom (a Ceaușescu-diktatúra megdöntése) után Romániában is megszólalhattak addig kegyetlenül elnyomott vélemények, hangok. Az 1989 decemberében kezdődött rendszerváltási időszak igen sok megpróbáltatással járt (Marosvásárhelyi etnikai konfliktus „fekete március”, bányászjárások Bukarestben). Az erdélyi magyarok politikai képviseletét és bizalmát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szerezte meg, minden későbbi politikai választás alkalmával. Az erdélyi román szavazók zöme több alkalommal is az ország nyugat-európai orientációját támogató középjobb koalíciókra és köztársasági elnökökre szavaztak, sok esetben markánsan eltérően az óromániai megyék szavazóinak többségétől. Románia első erdélyi köztársasági elnöke Klaus Werner Iohannis (2014–), volt Nagyszeben polgármestere. Románia erdélyi miniszterelnökei 1990 óta: Emil Boc és Ludovic Orban, miniszterelnök-helyettesei Markó Béla és Kelemen Hunor. A román gazdaság nehézségei is szerepet játszanak abban, hogy a viszonylag fejlettebb Erdély egyre több lakója, mind román, mind magyar, nagyobb önállóságot szeretne a tartománynak. A Sabin Gherman erdélyi román újságíró nevével fémjelzett proTransilvania Alapítvány tevékenysége is ebbe a keretbe illeszkedik bele, de a Kárpátokon túli románság körében nincs jelentős támogatottsága. A Pro Európa Liga szintén támogatja Erdély sokszínűségének, sajátos kultúrájának megőrzését.[14][15] A román soviniszta akadályozza az erdélyi magyarok politikai jogainak kiszélesítését. A román politikai erők ellenzik Erdély vagy a Székelyföld mindenfajta autonómiáját. Erdély Románia 2007. évi Európai Uniós csatlakozásával jelentős fejlődésnek indult, bár sokan el is vándoroltak, ideiglenesen vagy véglegesen az országból. Az erdélyi régiók egy főre jutó GDP-je vásárlóerő értéken (PPS) 2018-ban az EU-s átlag 61-68 százalékát érik el, ezzel a Kárpát-medence régióinak élvonalába kerültek (Budapest és Pozsony fővárosi régiókat most nem számoljuk), megelőzve az Alföldet és Dél-Dunántúlt, és megközelítve Szlovákia, legtöbb régióját amíg még 2007-ben és a megelőző évszázadban a Kárpát-medence sereghajtói voltak (Kárpátalját nem számítva). [10]

Közigazgatás, politika

Erdély térképe
Erdély térképe
térkép szerkesztése

Megyék

Bővebben: Erdély megyéi

A jelenkori Erdély 16 megyére, a történelmi Erdély 9 megyére oszlik. (A történelmi Erdély szélén 1920 óta Szucsáva, Neamț, Bákó, Vâlcea és Mehedinți megyékhez kapcsoltak néhány területet.)

A tágabban értelmezett Erdély
Bánát Partium Történelmi Erdély
Székelyföld

Fejlesztési régiók

Fejlesztési régiók a történelmi Magyarország Romániához csatolt részein.
  Északnyugat-romániai fejlesztési régió
  Nyugat-romániai fejlesztési régió
  Közép-romániai fejlesztési régió

Erdély területén 3 fejlesztési régió (NUTS-II) található.

Erdély megyéi fejlesztési régiók szerint
Északnyugat-romániai fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió Közép-romániai fejlesztési régió

Politika

Tisztán regionális alapon szerveződő erdélyi párt egyelőre nincs, noha már az 1990-es évek végén próbálkozott ennek felállításával Sabin Gherman erdélyi román újságíró. Napjainkban Erdély kétnyelvű autonóm régióként való elismertetéséért egyre többen emelik fel szavukat, különféle Facebook csoportokba/oldalakba tömörülnek, mint például az Autonomy for Transylvania oldal, vagy az Erdélyért! csoport. Szervezés alatt áll továbbá egy regionális párt létrehozása Demokratikus Erdélyi Liga (Liga Transilvania Democrată), vagy Erdélyi Mozgalom (Mişcarea Ardeleană) néven.

A magyarokat az 1989-es forradalom után alakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviseli az országos szintű politikában. Azóta még két másik magyar párt is megalakult, előbb az Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt (Toró T. Tibor vezetésével).

Népesség

Nemzetiségek[16]

A magyar nemzetiségűek aránya a Magyarországtól Romániához csatolt területeken
A jelenkori Erdély lakosságának nemzetiségi megoszlása (2002)

A románok után legnagyobb számban a magyarok vannak jelen, ők külön kulturális és vallási egységgel rendelkeznek a románokhoz képest. A magyarság a jelenkori Erdély 16 megyéjéből kettőben alkot többséget (Hargita 84%, Kovászna 73%). A történelmi és jelenkori Erdély legjelentősebb kulturális központja Kolozsvár, ahol ma már a lakosságnak csak 15%-a (49 565 fő) magyar. Az egykor több mint 600 ezres lélekszámot adó szászok és svábok mára már majdnem teljesen eltűntek (mai létszámuk 30 000 fő), csupán egy-két nagyobb városban alkotnak számottevőbb (pár száz fős) közösséget, például Nagyszebenben, Brassóban vagy Temesváron. A cigányok az egyetlen népcsoport, amely létszáma az elmúlt két évtizedben folyamatosan növekedett, a legutóbbi népszámlálás alapján arányuk 4%, de becslések szerint számuk elérheti a 700-800 000 főt, azaz 11-12%-ot. Ezen népcsoportokon túl, a ruszinok (ruténok), szlovákok (régi nevükön tótok), szerbek, bolgárok, csehek, örmények, zsidók stb. járulnak hozzá az erdélyi etnikai mozaik színesítéséhez.

A jelenkori Erdély lakosságának nemzetiségi megoszlása (2002 és 2011)
Nemzetiség Létszám (fő) 2002-ben Arány (%) 2002-ben Létszám (fő) 2011-ben Arány (%) 2011-ben
Román 5 393 552 74,68 4 816 895 74,38
Magyar 1 415 718 19,60 1 224 937 18,92
Cigány 244 475 3,38 271 417 4,19
Német 53 077 0,73 30 816 0,48
Egyéb

(ukrán, szerb, szlovák, bolgár, horvát, cseh, illetve ismeretlen, nem bevallott nemzetiség)

114 911 1,59 131 829 2,03
Összesen 7 221 733 100 6 475 894 100

Vallás

Lásd még: Románia vallási élete
Erdély felekezeti összetétele
Erdély lakosságának vallási összetétele 1992-ben
Felekezetek Népesség % arány
kereszténység 7 222 069 93,57
katolikus egyház 1 061 956 13,75
római katolikus 854 970 11,07
görögkatolikus 206 984 2,68
Protestantizmus 1 200 200 15,36
református 796 273 10,31
evangélikus 32 438 0,42
baptista 94 996 1,23
unitárius 75 688 0,98
egyéb protestáns 220 886 2,86
ortodox kereszténység 4 973 814 64,40
egyéb keresztények 4 634 0,06
zsidó vallás 3 089 0,04
egyéb vallások 46 340 0,6
vallások együtt 7 276 133 94,21
nem vallásos 15 447 0,20
nem válaszolt 4 634 0,06
ismeretlen 427 099 5,53
összesen 7 723 313 100,00

Települések

A jelenkori (2011) Erdély legnagyobb városa Kolozsvár, egyúttal a második legnépesebb város Romániában.[17] Két színházával, két operájával, tizenegy felsőfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával az ország fontos kulturális központja. Egyike volt annak a hét erődített városnak, amelyről Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta. Híres ezen kívül Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosaként, illetve az unitárius vallás bölcsőjeként. Számos műemléke közül a legnevezetesebbek a Szent Mihály-templom, előtte Fadrusz János Mátyás szobrával, a Farkas utcai református templom, illetve a Bánffy-palota.

Nagyvárad a Partium legnagyobb városa. Habár a 2011-es népszámlálás alkalmával a magyar lakossága csak 23%-ot tett ki - szemben a 2002-es 27,5%-kal -, mégis a Partium magyarságának élénk kulturális központja, számos magyar szervezet székhelye. A nagyváradi belváros mindmáig szinte érintetlen maradt, noha a századfordulós hangulatú utcák és a középkori vár még sok munkát, masszív felújítást igényel. „Szent László városának” belvárosában a király tiszteletére épített templom és szobor kiemelt turisztikai fontossággal bír. A város legnagyobb református templomát Szász József eklektikus stílusban tervezte. 1836-ban elkezdték építését, viszont az 1836-os tűzvész, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, majd az 1851-es árvíz késleltette a munkálatokat. Végül 1853-ra fejezték be a templomot, de a tornyokat csupán 1870-ben.

Temesvár a Bánság központja, Bukarest és Kolozsvár után Románia harmadik legnépesebb városa, 320 000 lakossal, melynek közel 5%-a (15 565 fő) magyar. Belvárosa kiemelt turisztikai látványosság a kirándulóknak. A Szent György római katolikus székesegyház 1736 és 1773 között épült barokk stílusban. Mellette található a Szentháromság-szobor. A Szabadság téren található a régi városháza, a piarista gimnázium és a Hunyadi-várkastély. A Hunyadi-várkastélyt Károly Róbert király építtette 1318-ban, később Hunyadi János átalakíttatta, majd az 1849–es ostrom alatt leomlott. 1851-ben újjáépítették. Nagy kiterjedésű múzeumának 22 termében 50 000 tárgyat őriznek, a természettudományi részének 23 termében pedig 16 000 darabos madár- és 21 000 példányos lepkegyűjtemény található.

Marosvásárhely a történelmi Székelyföld „fővárosa”. Lakosságát tekintve a jelenkori Erdély hatodik legnagyobb városa. A magyarok számát tekintve az első helyen áll, megelőzve Kolozsvárt. A belváros északi részén található a középkori vár. A Vártemplomot a 14. században építették a ferences szerzetesek, a reformáció során a város többsége áttért a református hitre, ezért a templom is a Református Egyház kezébe került. A reformáció után többszöri átalakításon, kibővítésen ment át. A Keresztelő Szent János Plébánia az ellenreformáció után épült. A jezsuita szerzetesek által épített templomban II. Rákóczi Ferenc is hallgatott misét. Vele szemben található a Barátok templomának megmaradt tornya. A belváros déli oldalán több neves látnivaló is található. A két szecessziós épület, a Közigazgatási Palota és a Kultúrpalota Bernády György polgármester munkássága idején épült.

Legnagyobb városok

Bővebben: Erdély legnagyobb települései lakónépesség szerint

A jelenkori Erdély legfontosabb városai – zárójelben a 2011-es lakosságszámuk:

Belső-Erdély:

Partium és Bánság:

Lásd még: Erdély települései

Legnagyobb magyar népességű városok

   Helység Magyarok (2002)[18]
Marosvásárhely
Kolozsvár
Nagyvárad
száma (fő) aránya (%)
1 Marosvásárhely 70 108 46,9
2 Kolozsvár 60 287 19,0
3 Nagyvárad 56 985 27,6
4 Sepsiszentgyörgy 46 113 76,4
5 Szatmárnémeti 45 298 39,3
6 Székelyudvarhely 35 357 95,7
7 Csíkszereda 34 359 82,7
8 Temesvár 24 287 7,2
9 Brassó 23 176 8,1
10 Arad 22 492 13,0
11 Nagybánya 20 466 15,0
12 Kézdivásárhely 18 366 97,1
13 Gyergyószentmiklós 17 524 88,1
14 Nagykároly 12 596 55,3
15 Zilah 11 016 17,6
16 Nagyszalonta 10 335 55,0

Kivándorlás

1945 óta a tágabban vett Erdélyt több mint félmillió magyar, kb. 400 000 német (szászok és svábok) és 50 000, a holokausztot túlélt zsidó lakosa hagyta el, de nagyon sok román is kivándorolt nyugatra. Az 1989-es romániai rendszerváltás után a kivándorlás folytatódott, a magyarok elsősorban Magyarországot, illetve az elmúlt években már egyre inkább német nyelvű országokat választanak célpontjuknak. A románok kivándorlása is jelentős mértékű, 1989 óta mintegy 500 000 erdélyi román költözött nyugatra munkát vállalni, ők kezdetben főleg Spanyolországot és Olaszországot választották, ma már Európa szinte minden országában vannak erdélyi származásúak.

Bővebben: Románia#Kivándorlás

Gazdaság

Erdély bizonyos területei Románia gazdaságilag legfejlettebb részeihez tartoznak.

No. Megye GDP per fő (2018)[19]
(EUR)
1 Bukarest 27,189
2 Timiș 13,996
3 Constanța 13,608
4 Cluj 12,682
5 Brașov 11,908

A terület ásványkincsekben gazdag (szén, vasérc, ólom, mangán, arany, réz, gáz, só és kén). A másik értékes nyersanyag a fa.

A fontos gazdasági tevékenységek közé tartozik a mezőgazdaság (állattenyésztés, borászat és gyümölcstermesztés), valamint az acél-, vegy- és textilipar.

Brassóban traktorokat, teherautókat, repülőgépeket gyártanak. Arad gépkocsi- és vasútikocsi-gyártása jelentős. Temesváron villamos- és mezőgazdasági gépipar, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyszeben városaiban műszeripar, elektrotechnika, elektronika van jelen.[20]

Kultúra

Lásd még: Románia kultúrája

A nemzetiségi és felekezeti megoszlás adataiból egyértelműen látszik, hogy a jelenkori Erdély egy sokszínű, multikulturális régiója Európának. Ez nem is csoda, hiszen itt találkoznak a közép-európai és a balkáni hatások, vallásilag pedig a katolikus, protestáns és ortodox kereszténység választóvonalában fekszik.

Néprajzi régiók

Erdély magyar etnográfiai régiói
Erdély román etnográfiai régiói
A tágabban értelmezett Erdély
Bánát Partium Történelmi Erdély
Székelyföld

Kulturális és tudományos intézmények

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A 19. században létrejött Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) erdélyi tudományos akadémiaként működött. 1874-ben adta ki az első saját tudományos folyóiratát Erdélyi Múzeum néven, aminek szerkesztője volt Brassai Sámuel is.

1885-ben alakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), amely a népnevelés mellett, az erdélyi szórványmagyar vidékek problémáival is igyekezett foglalkozni.

A szászok önálló kulturális intézményekkel rendelkeztek. Ezek egy része, így a Brukenthal könyvtár is, Szebenben működött.

Építészet

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A jelenkori Erdély városaiban a dualizmus idején számos lenyűgöző épületet emeltek. Minden jelentősebb erdélyi városban városháza, vármegyeháza, vasútállomás, bírósági épület, gimnázium épült, amelyek jellegzetes arculatot adtak a századforduló városainak. A művészeti élet központjaiban, Kolozsváron és Nagyváradon színház, Marosvásárhelyen Kultúrpalota épült.

Népi építészet

Képzőművészet

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A városok közterein - a magyar állam támogatásából - a 19-20. század fordulóján számos magyar vonatkoztatású szobor épült. Ezek többségét elpusztították, ledöntötték az 1918-ban beözönlő román martalócok. Csak néhány köztéri szobor vészelte át csodával határos módon a pusztítást, közöttük Fadrusz János két híres alkotása, a kolozsvári Mátyás király-emlékmű és a zilahi Wesselényi-szobor.

Erdély a művészetekben

A magyar és a nemzetközi irodalom számos nagysága írt Erdélyről. Néhány mű:

Irodalom

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Magyar irodalom

A magyar irodalom számos nagy alakja született vagy tevékenykedett a tágabb értelemben vett Erdély területén, például Arany János, Kölcsey Ferenc, Kemény Zsigmond, Ady Endre vagy Gyulai Pál. A 19. században a magyar könyvkiadás egyharmada itt jelent meg. A régió városaiban számos nyomda működött.

A történelmi Erdély kulturális-irodalmi fővárosa Kolozsvár volt. 1880-ban itt jelent meg az Ellenzék politikai napilap, ami több mint fél évszázadon megszakítás nélkül volt publikálva. 1888-ban Kolozsváron jött létre az Erdélyi Irodalmi Társaság, melynek saját folyóirata volt, Erdélyi Lapok néven. Szerkesztője, munkatársa volt, többek között: Kőváry László, Brassai Sámuel, Benedek Elek, Bánffy Miklós. Ezzel egyidőben Marosvásárhelyen Tolnai Lajos megszervezte a Kemény Zsigmond Társaságot.

A Partium területén Nagyvárad a kiemelkedő, amely a 20. század elején már nemcsak virágzó kereskedelméről volt híres, hanem művészetpártoló lakosságáról is. Ady Endre itt újságíróskodott, verseskötetei jelentek meg itt. Szintén Nagyváradon jelent meg a Holnap című irodalmi antológia is.

Román irodalom

A román irodalom legjelentősebb erdélyi képviselői: Andrei Mureșanu, Liviu Rebreanu, Ioan Slavici, Lucian Blaga, Octavian Goga, George Coșbuc, Ion Agârbiceanu.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Német irodalom

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Turizmus, látnivalók

Bővebben: Románia magyar emlékei, látnivalói
Bővebben: Románia turizmusa

Erdély Románia egyik turisták által leglátogatottabb régiója, köszönhetően a rengeteg középkori épületnek, templomnak, műemlékeknek és a természeti szépségeknek. A magyar állampolgárok évente több mint egymillió alkalommal keresik fel, viszont ennél jóval kisebb azoknak az aránya, akik turistaként jönnek a régióba. Számottevő még a nyugat-európai turisták száma is.

Románia világörökségi helyszínei közül Erdély területén találhatók a következők: Erdély erődtemplomos falvai, Dák erődítmények, Segesvár történelmi központja, illetve Máramaros fatemplomai.

Híres személyek

Benedek Elek, a „nagy mesemondó”
Márton Áron szobra Szászrégenben
Teleki Sámuel, az Afrika-kutató gróf
Brukenthal, Erdély kormányzója
Georg Daniel Teutsch történész, püspök
George Bariț, avagy Báricz György
Gheorghe Șincai, avagy Sinkay György

Magyarok

Lásd még: Romániai magyarok listája
Lásd még: Erdélyi fejedelmek listája

Németek

Románok

Jegyzetek

  1. ↑ vagy református szóhasználatban Királyhágómellék, lásd: www.arkad.ro/generate_other_site/oron/arkad/data/30-6.pdf
  2. ↑ Népszámlálások Romániában Hiteles vagy harci statisztika?
  3. ↑ Kiss Lajos
  4. ↑ Bicsok Zoltán: Torda város története és statútuma
  5. ↑ A régi magyar nyelvben Igfan erdőnek (Egyfan = 'szent rengeteg') emlegetett Bihari-hegységen (Erdélyi-középhegység) túl fekvő országot a Duna–Tisza menti síkság felől nézve „Erdőn túlinak” nevezték (a 11. századi ősgestában Erdeelvv = erdő elü), amiképpen a Havasnak nevezett Kárpátokon túli ország volt a Havaselve. (Erdély rövid története, Akadémiai Kiadó, Budapest 1989)
  6. ↑ Czuczor–Fogarasi-szótár
  7. ↑ A multikulturális Erdély középkori gyökerei – Tiszatáj 55. évfolyam, 11. szám. 2001. november, Kristó Gyula – The medieval roots of the multicultural Transylvania – Tiszatáj 55. year. 11th issue November 2001, Gyula Kristó
  8. ↑ Havasalföld és Moldva megalapítása és megszervezése. Romansagtortenet.hupont.hu . (Hozzáférés: 2017. november 11.)
  9. ↑ Pascu, Ștefan, Voivodatul Transilvaniei I, 22. old., Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972
  10. ↑ https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/ErdelyHun-erdely-tortenete-harom-kotetben-1/elso-kotet-a-kezdetektol-1606-ig-6/ii-daciatol-erdoelveig-a-nepvandorlas-kora-erdelyben-271896-146/6-del-erdely-bolgar-uralom-alatt-273/
  11. ↑ http://demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/tortenetidemografiaievkonyvek/article/view/996
  12. ↑ Draskóczy István: Az erdélyi Szászföld demográfiai helyzete a 16. század elején
  13. ↑ Transylvania (region, Romania) - Britannica Online Encyclopedia
  14. ↑ Interjú Smaranda Enache-val[halott link]
  15. ↑ A Pro Európa Liga honlapja
  16. ↑ http://www.recensamantromania.ro/rezultate-2/
  17. ↑ Román Nemzeti Statisztikai Intézet. [2008. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 11.)
  18. ↑ Transindex - A 2002-es népszámlálás iskolai végzettség, foglalkozás, és nemzetiség szerinti községsoros adatai (150 település)
  19. ↑ Un clujean produce anual mai putin de jumatate fata de un bucurestean. Grai de Cluj, 2015. március 1. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  20. ↑ Országok lexikona, Magyar Nagylexikon Kiadó, 2007
  21. ↑ Bram Stoker: DRAKULA GRÓF VÁLOGATOTT RÉMTETTEI (magyar nyelven). Árkádia, Budapest, 1985. (Hozzáférés: 2015) „... felkutattam az Erdélyre vonatkozó könyveket és térképeket, ...”
  22. ↑ Kubinyi András: Mátyás király. Vince kiadó, 2001. Tudomány – Egyetem sorozat

Források

További információk

Commons:Category:Transylvania
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdély témájú médiaállományokat.
Wikivoyage
Wikivoyage
A Wikivoyage tartalmaz Erdély témájú leírást.
File:Wiktionary-logo-hu.svg
Nézd meg Erdély Erdély címszót a Wikiszótárban!

Könyvek, kiadványok

Weblinkek

Demográfia

Kapcsolódó szócikkek

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Erdély&oldid=23893761”