Ion Ţiriac

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ion Țiriac

Ion Țiriac (Brassó, 1939. május 9. –) román teniszező és üzletember. Ő az első román, aki felkerült a Forbes magazin által összeállított milliárdosok listájára. 2007 márciusában a Forbes szerint a vagyona 1,1 milliárd USD volt[1], 2007 novemberében a Capital című román gazdasági lap 2,2-2,4 milliárd dollárra becsülte Țiriac vagyonát.[2]

Țiriac először jégkorongozóként jelent meg a nemzetközi mezőnyben, az 1964. évi téli olimpiai játékokon tagja volt a román csapatnak. Röviddel ezután a tenisz lett a fő sportága. Ilie Năstaseval együtt 1970-ben megnyerte a Roland Garros férfi páros versenyt és és az 1970-es években háromszor eljutottak a Davis Kupa döntőjéig.

1983-ban teniszmenedzser lett; arról a legnevezetesebb, hogy 1984 és 1993 között ő menedzselte Boris Beckert. 1998 és 2004 között Țiriac volt a Román Nemzeti Olimpiai Bizottság elnöke.

Angolul, franciául, olaszul, németül és spanyolul beszél.

1990-ben megalapította a Țiriac Bankot (Banca Țiriac), amely az első magánkézben levő bank volt a rendszerváltás utáni Romániában. A bankból és számos egyéb vállalkozásból származó vagyonát 2005-ben $900 millió USA-dollárra becsülték.

1996 óta Țiriac tulajdonában van a "BCR Open Romania" tenisztorna licence. A 2005 szeptemberében megtartott tizedik torna összdíjazása 302 000 euró volt.

1998-ban Tiriacair néven légitársasaságot alapított, amely charterjáratokat üzemeltet üzletemberek számára, külön terminállal a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren.

1997-ben Brassó város díszpolgára lett. 2006-ban a 100 legnagyobb román listáján a 77. helyen végzett.

Jegyzetek [szerkesztés]

Források [szerkesztés]

További információk [szerkesztés]