ÁVT PRESSBURG

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
ÁVT PRESSBURG
StEG IVe.jpg
ÁVT PRESSBURG
ÁVT IVe osztály
OMÁV IVe osztály
MÁV TII. osztály
OMÁV 22 sorozat
kkStB 14 sorozat
MÁV 250 sorozat
Pályaszám
ÁVT I 178–270
ÁVT II 367–459
ÁVT III 2201–2256
MÁV TII 1301–1337
MÁV 250,001–031
kkStB 14.01–27
Általános adatok
Gyártó Mf. d. StEG, Bécs
Gyártásban 18651873
Selejtezés 1909-1924
Műszaki adatok
Tengelyelrendezés 0-4-6T
Nyomtávolság 1435 mm
Hajtókerék-átmérő 1598 mm
Futókerék-átmérő 954 mm
Engedélyezett legnagyobb sebesség 75 km/h
Ütközők közötti hossz 11 725 mm
Magasság 4 570 mm
Szélesség 2 950 mm
Teljes tengelytávolság 8 319 mm
Üres tömeg 36,2 t
Szolgálati tömeg 50,6 t
Tapadási tömeg 17,5 t
Legnagyobb tengelyterhelés 13,05 tonna
Gőzvontatás
Jelleg B3'-n2t
Hengerek
Száma 2
Átmérője 412 mm
Dugattyú lökethossza 579 mm
Gőznyomás 9 at
Tűzcsövek
Száma 179
Rostélyfelület 1,74 m²
Sugárzó fűtőfelület 8,0 m²
Csőfűtőfelület 125,00 m²
Forrfelület 132,4 m²

Az ÁVT Pressburg (StEG I 178-270) később MÁV 250-es sorozat, kkStB 14 sorozat egy Engelth-rendszerű szertartályosgőzmozdony-sorozat[1] volt az Államvasút-Társaságnál (ÁVT).

Történet[szerkesztés]

Vonat egy StEG I típusú mozdonnyal Adamov-nál a Brünn–Böhmische Trübau vonalon (1893 körül)

1865-ben a osztrák-magyar Államvasút-Társaság egy új személyvonati mozdonytípus beszerzésével bővítette mozdonyparkját, amit az akkori számozási rendszerében I., később IVe. osztálymegjelöléssel látott el. A típus gyártása nyolc évig tartott, s ezalatt közel 100 példány épült.

A társaság magyar vonalainak 1892-es államosításával együtt az azon szolgáló népes mozdonyparkja is a MÁV állagába került. Az átvett mozdonyok között volt 37 db IVe. osztályú gép is, amelyeket a MÁV TII. osztálymegjelöléssel és 1301 pályaszámmal kezdve be is számozott saját rendszerébe. Az államosítás során a mozdonyok megmaradtak eredeti fűtőházaiknál, így Budapest, Szeged és Temesvár vonzáskörzetében továbbítottak elsősorban személyvonatokat.

Az 1890-es évek végén a MÁV nagy erővel korszerűsítette mozdonyparkját. A megjelenő új építésű mozdonytípusok nemcsak teljesítmény, hanem sebesség vonatkozásában is felülmúlták ezeket a lassan elavulttá váló magánvasúti-eredetű mozdonyokat. Ezért a TII. osztályú gépek egyre alacsonyabb rangú feladatokat kaptak, a vontatásból lassan kiszorultak, majd 1909-ben elkezdődött azok selejtezése.

Az 1911-ben bevezetett új mozdonyszámozási rendszerben a TII. osztályt átkeresztelték 250 sorozatra, és a megmaradt 31 db mozdonyt folytatólagosan 001-031 pályaszámmal látták el.

A mozdonyok folyamatos selejtezése miatt az első világháború végét mindössze négy darab érte meg. Az ekkor már több mint ötvenéves típus utolsó példányát 1924-ben selejtezték.

A mellékelt fotó a StEG IV.e 409-es pályaszámú mozdonyát ábrázolja. 1892-ben a MÁV-nál TII. 1309, majd 1911-től 250,007 pályaszámon üzemelt 1913-as selejtezéséig.

Az ÁVT osztrák vonalainak államosításakor a cs. kir. osztrák Államvasutak (kkStB) a sorozat hozzá került mozdonyait a 14 sorozatba osztotta és beszámozta őket 01-től folytatólagosan 27 pályaszámig. A mozdonyok Bécs környékén és a cseh vonalakon teljesítettek szolgálatot és még 1918 előtt selejtezték őket.

Műszaki leírás[szerkesztés]

Ez a típus egy B3 tengelyelrendezésű, azaz két hajtott-, és három futó tengellyel rendelkező normálnyomközű szertartályos mozdony volt. Annak érdekében, hogy az ívekben könnyebben tudjon haladni a jármű, a keréktengelyeket magába foglaló főkeretet (alvázat) középen megosztották, és egy csuklórendszerrel csatlakoztatták egymáshoz. Ennek eredményeként az első, a két hajtott tengelyt rögzítő keretrész mintegy kocsiként húzta maga után a futókerekeket tartalmazó hátsó részt. A beépített gőzkazán 1,74 m² rostélyfelülettel és 132,4 m² összes fűtőfelülettel 9 atm. maximális gőznyomást tudott előállítani. Az így előállított nedvesgőz az ú.n. ikergépezetet táplálta, melynek vezérlését Stephenson rendszerű vezérművel oldották meg. A kor szellemének megfelelően a gőzhengerek nem a mozdonyon kívül , hanem a főkereten belül, a kerekek között lettek elhelyezve. A gőzhengerek belső átmérője 421 mm. A gépezet (szintén a kereten belül) a mozdony második tengelyét hajtotta, amely kerekeinek külső átmérője újszerű állapotban 1598 mm, míg a csukló-rendszer mögötti futókerekek külső átmérője 954 mm volt. Szolgálatkész állapotban 7,9 m³ vizet és 4 m³ szenet vihetett magával, így kiszerelve a legnagyobb tengelynyomása 13,05 tonnát mutatott.

A mozdonyokat a MÁV már nem korszerűsítette. Egyrészt a bonyolult és nagy gondoskodást igénylő csuklós keretrendszere, másrészt a keret közé elhelyezett vezérmű körülményes karbantartása miatt nem tartozott a kedvelt típusok közé. Viszonylag magas engedélyezett sebessége ellenére elavult, alacsony gőznyomást produkáló kazánja miatt a személyvonatok továbbítására már kevésbé felelt meg, ezért a MÁV szakemberei korszerűsítés helyett a selejtezést helyezték előtérbe.

Megjegyzés[szerkesztés]

  1. A típust a szakirodalonban gyakran nevezték "támasztószerkocsis"-nak utalva a mozdonnyal csuklósan összekapcsolt külön keretbe foglat három tengellyel alátámasztott víz- és széntartóra

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a StEG I 178–270 című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

  • Lányi Ernő, Lovász István, Mohay László, Szontagh Gáspár és Villányi György.szerk.: Dr. Czére Béla és Dr. Vaszkó Ákos: Nagyvasúti vontatójárművek Magyarországon. Budapest: Közlekedési Múzeum (1985.). ISBN 963-552-161-8 
  • Lokomotiv-Typen der k.k. landesbef. Maschinen-Fabrik in Wien der priv. österreichisch-ungarischen Staats-Eisenbahn-Gesellschaft, M. Engel & Sohn, k.k. Hof-Buchdruckerei und Hof-Lithographie, Wien, 1888
  • Karl Gölsdorf: Lokomotivbau in Alt-Österreich 1837–1918, Verlag Slezak, 1978. ISBN 3-900134-40-5
  • Bernhard Schmeiser: Lokomotiven von Haswell, StEG und Mödling 1840–1929, Nachdruck: Verlag Slezak, Wien, 1992. ISBN 3-85416-159-X
  • Johann Stocklausner: Dampfbetrieb in Alt-Österreich, Verlag Slezak, Wien, 1979, ISBN 3-900134-41-3

További információk[szerkesztés]