KsOd IV

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
KsOd IV
KsOd IV
Pályaszám
51
Általános adatok
Gyártó MÁV Gépgyár
Gyártásban 1880
Selejtezés 1882
Darabszám 1
Műszaki adatok
Ütközők közötti hossz 6770 mm
Teljes tengelytávolság 1800 mm
Szolgálati tömeg 18,8 t
Tapadási tömeg 18,8 t
Legnagyobb tengelyterhelés 9,5 t
Vezérlés Stephenzon
Gőzvontatás
Jelleg B-n2t
Hengerek
Átmérője 260 mm
Dugattyú lökethossza 450 mm
Tűzcsövek
Hossza 2550 mm
Rostélyfelület 0,88 m²
Forrfelület 43,6 m²
Gépezeti vonóerő 1880 kg
Kocsi / Motorkocsi
Kerékátmérő 908 mm

A KsOd IV egy ún. omnibuszvonati mozdonya volt a Kassa-Oderbergi Vasútnak.

Története[szerkesztés]

A mellékvonali utasforgalom gazdaságosabbá tétele érdekében a vasúttársaságok a 19. század vége felé egyre több ún. omnibuszvonati mozdonyt rendeltek a mozdonygyáraktól. Ezek kis teljesítményű, egy vagy két kapcsolt kerékpárú gépek voltak, melyek vonóereje elegendő volt egy-két személykocsi továbbításához, ami a helyi érdekű forgalom kiszolgálására elegendő volt. A mozdonyok kis mérete következtében kiszolgálásukhoz általában egy ember elegendő volt. Ez párosulva a kis üzemanyag-fogyasztással a mellékvonalak üzemét gazdaságossá tette.

A budapesti gépgyár hasonlóan az ausztriai és a németországi mozdonygyárakhoz 1880-ban megtervezett és megépített egy két kapcsolt kerékpárú omnibuszvonati mozdonyt E2I típusjellel, amely a gyár 33 számú mozdonya volt. Az 1890-ben bevezetett új gyári jelölési rendszer szerint ez volt a gyár 9 szerkezetszámú mozdonya.

A gyár omnibuszvonati mozdonya valójában egy kis kéttengelyes kapcsolt kerékpárú ikergépes telített-gőzű szertartályos gőzmozdony volt.

A gőzhengerek a keret elején, kívül voltak elhelyezve, gőzellátásukat keresztezett rudazatos Stephenson vezérmű biztosította. A gépezet a mozdony hátsó kerékpárját hajtotta.

A 33 gyári számú mozdonyt a KsOd vásárolta meg, ezért a vasútnál rendszeresített légűrféket szereltek rá. A mozdonyt a KsOd a IV osztályba sorolta és az 51 pályaszámmal állította üzembe. A vasút vezetése nem találta megfelelőnek a kívánt feladatra, így 1882-ben eladták.

Irodalom[szerkesztés]

  • Ernő Lányi et al: Nagyvasúti Vontatójárművek Magyarországon. Szerk. Közlekedési Múzeum. Budapest: Közlekedési Dokumentációs Vállalat. 1985. ISBN 963-552-161-8  
  • Villányi György: Gőzmotorkocsik és kismozdonyok. (hely nélkül): Magyar Államvasutak Rt. 1996.