Tibolddaróc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Tibolddaróc
Tibolddaróc légifotó.jpg
Tibolddaróc címere
Tibolddaróc címere
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióÉszak-Magyarország
MegyeBorsod-Abaúj-Zemplén
JárásMezőkövesdi
Jogállás község
Polgármester Nagy Sándor[1]
Irányítószám 3423
Körzethívószám 49
Népesség
Teljes népesség 1362 fő (2015. jan. 1.)[2]
Népsűrűség44,77 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület30,31 km²
Földrajzi nagytájÉszak-magyarországi-középhegység[3]
Földrajzi középtájBükk-vidék[3]
Földrajzi kistájMiskolci-Bükkalja[3]
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Tibolddaróc (Magyarország)
Tibolddaróc
Tibolddaróc
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 55′ 17″, k. h. 20° 38′ 13″Koordináták: é. sz. 47° 55′ 17″, k. h. 20° 38′ 13″
Tibolddaróc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Tibolddaróc
Tibolddaróc
Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképén
Tibolddaróc weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tibolddaróc témájú médiaállományokat.

Tibolddaróc egy község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Mezőkövesdi járásban.

Fekvése[szerkesztés]

A Miskolci-Bükkalja területén, a Kácsi-patak völgyében helyezkedik el. Eger a legrövidebb erdei úton 26 km, Miskolc pedig légvonalban 15 km távolságra van. Az M3 autópálya kb. 17 km távolságra halad a falutól délre, Mezőkeresztes alatt. A 3-as főút délről határolja kb. 6 km-re a falu határát majd Bükkábrányban halad keresztül.

Éghajlata[szerkesztés]

A Bükk-vidék csúcsrégiójának déli oldalán, annak közepén található község északi irányból, a hegyeknek köszönhetően komoly védelmet élvez. A szélsőségesen kemény viharos jégeső és zivatar ritkán borzolja a települést és szőlőföldjeit. A kemény fagyos hajnalok sem jellemzőek. A jó levegőről közel 100 000 hektár erdő gondoskodik, jellemzően észak felől. A jellemző hőmérsékleti adatok nem szélsőségesek a magyarországi hőmérsékleti rekordokat nem itt kell keresni.

Története[szerkesztés]

Bronzkori leletek tanúsága szerint a Kácsi-patak völgye már a történelem előtti időkben is lakott hely volt. Nagyon szép lószerszámot találtak itt, kelta eredetű motívumokkal. A környéken található kaptárkövek kelta temetkezési helyként szolgáltak, ma turisztikai látványosság. A település honfoglalás előtti történetéről nagyon keveset tudunk. A honfoglalás idején az Örsúr (Örs vezér), a kabar nemzetségbeli Acsád fia kapta Árpádtól a Bükkalja területét, majd leszármazottja Tibót tulajdona lett. A település első írásos említése az 1332/37. pápai tizedjegyzékben található. Az 1340-ben kelt írásos emlékekben már találkozhatunk a Tibold családnévvel, innen származik a település nevének első tagja. A „daróc” szó jelentése, már nehezen értelmezhető: - a régi magyar nyelvben foglalkozásnév: királyi erdő- és vadőr, - daróc – gyapjú alapanyagból készült, kaftánszerű téli felsőruházat 19. században még viselték. - a szláv nyelvben dravec solymászt jelent, aki élve ejti el a vadat és a felhasználásig életben tartja,

Örsúr kabar nemzetségével érkező, káliz földművesek igyekeztek kihasználni a vidék kitűnő természeti adottságokat, szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkoztak. A kalizok a Kazár Birodalom felbomlásakor csatlakoztak a kabarokhoz. A káliz népről azt lehet tudni, hogy háborúban jó katonák, békeidőben jó szőlőművelők voltak, hitük szerint a zsidó vagy az iszlám vallást gyakorolták. Az Árpád-házi királyok uralkodása alatti időszakban három falu is volt a völgyben. A mai Tibolddaróctól délre a Lados malomnál volt Alkács. A kácsi Várhegy térségében helyezkedett el Középkács (Mészalja) és a Bükkhöz közelebb pedig Felkács. A Kácsi várhegyen található Tibold várában az ásatások szerint használták a lakótornyot a X-XIII. században. Parádi Nándor által vezetett ásatások során feltárták a várat. A várhegy déli lankáin egy sánccal védett terület is felismerhető. Az 1331 és 1335 között végzett határjárás szerint Darócnak katolikus temploma és plébániája volt. A daróci Tibótok a XIV. század derekán névváltozáson mentek át vagy elszegényedésüket követően egy másik család jelent meg a színen és Tibold néven lettek a környék urai. A névváltozás lehetett a kor divatja, vagy az eredetileg germán Tiboldok kaphattak birtokot. A Tiboldok a törökdúlás előtt áttértek a protestáns hitre, s ennek köszönhetően sok minden megváltozott a Kácsi-patak völgyében. A XVI. század második felében városi rangot kapott és járási székhelyként a környék meghatározó jelentőségű települése volt. Darócnak 1583-ban már önálló református egyháza volt. Az 1596. október 26-ai mezőkeresztesi csatavesztést követő időszakban a környező települések is teljesen elpusztultak, lakói a Bükk rengetegébe menekültek, vagy rabszíjra fűzve elhurcolták őket. A törökdúlás miatt keveset tudunk a községről, létezése is kérdéses.

Az 1709-ben az egri pestisjárvány elől menekülve székely és szlovák telepesek érkeztek a faluba. A betelepülő székely és szlovák családok – népesítették be újra a völgyet. A 18. században főleg református családokat telepítettek be Stájerországból császári parancsra, olyan igyekezettel, hogy még a népviseletüket is elhagyták útközben. Tibolddaróc jelenlegi formája a betelepítést követően alakult ki. A daróci Tibold család fiúágon a 17. században kihalt, Tibold Zsigmond az avasi református temetőben van eltemetve, így birtokaikat az Almássy és a Fáy családok örökölték leányágon. 1816-1826-ig Zwenger József egri kőműves építette fel a ma álló templomot, a templom eredetileg református célokra épült, amit 1831-ben szentelnek fel katolikus templomnak. (Műemlék) 1853-ban Bartakovics Béla egri érsek megrendelésére Jakobey Károly festi meg a templom Szent Erzsébet főoltárképét. A templom festett üvegablakai a kor iparművészének kiemelkedő alkotásai. Az ellenreformáció következtében sok család tért vissza a katolikus hitre, így a községben már a 19. században működött katolikus és református iskola, valamint egy magániskola. A református felekezet Tibold Zsigmond halálát követően háttérbe szorult, a község még ma is Sály leányegyháza. A falu életét meghatározó zsidó közösség, szinte teljes egészében a munkatáborok áldozatául esett, emléküket csupán az elhanyagolt temető, a jól megépített épületek és a ma is virágzó borászati kultúra őrzi. A 16-19. századi leírások kiemelik, hogy a falu jó szőlőtermő vidéken fekszik. A faluban két pálinkafőző, a Kácsi-patakon 11 vízimalom működött. Ezekben nemcsak gabonát őröltek, de kendertörésre és fafűrészelésre is használták. A 20. század elején a járásban elsőként 110 voltos elektromos energiát állítottak elő vízturbina segítségével. Az energiát a település kastélyaiban és ipari létesítményeiben hasznosították, a turbinát 1945 februárjában az oroszok leszerelték és elszállították. A falu védett műemléke a Fáy család által a 18. század végén állíttatott Nepomuki Szent János-szobor. Műemlék védelmet kapott a Gencsy- és Majtényi-kúria. Különleges építészeti értéket képvisel az 1930-as években épült Bottlik-mauzóleum is. A számos műemlék, valamint a szépen gondozott helytörténeti gyűjtemény jelzik, hogy Tibolddaróc gazdag hagyományokkal rendelkezik. A nyugalom és a madárdalos csend, valamint a Bükk hegység tetejéről folyamatosan érkező csodálatos jó levegő ad ma már igazán értéket a településnek. A Lados malomtól délre, a patakparton melegvíz-forrást zártak el. Az 1960-as évek elején kőolajat kerestek és 73 °C-os melegvizet találtak, ami olyan erővel tört fel, hogy két teherautó betonnal tudták csak lefojtani.

Népcsoportok[szerkesztés]

A település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallja magát.[4]

Népesség[szerkesztés]

A település népességének változása:

Nevezetességei[szerkesztés]

Tibolddaróc légifotó.jpg

Építészeti és kulturális értékek[szerkesztés]

A panorámás pincerendszer[szerkesztés]

A barlanglakás egy természetbe simuló építészeti megoldás, amely biztonságot adott a vérzivataros időkben. A pincerendszer kialakulása nyilvánvalóan a borkészítéssel azonos időszakban jött létre. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Csak feltételezhető, hogy a kelta majd a hun birodalom időszakában már létezhetett borászati kultúra ezen a vidéken. A több millió köbméternyi kifaragott pince hatalmas érték. Közel egy kilométer szélességben, három – hét szint magasságban helyezkednek el a pincerendszer utcái. Az utcákról nyíló, tufába faragott pincék és volt barlanglakások térfogatát lehetetlen pontosan megállapítani a változatos és felmérhetetlen méretek miatt. Ezek a borospincék még a múlt század közepén is többségükben barlanglakások voltak. Mi késztette őseinket a barlanglakások létesítésére és használatára? A válasz rendkívül egyszerű, hiszen a középkorban hadisarcot és adót szedő tatár, török és más zsákmányoló rablócsapatok rendre felégették a természetes anyagokból készült házakat és építményeket. Ilyenkor a lakosság (nők és gyerekek) a pincékbe menekültek. A mezőkeresztesi csata után a török csapatok teljesen elpusztították a környéket és ennek hatására alakulhatott ki a barlanglakás kolónia. A pincékben el lehetett bújni, ezért szinte magától adódott, hogy az élelmiszer és bortároló pincéket lakássá alakították. A viszonylag könnyen faragható vulkáni tufa lehetővé tette felgyújthatatlan és biztonságot adó lakások kialakítását. Szép lassan az évszázadok folyamán kialakult egy sajátos barlanglakás és pincerendszer kolónia. Ezeket a barlanglakásokat a száraz hegyoldalban alakították ablakkal, ajtókkal, mellékhelyiségekkel és ólakkal a kornak és az egyéni igényeknek megfelelően. A barlanglakások létrehozói összetartó közösségben éltek. A lakások faragásakor segítettek egymásnak, megosztották tapasztalataikat és jó eredményeket értek el. Az egy-két szobás, konyhás alápincézett, hajópadlós és mázolt padlóburkolatos igényesen kifaragott barlanglakásokban a kornak és egyéni igényeknek megfelelően kialakított lakáskörülményeket teremtettek. A múlt század közepén az évente kétszer is fehérre meszelt, padlós, bútorozott barlanglakások több ezer embernek adtak otthont a mai panelházakra emlékeztető formában. A megmaradt lakásokat szép lassan lebontja az erózió vagy borospincévé alakítják. A 20. század második felében három alkalommal is lakótelepeket építtettek a faluban, s a lakosok tömegesen települtek át a korszerű kőházakba. A barlanglakások elpusztítása érdekében közönséges ördögcérnát ültettek a hegyoldalon, melynek gyökérzete megrepeszti és megbontja a tufakövet s elősegíti a barlanglakások lebontását. Ma a világörökség része lehetne ez a sajátos építészeti kultúra. Bátor Attila a nemzetközi hírű építész könyvében kifejti e környezetbarát építkezés előnyeit. Még van lehetőség arra, hogy egy barlanglakás skanzen megmentse az utókornak ezt a különleges építészeti értéket, mert a legfelső szinten néhány érintetlen maradt. A közel ezer pincéből álló pincerendszer, a néhány üresen álló barlanglakás kivételével a borászatot szolgálja. A mai korszerű borospincéket hatalmas méretű acéltartályokkal szerelték fel. Profi borászaink lépést tartanak a többi borvidékkel és a nemzetközi színvonallal. Természetesen a kisebb borospincékben a hagyományos fahordók és a klasszikus borászati eszközök is jelen vannak. Sajnálatos, hogy az évezredes borászati hagyományok és a jelentős fejlődés ellenére a Bükkaljai borvidék, mint önálló borászati terület, Bükki borvidék néven és miskolci központtal tevékenykedik pár éve. Szerencsére a jó természeti adottságainkat elvenni nem lehet. Borászati szempontból ezek a pincék kifogástalan értékekkel rendelkeznek. Hőmérsékletük évszaktól és fekvéstől függően 8 – 12 Celsius-fok között változik. A pincék megfelelően szárazak és a helyi szokásoknak megfelelő módon „léleklyukkal” ellátva folyamatosan szellőznek. A pincerendszer főutcája minden évben otthont ad a szabadtéri főzés-sütés szerelmeseinek. A bográcsos és egyéb „füstös” ételek illatával telítődött panorámás pincefalu vendégei évente egyszer júniusban a modern konyhából száműzött középkori módszerekkel sütnek és főznek, a „Víg daróci Pincék Főzőfesztiválja” néven. Az évente megrendezett szabadtéri konyha- és borfesztivál egyre népszerűbb rendezvény, sajtókampány nélkül is egyre több vendéget fogad minden évben.

Halasy-kúria[szerkesztés]

Igazi klasszicista épület. Névadója Halasy József (1860-1944) Borsod vármegyei főispán, majd felsőházi képviselő (királyi kamarás), aki felismerte a település értékeit, itt megszerzett birtokaival sokat fejlesztett a kis falunkon, jó területeken telepített szőlőt, és jó irányban vezette a falut. Tibolddarócon van eltemetve.

Majtényi-kúria[szerkesztés]

A falu ősi birtokosainak leányági örökösei által építtetett, késő barokk „gyöngyszemet” 2007-ben újította fel egy helyi vállalkozó. A tetőtér beépítés idegenforgalmi vállalkozást sejtet.

Bottlik-kastély[szerkesztés]

1830-ban, klasszicista stílusban épített kb. 600 m² alapterületű kastély. Névadója báró Bottlik József, a megye vezető politikusa volt – fénykorában. A főépület boltozatos. A nyugati irányban épült boronafödémes lakószárnyakat átalakították szálloda jellegű lakószobáknak. A körülötte lévő park kb. 5-6 hektáros, amit arborétumként tartanak nyilván. Szélhámosoknak is köszönhetően reménytelen a kastély jövője, szerencsére jó tető van rajta, így remélhetőleg lassan fog tönkremenni.

Bottlik-mauzóleum[szerkesztés]

A Bottlik család sírhelye önkormányzati gondozásban van. Fehér mészkőből és márványból épített, mór stílusú mauzóleum. A belső térben egy fehér márványtömbből Róna József által készített angyal és egy kiságy szoborkompozíció – megragadóan csodálatos művészeti alkotás – a 4 éves korában meghalt Bottlik gyermek emlékére.

Gencsy (Reissmann)-kúria[szerkesztés]

1800-as évek elején épített, barokkklasszicista stílusú, kb. 300 m² alapterületű kúria. Kőből megépített boltíves födémszerkezete jól bírja az évszázadokat. Borászati tevékenység központja volt a Törley pezsgő alapborát készítették itt. A háború után – még a '70-es években is – csináltak itt pezsgőalapnak alkalmas szárazbort, akkor a Tokajhegyaljai Állami Gazdaság birtokolta. Sajnos a melléképületeket szinte teljes egészében lebontották vagy funkciójuk megváltozott. A főépület és a cefréző medence még tartja magát. A mai kocsma épülete – valamikor erőműként szolgálta a létesítményt és a falut. A „Gencsy-kert”-nek nevezett kúria 4-5 hektáron elterült teniszpályás, kertészetes, lepárló üzemes, borászatos múltjával és építményeivel nagyon szép lehetett fénykorában.

Péchy kastély[szerkesztés]

Korábban Gróf Péchy Szilárd (szül.: 1848. szept. 24) Borsod megye virilistájának a tulajdona. Jelenleg az általános iskola működik benne.

Nepomuki Szent János-szobor[szerkesztés]

A Gencsi (vagy Reissmann)-kert délnyugati sarkában, a Fáy család által finanszírozott barokk filagóriával fedett szobor. Az "úton és vízen járók" védőszentje emlékeztet arra, hogy a Daróciaknak sokat kellett utazni a bor értékesítése és szállítása érdekében.

Pesti Patikus Pince[szerkesztés]

A pincefalu szívében, csúcsíves ablakokkal és ajtókkal épített vár és borospince. Látványos bástyákkal, vízköpőkkel, „lóhíves”-sel középkori hangulatot sejtet. A váracska földalatti része egy tufába – faragott valamikor a Halassy birtokot kiszolgáló – tekintélyes méretű pincerendszer. Legérdekesebb része a "hombár", ami jól bemutatott helyi építészeti ritkaság. A hombár egy szemestermény (búza-, kukorica-…) tároló, ami viharos időkben élelmiszer rejtekhelyként is szolgálta birtokosait. A vár tetőteraszáról nagyon szép a kilátás kis falunkra. A létesítmény kisebb konferenciák és baráti találkozók lebonyolítására alkalmas szórakozási és szálláslehetőségekkel rendelkezik.

Mezei Pincészet[szerkesztés]

Tibolddaróc és a Bükkaljai borvidék színvonalának meghatározó pincészete. Közel 100 000 hektoliter kapacitású, jellemzően a legkorszerűbb saválló tartályos tároló és érlelőtérrel rendelkezik. Az erjesztő rendszere szabályozott hőmérsékletű. A feldolgozó rendszere CE szabványos. Saját palackozóval rendelkezik. Korszerű fajták telepítésével (gépi szüretelésre) fejleszti a Bükkalja borvidék kialakult ízlésvilágát. Borászati, marketing és értékesítési rendszere kidolgozott. A pincészet, "bor – bemutató" termében megtekinthető Tibolddarócról készült fényképkiállítás (Szabó János művei) .

Szabor-ház[szerkesztés]

Magánkézben lévő helytörténeti kiállítás. Számtalan régi érdekességet mutat be egy szépen gondozott és rendezett gyűjtemény keretében a pincefalu mellékutcájában, annak udvarán és épületeiben. A gyűjtemény lakberendezési tárgyai, mezőgazdasági szerszámai, borászati eszközei a tibolddaróci emberek múltszázadi ismereteit és életét elevenítik fel. A szabadtéri sütés-főzés összes ismert eszközeivel is találkozhatunk a gyűjtemény udvarán kialakított nyári konyhában. - A Szabor–ház a pincerendszer nyugati szélén helyezkedik el.

Gál Vendéglő Borozó[szerkesztés]

A Vígh utca (- a pincerendszer főutcája) bevezető részén van egy jó kisvendéglő, borozó. Akik nem rendelkeznek Daróci kapcsolatokkal, itt megkóstolhatják a jó daróci borokat és kedvükre választhatnak hozzá illő ételeket. A vendéglő fogadja a pincerendszerhez érkező látogatókat, akkor is ha éppen nincs rendezvény.

Lónyai-ház[szerkesztés]

Lónyai Béla a falu kovácsmestere és lakatosa volt. Az udvarház épülete és melléképületei a közismerten precíz Lónyai Béla bácsinak és jelenlegi tulajdonosának, a Velenczei családnak köszönhetően, jó állapotban van. A kovácsműhely minden régi felszerelésével, egy letűnt korszak, szakmai és építészeti mementója. A lakóház, a kovácsműhely és a melléképületek jól szemléltetik a múlt században élt emberek hétköznapjait. A szépen rendben tartott épület „SCHVARCZ familia – emlékház”.

Községháza[szerkesztés]

A hatalmas hársfák árnyékában lévő önkormányzati székhely egy klasszicista épületben működik. A közelmúltban elvégzett felújítás csak a belső elrendezést változtatta meg, így a külső homlokzatok a klasszicizmus egyszerűségét és célszerűségét jól megőrizték.

Katolikus templom Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére[szerkesztés]

1816-1826-ig Zwenger József egri kőműves építette fel a ma álló templomot. A templom eredetileg a református közösség számára épült, de finanszírozási gondok miatt, nagyon hosszú huzakodás után 1831-ben katolikus templomnak szentelték fel. (Műemlék) 1853-ban Bartakovics Béla egri érsek megrendelésére Jakobey Károly festi meg a templom Szent Erzsébet főoltárképét. A templom üvegablakaira a kor kiemelkedő iparművésze, Ligeti Ferenc festett szenteket ábrázoló igen szép képeket. 1826-ban épült a főhajó a kor sajátos barokk-klasszicista stílusában. A torony az 1900-as évek elején épült a főhajó stílusában. A templom orgonája a kor színvonalának értékes műszaki alkotása. A 36 méter magas toronyban három harang található.

Katolikus parókia (késő barokk)[szerkesztés]

A templom mellett felépített parókiában nagyon szép kolostorboltozatos födémszerkezet található. A jelentéktelennek tűnő és a templom árnyékában szerényen meghúzódó épület még nem volt felújítva, kitűnő műszaki állapotban van. Sajnos a '70-es években színes drótüvegből és acélszelvényekből készült folyosókorlát a keleti homlokzat látványát elcsúfítja. Nem szerencsés az udvar parkosítása sem.

Református templom[szerkesztés]

Szerény méretekkel, de célszerűen szolgálja küldetését.

Pandula-kúria[szerkesztés]

Szerény méretekkel rendelkező klasszicista ékszer. Névadója a falu főjegyzője, Pandula János volt. (nyugdíjba vonulása előtt vette meg). Leánya, Mária volt később a postamester. Boltozatos nappalival, északra néző "holdvilág-mentes" és csendes lakószobáival, célszerűen elrendezett kiszolgáló helységekkel és kőoszlopos – tornácos hátsó bejárattal felhívja a figyelmet őseink tiszteletre méltóan ízléses és racionális építkezésére.

Kőhodály[szerkesztés]

A riolittufába faragott juhhodály hatalmas méreteivel és robusztus stílusával elgondolkodtató jelenség az erdő közepén. Egy komplex mezőgazdasági épület a múltból, amiben felismerhetők a juhászati tevékenység kifinomult részletei. Építésének pontos idejét nem ismerik. Koordinátái: 47.941201, 20.601962

Szent Donát-szobor[szerkesztés]

A több száz éves elődjét 1960-ban két fiatalkorú ledöntötte. Az eredeti talapzat pontos helyén felavatott szobor (2005.) ismét védelmezi a daróci szőlőket. A pincefalu feletti dombtetőn található szobor mellől nagyon szép kilátás van a falura és a Kácsi-patak által kialakított völgyre. A szobor feletti Pulykás - tetőn Juhász István adományából pihenőparkot létesített az önkormányzat.

Kossuth-szobor[szerkesztés]

A katolikus templom mellett lévő parkban bronz mellszobor áll a szabadságharc vezérének emlékére. Rendkívül érdekes, hogy Tibolddaróc nem adott Kossuthnak katonát, lehetséges, hogy az utódok a mellszobor létesítésével próbálták őseik tévedését jóvátenni.

Világháborús emlékmű[szerkesztés]

Eredeti formájában – vörös csillaggal a tetején a „felszabadító” szovjet katonákat méltatta. A rendszerváltást követően került a helyére, ma már a világháborús hősi halottak névsora olvasható az emlékmű márványlapjain.

Kőfejtők emlékműve[szerkesztés]

A 2007. június 8-án felavatott emlékmű egy szimbolikus kőrózsa. Szépen elrendezett kövekkel kőfejtő szerszámokat és emléktáblát helyeztek el sajátos kompozícióban. Az emlékmű, mely Szabó János tervei alapján készült el elsősorban a kőbányász (és szénbányász) őseinkre emlékeztet. A község határában három használaton kívüli és egy üzemelő kőbánya található.

Borkút[szerkesztés]

Régi kutakra emlékeztető formában beépített boroshordó. Melynek eszmei szerzője Szabó János. A hordó lapos részébe beépített két csappal, melyből jeles ünnepek alkalmával bort lehet csapolni. A belsejében elrejtett tartályokat alaposan feltöltik fehér és vörös borral, nehogy szomjas maradjon a vendég. A Borkút a Vígh utca nyugati részén található egy kis téren, a Kőrózsa mellett.

Kőfeldolgozó[szerkesztés]

A falu déli bejáratánál épült. A korszerű fűrészüzemben élénk színezetű kőtömböket fűrészelnek vékony szeletekre. A tevékenység csődeljárás miatt szünetel.

Szomszéd települések[szerkesztés]

Kács, Cserépváralja, Tard, Mezőnyárád, Bükkábrány, Vatta, Sály

Források, felhasznált információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Nagy Sándor lett Tibolddaróc polgármestere. www.ma.hu (2018. dec. 10.) (Hozzáférés: 2018. dec. 10.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)
  3. a b c szerk.: Dövényi Zoltán: Magyarország kistájainak katasztere, az első kiadást szerkesztette: Marosi Sándor és Somogyi Sándor, Második, átdolgozott és bővített kiadás (magyar nyelven), Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet (2010). ISBN 978-963-9545-29-8 
  4. A nemzetiségi népesség száma településenként