Vágáshuta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vágáshuta
Vágáshuta címere
Vágáshuta címere		 Vágáshuta zászlaja
Vágáshuta zászlaja
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióÉszak-Magyarország
VármegyeBorsod-Abaúj-Zemplén
JárásSátoraljaújhelyi
Jogállásközség
PolgármesterCsorba György Józsefné (független)[1]
Irányítószám3992
Körzethívószám47
Népesség
Teljes népesség88 fő (2023. jan. 1.)[2]
Népsűrűség35,61 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület2,05 km²
Földrajzi nagytájÉszak-magyarországi-középhegység[3]
Földrajzi középtájTokaj–Zempléni-hegyvidék[3]
Földrajzi kistájKözponti-Zemplén[3]
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 25′ 23″, k. h. 21° 32′ 31″Koordináták: é. sz. 48° 25′ 23″, k. h. 21° 32′ 31″
Vágáshuta (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye)
Vágáshuta
Vágáshuta
Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye térképén
Vágáshuta weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Vágáshuta témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Vágáshuta (szlovákul: Vágašská Huta) község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Sátoraljaújhelyi járásban. 205 hektáros kiterjedésével a vármegye legkisebb közigazgatási területű települése, és országosan is a legkisebbek közé tartozik.[4]

Fekvése[szerkesztés]

A Zempléni-hegység középső részén helyezkedik el, Pálházától délre, a megyeszékhely Miskolctól mintegy 95 kilométerre keletre. Két különálló településrésze: a belterület északi részén Kispart, a délkeleti részén pedig Nagypart.

Határszéle szinte minden irányból Kovácsvágáshoz tartozó külterületekkel érintkezik, csak kelet felől határos egy másik községgel, Mikóházával.

Megközelítése[szerkesztés]

Zsáktelepülés, csak közúton, s úgy is csak egy útvonalon érhető el: Pálháza keleti szélén a 3719-es útról dél felé letérve, a 37 127-es számú mellékúton, Kovácsvágás központján keresztül.

Története[szerkesztés]

A történelmi Abaúj vármegye egykori határán, a zempléni erdők között megbújva fekszik a község. Vágáshutát településszerkezeti szempontból szinte egyedülálló, három nagy egységre osztják a felszíni formák: Dolina (a völgyben), Kispart és Nagypart. A község kisparti és nagyparti területéről páratlan élményt nyújtó panoráma jelenti a település egyik vonzerejét, továbbá a kirándulásra és túrázásra alkalmas erdőség. A falu a 18. században telepített üveghutából alakult ki, amely a forrásokban mint Prédahegyi huta szerepel. „...mert azon erdők melyek közepette vagyon a’ hutta, mindenki által prédáltatott.” (1864, Kecer Miklós jegyző.) Első lakói a hutás mesterek és legényeik voltak. A huta munkásain kívül, szlovák fakitermelők, nyersanyag-előkészítő munkások telepedtek le a felvidéki falvakból. Nyelvjárásuk szerint Gömör, és Árva vármegyékből érkeztek az itt dolgozó szlovákok. A falu, az üveghuta működéséhez szükséges faanyag kitermelése után az irtványokra települt a 18-19. században, így a telkek szétszórtan a völgy két oldalán helyezkednek el: a Nagyparton és a Kisparton. A huta bérlője Behinya Vencelné, már 1806-ban kérte Károlyi Józsefnét „fa szűkinek miatta”, hogy a új helyen a Kemencepatak nevű erdőrészen építhessen új műhelyt, de elutasították, mivel az érintett terület pereskedés alatt állt. Így tovább működött az üzem az eredeti helyén, az 1810-es évekig, a faanyag kimerüléséig. Az itt maradt zselléreknek az irtásföldek nem adtak biztos megélhetést, ezért a férfilakosság vándoriparos munkával kereste kenyerét: az 1920-as évekig ablakosok voltak. Üveges munkákkal főleg táblaüvegekkel kereskedtek, amit a hátukon cipeltek (innen a szólás, hogy „Ez úgy hiányzott nekünk, mint üvegestótnak a hanyattesés”). Trianon után drótosok, később a cserépedények használatának megszűnésekor fémedényfoltozók lettek. Ezzel a munkával főleg a Bodrogköz, Hegyalja és Hernádvölgy falvait járták, de eljártak Szabolcsba és Hatvan környékére is. Télen egyéb munkákkal egészítették ki keresetüket: favágással, szerszámkészítéssel. A kevés művelhető földet az asszonyok művelték meg, a férfilakosság távolléte miatt. Ez a munka a meredek hegyoldalakon sok fáradsággal járt. Az erdei termések gyűjtésének is nagy jelentősége volt: fontos jövedelemkiegészítő volt pl. a gombaszedés. Az erdei termékeket, a sárospataki és sátoraljaújhelyi piacokon értékesítették. A férfiak aratni, az asszonyok különféle kendermunkákat végezni jártak a Bodrogközbe, amivel egyrészt a gabonát, másrészt a fonni való kendert keresték meg. A vándoriparral az 1960-as években hagytak fel. Jelentős volt az állattartás az 1800-as évek végén, ekkor 117 db, 1935-ben 180 db szarvasmarhát tartottak, ami az 1980-as évekig fontos megélhetési forrás volt. Az állattartás visszaszorulásával a falu elszegényedése és a munkaképes lakosság elvándorlása is megindult.

Közélete[szerkesztés]

Polgármesterei[szerkesztés]

  • 1990–1994: Mahut Géza (független)[5]
  • 1994–1998: Mahut Géza (független)[6]
  • 1998–2002: Mahut Géza (független)[7]
  • 2002–2006: Kuma József (független)[8]
  • 2006–2010: Frank Tamás Gábor (független)[9]
  • 2010–2014: Frank Tamás Gábor (független)[10]
  • 2014–2016: Ignácz Miklósné (független)[11]
  • 2016–2019: Csorba György Józsefné (független)[12]
  • 2019-től: Csorba György Józsefné (független)[1]

A településen 2016. június 12-én időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) tartottak,[12] az előző képviselő-testület önfeloszlatása miatt.[13]

Népesség[szerkesztés]

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2023 között
Lakosok száma
79
74
78
101
80
88
201320142015202120222023
Adatok: Wikidata

2001-ben a település lakosságának 81%-a magyar, 19%-a szlovák nemzetiségűnek vallotta magát.[14]

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 100%-a magyarnak, 40,8% szlováknak mondta magát (a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 77,5%, református 5,6%, görögkatolikus 1,4%, felekezeten kívüli 1,4% (14,4% nem válaszolt).[15]

2022-ben a lakosság 88,8%-a vallotta magát magyarnak, 16,3% szlováknak, 1,3% cigánynak, 7,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (10% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 43,8% volt római katolikus, 6,3% református, 8,8% görög katolikus, 5% felekezeten kívüli (36,3% nem válaszolt).[16]

Nevezetességei[szerkesztés]

A falut mind a mai napig jelentős számú szlovák nemzetiség lakja. Hagyományaikat gondosan őrzik: népdalkör, tájház gondozza a szellemi és tárgyi emlékeiket. A Vágáshutai Hagyományőrző Vegyes Népdalkör számos rendezvényen, kórustalálkozón szerepel szép eredményekkel, immár évtizedek óta. Az évről évre megrendezésre kerülő falunap, főzőverseny, közös ünnepségeken való részvétel a falu kulturális életének szerves részét képezik és az őslakosok, illetve az egyre bővülő üdülőközösség jó kapcsolatát erősíti. A kultúra terén igen sokat tesz a községért a Vágáshutáért Közhasznú Egyesület. Tagjai és vezetősége lelkes patrónusai bármely rendezvénynek és a helyi hagyományápolásnak, nemcsak anyagi segítséget nyújtva, hanem aktív szerepet vállalva ezek megrendezésében és lebonyolításában is. A település szabadtéri színpadán fogadja évről évre a Nemzetiségi Dalostalálkozó számos fellépő csoportját a Vágáshutai Hagyományőrző Vegyes Népdalkör. A településen áthalad az Országos Kék Túra útvonala, de ezen kívül is egyre látogatottabb turisztikai célpont ez a különleges fekvésű hely. Ma már több erdei pihenőhely, szalonnasütő és tanösvény nyújt változatosabb programlehetőséget az idelátogató kirándulóknak a falu határában. Az állattartás lassacskán újból visszatér, egyre több portán újból megjelent a baromfi, egy-két helyen jelen van ló és néhány, a hegyvidéki tájban legelésző gimesi rackajuh is növeli a látványosságot fűszerezve e hegyvidéki falu hangulatát.

  • Római katolikus templom
  • Szlovák tájház
  • Faragott szobrok (a 2003-ban megrendezett alkotótábor során készült alkotások)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Vágáshuta települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2020. február 14.)
  2. ↑ Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2023. október 30. (Hozzáférés: 2023. november 5.)
  3. ↑ a b c Magyarország kistájainak katasztere. Szerkesztette Dövényi Zoltán. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. 2010. ISBN 978-963-9545-29-8  
  4. ↑ [1]
  5. ↑ Vágáshuta települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  6. ↑ Vágáshuta települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. február 14.)
  7. ↑ Vágáshuta települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. április 11.)
  8. ↑ Vágáshuta települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. április 11.)
  9. ↑ Vágáshuta települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. április 11.)
  10. ↑ Vágáshuta települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  11. ↑ Vágáshuta települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2020. február 14.)
  12. ↑ a b Vágáshuta települési időközi választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2016. június 12. (Hozzáférés: 2020. június 19.)
  13. ↑ Időközi helyi önkormányzati választások (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2016 (Hozzáférés: 2020. június 19.)
  14. ↑ A nemzetiségi népesség száma településenként
  15. ↑ Vágáshuta Helységnévtár
  16. ↑ Vágáshuta Helységnévtár

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Vágáshuta&oldid=26701688”