Sajóvelezd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Sajóvelezd
Református templom
Református templom
Sajóvelezd címere
Sajóvelezd címere
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióÉszak-Magyarország
MegyeBorsod-Abaúj-Zemplén
JárásPutnoki
Jogállás község
Polgármester Pál Katalin[1]
Irányítószám 3656
Körzethívószám 48
Népesség
Teljes népesség791 fő (2015. jan. 1.)[2] +/-
Népsűrűség33,54 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület23,02 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Sajóvelezd (Magyarország)
Sajóvelezd
Sajóvelezd
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 16′ 19″, k. h. 20° 27′ 44″Koordináták: é. sz. 48° 16′ 19″, k. h. 20° 27′ 44″
Sajóvelezd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Sajóvelezd
Sajóvelezd
Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképén
Sajóvelezd weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Sajóvelezd témájú médiaállományokat.

Sajóvelezd község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Putnoki járásban.

Fekvése[szerkesztés]

Kazincbarcika és Putnok között, Putnoktól 4 kilométerre a Sajó jobb partján, a folyótól délre fekszik a község. A Sajóba torkolló mercsei és királdi völgy betorkolásától keletre létesült. Az árterület jó mezőgazdasági művelést biztosít, míg a hegység keleti és nyugati lejtőin gyümölcs- és szőlőtermelést lehet folytatni. Lakott része 166 méter tengerszint feletti magasságban van.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve a Veres személynévből ered. Kövér volt az egyik család aki birtokolta, s ennek a családnak a „tapadék” neve lehetett, mert már az első oklevélben így nevezték: Kuer de Werez.

Története[szerkesztés]

A község kialakulása a 13. század első felére tehető. A Hont-Pázmány (mely nemzetség legkiemelkedőbb tagja Lampert comes, kihez Szent László király maga adja nőül testvér húgát Szépát az úr 1084. évének húsvétján Bozókon, ahol is a roppant gazdag Hont-Pázmány nembeli Lampert ispán feleségül vette az árva Szépát - I. Béla király leányát. Szent László király és Adelhaid királyné is részt vett ezen az esküvőn. Lampert comes ki sok királyt szolgált, 1124-31 között Szépával és Miklós nevű fiukkal együtt bencés monostort alapított Szent István király tiszteletére) nembeli Miklós fia Atyha, új falvakat alapított Velezden és Gyarmaton. Jó ideig ezeket a falvakat Atyha-Velezdnek, illetve Atyha-Gyarmatának nevezték.[3] Atyha magtalanul hunyt el 1294 előtt. A nemzetségen belüli pereskedés Velezdért az 1347-es országbírói törvényszék ítéletéig tartott[4] és csak 1348-ban zárult le végleg, miután Velezden lakó Miklós fia János kiegyezett, a szintén e nemzetséghez tartozó Osgyániakkal.[5] A velezdi vár építéséről egy 1284-ben kelt okirat tesz említést.[6] A községről az első írásos feljegyzés 1294-ből származik. Ekkor „Welez” formában szerepelt, mely a Hont-Pázmány nemzetség ősi birtoka. A két részből álló falu (Alsó-Velezd és Felső-Velezd) Szent Györgyről elnevezett egyházának papja az 1332. évi plébánia összeírások szerint a 10 garas pápai tizedet fizetett. 1411-ben a Hont-Pázmány nembeli, Hont megyei ág, Födémesi al-ágához tartozó, helyben lakó Kövér-család birtok megerősítést kapott Velezdre Zsigmond magyar királytól. Az 1427-es adóösszeírás a szomszédos Gömör vármegyében a Hont-Pázmány nembeli Kövér-család 26 portáját említi. Velezdi Kövér Veronika férje az egri káptalannak 1428-ban kelt oklevele (N31) szerint Radvánszky László volt. ("Ladislaus de Radvan 1417 maritus Veronicae Kövér de Velezd")

1439-ben megjelennek a környéken (Brandysi) Jiskra János huszita hadai. Megkezdődik a hosszú évekig tartó vallásháború, mely súlyosan érinti a lakosságot. Ekkortól jelennek meg, a felvidéki falvakban, városokban Jiskra letelepedett katonái (lovagjai pl. Boczkó lásd. pl. Kövi falu). Ez az időszak a szabad rablás és a rablólovagok kora. 1460. augusztus 26-án Mátyás király a Fekete serege élén foglalta vissza a husziták oldalára állt velezdi Kövér György tulajdonában lévő várat. Kövér György hűségesküt tett Mátyás király mellett és felesküdött a katolikus vallás védelmére, továbbá esküvel fogadta, hogy felhagy a környék sarcolásával. A kor váruraira jellemző módon ő is kihasználta a husziták okozta káoszt, rablólovagként tartotta rettegésben martalócaival a környéket.

1487. augusztus 6-án I. Mátyás király adófizetésre szólította fel az ország nemeseit, Velezd urait is. 1514-ben a székely Dózsa György-féle parasztfelkeléskor a paraszt hadak portyázó csapatai Zombor faluban, különösen a velezdi Kövér-családnak okoztak nagy kárt (Ide voltak kénytelen menekülni ezekben a zavaros időkben Velezdről) amennyiben okleveleiket és írásaikat magukkal vitték és megsemmisítették. Ennek következtében II. Ulászló magyar király utóbb (1515. október 19-én) néhai velezdi Kövér Mihály gyermekei (György, János, Dorottya és Margit), valamint néhai velezdi Kövér János gyermekei (János, Zorárd, Antal, Pál és Brigitta) részére új adományképpen adományozta a zombori részjószágokat, amelyek régtől fogva az ő tulajdonaik voltak. („datum Bude, feria sexta proxima post festum beati Luce”)[7]

1515. november 18.-án Thomory Pál (hadvezér, a bihari csata győztese - 1514. július, a későbbi kalocsai érsek - 1523. február 4-től haláláig, a gyászos emlékű mohácsi csatában, hol halálát lelé, a magyar sereg egyik fővezére - 1526. augusztus 29.) Buda felé tartó útját megszakítván Velezden írt levelében figyelmezteti Eperjes városát a székely Brassai András deák lefejeztetése dolgában s óva inti őket a székelyektől, kik sem istentől, sem embertől nem félnek. Ezért őrizkedjenek a lefejezett András deák atyafiaival való ismeretségtől.

„Prudentes ac nobiles domini et amici honorandissimi Post salutem. Accepi litteras dominationum... …sed michi dixit, ut nullo assumpmit, quia medio mei regia maiestas illum nunc vocavit Budam. Si igitur illi illud onus imponitur, extunc rogo, ut si antea intentionem concordandi non habuistis, etiam concordetis, ea ratione, ut plures habeatis amicos quam inimicos. Valere dominationes vestras opto. Ex Welezd , die dominico proximo ante festum beate Elizabeth vidue, anno 1515. Paulus Thomory comes et castellanus propria manu raptim” (Eperjes város lt. Történelmi Tár 1882. 84)

1555-ben Velezden is aratott a "fekete halál", lakosságát pestis pusztította. Egy évvel később, 1556-ban a török dúlta s égette fel házait, majd 1578-ban Velezd várát is sikerült elpusztítani a portyázó seregnek.

Kövér Dorottya (Kövér György és Korláth Krisztina leánya) hozományként vitte a falut és a körülötte lévő birtokot a felsővadászi Rákóczi Györggyel kötött házasságába (ekkor vált a falu teljes lakossága reformátussá) - gyermekeik: Imre, László, Lajos (1607. november 5.-től báró, generális, Kálló várkapitánya, a hajdúk főkapitánya, Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem unokatestvére, majd 1608. december 5. után gyermekeinek gyámja) kinek halálával 1612. január 3-án (Mező) Zombor a Rákóczi-család ezen férfiága kihalt)

1582 évi adó összeírás szerint: „Welezd - Rákóczi Lajosé. Tóth Albert bíró és Nagy Péter esküdt vallotta, hogy kezdetben török uruknak 40 forintot fizettek, azután 50 forintot. Császár adóját 5 forintot. Szablyapénzt semmit sem fizettek. Vajat 5 pintet adtak, mézet ugyanennyit, ami 2 forintot tesz ki. Két kaszást küldtek, ezenkívül semmit sem szolgáltak. Keresztény földesuruknak a fele adót fizették , tudniillik minden egyes jobbágy 50 dénárt. Tizedet is adtak neki és szolgálatokat teljesítettek.”[8]

Az 1619. július 15-i egyházlátogatás alkalmával Alsó-Velezden felvett jegyzőkönyvben szereplő nevek: „VELEZD Mater Ecclesia Visitatio anno 1619 15 die Julii. Pastor Andreas Briznobaniensius Reditus Ecclesiae.......Testantes et referentes Ambrosius Gecze Judex, Paulus Uy et Franciscus Jobbagy.” (Tanúk és jelentéstévők Gecse Ambrus bíró, Ujj Pál és Jobbágy Ferenc) Ez a jegyzőkönyv, a Filialis Felső-Velezdet puszta (lakatlan) telekként említi.[9] A gróf galántai Esterházy Miklós nádor által elrendelt a török által újonnan és régebben hódoltatott falvak adóinak és kárainak 1641. évi összeírása szerint: „Possessio Velezd: Velezdiensis civis Stephanus Laczik colonus illustrissimorum orphanorum, annorum 60.  juratus, examinatus fassus est. Tudom, hogy elsıben az velezdi summa 60 forint, annak utána öt héján száz forintra ment fel. Az szolgálat helyett alkudtunk meg vele 50 forintban, azt is megadjuk, azon kívül annyit szolgáltat, az mint akarja. 35. Velezdiensis judex primarius Toth Petrus colonus generosi domini Joannis Szemere, annorum 60. juratus, examinatus fassus est, uti tricesimus quartus.” (B.-A.-Z. m. Lt - 501/b. II. I. 6. 1. - Acta politica)

1694-ben II. Rákóczi Ferenc elzálogosította a falut a Dőry-családnak. A Rákóczi-szabadságharc leverését követően az 1715. évi 49. törvénycikk a fejedelmet és híveit számkivetettnek nyilvánította, s megfosztotta vagyonától, így a többi fejedelmi birtokkal együtt Velezd is a koronára szállt. 1715 után új adományozás és vásárlás útján, új birtokos családok jelentek meg: Dőry, Radvánszky, Szepessy, (Dőry András feleségével Péry Annával, annak halála után, második feleségével, Nikházi Máriával tovább szaporítja a Dőry vagyont. Ők szerzik meg s veszik át a Rákóczi-családtól Kazincz, Vadna, Velezd stb. falvakat) A Kövér-család, amely a XIII. századtól kezdve Alsó- és Felső-Velezd birtokosa a Rákóczi-szabadságharcban való részvétele és a fejedelmi családdal való rokoni kapcsolata miatt, elveszítette birtokait Alsó- és Felső-Velezden. A Kövér-család ekkor süllyedt köznemesi sorba.

Az 1715. évi országos összeírás szerint adókötelesek: Joannes Denes, Georgius Jobbagy, Georgius Jobbagy, Stephanus Kővér, Stephanus Denes, Martinus Kővér.[10]

1739. március 16-án a református falu lakossága a putnoki „Mater ecclesia”-tól okiratban vált el és „Filiális ecclesia”-ként, önálló templom építésébe kezdett. Ettől az időponttól vált önálló gyülekezetté Sajóvelezd. Az eredeti 1739. március 16-án, a putnoki református parókián kelt, Szentgyörgyi Sámuel által ellenjegyzett, viaszpecséttel ellátott, családi levéltárban meglévő, okiratban foglaltak szerint. Az eredeti okiraton Velezd képviseletében: a Nagy, Dancs, Kovács, Kis, Jobbágy, Jobbágy családfők keze vonása (nevük utáni „X”) látható. 1740-1791 között Dubicsány anyaegyháza.[11]

Mária Terézia 1767. január 23.-án kiadott úrbéri pátense értelmében Velezden az alábbi - jobbággyal és zsellérrel bíró - birtokos nemesek iratattak össze: Radvánszky Ferenc (13 fő), Szepessy László (8 fő), Czékus Sámuel (5 fő) , Ragályi József (2 fő), Csoma Zsigmond (1 fő), Ujj András (1 fő). (MNL OL Mária Terézia úrbéri tabellái)

Népcsoportok[szerkesztés]

A 2001-es népszámláláskor a település lakosságának 82%-a magyar, 18%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[12]

Népesség[szerkesztés]

A település népességének változása:

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Református templom (1739-ben vált el a sajóvelezdi református közösség a putnoki ecclesiatól, ettől kezdve önálló gyülekezet!)
  • Tájház (A környékre jellemző mindennapi használati tárgyak és kisnemesi berendezések tekinthetőek meg, a Boczkó, Kormos stb.hagyatékból)
  • Háborús Emlékmű
  • Sajóvelezdi vár

Képtár[szerkesztés]

Érdekesség[szerkesztés]

  • Tamás István putnoki költő verset írt a településről, melyet 2008-ban a sajóvelezdi kultúrházban egy ünnepség keretén belül be is bemutattak a nagyközönségnek.
  • Az 1460. augusztus 26.-i esemény bővebb leírása, elbeszélése a Várjáró Magazin 2016. január 25.-én megjelent 26. számában - a velezdi Kövér (Kewer de Welezd) család kései leszármazottja - Fazekas György Alpár írásában olvasható.

Irodalom[szerkesztés]

  • Nagy Károly: Ózd város és környéke (Ózd, 1999 ISBN 963-03-7729-2)
  • Ózd és térsége (Budapest, 2003 ISBN 963-9479-04-7)
  • Az ózdi kistérség (Ózd, 2007 ISBN 978-963-06-2950-8)
  • Dr. Karácsonyi János: Magyarországi nemzetségek, 1900
  • Boczkó-Kormos családi levéltárban lévő eredeti okiratok (jelenleg Budapesten)
  • B. Kovács István: Gömörország (Rimaszombat 2004 ISBN 80-969143-7-5)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Sajóvelezd települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)
  3. Kub.II.41-A.V.245.300
  4. Kub.II.161-71.
  5. A.V.245.252.
  6. Orsz. levéltár, DL 75163
  7. Orsz. levéltár, Dl. 22.723.
  8. OL. UC. 59:13. (1582)
  9. Sárospataki Református Kollégium Levéltára, egyház látogatási jegyzőkönyv
  10. Magyar Országos Levéltár 1715. évi országos összeírás. Oldalszám: 64,65,237,238.
  11. D.CXXXI. 74.346.
  12. A nemzetiségi népesség száma településenként

Külső hivatkozások[szerkesztés]