Bükk-vidék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Bükk (hegység) szócikkből átirányítva)
Bükk-vidék
Bükk
A Szinva és Garadna találkozásánál épült Lillafüred a Szeleta-tetőről
A Szinva és Garadna találkozásánál épült Lillafüred a Szeleta-tetőről

Hely  Magyarország,
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye
Hegység Északi-középhegység
Legmagasabb pont Szilvási-kő déli csúcsa (960,715 m)
Típus mészkő, karszt
Elhelyezkedése
Bükk-vidék Bükk (Magyarország)
Bükk-vidék Bükk
Bükk-vidék
Bükk
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 02′, k. h. 20° 30′Koordináták: é. sz. 48° 02′, k. h. 20° 30′
Térkép
HU subregion 6.5.1. Központi-Bükk.png
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bükk-vidék
Bükk
témájú médiaállományokat.

A Bükk-vidék (régebben csak Bükk) az Északi-középhegységben található földrajzi középtáj, Magyarország legnagyobb átlagmagasságú, barlangokban bővelkedő karszthegysége. Középső területe 1977 óta nemzeti park (Bükki Nemzeti Park). Nevét leggyakoribb fájáról, a bükkről (Fagus silvatica) kapta. A Bükk-vidéken található Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterülete, közel 100 000 hektár.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alapkőzetei a Tethys-óceán észak-afrikai szegélyén keletkeztek a késő karbon és a középső jura korok között, ahol csaknem 160 millió éven keresztül rakódott le az üledék, meszes, agyagos, illetve kisebbrészt dolomit és homokkő rétegeket létrehozva. A középső és a késő triászban az ekkori vulkánkitörések következtében riolit, andezit és bazalt rétegek rakódtak le, a jura időszakban pedig gabbró.

A Bükk-vidék Bélapátfalva közelében
Teljesen bükkfás hegyoldal a Garadna-völgyben

A jura végén bezárult a Tethys-óceán. A késő jura és az eocén közt redős, pikkelyes szerkezet alakult ki, amikor az elvékonyodott kontinentális lemezre óceáni kéregdarabok tolódtak rá, az agyag palává vált, majd a paleogén időszak elején a hegység kiemelkedett és lepusztult. Az eocén elején szárazföldi felszínalakulás, erős lepusztulás volt jellemző, ennek következtében tönkfelszínek alakultak ki (például a Nagy- és Kis-fennsík). A késő eocén idején ismét előrenyomult a tenger, üledékeinek nyoma ma is megtalálható. Az oligocén végén, 20-25 millió évvel ezelőtt paleozoikumi eredetű rétegek tolódtak a területre. A miocén elején felerősödött a vulkáni tevékenység és riolit-riodácit tűzárkővel borította be a területet. A Bükk-vidék déli szegélyén a miocén kori Pannon-tenger üledékei is megtalálhatók.

A miocén végére a Bükk-vidék központi része 300-400 métert emelkedett, így számottevő magasságú, mélyülő völgyekkel tagolt hegységgé alakult, elkezdődött a máig tartó karsztosodás és a vízhálózat kialakulása. A pliocén első felében a félsivatagi éghajlat volt jellemző, hegylábfelszín-képződés kezdődött, majd a pliocén második felében hűvösebbé és nedvesebbé vált az éghajlat, az emelkedés pedig tovább folytatódott.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország egyik legcsapadékosabb területe, amelyre évi átlag 700-800 mm csapadék hullik. Itt dőlt meg Jávorkúton a Magyarországon valaha mért legnagyobb csapadék rekordja 2010-ben, ahol 1550 mm-t regisztráltak.[1]

Résztájai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Déli-Bükk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Déli-Bükk szerkezetét dél felé átbuktatott redőboltozatok és redőteknők alkotják. Változatos kőzettani felépítés jellemzi, található itt pala, mészkő, diabáz, gabbró, porfirit, valamint a déli szegélyén eocén tarkaagyagok, márgák, mészkövek, szétszórtan miocén üledék- és tufafoszlányok is. Jellemző hogy a Délkeleti-Bükkben a karsztos és nem karsztos területek váltakoznak, míg a Délnyugati-Bükkben már a nem karsztosodó kőzetek vannak többségben jelen (pl: jura kovapala, pala, diabáz és gabbró).

Északi-Bükk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Északi-Bükk két részre osztható, nyugaton jellemzően karbon mészkőlencsés agyagpala és homokkő összletek építik föl, ehhez perm tarkapala, homokkő, mészkő társul. A keleti felét ezzel szemben főként triász mészkövek, dolomit, porfir, diabáz, tűzköves mészkő és pala alkotja. Különlegessége, hogy itt is megfigyeltek édesvízi mészkő képződést.

Bükkhát[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bükkhát a Bükk-vidék északi hegylábfelszíne, nagy részét miocén tengeri üledékek (agyag, homok, kavics) alkotják, északi és keleti részén kavicsrétegek és kisebb foltokban riolittufa összletek is megfigyelhetők. Felszíni megjelenésére az eróziós és deráziós völgyek jellemzőek.

Upponyi-hegység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szintén a Bükk-vidék csúcsrégiójának északi hegylábfelszíne volt, leginkább középső miocén kavicsrétegek, karbon agyagpalák, homokkövek, mészkövek, kréta időszaki homokkő alkotja, valamint a felszínét egy andezit-agglomerátum takaró borítja.

Bükk-fennsík[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legérdekesebb része a Bükk-fennsík, egy meredek sziklafalakkal és lejtőkkel körülzárt, majdnem vízszintes terület, a Bükk-vidék központi, magas részén helyezkedik el. Hosszúkás alakú, nyugaton a Bél-kőnél kezdődik, majd keleti-északkeleti irányt felvéve húzódik a Bükkszentkereszt-Hámor képzeletbeli vonalig. A déli határa meglehetősen egyenes vonalat vesz fel, míg az északi Bánkútnál éri el legészakibb kinyúlását. Hossza 18-20 km, szélessége 5-7 km.

A fennsík egésze karsztfennsík, uralkodó kőzetei a mészkő és a dolomit. A Garadna-patak két részre osztja, a magasabb, nagyobb területű Nagy-fennsíkra és a kisebb, alacsonyabb fekvésű Kis-fennsíkra. A fennsík szélén sorakoznak a híres bükk-vidéki „kövek”: Istállós-kő, Tar-kő, Pes-kő, Bálvány, Bél-kő. Minden oldalról hirtelen emelkedik ki környezetéből, de a magas hegycsúcsok miatt a völgyekből, az alföldről nem lehet rálátni.

A rajta lévő víznyelők gondoskodnak a hegységben és környezetében élő közel félmillió ember ivóvízkészletéről. A víznyelő többféle is lehet: dolina, töbör vagy zsomboly. Ezek a mészkőfennsík kiemelkedése után fokozatosan alakultak ki. A barlang- és hasadékrendszerekbe vezetik el a csapadékvizet. Az elnyelt víz a Bükk-vidék bonyolult vízáramlási rendszerén keresztül jut el a szélén lévő forrásokba, majd onnan a vízvezetékekbe: a tökéletesen tiszta és jóízű víz kezelés (tisztítás) nélkül kerülhet el a fogyasztóhoz.[2] Különösen mellékízmentes az ivóvíz a déli oldalon, mert útja a föld alatt légvonalban 20–30 km, a valóságban pedig ennek többszöröse, így hatalmas méretű szűrőrendszeren keresztül érkezik meg a forrásvíz a felszínre, ahol vízházakban felfogják és továbbítják az ivóvízvezetékbe.

Egri-Bükkalja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legmagasabb pont[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bükk-vidék legmagasabb csúcsának sokáig az Istállós-kő-csúcsot tekintették (959 m). 2014-es nem hivatalos mérések szerint azonban a Kettős-bérc déli csúcsa magasabb: 960,715 méter.[3][4]. A mérést GPS alapú technológiával hajtották végre, így nagyon minimális a hibalehetőség, ellentétben a régi háromszögeléses módszerrel. Amint ezt hivatalos mérésekkel is bebizonyítják, a Kettős-bércet Szilvási-kőnek fogják átnevezni.

További csúcsok: a Bálvány (956 m) és a Tar-kő (949 m), de még további kb. 50 csúcs emelkedik 900 méter fölé.[5] Ezek közül 20 csúcson van elhelyezve pecsételő a Bükk 900-as csúcsai nevezetű teljesítménytúra állomásaiként.[6] A legmagasabb magyar hegyek 100-as listáján a Bükk-vidék abszolút többséggel rendelkezik, ugyanis 59 csúcsa szerepel a listán.

Vízrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bükk-vidék teljes területe a Tisza vízrendszeréhez tartozik. Nyugati, délnyugati és déli vidékeiről a felszínen futó patakok vizét a Laskó-Eger-Csincse vízrendszer gyűjti össze. Északi-északnyugati részén a Szilvás-patak, majd a Bán-patak fogadja magába a hegységből érkező vízfolyásokat, melyek a hegység keleti részén folyó Sajóba torkollanak. A Bükk-vidéket a Mátrától elválasztó Tarna gyűjti össze a terület legnyugatabbra eső vidékeinek felszíni vizeit. A középtájon számos karsztforrás ered. Ezek közül is a legjelentősebbek a Vöröskő-forrás, az Imó-forrás, a Szikla-forrás és a Fekete-len-forrás. [7]

Bükk-vidéki barlangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Istállós-kői-barlang

Több mint 1100 barlang ismert itt, melyek közül több képzettség nélkül is látogatható: Anna-barlang, István-barlang, Szeleta-barlang, Kecske-lyuk, Istállós-kői-barlang, Büdös-pest. A híres miskolctapolcai Barlangfürdőt termálvízforrás táplálja. Különleges állatvilága, mikroklímája miatt 52 barlang fokozott védettséget élvez.[8] Több „ősemberbarlang” is található, melyekben jelentős leletekre bukkantak: Szeleta-barlang, Kecske-lyuk, Suba-lyuk, Istállós-kői-barlang.

Az ország legmélyebb barlangja a 275 méter mély Bányász-barlang

Települései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természetjárás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szikla-forrás a Szalajka-völgyben
A LÁEV hibrid mozdonya.

A Bükk-vidék központi területe az ország tüdeje, védett és gondozott, nagy kiterjedésű vadon, amelynek tájképi szépsége és élővilága felejthetetlen élményeket nyújt a kirándulóknak. A hegységben sok jelzett turistaút található, melyek turistatérkép segítségével jól követhetők. Gyalogosan a látnivalók többsége felkereshető, míg motoros járművel a behajtás csak a kijelölt pihenőhelyek parkolójáig engedélyezett. A környező településeken sok turistaegyesület működik, amelyek meghirdetett túráikon vendégeket is szívesen látnak.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turistaházak, vendéglátóhelyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bükk-vidék területén több helyen található étkezési és szálláslehetőség: Lillafüredi Palotaszálló, Sebesvízi Panzió, Bánkúti Sícentrum, Szentléleki üdülőtelep, Fehérkőlápai turistaház, Jávorkúti étterem, Szalajka-völgy.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Megdőlt az éves csapadékrekord
  2. Figyelmeztető jel azonban, hogy 2006 júniusában a területen végzett szabálytalan állattartás illetve trágyakezelés miatt Miskolc ivóvize már egyszer átmenetileg szennyeződött.
  3. Új csúcsa van a Bükknek. Index (internetes újság), 2014. február 5. (Hozzáférés: 2014. február 5.)
  4. Másfél riporternyit nőtt a Bükk idén, IndexVideó, 2014. február 15.
  5. A Bükk hegység földrajza
  6. A Bükk – Turistaatlasz és útikönyv, Cartohgraphia Kiadó, 2003.
  7. A Bükk földtana. (Hozzáférés: 2014. július 14.)
  8. A természet különösen jelentős, egyedi élettelen képződményei közül a barlangok 1961 óta, a források, víznyelők, kunhalmok és földvárak pedig a természet védelméről szóló 1996. évi LIII tv (Tvt.) hatályba lépése (1997) óta ún. ex lege védelem alatt állnak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erdey Gyula - Hubay József - Vigyázó János: Bükk, 1932, Turistaság és Alpinizmus RT., Budapest
  • Wallacher László: A Bükk- és rudabányai hegységek eocén kori képződményeinek üledékföldtani vizsgálata, 1962-1967, Budapest
  • Pelikán Pál - Less György: A Bükk hegység földtana = Geology of the Bükk mountains, Budapest: MÁFI, 2005, ISBN 963-671-253-0
  • Vojtkó András: A Bükk hegység flórája, Sorbus 2001, Eger, ISBN 963-00-6629-7, Kitaibelia, 2002. (7. évf.) 2. sz. 274-275. oldal
  • Csontos László: A Bükk hegység szerkezetének főbb vonásai, Földtani közlöny, 1999. (129. vol.) 4. sz. 611-651. oldal
  • Sásdi László: A Bükk-hegység karsztvidéke, Természet, 1997. (4. évf.) 3. sz. 90-91. oldal
  • Hevesi Attila: Adatok a Bükk hegység negyedidőszaki ősföldrajzi képéhez, Földtani közlöny, 1980. (110. évf.) 3-4. sz. 540-550. oldal
  • Lénárt László: Újabb adatok a Bükk-hegység leghosszabb barlangjának kutatásáról, A Nehézipari Műszaki Egyetem közleményei, I. sorozat, Bányászat, 1980. 28. köt./3-4. füz. 147-159. oldal, http://www.matarka.hu/doc/00/00/00/Miskolc_28.PDF
  • Szilágyi Gábor - Böcker Tivadar - Schmieder Antal: A Bükk hegység regionális hidrodinamikai képe és karsztvízforgalma, Hidrológiai közlöny, 1980. (60. évf.) 2. sz. 49-55. oldal
  • Szlabóczky Pál: A Bükk-hegység hasznosítható karsztvízkészlete, Hidrológiai közlöny, 1978. (58. évf.) 4. sz. 145-153. oldal

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]