Farkasboroszlán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Farkasboroszlán
Mérgező termései
Mérgező termései
Magyarországon védett
Eszmei érték: 10 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids II
Rend: Mályvavirágúak (Malvales)
Család: Boroszlánfélék (Thymelaeaceae)
Nemzetség: Boroszlán (Daphne)
Faj: D. mezereum
Tudományos név
Daphne mezereum
L.
Szinonimák
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Farkasboroszlán témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Farkasboroszlán témájú médiaállományokat és Farkasboroszlán témájú kategóriát.

A farkasboroszlán (Daphne mezereum) a mályvavirágúak (Malvales) rendjébe és a boroszlánfélék (Thymelaeaceae) családjába tartozó, lombhullató, felálló szárú kis cserjefaj. Termése mérgező.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A farkasboroszlán csaknem egész Európában honos, a Pireneusoktól, Dél-Olaszországtól és a Balkántól észak felé egészen Norvégiáig, keleten Szibériáig, de a Kaukázusban és Kis-Ázsiában is megtalálható.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Daphne mezereum subsp. mezereum
  • Daphne mezereum subsp. rechingeri (Wendelbo) Halda

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Virágzó farkasboroszlán Komiföldön

Közepes termetű (30–150 centiméter magas), ritkás ágú, lombhullató cserje. Ágai vesszőszerűek és igen hajlékonyak. A fiatal hajtások kérge sárgásbarna, finoman, bozontosan szőrös. Az ágak végén csomókba tömörült, fordított lándzsa alakú levelek 3-8 centiméter hosszúak és 1-2,5 centiméter szélesek, ülők, ép szélűek. Válluk ék alakba keskenyedik, színük felül élénk, de fénytelen zöld, fonákjuk szürkészöld.

Az erős illatú, bíbor, rózsaszínű vagy kárminpiros (ritkán fehér) virágai kettesével-hármasával az ágak felső részén, az előző évi lehullott lomblevelek hónaljában nyílnak. Az oldalra néző, kocsány nélküli virágcsomók megszakítás nélküli, füzérszerű virágzattá rendeződnek. A hosszú csövű, 4 cimpájú virágtakaró kizárólag sziromszerű csészelevelekből áll, a valódi sziromlevelek hiányoznak. A méhek számára a farkasboroszlán erősen illatozó virágai kora tavasszal az első, szívesen látott táplálékforrást nyújtják.

A borsó nagyságú, fénylő korallvörös álbogyótermések csoportosan ülnek a levélüstök alatt. A termés és a kéreg erősen mérgező alkaloidokat, diterpén-észtereket (mezerint és dafnint), továbbá flavonoidokat tartalmaz, a szájüregben és a torokban égető és kaparó érzést okoz. A madarak, különösen a billegetők és a rigók szívesen eszik a terméseket, így segítve a növény terjedését.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A farkasboroszlán lomblevelű és elegyes erdők, olykor szurdokerdők, erdőszélek, törpefenyvesek vagy folyók és patakok part menti növénytársulásai között él. Magyarországon bükkösök és gyertyánosok aljnövénye. Többnyire mély rétegű, jó vízellátású agyag- és vályogtalajokon fordul elő, a síkságoktól a magashegységekig (2000 méterig).

Virágai már lombfakadás előtt, februártól áprilisig nyílnak.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A farkasboroszlán kérgének kivonatát a népi gyógyászatban régebben krónikus bőrbántalmak és reuma ellen használták, ám ez súlyos mérgezésekhez vezetett. Homeopátiás szerekben viszketéssel járó bőrbetegségek, például övsömör ellen alkalmazzák.

Etimológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A növény tudományos nevének generikus része Daphné görög nimfára, specifikus része a régi perzsa „mazeriyn” névre (etimológiája az „ölni” igére vezethető vissza) utal.[1]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Georg Olms Verlag: Lehrbuch der biologischen Heilmittel, 1976. ISBN 3487058928

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mérgező növények