Ljubitovica
| Ljubitovica | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Split-Dalmácia |
| Község | Seget |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 21 201 |
| Körzethívószám | (+385) 22 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 382 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 387 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 43° 36′ 52″, k. h. 16° 08′ 39″Koordináták: é. sz. 43° 36′ 52″, k. h. 16° 08′ 39″ | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Ljubitovica falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Segethez tartozik.
Fekvése[szerkesztés]
Split központjától légvonalban 27, közúton 43 km-re, Trogir központjától légvonalban 14, közúton 20 km-re, községközpontjától 18 km-re északnyugatra, Dalmácia középső részén, az 58-as számú, Šibenikből Splitbe menő főút mellett fekszik.
Története[szerkesztés]
A környező hegyeken talált, az ősember által használt kőszerszámok bizonyítják, hogy területe már az őskorban lakott volt. Az i. e. 2800 és 2100 közötti időszakban a danilói kultúra népe lakta területét, melynek cseréptöredékei kerültek itt elő.[2] A települést 1272-ben említik először, amikor IV. László király a trogiri nemesnek Marin Amblažev Crnotinnak adta. A településnek már 1300-ban volt egy Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma. 1420-ban a környező területekkel együtt velencei fennhatóság alá került. A török háborúk során lakossága elmenekült. Legnagyobb részük a jól védhető tengerparti városokban és a szigeteken keresett menedéket. A mai lakosság ősei csak a török veszély elmúltával háromszáz évvel ezelőtt vándoroltak be Bosznia és Hercegovina területéről. Ott ugyanis 1696-ban felkelés tört ki a török ellen és a bosszút álló török csapatok közeledtére a Livno, Glamoč, Ráma és Duvna, a mai Tomislavgrad környékén élt lakosság, mintegy ötezer ember a ferences szerzetesek vezetésével az akkor jórészt lakatlan, velencei uralom alatt álló dalmát Zagora vidékére települt át. A török veszély elmúltával azonban nem tértek már vissza szülőföldjükre, hanem itt maradtak.[2] Templomukat 1740-ben említik először. Ljubitovica, Prapatnica, Lepenica, Boraja, Vrsno, Podine, Taklin és Mravnica egykor egy nagy plébániához tartoztak. 1913-ban Ljubitovicán új plébániaházat építettek, de Boraja, Vrsno és Lepenica hívei nem akarták, hogy az itteni plébános lássa el szolgálatukat és saját plébániát létesítettek. Ezután Boraján felépítették a Rózsafüzér királynője templomot. Végül 1934-ben két új önálló plébánia jött létre, a ljubitovicai és borajai, míg néhány település a környékbeli plébániákhoz, Vrlopoljéhoz, Primorska Dolachoz és Prgomethez csatlakozott. Az első ismert ljubitovicai plébános Luka Tomašević volt, akit 1735-ben neveztek ki erre a tisztségre.[2] 1884-ig a plébánosokat a ferences rend adta. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a település Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott. A település első iskolája 1856-ban nyílt meg. 1857-ben 459, 1910-ben 712 lakosa volt. Az I. világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A település lakossága 2011-ben 485 fő volt, akik mezőgazdaságból (olíva, szőlő) éltek. A faluban külön hagyományai vannak a fokhagyma termesztésnek, mely a település jelképének számít.
Lakosság[szerkesztés]
| Lakosság változása[3][4] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 459 | 479 | 469 | 559 | 600 | 712 | 756 | 833 | 818 | 874 | 1.018 | 1.012 | 874 | 675 | 594 | 485 |
Nevezetességei[szerkesztés]
Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt plébániatemplomát [5] 1740-ben említik először. Egyhajós épület, négyszögletes apszissal, amelyet a 18. században építettek, majd a 19. században bővítették és négy sor kővel megemelték. Ezt követően neobarokk stílusú homlokzatot építettek. Belül a főhajót diadalív választja el a szentélytől. A régebbi templom rozettáját a főoltár aljába építették be. A templom berendezése között említésre méltó egy fából faragott feszület, az Istenanya szobra a gyermekkel, valamint Szent Katalin szobra. Utóbbi kettő tiroli munka. Trigiri Szent János képe, mely a szentet lelkipásztori munkája közben két égő gyertyával ábrázolja A. Lalić festőművész munkája. A templomot utoljára 2007-ben újították fel.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ a b c Ljubitovica.com:Povijest Archiválva 2016. március 8-i dátummal a Wayback Machine-ben(horvátul)
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
- ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-2601.
További információk[szerkesztés]
- A település weboldala (horvátul)
- Seget község hivatalos oldala (horvátul)
- Seget turisztikai irodájának honlapja[halott link] (horvátul)
- A ljuboticai plébánia története (horvátul)
