Ugrás a tartalomhoz

Ljubitovica

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ljubitovica
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségSeget
Jogállásfalu
Irányítószám21 201
Körzethívószám(+385) 22
Népesség
Teljes népesség382 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság387 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 43° 36′ 52″, k. h. 16° 08′ 39″43.614579°N 16.144085°EKoordináták: é. sz. 43° 36′ 52″, k. h. 16° 08′ 39″43.614579°N 16.144085°E
SablonWikidataSegítség

Ljubitovica falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Segethez tartozik.

Fekvése

[szerkesztés]

Split központjától légvonalban 27, közúton 43 km-re, Trogir központjától légvonalban 14, közúton 20 km-re, községközpontjától 18 km-re északnyugatra, Dalmácia középső részén, az 58-as számú, Šibenikből Splitbe menő főút mellett fekszik.

Története

[szerkesztés]

A környező hegyeken talált, az ősember által használt kőszerszámok bizonyítják, hogy területe már az őskorban lakott volt. Az i. e. 2800 és 2100 közötti időszakban a danilói kultúra népe lakta területét, melynek cseréptöredékei kerültek itt elő.[2] A települést 1272-ben említik először, amikor IV. László király a trogiri nemesnek Marin Amblažev Crnotinnak adta. A településnek már 1300-ban volt egy Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma. 1420-ban a környező területekkel együtt velencei fennhatóság alá került. A török háborúk során lakossága elmenekült. Legnagyobb részük a jól védhető tengerparti városokban és a szigeteken keresett menedéket. A mai lakosság ősei csak a török veszély elmúltával háromszáz évvel ezelőtt vándoroltak be Bosznia és Hercegovina területéről. Ott ugyanis 1696-ban felkelés tört ki a török ellen és a bosszút álló török csapatok közeledtére a Livno, Glamoč, Ráma és Duvna, a mai Tomislavgrad környékén élt lakosság, mintegy ötezer ember a ferences szerzetesek vezetésével az akkor jórészt lakatlan, velencei uralom alatt álló dalmát Zagora vidékére települt át. A török veszély elmúltával azonban nem tértek már vissza szülőföldjükre, hanem itt maradtak.[2] Templomukat 1740-ben említik először. Ljubitovica, Prapatnica, Lepenica, Boraja, Vrsno, Podine, Taklin és Mravnica egykor egy nagy plébániához tartoztak. 1913-ban Ljubitovicán új plébániaházat építettek, de Boraja, Vrsno és Lepenica hívei nem akarták, hogy az itteni plébános lássa el szolgálatukat és saját plébániát létesítettek. Ezután Boraján felépítették a Rózsafüzér királynője templomot. Végül 1934-ben két új önálló plébánia jött létre, a ljubitovicai és borajai, míg néhány település a környékbeli plébániákhoz, Vrlopoljéhoz, Primorska Dolachoz és Prgomethez csatlakozott. Az első ismert ljubitovicai plébános Luka Tomašević volt, akit 1735-ben neveztek ki erre a tisztségre.[2] 1884-ig a plébánosokat a ferences rend adta. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a település Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott. A település első iskolája 1856-ban nyílt meg. 1857-ben 459, 1910-ben 712 lakosa volt. Az I. világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A település lakossága 2011-ben 485 fő volt, akik mezőgazdaságból (olíva, szőlő) éltek. A faluban külön hagyományai vannak a fokhagyma termesztésnek, mely a település jelképének számít.

Lakosság

[szerkesztés]
Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
459 479 469 559 600 712 756 833 818 874 1.018 1.012 874 675 594 485

Nevezetességei

[szerkesztés]

Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt plébániatemplomát [5] 1740-ben említik először. Egyhajós épület, négyszögletes apszissal, amelyet a 18. században építettek, majd a 19. században bővítették és négy sor kővel megemelték. Ezt követően neobarokk stílusú homlokzatot építettek. Belül a főhajót diadalív választja el a szentélytől. A régebbi templom rozettáját a főoltár aljába építették be. A templom berendezése között említésre méltó egy fából faragott feszület, az Istenanya szobra a gyermekkel, valamint Szent Katalin szobra. Utóbbi kettő tiroli munka. Trigiri Szent János képe, mely a szentet lelkipásztori munkája közben két égő gyertyával ábrázolja A. Lalić festőművész munkája. A templomot utoljára 2007-ben újították fel.

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]