Slivno (Runovići)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Slivno
Közigazgatás
Ország  Horvátország
Megye Split-Dalmácia
Község Runovići
Jogállás falu
Irányítószám 21261
Körzethívószám (+385) 21
Népesség
Teljes népesség 352 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 382 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Slivno (Horvátország)
Slivno
Slivno
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 20′ 20″, k. h. 17° 13′ 50″Koordináták: é. sz. 43° 20′ 20″, k. h. 17° 13′ 50″

Slivno falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Runovići községhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Splittől légvonalban 66, közúton 88 km-re keletre, Makarskától légvonalban 17, közúton 40 km-re északkeletre, a dalmát Zagora területén, Imotska krajina középső részén, Imotskitól légvonalban 12, közúton 22 km-re délre, az Imotski-mező déli peremén fekszik. Területe déli irányban a Kitica-hegy legmagasabb pontjáig, a 821 méteres Vučjačáig terjed. A Zaljak és a Kovačević közötti részt Radovannak nevezik. A település északi határában található a 716 méteres Jegulja, a Gostina az 549 méteres Gnilovac nevű csúccsal, valamint a Podosoje felé eső részen emelkedő 672 méteres Slinići nevű magaslat.

Története[szerkesztés]

Slivno neve a horvát „slijevati” (lefolyik) igéből, illetve annak az í-ző nyelvjárásban használt „slivati” változatából származik. Nevét onnan kapta, hogy a környező dombokról leömlő víz a völgyben levő víznyelőkben tűnik el. Területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak. Ezt igazolják az ókorból fennmaradt halomsírok és várak maradványai, melyekből a település területén több is található. Slivno határában található a Gradina nevű magaslaton állt történelem előtti várrom, ahol egy mintegy 30 méteres átmérőjű halomsír is fekszik. Halomsírok találhatók a Ravlić-háznál, Mrkonjićnál, Grepnél, valamint Marinović és Prgomet között. Nagy ókori temető található a Mrkobjić-háznál a Groblje nevű helyen, ahol szarkofágok, síremlékek és sírkövek kerültek elő. A rómaiak csak az 1. század elejére tudták véglegesen meghódítani a térséget. A szomszédos Runovići helyén feküdt a római korban Ad Novae. Itt haladt át a Salonából Ad Novaen keresztül Narona irányába menő római út. A római uralom egészen 481-ig tartott, amikor Odoaker germán hadai foglalták el Dalmáciát. 493-ban a keleti gótok lerázva Odoaker uralmát fennhatóságuk alatt egyesítették Dalmáciát és a Drávától félre eső pannon területeket, melynek fővárosa Salona volt. Imotska krajina 535-ig maradt keleti gót uralom alatt, amikor I. Justinianus császár a Keletrómai Birodalom részévé tette. 6. század második felében a területet elfoglalták az avarok és szláv segédnépeik. A középkori horvát állam közigazgatásában ez a terület Fehér-Horvátországhoz, azon belül az Imoti zsupánsághoz tartozott. A török 1463-ban meghódította a közeli Boszniát, majd 1493-re már ez a terület is uralmuk alá került. A török uralom idején a Hercegovaci szandzsákban az Imotski náhije területéhez tartozott. A velencei-török háborúk idején megmaradt lakossága nagyrészt a biztonságosabb tengermellékre menekült. A megmaradt hívek szolgálatát a makarskai ferences atyák látták el. Az 1699-es karlócai béke még török kézen hagyta. Végleges felszabadulása csak az újabb velencei-török háborút lezáró pozsareváci békével 1718-ban történt meg. Ezután a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott. A velencei uralom kezdetén lakosságát újratelepítették. Kezdetben a nagy területű vrdoli plébániához tartozott, majd 1729-ben Nikola Blašković püspök káplánt küldött a településre. A ferences atyák azonban méltatlankodtak emiatt és a káplánnak el kellett hagynia a települést. Végül 1747-ben Stjepan Blašković püspök megalapította az önálló slivnoi plébániát, melynek szolgálatát azóta a ferencesek látták el. A lakosság mezőgazdaságból és állattartásból élt, de gyakran pusztított éhínség is. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. 1869-ben felépült az új plébániatemplom. A településnek 1857-ben 1131, 1910-ben 1948 lakosa volt. A 20. század elejére a megélhetés fő forrását a szőlő- és dohánytermesztés, valamint a kukorica adta. Emellett sokan jártak Hercegovinába dolgozni, Szlavóniába pedig tanulni. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941. áprilisában a Független Horvát Állam része, majd 1943. szeptemberétől 1944 októberéig német megszállás alatt volt. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. Ebben az időszakban sokan vándoroltak ki Szlavóniába. Az 1970-es évektől fokozódott a fiatalok kivándorlása a tengerentúlra és Nyugat-Európába, emiatt lakossága jelentősen csökkent. Be kellett zárni a település iskoláját is. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a településnek 352 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
1.131 1.260 1.401 1.649 1.971 1.948 1.883 1.740 1.873 1.907 1.705 1.719 1.276 905 524 352

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Szentháromság tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma 1753-ban épült. Eleinte nagyon kicsi templom volt, de 1861-ben Ivan Gibotić plébános szolgálata idején jelentősen bővítették és ekkor kapta mai formáját. Régi harangtornyát is lebontották és három harang számára építettek a helyébe újat. Az újjáépített templom felszentelése csak tíz évvel később, az 1870-es években történt. Homlokzatán nyolcágú kőrozetta található. Az építés során bukkantak a templom falába befalazott régi sírkövekre, melyek a falak első részén ma is megtekinthetők. Az épületet 1896-ban és különösen 1969-ben renoválták, amikor a liturgikus teret is átrendezték. Az ekkor felállított szembemiséző oltár mögött látható a régi főoltár, melynek Szentháromság képe Filippo Naldi munkája 1769-ből. A templomhajóban található a Szeplőtelen fogantatás és a Szent Antal oltár a szentek 1912-ben és 1900-ban készített szobraival. A Szűzanya 1912-ben készített szobra a régi 18. századi szobor helyére került. 1969-ben a régi fa kórusépítményt is átépítették az új, stabil betonépítményre. Már 1938 óta tervben volt egy a mainál kétszer nagyobb, háromhajós templom építése, melynek akkor tervei is elkészültek. A közbejött háború és más okot miatt ez a mai napig sem valósulhatott meg.
  • Természeti látványossága a Bršanova-barlang, mely nem túl mély, de sztalaktitjai is vannak. Zeljaknál található Gvozdenica, ahol egy föld alatti járat található, melyben a vízszint emelkedése jelezhet egy közelgő áradást. Gostinacon két víznyelő is található. Néhány forrás is található a határában. Prgometnél két forrás is van, ahonnan az emberek még ma is ivóvízhez jutnak.
  • A határában található a Gradina nevű magaslaton a történelem előtti vár állt, melynek maradványai ma is megtalálhatók, közelében egy mintegy 30 méteres átmérőjű halomsír is fekszik.
  • Halomsírok találhatók a Ravlić-háznál, Mrkonjićnál, Grepnél, valamint Marinović és Prgomet között.
  • Nagy ókori temető található a Mrkonjić-háznál a Groblje nevű helyen, ahol szarkofágok, síremlékek és sírkövek kerültek elő.

Gazdaság[szerkesztés]

A növényi kultúrák közül a szőlőfajták, a dohány, a burgonya és a lencse termesztése folyik. A lakosság korábban állattenyésztéssel is foglalkozott.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Prostorni plan uređenja općine Runovići – Runovići község rendezési terve.