Tijarica

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Tijarica
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségTrilj
Jogállás falu
Irányítószám 21245
Körzethívószám (+385) 21
Népesség
Teljes népesség 374 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság649 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Tijarica (Horvátország)
Tijarica
Tijarica
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 35′ 00″, k. h. 16° 56′ 30″Koordináták: é. sz. 43° 35′ 00″, k. h. 16° 56′ 30″

Tijarica falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Triljhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Splittől légvonalban 41, közúton 59 km-re északkeletre, Sinjtől légvonalban 27, közúton 33 km-re délkeletre, községközpontjától 21 km-re keletre a dalmát Zagora területén, a Kamešnica-hegység déli, karsztos lejtőjén, a bosnyák határ közelében fekszik. Településrészei Donja Tijarica, Gornja Tijarica és Vrandolac.

Története[szerkesztés]

A térség első ismert népe az illírek voltak. Erről mesélnek az ókorból fennmaradt halomsírok és várak maradványai. Utánuk egészen 395-ig a rómaiak uralma alatt állt. A horvátok ősei már a 7. században megtelepedtek itt. Ebből a korból származik a "Tarabnik" helynév, ahol a mai plébániatemplom is áll. Ez az ószláv „tribnik” – áldozati hely főnévből származik és arra enged következtetni, hogy a mai templom környéke már ekkor szakrális hely volt. A horvátok korai letelepedéséről mesélnek a középkori sírkövek is, melyek nagy része Donja Tijaricán található. A török 1513 körül szállta meg e területet. Az 1699-es karlócai béke török kézen hagyta. Végleges felszabadulása csak az újabb velencei-török háborút lezáró pozsareváci békét követően 1718-ban történt meg, mely az új határt a Kamešnica-hegységnél húzta meg. A Kamešnica környéki falvakat a velencei uralom első éveiben 1691 után telepítették be Hercegovinából érkezett keresztény lakossággal. A rendelkezésre álló gyér adatok alapján Tijarica első lakói Poljicáról és a Cetina vidékéről érkezett pásztorok voltak, mivel ez a terület főként az állattartásra volt alkalmas. Lakói kezdetven a szomszédos Aržano és Strizirep plébániájához tartoztak. A település önálló plébániáját 1741-ben alapították, szolgálatát pedig a sinji ferences kolostor szerzetesei látták el. Valószínűleg a plébánia alapításával egy időben építették fel Gornja Tijaricán a plébániaházat is, melyet az 1768-as egyházlátogatáskor említenek először. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1857-ben 806, 1910-ben 1452 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. Az 1990-es évek óta lakossága rohamosan csökkent. 2011-ben a településnek 374 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
806 946 1.022 1.156 1.333 1.452 1.469 1.525 1.511 1.518 1.458 1.407 1.250 1.068 750 374

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Szentlélek tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma 1872-ben Donja Tijaricán, a Tarabnik nevű helyen épült a régi templom helyén. Hosszúsága 19,20 méter, szélessége 7,50 méter, magassága 7 méter. A bejárat felett félköríves tympanon látható felette a homlokzaton körablakkal. A homlokzat tetején áll a pengefalú harangtorony, benne három haranggal. A szentélyben márvány oltár áll a Szentlelket ábrázoló oltárképpel. Az épületet 1970-ben teljesen felújították, a szembemiséző oltárt 1974-ben helyezték el. A főbejárat fölé betonból építettek új kórust. Meg kell még említeni, hogy a régi plébániatemplomot még 1750 előtt építették, mivel Bizza érsek 1750-es vizitációjakor már állt, de az építés idejét nem említette. Feltételezik, hogy a plébánia alapításakor, 1741 körül épült. Az érsek 1750-ben rendelte el oltárkép beszerzését a templom számára. A helyi hívek állítása szerint e régi templom helyén még előbb egy fából épített templom is állt, melyet valószínűleg közvetlenül a török előli felszabadulás után építettek.
  • Szent Miklós püspök tiszteletére szentelt kápolnáját közvetlenül a gornja tijaricai plébániaház mellé építettek a mindenkori plébános házi kápolnájának. Egyszerű, apszis nélküli kőépület, kis harangtornyában egy haranggal. Az oltárnál minden oldalról egy-egy négyszögletes ablak biztosítja a megvilágítást. Az 1908-as és az 1925-ös sematizmus még Páduai Szent Antal kápolnának nevezi. A kápolnában ma Szent Miklós és Antal szobrai találhatók. Érdemes még megemlíteni, hogy Garagnin érsek 1768-ban a vizitációkor már említ a plébánia épülete mellett egy kápolnát, amely Jézus színeváltozása tiszteletére volt szentelve.

Oktatás[szerkesztés]

A település alapiskoláját 1902-ben alapították. Először a plébániaházban működött, majd 1912-től Petar Bradarić gornja tijaricai magánházában nyílt meg. Az iskola iratanyaga a II. világháborúban megsemmisült. 1945-ben a donja tijaricai Žaper-házban is folytatódott az oktatás. Ekkor a két településrészen egyidejűleg egy négy és egy hatosztályos iskola működött. A mai iskolaépület 1968-ban nyílt meg. Az iskolának 1997-ig hét kihelyezett területi tagozata működött, melyek azonban mára megszűntek.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]