Lokvičići

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lokvičići
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségLokvičići
Jogállás falu
Polgármester Branko Knezović
Irányítószám 21263
Körzethívószám (+385) 21
Népesség
Teljes népesség440 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság446 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Lokvičići (Horvátország)
Lokvičići
Lokvičići
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 27′ 50″, k. h. 17° 05′ 30″Koordináták: é. sz. 43° 27′ 50″, k. h. 17° 05′ 30″
Lokvičići weboldala

Lokvičići falu és község Horvátországban Split-Dalmácia megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Splittől légvonalban 52, közúton 73 km-re keletre, Makarskától légvonalban 19, közúton 37 km-re északra, a Dalmát Zagora területén, Imotska krajina nyugati részén a Biokovo- és a Zavelim-hegység közötti dombos, legelőkkel borított területen fekszik. Felszíne az Imotski-mező nyugati részétől meredeken lejt a Prošlosko blatonak nevezett vizenyős területig. Közelében három tó is található, a Mamica-tó (Lokvičićko-tó), a Knezovića-tó és a Galipovac-tó. A község fontosabb települései és településrészei Berinovac, Kljenovac, Poboj, Lokvičići, Vidulini, Dolića Draga Donja és Dolića Draga Gornja.

A község települései[szerkesztés]

Közigazgatásilag Lokvičićin kívül Dolića Draga település tartozik hozzá.

Története[szerkesztés]

A régészeti leletek tanúsága szerint területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. A térség első ismert népe az illírek voltak. Róluk mesélnek az ókorból fennmaradt halomsírok[2] és várak maradványai, melyekből a község területén több is található. A rómaiak csak az 1. század elejére tudták véglegesen meghódítani a térséget. Az ő örökségük az itt áthaladó római út, mely Salonából Imotskin keresztül Narona irányába vezetett. A horvátok ősei a 7. században vándoroltak be. A középkor emléke az itt talált két nagyméretű 12. századi sírkő. A bencés atyák a Vrljika-folyó forrásánál építették fel kolostorukat, innen végezték a térség lakóinak keresztény hitre térítését. A 14. századtól a hívek lelki gondozását a ferencesek vették át, akik az elpusztult kolostort újjáépítették. A török 1463-ban meghódította a közeli Boszniát, majd néhány évvel később már ez a terület is uralmuk alá került. Az 1699-es karlócai béke török kézen hagyta. Végleges felszabadulása csak az újabb velencei-török háborút lezáró pozsareváci békével 1718-ban történt meg. Ezután a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott. A felszabadítás után a települést a proložaci plébánia területéhez csatolták, de szolgálatát továbbra is a ferencesek látták el. Blašković püspök ugyan többször is megkísérelte a hívek lelki gondozását világi papok kezébe adni, de kísérletei mindannyiszor sikertelenek maradtak. A ferences káplán továbbra is Proložacon lakott és innét járt át a településre. Végül a püspökség csak 1779-ben tudta keresztülvinni akaratát, amikor megalapította az önálló lokvičići plébániát. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1857-ben 1003, 1910-ben 1802 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. A lakosság elvándorlása az 1970-es évektől vette kezdetét. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 1997-ben megalakult az önálló Lokvičića község. Az 1990-es évek óta lakossága rohamosan csökkent. 2011-ben a településnek 440 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
1.003 1.202 1.115 1.208 1.384 1.802 1.749 1.098 1.909 2.238 2.299 1.170 986 773 582 440

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt régi plébániatemploma a temetőben áll. Építési ideje nem ismert, egyesek azt állítják, hogy közvetlenül a török alóli felszabadulás után épült. Kezdetben a mainál jóval kisebb volt. Az 1979-es felújítás során az oltárban feljegyzést találtak, mely szerint 1760-ban szentelte fel Blašković püspök. 1779-ben négy méterrel meghosszabbították, így hajója nyolc méter hosszú lett. 1931-ig az új templom felépítéséig ez volt a község plébániatemploma. Ma temetőkápolnaként szolgál. 1979-ben a plébánia alapításának kétszázadik évfordulóján teljesen felújították és az év augusztus 26-án Franić érsek újraszentelte.
  • Krisztus király tiszteletére szentelt új plébániatemploma 1931-ben épült. Mivel a régi plébániatemplom kicsinek bizonyult, ezért a hívek már régóta szorgalmazták egy új, nagyobb templom építését. Már 1792-ben elrendelte Blašković püspök egy nagyobb templom építését, melyet Jézus szíve tiszteletére szenteltek volna. Voltak is próbálkozások a terv megvalósítására, de ezek különböző okok miatt meghiúsultak. Végül 1930. augusztus 17-én helyezték el az új templom alapkövét, melyet 1931. november 22-én már fel is szenteltek. Ebből az alkalomból Bonefačić püspök egy Krisztus király képet adományozott a templomnak. A templom piramis záródású harangtornyát 1939-ben fejezték be az építők. Az épület 32 méter hosszú, 12 méter széles és 7 méter magas. Szűz Mária, Szent Antal, Szent Balázs és Szent Vince szobrai találhatók benne. Utóbbit Pavlinović plébános 1934-ben vásárolta a templomnak. Az épületet 1986-ban Ribičić plébános teljesen felújíttatta.
  • A Kisboldogasszony kápolna a plébániaház mellett áll. 1870-ben építették a mindenkori plébános napi használatára. Különösen nagy ünnepe február 11. a Lourdes-i Szűzanya ünnepnapja. 1977-ben teljesen felújították.
  • Budimlići falucska keleti végén található a Budimlić épületkomplexum, mely egy nagy, kétemeletes épületből és a házra merőlegesen húzódó két, egyemeletes házból áll. A komplexum valószínűleg a 18. és 19. században épült. A Budimlić-ház nagyon jó példa Imotski vidékének 18. századi hagyományos építészetére.[5]
  • A „Kod Pezinih kuća” régészeti lelőhely Lokvičići déli részén, Pezo nevű településrészétől délre, illetve a Trilj-Imotski úttól északra található. Sírkövekkel ellátott középkori temető, amely a 15. században alakult ki az ősi Salona-Tilurium-Novae-Narona útvonal mentén. A lelőhelyen 23 síremlék látható. A díszítő motívumok repertoárja hasonló ezen a területen a többi síremlékhez: rozetták, félholdak, keresztek, csigavonal, stilizált indák, kólót járó emberi alakok, lovas vadász és szarvas ábrázolásai.[6]
  • A „Berinovac-Grebašnik” régészeti lelőhely a Cista - Imotski úttól északra, Berinovacban, a Zovko falucska területén található. A lelőhely nagyobb középkori temető, amelynek teraszain mintegy 30 síremlék található. A díszítő motívumok repertoárja hasonló az ezen a területen található többi síremlékhez: rozetta, félhold, kereszt, csigavonal, stilizált indák, kör alakban összefonódó emberi alakok, lovas vadász és szarvas ábrázolása. A területen szisztematikus régészeti kutatás nem történt, így a környező, szárazon rakott kőfalakban még számos beépített középkori sírkő lehet.[7]
  • A településtől az Imotski-mező északnyugati szélén, egy meredek falú szurdok tetején, a Prološki blato felett található a „Grad-Orlove” régészeti övezet. Több korszakot felölelő régészeti lelőhely, amely az őskortól a késő középkorig szinte folyamatosan lakott volt. A szurdok tetején található az „Orlova stina” őskori erődített települése. Az erődtől keletre, a szinte függőleges szurdok legtetején, a tengerszint felett 437 m magasságban található az ókori Grad erőd. A fennsík alaprajza szabálytalan, hosszúkás alakú, körülbelül 70x30-40 m méretű. A fallal körülvett erőd teljes területe eredeti formájában akár 2100 m2 is lehetett. A sáncok leginkább délkeleten és kisebb mértékben a fennsík nyugati szélén maradtak fenn. A fennsík legmagasabb szintjén két helyiség maradványai láthatók. A délkelet felé eső terep lejtése olyan falakkal rendelkező épületek lépcsőzetes felépítését tette lehetővé, amelyek megtámasztják a földdel és más anyagokkal, például vakolattal feltöltött teraszokat. Az elvégzett régészeti kutatások alapján a legkorábbi épületek, valamint maga az erődítményrendszer a római befolyás terjedésének és Dalmácia tartomány megszervezésének idején jött létre. Az erődnek több hosszabb vagy rövidebb működési fázisa volt az őskortól a középkor végéig bezárólag. Tekintettel rendkívüli stratégiai fekvésére és könnyű védhetőségére az erődítmény valószínűleg menedékként is szolgált a környező népesség számára.[8]

Oktatás[szerkesztés]

Kljenovac és Vidulini településrészeken alapiskola működik.

Egyesületek[szerkesztés]

Berinovacon bocsaklub működik.

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]