Zelovo (Sinj)
| Zelovo | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Split-Dalmácia |
| Község | Sinj |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 21233 |
| Körzethívószám | (+385) 21 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 122 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 797 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 43° 45′ 07″, k. h. 16° 33′ 04″Koordináták: é. sz. 43° 45′ 07″, k. h. 16° 33′ 04″ | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Zelovo falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Sinjhez tartozik.
Fekvése[szerkesztés]
Splittől légvonalban 28, közúton 49 km-re északkeletre, községközpontjától légvonalban 8, közúton 14 km-re északnyugatra, a Dalmát Zagora területén, a Svilaja hegység déli lábánál fekszik. Körülötte találhatók a Plišivica-, a Gradina- és az Orlove Stine- hegységek, utóbbi a fehérfejű keselyű telephelye vándorlása során a Cres-sziget és a Júliai Alpok felé.
Története[szerkesztés]
A térségben a török uralom, 1686-ig Sinj felszabadításáig tartott. A török felett 1715-ben Sinjnél aratott nagy győzelem, majd az 1718-as pozsareváci béke véget vetett az állandó török veszélynek. A kipusztult lakosság pótlására a velencei hatóságok irányításával és rámai ferences szerzetesek vezetésével Boszniából és Hercegovinából keresztény lakosság érkezett. 1709-ben a velencei hatóságok által végzett összeírás 15 családot talált a faluban 132 lakossal. A legnagyobb családdal Šimun Jukić rendelkezett, a család 28 tagot számlált.[2] A település kezdetben a potravljei plébániához tartozott, 1874-ben azonban kivált belőle és önálló plébániája lett.[2] A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be a településre. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A Habsburg uralom az első világháború végéig tartott. Az első világháború után az új Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd később Jugoszlávia része lett. 1857-ben 313, 1910-ben 381 lakosa volt. A második világháború idején a Független Horvát Állam része volt. A háború után a szocialista Jugoszlávia része lett. A település 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben 181 lakosa volt, akik főként kézművességből, mezőgazdaságból és állattenyésztésből éltek.
Lakosság[szerkesztés]
| Lakosság változása[3][4] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 313 | 0 | 239 | 329 | 422 | 381 | 451 | 423 | 608 | 439 | 383 | 324 | 312 | 266 | 181 | 181 |
(1869-ben lakosságát Satrićoz számították.)
Nevezetességei[szerkesztés]
- Szent Vid tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma 1933-ban épült faragott kőtömbökből. Egyhajós épület ötszögű apszissal, hosszúsága 20 méter, szélessége 9 és fél méter. A templomot az 1970-es és 1980-as években végzett munkák során teljesen megújították. A szentélyt átrendezték, szembemiséző oltárt állítottak, bevezették a villanyt és a harangtorony is ekkor kapta mai formáját. A mai templom helyén állt régi templomot még a 18. század elején építette a falu legnagyobb családjának a feje Šimun Jukić. Ezt a templomot látta 1709-ben Cupilli érsek, amikor lelkipásztori látogatást tett a településen.[2] Szent Vid a falu védőszentje, búcsúünnepét június 15-én tartják.
- A plébániaház a 19. században épült. Földszintjén Ivan Škarica plébános idejében (1958-1969.) egy Vianney Szent János kápolnát alakítottak ki, mely a plébános házi kápolnájaként és hittanteremként szolgált. Később Dragušic plébános egyházi tárgyakból és népi használati tárgyakból álló gyűjtemény számára múzeumot rendezett be benne. Az épületet 1971-ben újították fel.[2]
- A plébániaház mellett álló Szent Antal kápolnát a plébános házi kápolnájának építették, 1988-ban teljesen felújították. Oltárán Szent Antal szobra áll. Vianney Szent János szobrát a plébániaház kápolnájából hozták ide át.[2]
- A falu híres saját készítésű egyedi pipáiról is. Ezek az agyagpipák egyedülállóak, sehol máshol nem készítik az országban. A pipakészítés kezdetei a 18. századig nyúlnak vissza. A pipákon kívül a zelovóiak szipkákat, fajátékokat, bútorokat, szerszámokat, fa használati tárgyakat, hangszereket is készítenek. Majdnem minden családi háznál található műhely, ahol a különböző fatárgyakat készítik.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ a b c d e Smn.hr:Sinj hozzáférés:2016.05.11.(horvátul)
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
Források[szerkesztés]
- A split-makarskai érsekség honlapja (horvátul)
További információk[szerkesztés]
- Sinj város hivatalos oldala (horvátul)
- Sinj város turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Zelovo (Sinj) című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
