Donji Vinjani

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Donji Vinjani
Látkép a sv. Nikola Tavelić templommal.
Látkép a sv. Nikola Tavelić templommal.
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségImotski
Jogállás falu
Irányítószám 21260
Körzethívószám (+385) 21
Népesség
Teljes népesség2169 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság362 m
Terület3,5 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Donji Vinjani (Horvátország)
Donji Vinjani
Donji Vinjani
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 26′ 45″, k. h. 17° 14′ 30″Koordináták: é. sz. 43° 26′ 45″, k. h. 17° 14′ 30″
A Wikimédia Commons tartalmaz Donji Vinjani témájú médiaállományokat.

Donji Vinjani falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Imotski községhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Splittől légvonalban 65, közúton 88 km-re keletre, Makarskától légvonalban 24, közúton 40 km-re északkeletre, községközpontjától 2 km-re keletre, a dalmát Zagora területén, Imotska krajina középső részén, az Imoti mezőn a bosnyák határ mellett fekszik. Közelsége miatt egykor Imotski városához tartozott. Határában halad át a Nyugat-Hercegovinába menő 76-os számú főút. Területének mintegy fele csak legeltetésre alkalmas terület. A megművelhető terület 27%, melynek legnagyobb része szőlő, a hegyes területeken valamennyi kert is található. Az erdősült terület mintegy 13%-ot tesz ki.

Története[szerkesztés]

Imotska krajina területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak. Jelenlétüket igazolják az ókorból fennmaradt halomsírok és temetők, melyekből a falu területén több is található. A rómaiak csak az 1. század elejére tudták véglegesen meghódítani a térséget. A római uralom egészen 481-ig tartott. 6. század második felében a területet elfoglalták az avarok és szláv segédnépeik. A középkori horvát állam közigazgatásában ez a terület Fehér-Horvátországhoz, azon belül az Imoti zsupánsághoz tartozott. Ebből az időből a település tíz helyén maradtak fenn sírkövek, a legjelentősebb óhorvát temető a Rudež-ház közelében feküdt. A Vinjani név eredetéről több elképelés is van a köztudatban, de egyik sem általánosan elfogadott. Ez egyik szerint a falut a szőlősgazdákról, vagy az itt levő szőlőhegyekről (olaszul „vigne”) nevezték el, a másik magyarázat szerint viszont a középkorban itt élt Vinjani nemesi családtól származik a neve, de nem zárható ki a Volinjak névből való származtatás sem, melyhez hasonló nevek az Imotska krajina több településén is előfordulnak. A település első ismert írásos említése 1371-ből egy birtokvitával kapcsolatos iratból származik. A salonai zsinat 533-as okirata után ez a legrégibb írásos dokumentum, ami a mai Imotska krajina területén fekvő településekről szól. A török 1463-ban meghódította a közeli Boszniát, majd 1493-re már ez a terület is uralmuk alá került. A török uralom idején a Hercegovaci szandzsákban az Imotski náhije része volt, ennek területe lényegében megegyezett a középkori zsupánsággal. Ebből az időszakból származik a település második írásos említése, mely a szandzsák népességének összeírásából való. Eszerint a településen három család élt. A családfők Pavol fia Vučihna, Ivan fia Vladislav és Bratajin fia Radak voltak. A török korban Vinjani magában foglalta a mai Szent Rókus templom környéki településeket, Gornji Vinjani, a hercegonivai Vinjani, Vir, Zagorje és Roška Polja, vagyis a Rókus-mező területét, Donji Vinjani néhány területrésze viszont ma a szomszédos goricai plébániához tartozik. E területet a velencei-török háborút lezáró pozsareváci béke vágta ketté 1718-ban. Ezután északkeleti része már Hercegovinához tartozott. Ezt követően a település a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott. A hívek lelki gondozását az imotski ferences kolostor szerzetesei látták el, míg végül 1747-ben Blašković makarskai püspök megalapította a vinjani plébániát. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1857-ben 1459, 1910-ben 1307 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941. áprilisában a Független Horvát Állam része, majd 1943. szeptemberétől 1944 októberéig német megszállás alatt volt. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a településnek 2169 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
1.459 1.584 820 1.027 1.100 1.307 2.844 1.345 1.845 1.894 1.917 1.971 1.952 2.056 2.063 2.169

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Szent Rókus tiszteletére szentelt temploma 1875 és 1882 között épült a temető nyugati részén. A mai plébániatemplom építése előtt a temető területén két kisebb templom állt, mindkettő Szent Rókus tiszteletére volt szentelve. Az első építését még Blašković püspök rendelte le 1733-ban, mivel az akkori plébánia terültén nem volt templom. Ez egy kicsi, rozoga falusi templomocska volt. Amikor 1815-ben járvány pusztított Memedovići és Vrbanj települések elhatározták, hogy fogadalmi templomot építenek Szent Rókus tiszteletére. A templom még az évben el is készült a temető régi részében. 1861-ben már nagyon rossz állapotban volt, ezért Karlo Balić plébános a temetőn kívül álló új templom építését határozta el. A tervezés és az építés költségeihez a zárai kormányzóság csaknem tízezer forinttal járult hozzá, a fennmaradó részt a plébánia hívei gyűjtötték össze. A hívek között ellentét keletkezett, mivel a gornji vinjaniak nem értettek egyet az építéssel, így annak folyamata megszakadt. Végül 1882-ben sikerült befejezni a templomot. A templom faragot kövekből épült, latin kereszt alaprajzú, hosszúsága 27, szélessége 15 méter. Összesen 24 félköríves ablaka van. Homlokzatán körablak, felül pedig három harang számára kialakított pengefalú harangtorony látható. A homlokzat elé árkádos előteret építettek. Három oltára az imotski Rako üzemben készült. A barokk főoltáron Szent Rókus szobra áll. A templomot 1913-ban, 1964-ben és 1978-ban renoválták, 2001-ben teljesen megújították. 2004-ben ablakait festett üvegablakokra cserélték, melyek Branimir Dorotić festőművész munkái.
  • Szent Nikola Tavelić tiszteletére szentelt temploma az Imotski-mező szélén áll, ahova a környező hegyi településekről a II. világháborút követően költözött be a lakosság. Az építési munkák hosszú és fárasztó engedélyezési eljárás után 1973-ban kezdődtek és az első ütemet illetően 1974-ben fejeződtek be. A 25 méter hosszú és 17 méter széles templomot 1974. július 22-én szentelte fel Franić érsek.
  • A Szent Katalin templom 1904-ben épült fel a plébániaház mellett a plébános mindennapi szolgálatára. A fából faragott oltárt Tirolból hozatták. Az épületet 1930-ban, 1972-ben és 2000-ben renoválták.
  • Védettséget élvező terület a Rudež-ház melletti középkori temető.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Donji Vinjani című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Commons:Category:Donji Vinjani
A Wikimédia Commons tartalmaz Donji Vinjani témájú médiaállományokat.