Zagvozd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Zagvozd
Zagvozd látképe
Zagvozd látképe
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségZagvozd
Jogállás falu
Polgármester Miroslav Gaće
Irányítószám 21270
Körzethívószám (+385) 21
Népesség
Teljes népesség767 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság455 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Zagvozd (Horvátország)
Zagvozd
Zagvozd
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 24′ 00″, k. h. 17° 03′ 15″Koordináták: é. sz. 43° 24′ 00″, k. h. 17° 03′ 15″
Zagvozd weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Zagvozd témájú médiaállományokat.

Zagvozd falu és község Horvátországban Split-Dalmácia megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Splittől légvonalban 51, közúton 69 km-re keletre, Makarskától légvonalban 11, közúton 21 km-re északra, Közép-Dalmáciában a dalmát Zagora területén a Biokovo-hegység északi lejtői alatti völgykatlanban fekszik. Északról az Orljaca (909 m), a Veliki Drežanj (775 m), a Golo Brdo (636 m) és a Lukova glava (742 m) hegycsúcsai határolják. A község területe északnyugat-délkeleti irányban mintegy tíz kilométer hosszúságban nyúlik el, míg a Biokovo-hegységtől számítva mintegy nyolc kilométer a területének a szélessége. Területének a legnagyobb része hegyvidék. A megművelhető szántóterület 413 hektár, a legelő 4252 hektár, az erdő 1512 hektár, mintegy 25 hektár terület művelhetetlen. Áthalad rajta az A1-es autópálya és a franciák által 1804 és 1809 között épített régi napóleoni út. Legjelentősebb infrastrukturális objektuma a Szent Illés-alagút (tunel Sv. Ilija) a 76-os számú főúton Zagvozdot a Makarskai riviérával köti össze. Ezáltal Zagvozdtól az egyik legnépszerűbb tengeri üdülőhely Baška Voda mindössze 15 percnyi autóútra van. Éghajlata részben kontinentális, részben mediterrán. A Biokovo-hegységben gyakran már novemberben, sőt néha előtte is havazik és a hó csak májusban tűnik el teljesen. Zagvozd településrészei: Bartulovići, Brzice, Buljubašići, Bunje, Gaće, Gornji Čaglji, Milići, Mučići, Pirić Kusić, Prodani, Pružići, Radići, Rako, Rastovac, Svaguše és Tomčići Mlikote.

A község települései[szerkesztés]

Közigazgatásilag Zagvozdon kívül Biokovsko Selo, Krstatice, Rastovac, Rašćane Gornje, Župa és Župa Srednja települések tartoznak hozzá.

Története[szerkesztés]

Zagvozd területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. Ezt bizonyítja a számos itt található ókori halomsír, melynek egy része a 20. század második felében sajnálatos módon megsemmisült, köveit az útépítésekhez használták fel. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmaták voltak, akik a magaslatokon épített, jól védhető erődített településeikben laktak. Innen könnyen ellenőrizni tudták a környező vidéket. Többségük állattartással foglalkozott, kisebb részük pedig földművelésből élt. A rómaiak csak hosszú ideig tartó harcok után hódították meg ezt a vidéket, melyek az i. e. 156. évtől egészen 9-ig tartottak. Az illírek elleni 9-ben aratott végső győzelem után Dalmáciára békésebb idők következtek, mely időszak 378-ig a nagy népvándorlásig tartott. Az illír lakosság nagy gazdasági fejlődésen ment át és romanizálódott. Zagvozd első írásos említése 533-ban a salonai zsinaton „Montanense” alakban történt. Valószínűsíthető, hogy a korabeli nagy kiterjedésű zagorai plébániának éppen Zagvozd volt a székhelye. A mai horvátok ősei a 7. században az avar hódítás után érkeztek ide és 925-ben megalapították királyságukat. A horvát letelepedés utáni középkori időszak népességéről mesél a számos sírkő, melyek nagy része az utóbbi száz évben ugyancsak megsemmisült. A Horvát Királyság uralma kétszáz évig tartott, ezután a többi horvát területtel együtt a 12. század elejétől a magyar királyok fennhatósága alatt volt. 1420-ra egész Dalmácia a Velencei Köztársaság uralma alá került. A török támadások a 15. század második felében kezdődtek. 1463-ban a török meghódította a szomszédos Boszniát, majd 1471-re ez a terület is az fennhatósága alá tartozott. A lakosság nagy része már korábban délre a tengermellékre, főként Poljica, Kaštel és a Brać-sziget környékére menekült. 1715-ben Bijanković makarskai püspök a Szentszéknek írt jelentésében Zagvozdról azt írja, hogy egyedülálló település abban a tekintetben, hogy a török uralom alatt három temploma is volt. A Nagyboldogasszony templomot 1620 körül építették, Stipan Tomičić egyenesen Isztambulból hozta az engedélyt az építéséhez. A térség végleges felszabadítása csak 1684-ben történt meg, amikor újra velencei uralom alá került. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A francia uralom idején 1809-ben Marmont marsall parancsára építették meg a településen áthaladó főutat. A településnek 1857-ben 1105, 1910-ben 2252 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a településnek 767 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
1.105 1.545 1.425 1.692 1.935 2.252 2.495 2.663 2.058 1.844 1.827 1.866 1.654 1.181 965 767

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Kármelhegyi boldogasszony tiszteletére szentelt új plébániatemploma 1963-ban épült Ante Barač tervei szerint. Háromhajós betonépület, hosszúsága 24, szélessége 12 méter. Eredetileg a homlokzat északi oldalán állt egy lapos tetejű harangtorony. Az oltár mögött a falon egy nagyméretű kerámia kompozíció látható közepén a Kármelhegyi boldogasszony alakjával, akit horvát szentek és boldogok, valamint angyalok vesznek körül. Dušan Stanojević spliti képzőművész alkotása. 1986-ban a templomot teljesen átépítették. A beton tetőre horganyzott bádoglemezből készült nyeregtetőt húztak. A szentély mögé két emeletes toldalékot építettek. A tornyot tíz méterrel megemelték és rézborítású piramisban záródó fedést kapott. Később a homlokzat másik oldalára felépítették a második harangtornyot. A templomudvart kerítéssel és támfalakkal vették körül. 1996-ban Marko Gugić tervei szerint a templombelső is megújult. Az ablakokat színes üvegablakokra cserélték, melyek három spliti művész Miroslav Klarić, Nikola Džaja, és Josip Bosnić alkotásai. A kóruson elhelyezett orgona Anton Škrabl mester rogaška slatinai műhelyében készült. 2000-ben a templom búcsúünnepén Mate Maks Mlikota hazai mester három képet ajándékozott a templomnak, melyek a főbejárat fölé kerültek. A horvát nemzet történetének és hitéletének jeles alakjait ábrázolják. A bejárat fölé a homlokzatra a spliti Hrvoja Marko Peruzović muránói üvegből készített mozaikképe került, mely Szűz Mária alakját a kinyilatkoztatások szerint ábrázolja. A képet 2016 júniusában áldotta meg Barišić érsek.
  • A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt régi plébániatemploma 1620 körül épülhetett, mivel Kačić makarskai püspök a Szentszéknek írt 1626-os jelentésében azt állítja, hogy „az utóbbi években” építették. Egyhajós épület négyszögletes apszissal, csúcsíves boltozattal. A homlokzata felett álló pengefalú harangtorony három harang számára készült. A templomban két régi sír is található. A hagyomány azt tartja, hogy az egyikben egy diakónus, Petar Milić nyugszik, aki 1627-ben Dobrinče határában a törökkel vívott csatában esett el. A templomot 1973-ban teljesen megújították. A belső falakat bevakolták és a liturgikus teret az új előírások szerint rendezték át. A menza nélkül álló régi nagyoltár a hajó jobb oldalára került, ahol korábban Szűz Mária oltára állt, amely viszont ma az apszisban látható a Szűzanya régi szobrával.
  • A Donji Rastovacon álló Szent Kereszt templomot 1630-ban építették négyszögletes apszissal, csúcsíves boltozattal. 1973-ban a régi plébániatemplommal egy időben megújították. Apszisában régi, 16. századi kép látható, mely Krisztust ábrázolja a kereszten. A homlokzat feletti harangtoronyban egy harang látható.
  • A település központjában az új plébániatemplom mellett áll a Mindenszentek templom. Ez a templom is a török uralom idején épült. Az akkor beteg Kačić püspök helyettese Pavao Posilović szentelte fel 1644. január 20-án. Ez a bejárat felett elhelyezett kőtáblán olvasható. Még 1636 előtt épülhetett, mivel Kačić püspök ekkor már említi a szentszéki jelentésében. A templom négyszögletes apszissal, csúcsíves boltozattal épült, a homlokzat feletti harangtoronyban egy harang látható. 1973-ban kívül-belül felújították.
  • A radići Mária szíve templomot 1989-ben építették. A helyiek már 1928 óta kérték, hogy ezen a helyen templomot építsenek, mivel a plébániatemplom 7 kilométerre volt. Végül a templom a helyi lakosság és barátaik támogatásával épült fel. Téglával burkolt betonépület. A templomban egy nagy feszület és Mária szívének szobra található.
  • A donji rastovaci Szent István templom 1863-ban épült egy régi kápolna helyén, melyet az építés előtt lebontottak. Egyhajós, kis méretű épület, félköríves apszissal. 1973-ban felújították, ekkor nyerte mai formáját. Ugyancsak ezen a településrészen áll a hasonló formájú Gyógyító boldogasszony kápolna, melyet Andrija Lončar plébános a saját költségén építtetett a szülőháza mellett.
  • Az Orljaca-hegyen áll a Szent Mihály kápolna, melyet 1899-ben építettek. Csak a szent ünnepén és Szent Márk napján a mezők megáldásakor mondanak misét benne.
  • A Szent Illés kápolnát 2000-ben építették a Biokovo-hegység 1642 méteres azonos nevű csúcsán a régi kápolna helyén. Anyagát a horvát hadsereg helikopterei szállították a hegyre. Tetejére a gyakori villámcsapások okozta károk elkerülésére villámhárítót szereltek.
  • A Keresztút kápolnát 1997-ben kezdték építeni Ivan Madunić tervei szerint. A keresztút 14 stációja a plébániatemplomtól Rastovac és Zagvozd központja felé vezető út mellett áll.

Gazdaság[szerkesztés]

  • A település lakóinak fő bevételi forrását ma már a turizmus adja, mely a Szent Illés alagút és az A1-es autópálya megépítése után lett jelentős. A számos nyaraló és hétvégi ház mellett a „Biokovo” autóskemping is a turizmust szolgálja. A Bikovo-hegységnek, mely az Adriapart legmagasabb természeti képződménye egy részét 1981-ben natúrparkká, 1998-ban pedig nemzeti parkká nyilvánították. A hegységbe, mely a történelem során az "Adrion" és a "Mons Slavorum" nevet is viselte több turistaút vezet.
  • A község kijelölt gazdasági zónái a Troje gomile (2,75 hektár), a Brlozi (11 hektár), a Golo brdo (31,46 hektár), a Buljubašići (0,31 hektár) és a Slana gomila (2,52 hektár). Turisztikai-vendéglátási zónák a Bakotine staje (2,60 hektár), a Golubinčina (2,82 hektár), a Mandešina (1,89 hektár),a Vranjača (3,73 hektár) és a Kosarovac (0,41 hektár).

Kultúra[szerkesztés]

  • A település országos hírű színházi fesztiválja a „Glumci u Zagvozdu”, melyet 1997 óta minden év nyarán megrendeznek. Általában június végétől augusztus közepéig tart és az egész országból sok látogatót vonz.
  • Jelentős turisztikai látványosság a „Bunje” a halászok estje, melyet augusztus első szombatján rendeznek a Bunje nevű településrészen és már tizenöt éves múltra tekinthet vissza. Az eseményt a Vodenjak nevű 17. században kiépített forrás mellett rendezik, ahova a település lakói hagyományosan össze szoktak gyűlni. A forrás medencéje 5 méter mély, 11 méter hosszú és 9 méter széles. A helyiek úszni szoktak benne, de rendeznek itt vízbeugró versenyt és 2009 óta vízilabdatornát is.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]