Gornji Bitelić

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Gornji Bitelić
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségHrvace
Jogállás falu
Irányítószám 21233
Körzethívószám (+385) 21
Népesség
Teljes népesség192 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság441 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Gornji Bitelić (Horvátország)
Gornji Bitelić
Gornji Bitelić
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 48′ 30″, k. h. 16° 38′ 10″Koordináták: é. sz. 43° 48′ 30″, k. h. 16° 38′ 10″

Gornji Bitelić falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Hrvacéhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Splittől légvonalban 37, közúton 49 km-re északkeletre, Sinjtől 15 km-re, községközpontjától légvonalban 6, közúton 8 km-re északra, a Dinári-hegység lábánál fekszik. Délnyugatról a Svilaja-hegység és a Peruča-tó, északkeletről a Dinári-hegység határolja. Településrészei: Dadići, Donji Buljani, Donji Đapići, Stojići, Žarci, Dom, Vukovići, Matkovići-Tokići, Majstrovići, Cvitkovići-Vujeva, Ćurkovići, Gornji Đapići, Jukići-Bračulji, Ezgetići, Tripići, Bulovići, valamint a Dinári-hegységben fekvő Vrdovo egy része is ide tartozik.

Története[szerkesztés]

A török Sinj várával együtt 1536-ban foglalta ezt a vidéket, de már a török uralom idején is élt itt horvát lakosság.[2] A velencei seregek 1686-ban foglalták vissza a töröktől Sinj várát és vele együtt a mai Hrvace térségét. Ezt követően a velencei hatóságok irányításával és rámai ferences szerzetesek vezetésével Boszniából és Hercegovinából keresztény lakosság, köztük több száz pravoszláv család érkezett. A velencei-török háború után kialakult új hatalmi viszonyokat 1699-ben a karlócai béke szentesítette. Az 1714-ben kitört velencei-török háborúban átmenetileg újra török kézre került, de 1715-ben már újra velencei uralom alatt állt. 1718-ban a pozsareváci béke az új határt a Dinári-hegységnél húzta meg, így e térség velencei kézen maradt. A bitelići plébánia 1770-ben vált önállóvá a potravljei plébániától, ahová azelőtt tartozott. A plébánia papi szolgálatát a sinji ferences atyák látták el.[2] 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a település a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az I. világháború végéig tartott. 1857-ben 755, 1910-ben 1260 lakosa volt. Az I. világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A háború után a település a szocialista Jugoszlávia része lett. A település lakossága ekkor mintegy felére csökkent. 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. Ez évben lakosságának 69 százaléka horvát, 21 százaléka szerb nemzetiségű volt. A délszláv háború idején a település egy valamivel több mint egyéves időszaktól eltekintve horvát kézen maradt. 1991. szeptember 19-én foglalták el a szerb erők. A horvát hadsereg a „Peruča” fedőnevű katonai akció során 1993 januárjában szabadította fel a települést. Szerb lakossága elmenekült. A krajinai szerb határ közelében levő falu lakossága azonban csak az 1995 augusztusában végrehajtott „Vihar” hadműveletet követően lélegezhetett fel végleg. Lakossága 2011-ben 192 fő volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
755 856 957 1.017 1.224 1.260 1.158 1.317 1.208 606 621 534 553 323 234 192

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Kisboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma a temetőnél található. Építését Ivan Sladojević plébános (1939-1941) idejében kezdték el, de a háború miatt a munkálatokat rövidesen abba kellett hagyni. A háború után a kommunista hatóságok akadályozták a további építést, sőt utasításukra a meglevő falakat is lebontották és a faluház építéséhez használták fel. Az építés a régi alapokon csak Milan Janković plébános (1958-1961) idejében kezdődhetett el újra. Befejezése és felszentelése már 1968-ban Bogoslav Bartulović nevéhez fűződik. A templomot betonból építették. A bejárat felett a homlokzaton nyolcágú rozetta, a kapu jobb oldalán pedig kereszt látható. A homlokzat bal oldalán áll a 15 méter magas beton harangtorony, gúla alakú toronysisakkal. A templom hosszúsága 21 méter, szélessége 9, magassága 7 méter. Szentélyében a liturgiai előírásoknak megfelelően márvány szembemiséző oltár áll. 1972-ben a homlokzatról leverték a vakolatot és benkovaci kővel burkolták. 2003-ban pedig a tetőt cserélték le cseréptetőre.[2]
  • Szent Kelemen pápa tiszteletére szentelt kápolnája a régi plébániaház mellett áll. Faragott kövekből épült 1870-ben és a plébános mindennapi misézésére szolgált. Kisméretű épület, a bejárata felett kilencágú rozettával, piros cseréptetővel fedve. A homlokzat feletti harangtoronyban egy harang látható.[2]
  • Meg kell még említeni a temetőben állt régi plébániatemplomot, mely az Úr mennybemenetele tiszteletére volt szentelve. Az 1707-ben épített templom félköríves apszissal rendelkezett. Mivel a hívek számához képest kicsinek bizonyult már a 19. század második felében egy nagyobbat akartak építeni helyette, azért karbantartását meglehetősen elhanyagolták. 1941 és 1956 között a falunak nem volt plébánosa, így az épület állaga tovább romlott. A következő plébános Zdravko Čulić 1956-ban már csak a 6 méter hosszú és 5 méter széles szentélyt találta a régi templomból. 2003-ban Kisboldogasszony ünnepére a régi szentélyt teljesen megújították és kőlapokkal fedték be.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Gornji Bitelić című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.