Donje Sitno

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Donje Sitno
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségSplit
Jogállás falu
Irányítószám 21251
Körzethívószám (+385) 21
Népesség
Teljes népesség 313 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság298 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Donje Sitno (Horvátország)
Donje Sitno
Donje Sitno
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 30′ 30″, k. h. 16° 35′ 45″Koordináták: é. sz. 43° 30′ 30″, k. h. 16° 35′ 45″

Donje Sitno település Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Splithez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Split központjától légvonalban 12, közúton 15 km-re keletre fekszik.

Története[szerkesztés]

Sitno a középkorban a Poljicai Köztársaság egyik kantonját képezte. Plébániáját 1495-ben említik először, mely azt jelenti, hogy már a középkorban Poljica középső részének egyik plébániája volt. Gardazoria érsek 1625-ben tett egyházlátogatáskor írja, hogy plébániája a török uralom idején is végig fennállt. Ekkor a sitnoi plébániában kétszáz lelket számláltak. A Szent Kelemen plébániatemplom a mai Sitno Gornjén állt. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került. 1807. június 5-én Stobreč határában zajlott az a csata, melyben a Marmont tábornok vezette francia csapatok véget vetettek a 13. század óta létező Poljicai Köztársaságnak. Ez egyúttal a köztársaság megszűnését jelentette. Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1880-ban 242, 1910-ben 369 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1921-ben a régi sitnoi plébániát két részre, Sitno Donjéra és Sitno Gornjéra osztották fel. A sitno donjei plébániához Sitno Donje, Jasenovo, Gajine, Stupe-Dvori és Višak településeket csatolták. Ebben az időben a plébánia 660 lelket számlált. A II. világháború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a településnek 313 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
0 0 242 0 324 369 394 519 295 319 316 381 298 300 314 313

(1857-ben, 1869-ben és 1890-ben lakosságát Split városához számították.)

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Szentháromság tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma 1904-ben faragott kövekből épült. Egyhajós épület félköríves apszissal. Hosszúsága 18,50, szélessége 7,70 méter. Homlokzatán a bejárat felett három hosszúkás, félköríves ablak, felette egy kis körablak látható. Az oromzaton áll a pengefalú harangtorony tetején kőkereszttel, benne pedig három haranggal. A szentélyben áll a Szentháromságnak szentelt főoltár, míg a mellékoltár Szent Cirill és Metód tiszteletére van felszentelve. A templomot 1986-ban teljesen felújították.
  • Keresztelő Szent János szentelt római katolikus temploma a višaki településrészen áll, melyet a múltban Vitopirnak neveztek. A templom nagyon régi, szabálytalanul faragott kövekből építették. 1711-ben az egyházlátogatás során Cupilli érsek azt írja, hogy évekkel korábban építették. Az épületnek négyszögletes apszisa van, az északi oldalán egy kápolna található, mely egyben sekrestyeként is szolgál. A homlokzat közepén kis körablak, tetején kis harangtorony látható, benne egy haranggal. A templomot kőfallal kerítették köbre. Az épületet 1977-ben részben javították, de ma is nagyon rossz állapotban áll ezért istentiszteletet nem tartanak benne.
  • Jasenova nevű településrésze felett áll a Gyógyító boldogasszony kápolna, melyet a 15. század végén építettek. Az észak-déli tájolású kápolnát Cupilli érsek 1711-ben is említi. Oltára a félköríves apszisban áll rajta Szűz Mária szobrával. A kápolnát 1997-ben teljesen felújították. Ennek során tetejét újra festék, belsejét újravakolták, padozatát újra burkolták és a régi oltár elé új, szembemiséző oltárt építettek. Környezetét is rendezték. A kápolnának két bejárata van, az egyik elöl a homlokzatnál, a másik a hajóban. Sekrestyéje a nyugati oldalon található.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]