Srijane

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Srijane
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségOmiš
Jogállás falu
Irányítószám 21205
Körzethívószám (+385) 21
Népesség
Teljes népesség223 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság339 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 43° 30′ 52″, k. h. 16° 44′ 01″Koordináták: é. sz. 43° 30′ 52″, k. h. 16° 44′ 01″
SablonWikidataSegítség

Srijane falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Omišhoz tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Splittől légvonalban 23, közúton 41 km-re keletre, községközpontjától légvonalban 8, közúton 33 km-re északkeletre, Gornja Poljicán, a mai Poljica, az egykori Poljicai Köztársaság északi részén, a Mosor-hegység északi lábánál fekszik. Területe a Cetina partjától és a Čikotina lađa átjárótól a Korena és az Oštra közötti völgyön át a hegység legmagasabb gerincéig terjed. Határában halad át az A1-es autópálya. Településrészei: Vela Njiva, Nečaj, Luke, Radovići, Končul, Zidina (Kupris) és Moljva.

Története[szerkesztés]

Területe a középkorban része volt a 13. században alapított, úgynevezett Poljicai Köztársaságnak, mely tulajdonképpen egy jelentős autonómiával rendelkező kenézség volt. Poljica kezdetben a horvát-magyar királyok, majd 1444-től a Velencei Köztársaság uralma alá tartozott. Velence nagyfokú autonómiát biztosított a poljicai települések számára. Jogi berendezkedését az 1490-ben kibocsátott Poljicai Statutum határozta meg, mely egyúttal rögzítette határait is. Poljica 1537-ben került török uralom alá, ahol szintén bizonyos fokú önállóságot élvezett. A moreai háború idején szabadult fel a török uralom alól, melyet 1699-ben a karlócai béke szentesített. Ezután ismét velencei fennhatóság alá tartozott, de autonómiájának valamely szintjét végig megőrizte. Poljica önállóságát 1807-ben a bevonuló napóleoni francia csapatok szüntették meg. Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban a Habsburgoké lett.

Srijane alapításáról nincsenek pontos adatok, de valószínűsítik, hogy Boszniából és Hercegovinából a török hódítás elől menekülő horvátok népesítették be a 16. században. Ebből az időből származhat a plébániatemplom is, melyet 1625-ben az egyházlátogatáskor említenek először. A településnek 1857-ben 430, 1910-ben 666 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A II. világháború idején kisebb károkat szenvedett a horvát nemzeti erők és a partizánok közötti harcokban. Közelében ma is megtalálhatók egy lelőtt amerikai repülőgép maradványai. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. Az 1950-es évek óta lakossága folyamatosan csökkent. 2011-ben a településnek 270 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
430 561 541 531 595 666 693 674 790 763 1.438 630 464 325 263 270

(1961-ig Donji Dolac lakosságának egy részét is ide számították.)

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Szűz Mária Mennybevétele tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma[4] Gornji Dolac és Srijane határán áll. Cupilli spalatói érsek 1709-ben az egyházlátogatáskor azt írja, hogy a templom újonnan épült, azonban tudható, hogy ekkor csupán a régi templom bővítése történt. 1625-ben Garzadori zárai érsek már említ ezen a helyen egy ugyanilyen titulusú templomot. A templom faragott kövekből épült, legrégibb része a mai sekrestye, mely az északi oldalkápolnából nyílik. Ez a kápolna a szakemberek szerint még a török hódítás előtti időben épült. A templom mai formáját 1934-ben nyerte el, amikor tíz méterrel hosszabbították meg és homlokzatára a harangok szintjén biforámás, felül piramisban végződő harangtornyot építettek. Az épületet 1982-ben megújították, akkor épült a mai kórus és készült el a szembemiséző oltár. A főoltáron látható, Mária mennybevételét ábrázoló kép F. Kayer munkája. A diadalív lábánál külön talapzaton Jézus Szíve és Szűz Mária, a főoltár két oldalán pedig Szent József és Szent Balázs szobrai láthatók. A templomban régi családi sírok találhatók bosnyák felirattal.
  • A kuprisi Szent Lukács templomot[5] a 18. század elején említik először. A mező keleti oldalán álló templomról azt tartja a hagyomány, hogy a régi falu, a Selo területén épült. Selot később elhagyta a lakosság és a Cetinához közelebb telepedett meg. Az öregek e helyet még mindig így nevezik, máig fennmaradt a „Megyek Selora” kifejezés. A templomot egykor testvériség gondozta és fenntartásához földbirtokai is voltak. A templomnak kőből készült oltára van, mely a falhoz támaszkodik. Az épület durván faragott kövekből épült. A homlokzat közepén kerek ablak, felül pedig kis harangtorony látható benne egy haranggal. A templomot kőfal övezi.
  • A Szent Antal templom[6] a mező északi részén, a Končul településrészen áll. 1748-ban említik először, Bizzi érsek látogatása idején, de valószínűleg ennél sokkal előbb építették. Faragott kövekből épített, kőlapokkal fedett, apszis nélküli épület. Kőből épített oltárán Páduai Szent Antal szobra áll. A homlokzat feletti harangtoronyban egy harang található. Szárazon épített kőfal keríti.
  • A Keresztelő Szent János templom a Radovići településrészen áll. Ezt is 1748-ban említik először, egyúttal megjegyzik, hogy szőlőhegy tartozik hozzá. Felújításakor tetejét betonlapokra cserélték, kívül pedig fugázott kövekkel burkolták. Kőből épített oltárán Szent János szobra áll. A 18. században saját testvérisége gondozta és birtoka is volt.
  • A Rózsafüzér királynője kápolna Nečaj településrészen áll. Karaman-Žuljević család családi kápolnája. Homlokzatának tetején kőkereszt található, teteje kőlapokkal fedett. Valószínűleg a 18. század közepén épült faragott kövekből. A korabeli egyházi vizitációk nem említik. A háború utáni időszakban hittanteremnek használták, illetve idős személyeknek tartottak alkalmi miséket benne.

Gazdaság[szerkesztés]

A település területén a talaj nem eléggé termékeny, ezért lakosai csak házi szükségletekre tudnak termelni. A legfőbb kultúrnövény a szőlő, melyből főként bort készítenek. A második legjelentősebb kultúra a burgonya, mely jól tűri a terméketlen talajt. Ez nagyobb mennyiségben terem, így a környező települések számára is értékesítenek belőle. Terem még valamennyi kukorica, paradicsom és szilva, melyeket kizárólag saját szükségletre termelnek. Az állattenyésztés területén a leggyakoribb a kecske és a juh, emellett mintegy száz szarvasmarha is található a településen. Ezen kívül főként baromfi és valamennyi sertés nevelése is folyik. A fiatalok közül sokan járnak a közeli városokba, különösen Omišra és Splitre dolgozni.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Srijane című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.