Ugrás a tartalomhoz

Karlócai béke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Karlócai béke
A karlócai béketárgyalások (Ismeretlen németalföldi mester metszete, 1699)
A karlócai béketárgyalások (Ismeretlen németalföldi mester metszete, 1699)
A szerződés török nyelvű példánya (Velence, Dózse-palota)
A szerződés török nyelvű példánya (Velence, Dózse-palota)
TípusaHatározott időtartamra (25 évre) szóló békeszerződés
Aláírás dátuma1699. január 26.
Aláírás helyeKarlóca (Karlowitz)
Aláírók
Nyelveknémet, török
A Wikimédia Commons tartalmaz Karlócai béke témájú médiaállományokat.

A karlócai békeszerződést 1699. január 26-án írták alá Karlócán (törökül Karlofça, németül Karlowitz, horvátul Srijemski Karlovci, szerbül Sremski Karlovci – ma Szerbia, Vajdaság). A béke az 16831697-es, a törököket a Magyar Királyság területéről kiűző Habsburg–török háborút zárta le, amely az utóbbiak vereségével zárult. Az aláírók az Oszmán Birodalom, valamint a Habsburg Monarchiát, a lengyel–litván államot, a Velencei Köztársaságot és Oroszországot is magában foglaló Szent Liga voltak. Az oszmánok átengedték az osztrákoknak Magyarország nagy részét, Erdélyt és Szlavóniát.

A szerződés megkötése[szerkesztés]

1698. október 18-án Savoyai Jenő herceg, császári főparancsnok fegyverszünetet kötött a szultán megbízottaival. Novemberben Karlócán megkezdődtek a tárgyalások a Szent Liga képviselői és a szultán biztosai között. A megbízottak a békeszerződést 1699. január 26-án írták alá, melyet I. Lipót császár február 16-án erősített meg.[1]

A szerződés tartalma[szerkesztés]

Az oszmán megszállás alatt lévő (korábban litván, majd lengyel) Podólia (ma: Ukrajna) Lengyelországhoz került, de a lengyeleknek ki kellett üríteni a megszállt moldvai területeket. Dalmácia nagy részét és Moreát (Peloponnészosz-félsziget) a Velencei Köztársaság vette birtokba. Az oroszok jogot szereztek az általuk elfoglalt Don-parti Azov erődjének megtartására.

A karlócai békével Magyarország nagy részén megszűnt az oszmán hódoltság, és lehetővé vált az ország területi, politikai és közigazgatási egyesítése. A törökök a (nagyrészt lakatlan) Temesköz és a Szerémség délkeleti részének kivételével minden magyar hódoltsági területről lemondtak, bár a Temesköz jelentős részét Savoyai Jenő herceg vezette császári csapatok már elfoglalták. A békekötés megszabta, hogy az Oszmán Birodalomban a keresztény alattvalók vallásukat szabadon gyakorolhatják. A felek egymás országában szabadon kereskedhetnek. A foglyokat kicserélik, vagy mérsékelt váltságdíjért szabadon engedik. A határszéli várak jó állapotát fenntarthatják, de újat a felek nem építhetnek. A béke illetve a fegyverszünet 25 évre lett megkötve. A szultán ígéretet tett, hogy nem támogatja a Habsburg-ellenes magyar erőket. Thököly Imrét és társait a magyar határtól távol telepítette le, a török birodalom belsejében, Nikomédiában (ma İzmit).[2][3]

Az aláírás helyszíne (az egykori vezéri sátor) helyén emelt Békekápolna (Kapela mira)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. (Históriai mozaikok) Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1986. 388-389. ISBN 963326197X
  2. Tóth, 1997.
  3. Németh, 2015.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Treaty of Karlowitz
A Wikimédia Commons tartalmaz Karlócai béke témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]