Žeževica

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Žeževica
Žeževica látképe
Žeževica látképe
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségŠestanovac
Jogállás falu
Irányítószám 21250
Körzethívószám (+385) 21
Népesség
Teljes népesség350 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság388 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Žeževica (Horvátország)
Žeževica
Žeževica
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 27′ 00″, k. h. 16° 56′ 20″Koordináták: é. sz. 43° 27′ 00″, k. h. 16° 56′ 20″
A Wikimédia Commons tartalmaz Žeževica témájú médiaállományokat.

Žeževica falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Šestanovachoz tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Splittől légvonalban 40, közúton 61 km-re keletre, Makarskától légvonalban 18, közúton 38 km-re északnyugatra, községközpontjától 3 km-re keletre a dalmát Zagora területén, egy hegyvonulat által kettéosztott karsztos fennsíkon fekszik. A fennsík déli része valamivel alacsonyabb fekvésű, mint az északi rész. A településen áthaladó út nyugat felé a 39-es számú főútba, míg keleti irányban a Grabovac irányában a 62-es számú főútba csatlakozik. A térség látképe felett a hegyes Orje nevű részen álló plébániatemplom uralkodik.

Története[szerkesztés]

Az ember itteni korai jelenlétéről számos régészeti lelet tanúskodik. Újkőkori régészeti lelőhely Orje neolitikumi vára a település közelében. A vaskor emléke Trbotor várának romja Žeževica mellett. Az első ismert itt élt nép az illírek egyik törzse a dalmaták voltak, akik a magaslatokon épített, jól védhető erődített településeikben laktak. Innen könnyen ellenőrizni tudták a környező vidéket. Többségük állattartással foglalkozott, kisebb részük pedig földművelésből élt. A rómaiak csak hosszú ideig tartó harcok után hódították meg ezt a vidéket, melyek az i. e. 156. évtől egészen 9-ig tartottak. Az illírek elleni 9-ben aratott végső győzelem után Dalmáciára békésebb idők következtek, mely időszak 378-ig a nagy népvándorlásig tartott. Az illír lakosság nagy gazdasági fejlődésen ment át és romanizálódott. A római korból néhány pénzérme maradt fenn a település területén. A mai horvátok ősei a 7. században (626 körül) az avar hódítás után érkeztek ide. Az ő emléküket őrzi a Strigovon talált karoling kori kard. A Horvát Királyság uralma a 10. század első felétől kétszáz évig tartott, ezután a többi horvát területtel együtt a 12. század elején a magyar királyok fennhatósága alá került.

A 14. században területe a nagy kiterjedésű radobiljai plébániához tartozott, melyet 1376-ban egy birtokper kapcsán említenek először. Ebben az időszakban a Nenadićok voltak a térség urai, akik 1382-ben I. Tvrtko bosnyák királytól kapták adományként. A 15. század első felében e terület gyakran volt színtere a horvát és bosnyák hadak, illetve a Velencei Köztársaság közötti összecsapásoknak. 1408-ban Ostoja bosnyák király a Radivojević testvéreknek adta. 1420-ra egész Dalmácia a Velencei Köztársaság uralma alá került. 1463-ban a török meghódította a szomszédos Boszniát, majd 1471-re ez a terület is az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került. A lakosság nagy része délre a tengermellékre, főként Poljica, Kaštel és a Brać-sziget környékére menekült. Kreševo, Katuni és Žeževica területe többször volt a horvátok és a velenceiek véres törökellenes támadásainak színtere. 1572-ben a poljicai születésű Ugrinović püspök török ellenes felkelést robbantott ki, melynek során rövid időre a térség velencei kézre került. 1573-ban azonban már újra török kézen volt és a török hadak végigpusztították vidékét. Az 1699-es karlócai béke északi részét török kézen hagyta, míg a déli rész velencei uralom alá került. Gornja Žeževica végleges felszabadulása csak az újabb velencei-török háborút lezáró pozsareváci békével 1718-ban történt meg. Ezután a falu a duarei, vagy másképpen zadvarjei plébánia területéhez tartozott, de a 18. századtól saját káplánja volt, aki az anyakönyveket is vezette. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1857-ben 740, 1910-ben 1295 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A helyi plébániát 1941-ben alapították. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. A lakosság elvándorlása az 1960-as évektől vette kezdetét. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. Az 1990-es évek óta lakossága rohamosan csökkent. 2011-ben a településnek 350 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
740 1.216 837 1.241 1.171 1.295 1.460 1.374 1.281 1.068 1.019 957 652 608 461 350

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Szent György vértanú tiszteletére szentelt plébániatemplom az orjei településrészen, egy szép fekvésű magaslaton található. A templomot 1754-ben faragott kövekből építették, felszentelését 1768. június 9-én Garagnin érsek végezte, aki a templom búcsúnapjának október 28-át, Szent Simon és Júdás Tádé apostolok ünnepét rendelte. A felszentelést megörökítő kőlap a templom homlokzatába volt befalazva. Az 1935-ös felújítás során olyan súlyosan megsérült hogy el kellett távolítani. Helyére 2001-ben az akkori plébános Matko Džaj készíttetett azonos feliratú táblát. A templom kezdetben a mainál kisebb volt. Legrégebbi része a mai hajó közepét alkotja. 1935-ben az isztriai születésű Pavol Franchini tervei szerint jelentősen bővítették. Ekkor épült meg a mai szentély és a homlokzat felé elő rész. A homlokzat közepén látható a piramis záródású harangtorony, melyben három harang található. A templomnak három, kőből és márványból készített oltára van. A főoltáron Szent György olajjal vászonra festett képe látható. A főoltár előtti szembemiséző oltár fából van faragva, a spliti Andre Kukoč munkája. A mellékoltárok a Kármelhegyi boldogasszony és Szent Rókus tiszteletére vannak szentelve, rajtuk a szentek szobraival. A hajó falán Szent Balázs, Szűz Mária és Szent József szobrai találhatók. Az épületet 1982-ben teljesen felújították. A hajó feletti tetőt alumínium lemezekkel, a szentélyt rézzel fedték. A diadalív mozaikképei és a festett üvegablakok Andre Kukoč munkái.
  • A templomudvar északi oldalán található a Lourdes-i Szűzanya kápolnája, melyet 1997-ben építtetett Ante Karoglan plébános. A kápolna barlangbelsőt ábrázol, oltára felett a Szűzanya, alatta pedig Szent Bernadett szobrával. A kápolna közelében található kőkeresztet is a kápolna építésének évében emelték felirata szerint hálából, hogy a honvédő háborúban a plébánia területéről senki sem esett el. A kápolna közelében Szent II. János Pál pápa és boldog Alojzije Stepinac mellszobrai láthatók.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]