Biševo (település)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Biševo
Biševo szigete a levegőből
Biševo szigete a levegőből
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségKomiža
Jogállás falu
Irányítószám 21485
Körzethívószám (+385) 021
Népesség
Teljes népesség23 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság113 m
Terület5,92 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 42° 58′ 32″, k. h. 16° 00′ 40″Koordináták: é. sz. 42° 58′ 32″, k. h. 16° 00′ 40″
SablonWikidataSegítség

Biševo lakott település Horvátországban, Split-Dalmácia megyében, Biševo szigetén. Közigazgatásilag Komižához tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Splittől légvonalban 68 km-re délnyugatra, Komiža városától légvonalban 9 km-re délnyugatra, az azonos nevű szigeten fekszik. A szigeten több kis település található, melyeknek a múltban állandó lakossága is volt, ma viszont az egész szigeten csak 15 fő él. Partmenti települései Porat, Mezoporat és Salbunora. A sziget belsejében Polje, Gornja Salbunora, Potok, Velo Gora és Nevaja települések találhatók. A sziget központja Polje.

Biševo szigetének térképe

Története[szerkesztés]

Biševo szigete már az ókorban is lakott volt, ezt bizonyítja a Szent Szilveszter templom alatt talált ókori mozaik maradványa. A sziget ősi neve Busi, illetve Buzi volt. Mai nevét a szláv „biser” (gyöngy) főnévből származtatják, de valószínűbb a latin „bis” (kén) főnévből való eredeztetése, mivel kén lelőhelyek ma is találhatók itt.[2] Ókori történetéről nem sokat tudunk, valószínűleg a görögök és a rómaiak is ismerték, de számottevő települést nem hoztak itt létre. A sziget legősibb épülete a bencések temploma és kolostora volt, melyet 850. körül [3](mások szerint 1050 körül)[4] alapítottak és amely több mint háromszáz évig működött. A 13. század második felében az atyáknak a megújuló kalóztámadások miatt el kellett hagyniuk és a komižai Szent Miklós kolostorba települtek át. Ebben a templomban állt a Biševoi boldogasszony csodatevő képe, mely ma a hvari székesegyház Hektorović-oltárán található.

A 12. század első felében Biševot a korabeli források önálló apátságként említik. 1145-46-ban Péter zárai gróf birtokokat adományoz a komižai bencéseknek a sziget területén. 1181-ben III. Sándor pápa a Szent Szilveszter templomot felszabadítja a terhek alól és más birtokok mellett az apátságnak adja Biševo szigetét.[4] A 13. század első felében több adományozást is feljegyeznek a kolostor javára, melynek adományozói a környező szigetek lakói. 1258-ban Manfred tarantói herceg Konrád nápolyi király oltalmába helyezi biševoi birtokát. Ez az első olyan dokumentum, mely a biševói apátságot a komižai Szent Miklós kolostor alárendeltségében említi.[4] 1458-ban III. Callixtus pápa Biševót Tomaso Tomasini hvari püspöknek adományozza, ezt követően az apátság összes javait részben a hvari káptalan, részben a komižai plébánia kapta. 1606-ban a török kalózok betörtek a szigetre és az ottani erdőt felgyújtották.[4] A sziget a Velencei Köztársaság uralma alá tartozott. Lakossága szőlőtermesztéssel és a halászattal foglalkozott.

A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1805-ben a sziget az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de 1811-ben a tengeri fölényben levő angolok elvették a franciáktól. Napóleon végső veresége után újra az osztrákoké lett. A településnek 1857-ben 45, 1910-ben 243 lakosa volt. 1918-ban elfoglalták az olasz csapatok, az olasz uralom 1921-ig tartott. Ezután az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. Ezután azonban nagy kivándorlási hullám indult meg Észak-Amerika és Ausztrália felé, a lakosság száma töredékére esett vissza. 1991-től a független Horvátország része. Fellendült a turizmus és 1993-ban újra megalakult az önálló Komiža község, melynek Biševo is a része lett. 2011-ben a szigetnek 15 állandó lakosa volt.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[5][6]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
45 0 130 160 231 243 243 192 193 147 114 56 12 14 19 15

(1869-ben lakosságát Komižához számították.)

A biševoi Kék-barlang

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A sziget fő természeti látványossága a Kék-barlang (Modra špilja). A barlang a Balun-öbölben található és csak a tenger felől közelíthető meg. Napfényes napokon, amikor a tenger csendes, különösen 11 óra és dél között a napfény beszűrődik a víz alatti nyíláson át a barlang déli részébe és visszatükröződik a víz alól kékes, ezüstös fénnyel világítva be a barlangot. A barlangba csak egy 3 méter széles, másfél méter magas és 12 méter hosszú bejáraton át lehet bejutni. A barlang teljes hosszúsága 24 méter, szélessége 12 méter. 1884-ben Eugen Ransonnet-Villez osztrák diplomata és természettudós fedezte fel a nagyvilágnak és kezdte népszerűsíteni. Ezután egy 2 méter szélességű másik bejáratot is nyitottak rajta, amelyen át evező nélküli kis hajókkal lehet bejutni. A barlang 1951 óta védelem alatt áll.
  • A sziget másik barlangja a sziget déli partján, a Trešjavac-öbölben található Medvedina, mely 150 méter hosszú és 14 méter széles. Bejárata 14 méter széles és 20 méter magas, a bejárattól befelé méretei egyre szűkülnek. Nevét a mediterrán barátfókáról (horvátul: sredozemna medvjedica) kapta, melynek kedvelt élőhelye volt. Endemikus élőlények élőhelyeként természetvédelmi terület.
  • A poljei Szent Szilveszter templomot[7] a 11. században építették. A 13. század második felében kalóztámadás következtében elpusztult, de a 14. században újjáépítették. A II. világháború idején brit parancsnoki harcálláspontként működött. A legújabb feltárások során az egykori padozat alatt ókori mozaikot találtak a szakemberek, mely azt bizonyítja, hogy ezen a helyen már az ókorban is épület állt. A templomtól délkeletre a hegyoldalban egy kis kápolna is található, melyet egy kis barlang kibővítésével építettek.
  • A 9. századi (vagy 11. századi) bencés kolostor romjai a templom közelében. A 13. század második felében neretván kalóztámadás miatt hagyták el a szerzetesek, azóta rom.

Gazdaság[szerkesztés]

A sziget lakói hagyományosan szőlőtermesztésből és halászatból éltek. A többi növényi kultúrából az olajbogyó és a füge termesztése volt még jelentős. Ma a legfőbb bevételi forrás már a turizmus és a vendéglátás.

Oktatás[szerkesztés]

A sziget alapiskolája 1961-ig Poljén működött, de a fiatalok elvándorlása miatt be kellett zárni.

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]