Runovići

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Runovići
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségRunovići
Jogállás község
Polgármester Josip Lešina
Irányítószám 21261
Körzethívószám (+385) 21
Népesség
Teljes népesség2416 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Runovići (Horvátország)
Runovići
Runovići
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 23′ 15″, k. h. 17° 14′ 20″Koordináták: é. sz. 43° 23′ 15″, k. h. 17° 14′ 20″
Runovići weboldala

Runovići község Horvátországban Split-Dalmácia megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Splittől légvonalban 66, közúton 91 km-re keletre, Makarskától légvonalban 20, közúton 43 km-re északkeletre, a dalmát Zagora területén, Imotska krajina középső részén, Imotskitól 10 km-re délre fekszik. A község települései az Imotski-mező déli peremén sorakoznak, előterükben kanyarog a Vrljika-folyó, hogy aztán a mező végén egy víznyelőben tűnjön majd el. Később Tihaljinánál aztán újra kibukkan a hegy alól vízesésekkel immár más néven zubogva le a Neretva völgyébe. A község éghajlata mediterrán, a telek enyhék és csapadékosak, a nyarak pedig forrók és szárazak.

A község települései[szerkesztés]

Közigazgatásilag Podosoje, Runović és Slivno települések tartoznak hozzá.

Története[szerkesztés]

Runovići területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak. Ezt igazolják az ókorból fennmaradt halomsírok és várak maradványai, melyekből a község területén több is található. Ilyenek a Liskovacon és Slivno hatrában a Gradina nevű magaslaton található történelem előtti várromok, valamint a mračaji, mrkonjići és sebišnai halomsírok. A rómaiak csak az 1. század elejére tudták véglegesen meghódítani a térséget. Runovići helyén feküdt a római korban Ad Novae. Itt haladt át a Salonából Ad Novaen keresztül Narona irányába menő római út. A római uralom egészen 481-ig tartott, amikor Odoaker germán hadai foglalták el Dalmáciát. 493-ban a keleti gótok lerázva Odoaker uralmát fennhatóságuk alatt egyesítették Dalmáciát és a Drávától félre eső pannon területeket, melynek fővárosa Salona volt. Imotska krajina 535-ig maradt keleti gót uralom alatt, amikor I. Justinianus császár a Keletrómai Birodalom részévé tette. 6. század második felében a területet elfoglalták az avarok és szláv segédnépeik. A középkori horvát állam közigazgatásában ez a terület Fehér-Horvátországhoz, azon belül az Imoti zsupánsághoz tartozott. A török 1463-ban meghódította a közeli Boszniát, majd 1493-re már ez a terület is uralmuk alá került. A török uralom idején a Hercegovaci szandzsákban az Imotski náhije területéhez tartozott. A velencei-török háborúk idején megmaradt lakossága nagyrészt a biztonságosabb tengermellékre menekült. Az 1699-es karlócai béke még török kézen hagyta. Végleges felszabadulása csak az újabb velencei-török háborút lezáró pozsareváci békével 1718-ban történt meg. Ezután a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott. A velencei uralom kezdetén lakosságát újratelepítették. Kezdetben a podbabljei plébániához tartozott, majd 1762-ben Blašković püspök megalapította az önálló runovići plébániát, melynek a szomszédos Zmijavci is a része lett. A lakosság mezőgazdaságból és állattartásból élt, de gyakran pusztított éhínség is. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. 1869-ben felépült az új plébániatemplom. A községnek 1857-ben 2087, 1910-ben 5134 lakosa volt. A 20. század elejére a megélhetés fő forrását a szőlő- és dohánytermesztés, valamint a kukorica adta. Emellett sokan jártak Hercegovinába dolgozni, Szlavóniába pedig tanulni. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941. áprilisában a Független Horvát Állam része, majd 1943. szeptemberétől 1944 októberéig német megszállás alatt volt. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. Az 1960-as és 1970-es években felerősödött a tengerentúlra, főként Amerikába való kivándorlás üteme. Ekkor már sokan jártak dolgozni Nyugat-Európába, főként Németországba is. A község 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. A délszláv háború harcaiban a községből 11 fiatal áldozta életét. 2011-ben a községnek 2416 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
2.087 3.073 2.988 3.482 4.207 5.134 5.130 4.229 4.531 4.764 4.603 4.638 3.718 3.497 2.643 2.416

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Kármelhegyi boldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma, ahogyan az a bejárat felett is olvasható 1869-ben épült. Homlokzatán a bejárat felett kőkereszt, az oromzaton pedig pengefalú harangtorony található, benne három haranggal. Az egyhajós épület hosszúsága 31, szélessége 10 méter. Három alkalommal is földrengés sújtotta. Először 1923. március 15-én, másodszor pedig 1942. december 29-én. Ezután falait vasalással erősítették meg. A harmadik földrengés 1962. január 7-én következett be, mely után a súlyosan sérült templomot Ante Barać tervei szerint építették újjá. Az apszist betonnal és kövekkel falazták újra, a falakat vasbeton koszorúval és betongerendákkal erősítették meg. A templom három oltára a 20. század első felében készült. A carrarai márványból faragott főoltár a spliti Bilinić cég munkája. Ugyancsak márványból készült 1912-ben az északi mellékoltár, mely a Kármelhegyi boldogasszony tiszteletére van felszentelve. A déli mellékoltár fából faragott tiroli munka, Szent Mihály tiszteletére van szentelve. Az új liturgikus teret a szembemiséző oltárral 1976-ban alakították ki. 1999-ben építették az épülettől kissé távolabb álló, 26 és fél méter magas vasbeton, kővel burkolt piramis záródású harangtornyot. 2003-ban a szembemiséző oltárt új, portugál márványból készített oltárra cserélték át, mely Kuzma Kovačić szobrászművész munkája. Ekkor helyezték el a keresztút bronz domborműveit, 14 helyi család ajándékát, Marija Ujević szobrászművész munkáit.
  • Ad Novae római város maradványai a plébániatemplom feletti területen rejtőznek a föld alatt. Sajnos e területet régészek még nem tárták fel, de az idők folyamán főként a földművelés során már számos tárgy került elő innen. A numizmatikai leletek a múzeumok gyűjteményeibe kerültek. Az imotski kolostor gyűjteményében található egy sírkő, egy olyan katona sírköve aki Novaén szolgált. A római legio szimbólumát, egy kiterjesztett szárnyú sast 1888-ban találták meg Runovićon. A lelet a szakemberek szerint a 2. századból származik. A települést a korabeli források 194-ben említik először. Ad Novae az Imotski-mező akkori legnagyobb települése volt, határa valószínűleg egészen a mai Kamenmostig nyúlt, ahol a római út átvezett a Vrljikán. Ad Novaet utak kötötték össze a környező nagyobb településekkel, a mai Metković közelében feküdt Naronával, a Trilj helyén épített Tiluriummal és a mai Solin melletti Salonával. Novae városát az 532-es salonai zsinat irataiban még említik, ez egyben a római település utolsó említése. Valószínűleg a 6. század második felében betörő avarok pusztították el.
  • A község területén több történelem előtti halomsír található. Halomsírok vannak runovići Sebišinán a Vodanović-Kovač-ház mellett, Bukina Glavicánál a Škorina Doca nevű helyen, Ljubičica Ogradán, Mračaj településrész alatt, a slivnoi Mrkonjićnál, Marinović és Prgomet között, Grepnél a Ravlić-ház alatt. Rajtuk kívül a községben számos egyedülálló ókori eredetű sír került elő. Nagyobb temető maradványai találhatók a slivnoi Mrkonjićnál a Grobnik nevű helyen, ahol a halomsír mellett 9 ókori síremlék és 20 sírkőlap került elő. Odébb az út bal oldalán 2 szarkofágot, 23 síremléket és 20 sírkőlapot találtak.
  • Ókori vármaradványok találhatók a Bukina Glavicán, Slivno területén a Gradina nevű magaslaton és Podosojén a Liskovac nevű településrészen.

Gazdaság[szerkesztés]

A helyi gazdaság kevéssé fejlett, a lakosság fő megélhetési forrása hagyományosan a mezőgazdaság, a fiatalok azonban már főként a távolabbi nagyobb városokban keresnek munkát. Sok embert foglakoztat a donji proložaci székhelyű Imota nevű borászati cég, ahova sokan értékesítik saját, jó minőségű szőlőjüket. Runovićon működik a Mijukić Prom nevű hússzárító cég, mely a legjobb minőségű szárított sonkát készíti Dalmáciában. A közeli Mračaj-hegyen szőlőt termesztenek és a falusi turizmust szeretnék tovább fejleszteni.

Oktatás[szerkesztés]

Runović településen alapiskola működik. Az iskola 1937-ben nyitotta meg kapuit.

Sport[szerkesztés]

A település labdarúgóklubja a „Mračaj”, ahonnan több tehetséges horvát labdarúgó is kikerült. Az utóbbi időben a helyi kajakosok klubja is szép eredményeket ért el.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]