Magyarország városai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az alábbi lista a 346 magyarországi várost sorolja fel a 2013. július 15-ei állapotnak megfelelően. Azóta – 2020. júliusi állapot szerint – a városok köre nem változott. Erre a dátumra vonatkozik a kistérségi beosztás, a 2019. január 1-jei állapotot tükrözi a városok jogállása, a közigazgatási beosztás, a népesség és a területnagyság.[1] (A megyék nevei azonban a 2020. június 4-én életbe lépett módosításnak megfelelőek, tehát Csongrád-Csanád megye ezen a néven van említve.)

Olyan települések esetében, amelyek történetük során többször is várossá lettek, a várossá nyilvánítás éve az az év, amióta megszakítás nélkül viselik e címet. Azok az egykori városok, melyek korábban végleg elvesztették városi rangjukat, nem szerepelnek a felsorolásban.

Név Típus Megye Járás Kistérség Népesség
(2019)
Terület
(2019)
Irányítószám Mióta város
Aba város Fejér Székesfehérvári Abai
4 428
88,05
8127 2013
Abádszalók város Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyesi Tiszafüredi
4 042
132,23
5241 2005
Abaújszántó város Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci Abaúj-Hegyközi
2 906
47,39
3881 2004
Abony város Pest Ceglédi Ceglédi
14 277
127,97
2740 1993
Ács város Komárom-Esztergom Komáromi Komáromi
6 848
103,83
2941 2007
Adony város Fejér Dunaújvárosi Adonyi
3 880
61,05
2457 2004
Ajak város Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai Kisvárdai
3 537
24,76
4524 2013
Ajka járásszékhely város Veszprém Ajkai Ajkai
27 736
95,05
8400 1959
Albertirsa város Pest Ceglédi Ceglédi
12 792
73,00
2730 2003
Alsózsolca város Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci Miskolci
5 619
26,02
3571 2007
Aszód járásszékhely város Pest Aszódi Aszódi
6 201
16,20
2170 1991
Bábolna város Komárom-Esztergom Komáromi Komáromi
3 860
33,55
2943 2003
Bácsalmás járásszékhely város Bács-Kiskun Bácsalmási Bácsalmási
6 379
108,32
6430 1986
Badacsonytomaj város Veszprém Tapolcai Tapolcai
2 067
32,71
8258 2004
Baja járásszékhely város Bács-Kiskun Bajai Bajai
34 495
177,89
6500 1885 előtt
Baktalórántháza járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházi Baktalórántházi
3 885
35,24
4561 1993
Balassagyarmat járásszékhely város Nógrád Balassagyarmati Balassagyarmati
14 705
23,33
2660 1923
Balatonalmádi járásszékhely város Veszprém Balatonalmádi Balatonalmádi
9 060
49,88
8220 1989
Balatonboglár város Somogy Fonyódi Fonyódi
5 456
32,04
8630 1991
Balatonföldvár város Somogy Siófoki Balatonföldvári
2 144
15,32
8623 1992
Balatonfüred járásszékhely város Veszprém Balatonfüredi Balatonfüredi
12 800
46,45
8230 1971
Balatonfűzfő város Veszprém Balatonalmádi Balatonalmádi
4 453
9,25
8175 2000
Balatonkenese város Veszprém Balatonalmádi Balatonalmádi
2 632
44,18
8172 2009
Balatonlelle város Somogy Fonyódi Fonyódi
5 198
43,23
8638 1991
Balkány város Szabolcs-Szatmár-Bereg Nagykállói Nagykállói
6 151
90,00
4233 2004
Balmazújváros járásszékhely város Hajdú-Bihar Balmazújvárosi Balmazújvárosi
17 026
205,44
4060 1989
Barcs járásszékhely város Somogy Barcsi Barcsi
10 293
122,90
7570 1978
Bátaszék város Tolna Szekszárdi Szekszárdi
6 072
63,57
7140 1995
Bátonyterenye járásszékhely város Nógrád Bátonyterenyei Bátonyterenyei
11 616
78,92
3070 1989
Battonya város Békés Mezőkovácsházi Mezőkovácsházi
5 516
145,71
5830 1989
Békés járásszékhely város Békés Békési Békési
18 322
127,23
5630 1973
Békéscsaba megyeszékhely megyei jogú város Békés Békéscsabai Békéscsabai
58 996
193,93
5600 1918
Bélapátfalva járásszékhely város Heves Bélapátfalvai Bélapátfalvai
2 931
36,63
3346 2004
Beled város Győr-Moson-Sopron Kapuvári Kapuvár-Beledi
2 553
26,47
9343 2009
Berettyóújfalu járásszékhely város Hajdú-Bihar Berettyóújfalui Berettyóújfalui
14 614
171,01
4100 1978
Berhida város Veszprém Várpalotai Várpalotai
5 613
42,72
8181 2004
Besenyszög város Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki Szolnoki
3 217
138,08
5071 2013
Biatorbágy város Pest Budakeszi Budaörsi
13 889
44,12
2051 2007
Bicske járásszékhely város Fejér Bicskei Bicskei
11 497
77,08
2060 1986
Biharkeresztes város Hajdú-Bihar Berettyóújfalui Berettyóújfalui
4 050
49,26
4110 1989
Bodajk város Fejér Móri Móri
3 987
28,98
8053 2008
Bóly járásszékhely város Baranya Bólyi Mohácsi
3 824
25,38
7754 1997
Bonyhád járásszékhely város Tolna Bonyhádi Bonyhádi
12 837
72,14
7150 1977
Borsodnádasd város Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi Ózdi
3 073
28,07
3671 2001
Budakalász város Pest Szentendrei Szentendrei
11 160
15,17
2011 2009
Budakeszi járásszékhely város Pest Budakeszi Budaörsi
14 624
37,10
2092 2000
Budaörs város Pest Budakeszi Budaörsi
28 899
23,59
2040 1986
Budapest főváros Budapest Budapest
1 752 286
525,14
1000 1885 előtt
Bük város Vas Kőszegi Csepregi
3 624
20,86
9737 2007
Cegléd járásszékhely város Pest Ceglédi Ceglédi
35 545
244,87
2700 1885 előtt
Celldömölk járásszékhely város Vas Celldömölki Celldömölki
10 555
52,39
9500 1978
Cigánd járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi Bodrogközi
3 008
56,76
3973 2004
Csákvár város Fejér Bicskei Bicskei
5 339
118,76
8083 2013
Csanádpalota város Csongrád-Csanád Makói Makói
2 638
77,92
6913 2009
Csenger járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri Csengeri
4 874
36,16
4765 1989
Csepreg város Vas Kőszegi Csepregi
3 277
49,54
9735 1995
Csongrád járásszékhely város Csongrád-Csanád Csongrádi Csongrádi
16 010
173,89
6640 1922
Csorna járásszékhely város Győr-Moson-Sopron Csornai Csornai
10 105
91,95
9300 1971
Csorvás város Békés Békéscsabai Orosházi
4 652
90,18
5920 2005
Csurgó járásszékhely város Somogy Csurgói Csurgói
4 629
59,42
8840 1989
Dabas járásszékhely város Pest Dabasi Dabasi
17 202
165,99
2370 1989
Debrecen megyeszékhely megyei jogú város Hajdú-Bihar Debreceni Debreceni
201 432
461,66
4000 1885 előtt
Demecser város Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei Ibrány-Nagyhalászi
4 041
36,98
4516 2001
Derecske járásszékhely város Hajdú-Bihar Derecskei Derecske-Létavértesi
8 385
103,59
4130 1991
Dévaványa város Békés Gyomaendrődi Szeghalomi
7 363
216,55
5510 2000
Devecser járásszékhely város Veszprém Devecseri Devecseri
4 167
64,11
8460 1997
Diósd város Pest Érdi Érdi
10 776
5,75
2049 2013
Dombóvár járásszékhely város Tolna Dombóvári Dombóvári
18 019
78,48
7200 1970
Dombrád város Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai Kisvárdai
3 823
51,84
4492 2000
Dorog város Komárom-Esztergom Esztergomi Dorogi
11 530
11,54
2510 1984
Dunaföldvár város Tolna Paksi Paksi
8 443
111,42
7020 1989
Dunaharaszti város Pest Szigetszentmiklósi Ráckevei
22 558
29,17
2330 2000
Dunakeszi járásszékhely város Pest Dunakeszi Dunakeszi
43 604
31,06
2120 1977
Dunaújváros megyei jogú város Fejér Dunaújvárosi Dunaújvárosi
44 200
52,67
2400 1951
Dunavarsány város Pest Szigetszentmiklósi Ráckevei
8 341
22,52
2336 2004
Dunavecse város Bács-Kiskun Kunszentmiklósi Kunszentmiklósi
3 806
66,77
6087 2004
Edelény járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi Edelényi
9 358
56,82
3780 1986
Eger megyeszékhely megyei jogú város Heves Egri Egri
52 898
92,21
3300 1885 előtt
Elek város Békés Gyulai Gyulai
4 513
54,91
5742 1996
Emőd város Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci Miskolci
4 641
49,37
3432 2001
Encs járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi Encsi
6 198
25,80
3860 1984
Enying járásszékhely város Fejér Enyingi Enyingi
6 615
82,78
8130 1992
Ercsi város Fejér Martonvásári Martonvásári
8 065
65,31
2451 2000
Érd megyei jogú város Pest Érdi Érdi
68 211
63,31
2030 1978
Esztergom járásszékhely város Komárom-Esztergom Esztergomi Esztergomi
28 144
100,11
2500 1885 előtt
Fegyvernek város Jász-Nagykun-Szolnok Törökszentmiklósi Törökszentmiklósi
6 104
71,48
5231 2013
Fehérgyarmat járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati Fehérgyarmati
7 898
52,46
4900 1978
Felsőzsolca város Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci Miskolci
6 373
16,25
3561 1997
Fertőd város Győr-Moson-Sopron Soproni Sopron-Fertődi
3 326
48,55
9431 1995
Fertőszentmiklós város Győr-Moson-Sopron Soproni Sopron-Fertődi
3 846
39,38
9444 2008
Fonyód járásszékhely város Somogy Fonyódi Fonyódi
4 813
53,55
8640 1989
Fót város Pest Dunakeszi Dunakeszi
20 097
37,40
2151 2004
Füzesabony járásszékhely város Heves Füzesabonyi Füzesabonyi
7 360
46,34
3390 1989
Füzesgyarmat város Békés Szeghalmi Szeghalomi
5 527
127,34
5525 2000
Gárdony járásszékhely város Fejér Gárdonyi Gárdonyi
11 679
63,50
2483 1989
Göd város Pest Dunakeszi Dunakeszi
19 871
24,44
2131 1999
Gödöllő járásszékhely város Pest Gödöllői Gödöllői
32 099
61,93
2100 1966
Gönc járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci Abaúj-Hegyközi
1 972
37,27
3895 2001
Gyál járásszékhely város Pest Gyáli Gyáli
23 893
24,93
2360 1997
Gyomaendrőd járásszékhely város Békés Gyomaendrődi Szarvasi
12 784
303,94
5500 1989
Gyömrő város Pest Monori Monori
18 977
26,51
2230 2001
Gyöngyös járásszékhely város Heves Gyöngyösi Gyöngyösi
29 176
55,31
3200 1885 előtt
Gyöngyöspata város Heves Gyöngyösi Gyöngyösi
2 385
60,75
3035 2013
Gyönk város Tolna Tamási Tamási
1 853
38,11
7064 2009
Győr megyeszékhely megyei jogú város Győr-Moson-Sopron Győri Győri
132 038
174,62
9000 1885 előtt
Gyula járásszékhely város Békés Gyulai Gyulai
29 308
255,79
5700 1885 előtt
Hajdúböszörmény járásszékhely város Hajdú-Bihar Hajdúböszörményi Hajdúböszörményi
30 267
370,74
4220 1885 előtt
Hajdúdorog város Hajdú-Bihar Hajdúböszörményi Hajdúböszörményi
8 441
100,64
4087 1989
Hajdúhadház járásszékhely város Hajdú-Bihar Hajdúhadházi Hajdúhadházi
12 681
87,82
4242 1991
Hajdúnánás járásszékhely város Hajdú-Bihar Hajdúnánási Hajdúböszörményi
16 644
259,64
4080 1885 előtt
Hajdúsámson város Hajdú-Bihar Debreceni Hajdúhadházi
13 269
69,47
4251 2004
Hajdúszoboszló járásszékhely város Hajdú-Bihar Hajdúszoboszlói Hajdúszoboszlói
24 009
238,62
4200 1885 előtt
Hajós város Bács-Kiskun Kalocsai Kalocsai
2 811
89,92
6344 2008
Halásztelek város Pest Szigetszentmiklósi Ráckevei
11 096
8,64
2314 2008
Harkány város Baranya Siklósi Siklósi
4 632
25,69
7815 1999
Hatvan járásszékhely város Heves Hatvani Hatvani
20 228
66,31
3000 1945
Herend város Veszprém Veszprémi Veszprémi
3 349
19,56
8440 1999
Heves járásszékhely város Heves Hevesi Hevesi
10 111
99,31
3360 1984
Hévíz város Zala Keszthelyi Hévízi
4 523
8,30
8380 1992
Hódmezővásárhely megyei jogú város Csongrád-Csanád Hódmezővásárhelyi Hódmezővásárhelyi
43 311
487,98
6800 1885 előtt
Ibrány járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Ibrányi Ibrány-Nagyhalászi
6 608
60,43
4484 1993
Igal város Somogy Kaposvári Kaposvári
1 372
36,06
7275 2009
Isaszeg város Pest Gödöllői Gödöllői
11 513
54,83
2117 2008
Izsák város Bács-Kiskun Kiskőrösi Kiskőrösi
5 515
113,76
6070 1997
Jánoshalma járásszékhely város Bács-Kiskun Jánoshalmai Jánoshalmai
8 280
132,21
6440 1989
Jánosháza város Vas Celldömölki Celldömölki
2 430
23,41
9545 2013
Jánossomorja város Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári Mosonmagyaróvári
6 283
148,94
9241 2004
Jászapáti járásszékhely város Jász-Nagykun-Szolnok Jászapáti Jászberényi
8 299
78,16
5130 1989
Jászárokszállás város Jász-Nagykun-Szolnok Jászberényi Jászberényi
7 691
77,17
5123 1991
Jászberény járásszékhely város Jász-Nagykun-Szolnok Jászberényi Jászberényi
27 439
221,35
5100 1885 előtt
Jászfényszaru város Jász-Nagykun-Szolnok Jászberényi Jászberényi
6 168
76,16
5126 1993
Jászkisér város Jász-Nagykun-Szolnok Jászapáti Jászberényi
5 092
130,11
5137 2009
Kaba város Hajdú-Bihar Püspökladányi Püspökladányi
5 584
95,04
4183 2003
Kadarkút város Somogy Kaposvári Kadarkúti
2 384
39,74
7530 2005
Kalocsa járásszékhely város Bács-Kiskun Kalocsai Kalocsai
15 280
53,18
6300 1921
Kaposvár megyeszékhely megyei jogú város Somogy Kaposvári Kaposvári
61 441
113,59
7400 1885 előtt
Kapuvár járásszékhely város Győr-Moson-Sopron Kapuvári Kapuvár-Beledi
10 234
96,05
9330 1969
Karcag járásszékhely város Jász-Nagykun-Szolnok Karcagi Karcagi
19 481
368,63
5300 1885 előtt
Kazincbarcika járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai Kazincbarcikai
25 981
36,64
3700 1954
Kecel város Bács-Kiskun Kiskőrösi Kiskőrösi
8 376
114,48
6237 1993
Kecskemét megyeszékhely megyei jogú város Bács-Kiskun Kecskeméti Kecskeméti
110 687
322,57
6000 1885 előtt
Kemecse járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei Ibrány-Nagyhalászi
4 777
38,94
4501 2005
Kenderes város Jász-Nagykun-Szolnok Karcagi Karcagi
4 220
111,24
5331 2004
Kerekegyháza város Bács-Kiskun Kecskeméti Kecskeméti
6 563
81,28
6041 2001
Kerepes város Pest Gödöllői Gödöllői
10 173
24,08
2144 2013
Keszthely járásszékhely város Zala Keszthelyi Keszthelyi
19 289
75,98
8360 1954
Kisbér járásszékhely város Komárom-Esztergom Kisbéri Kisbéri
5 359
52,17
2870 1986
Kisköre város Heves Hevesi Hevesi
2 810
68,42
3384 2005
Kiskőrös járásszékhely város Bács-Kiskun Kiskőrösi Kiskőrösi
13 746
102,23
6200 1973
Kiskunfélegyháza járásszékhely város Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Kiskunfélegyházi
29 306
256,30
6100 1885 előtt
Kiskunhalas járásszékhely város Bács-Kiskun Kiskunhalasi Kiskunhalasi
27 017
227,58
6400 1885 előtt
Kiskunmajsa járásszékhely város Bács-Kiskun Kiskunmajsai Kiskunmajsai
10 843
222,27
6120 1989
Kistarcsa város Pest Gödöllői Gödöllői
13 041
11,02
2143 2005
Kistelek járásszékhely város Csongrád-Csanád Kisteleki Kisteleki
6 990
69,19
6760 1989
Kisújszállás város Jász-Nagykun-Szolnok Karcagi Karcagi
10 750
205,27
5310 1885 előtt
Kisvárda járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai Kisvárdai
15 863
35,90
4600 1970
Komádi város Hajdú-Bihar Berettyóújfalui Berettyóújfalui
5 078
144,65
4138 2001
Komárom járásszékhely város Komárom-Esztergom Komáromi Komáromi
19 126
69,91
2900 1885 előtt
Komló járásszékhely város Baranya Komlói Komlói
22 635
46,55
7300 1951
Kondoros város Békés Szarvasi Szarvasi
4 741
81,84
5553 2013
Kozármisleny város Baranya Pécsi Pécsi
6 215
14,45
7761 2007
Körmend járásszékhely város Vas Körmendi Körmendi
11 179
52,79
9900 1978
Körösladány város Békés Szeghalmi Szeghalomi
4 281
123,79
5516 2007
Kőszeg járásszékhely város Vas Kőszegi Kőszegi
11 865
54,66
9730 1885 előtt
Kunhegyes járásszékhely város Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyesi Tiszafüredi
7 383
148,93
5340 1989
Kunszentmárton járásszékhely város Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmártoni Kunszentmártoni
7 976
143,65
5440 1986
Kunszentmiklós járásszékhely város Bács-Kiskun Kunszentmiklósi Kunszentmiklósi
8 191
172,11
6090 1989
Lábatlan város Komárom-Esztergom Esztergomi Esztergomi
4 849
26,37
2541 2004
Lajosmizse város Bács-Kiskun Kecskeméti Kecskeméti
11 317
164,66
6050 1993
Lébény város Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári Mosonmagyaróvári
3 355
81,39
9155 2013
Lengyeltóti város Somogy Fonyódi Lengyeltóti
2 812
39,57
8693 1992
Lenti járásszékhely város Zala Lenti Lenti
7 348
73,79
8960 1978
Létavértes város Hajdú-Bihar Derecskei Derecske-Létavértesi
7 061
116,61
4281 1996
Letenye járásszékhely város Zala Letenyei Letenyei
3 937
41,74
8868 1989
Lőrinci város Heves Hatvani Hatvani
5 408
23,53
3021 1992
Maglód város Pest Vecsési Monori
12 463
22,38
2234 2007
Mágocs város Baranya Hegyháti Sásdi
2 191
42,54
7342 2009
Makó járásszékhely város Csongrád-Csanád Makói Makói
22 390
229,23
6900 1885 előtt
Mándok város Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi Záhonyi
3 953
28,91
4644 2007
Marcali járásszékhely város Somogy Marcali Marcali
11 142
104,40
8700 1977
Máriapócs város Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori Nyírbátori
2 046
22,09
4326 1993
Martfű város Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki Szolnoki
6 030
23,08
5435 1989
Martonvásár járásszékhely város Fejér Martonvásári Martonvásári
5 688
31,25
2462 2005
Mátészalka járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai Mátészalkai
16 387
41,40
4700 1969
Medgyesegyháza város Békés Mezőkovácsházi Mezőkovácsházi
3 451
64,29
5666 2009
Mélykút város Bács-Kiskun Jánoshalmai Jánoshalmai
4 686
123,47
6449 2009
Mezőberény város Békés Békési Békési
9 809
118,53
5650 1989
Mezőcsát járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőcsáti Mezőcsáti
5 656
103,09
3450 1991
Mezőhegyes város Békés Mezőkovácsházi Mezőkovácsházi
4 945
155,44
5820 1989
Mezőkeresztes város Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi Mezőkövesdi
3 565
74,26
3441 2009
Mezőkovácsháza járásszékhely város Békés Mezőkovácsházi Mezőkovácsházi
5 787
62,59
5800 1986
Mezőkövesd járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi Mezőkövesdi
16 072
100,49
3400 1973
Mezőtúr járásszékhely város Jász-Nagykun-Szolnok Mezőtúri Mezőtúri
16 011
289,72
5400 1885 előtt
Mindszent város Csongrád-Csanád Hódmezővásárhelyi Hódmezővásárhelyi
6 401
59,35
6630 1993
Miskolc megyeszékhely megyei jogú város Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci Miskolci
154 521
236,67
3500 1885 előtt
Mohács járásszékhely város Baranya Mohácsi Mohácsi
17 089
112,23
7700 1924
Monor járásszékhely város Pest Monori Monori
18 113
46,79
2200 1989
Mór járásszékhely város Fejér Móri Móri
13 885
108,61
8060 1984
Mórahalom járásszékhely város Csongrád-Csanád Mórahalmi Mórahalomi
6 203
83,14
6782 1989
Mosonmagyaróvár járásszékhely város Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári Mosonmagyaróvári
33 954
83,78
9200 1921
Nádudvar város Hajdú-Bihar Hajdúszoboszlói Püspökladányi
8 472
225,91
4181 1989
Nagyatád járásszékhely város Somogy Nagyatádi Nagyatádi
10 014
70,60
7500 1971
Nagybajom város Somogy Kaposvári Kadarkúti
3 374
108,06
7561 2001
Nagyecsed város Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai Mátészalkai
6 171
43,85
4355 1997
Nagyhalász város Szabolcs-Szatmár-Bereg Ibrányi Ibrány-Nagyhalászi
5 509
44,30
4485 1993
Nagykálló járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Nagykállói Nagykállói
9 176
68,52
4320 1989
Nagykanizsa megyei jogú város Zala Nagykanizsai Nagykanizsai
46 649
148,40
8800 1885 előtt
Nagykáta járásszékhely város Pest Nagykátai Nagykátai
12 366
81,61
2760 1989
Nagykőrös járásszékhely város Pest Nagykőrösi Ceglédi
23 517
227,94
2750 1885 előtt
Nagymányok város Tolna Bonyhádi Bonyhádi
2 207
10,68
7355 2009
Nagymaros város Pest Szobi Váci
4 905
34,37
2626 1996
Nyékládháza város Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci Miskolci
4 861
24,67
3433 2003
Nyergesújfalu város Komárom-Esztergom Esztergomi Esztergomi
7 292
39,63
2536 1989
Nyíradony járásszékhely város Hajdú-Bihar Nyíradonyi Hajdúhadházi
7 605
96,56
4254 1992
Nyírbátor járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori Nyírbátori
11 715
66,74
4300 1973
Nyíregyháza megyeszékhely megyei jogú város Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházi Nyíregyházi
116 799
274,54
4400 1885 előtt
Nyírlugos város Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori Nyírbátori
2 566
58,38
4371 2005
Nyírmada város Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi Baktalórántházi
4 798
38,80
4564 2009
Nyírtelek város Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházi Nyíregyházi
6 502
67,92
4461 2005
Ócsa város Pest Gyáli Gyáli
9 416
81,66
2364 2005
Onga város Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci Miskolci
4 787
31,49
3562 2013
Orosháza járásszékhely város Békés Orosházi Orosházi
27 236
202,22
5900 1946
Oroszlány járásszékhely város Komárom-Esztergom Oroszlányi Oroszlányi
18 402
75,86
2840 1954
Ózd járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi Ózdi
32 214
91,80
3600 1949
Őrbottyán város Pest Váci Veresegyházi
7 586
27,38
2162 2013
Őriszentpéter város Vas Körmendi Őriszentpéteri
1 141
33,56
9941 2005
Örkény város Pest Dabasi Dabasi
4 850
36,44
2377 2004
Pacsa város Zala Zalaegerszegi Pacsai
1 576
22,71
8761 2009
Paks járásszékhely város Tolna Paksi Paksi
18 623
154,08
7030 1978
Pálháza város Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi Sátoraljaújhelyi
1 034
6,75
3994 2005
Pannonhalma járásszékhely város Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi Pannonhalmai
4 064
29,57
9090 2000
Pápa járásszékhely város Veszprém Pápai Pápai
30 492
91,62
8500 1885 előtt
Pásztó járásszékhely város Nógrád Pásztói Pásztói
9 099
72,60
3060 1984
Pécel város Pest Gödöllői Gödöllői
16 310
43,63
2119 1996
Pécs megyeszékhely megyei jogú város Baranya Pécsi Pécsi
142 873
162,77
7600 1885 előtt
Pécsvárad járásszékhely város Baranya Pécsváradi Pécsváradi
3 982
36,03
7720 1993
Pétervására járásszékhely város Heves Pétervásárai Pétervásárai
2 057
33,87
3250 1989
Pilis város Pest Monori Monori
11 753
47,35
2721 2005
Piliscsaba város Pest Pilisvörösvári Pilisvörösvári
8 534
25,57
2081 2013
Pilisvörösvár járásszékhely város Pest Pilisvörösvári Pilisvörösvári
14 274
24,30
2085 1997
Polgár város Hajdú-Bihar Hajdúnánási Polgári
8 044
97,44
4090 1993
Polgárdi város Fejér Székesfehérvári Székesfehérvári
6 955
72,16
8154 1997
Pomáz város Pest Szentendrei Szentendrei
17 284
49,03
2013 2000
Pusztaszabolcs város Fejér Dunaújvárosi Adonyi
5 845
51,67
2490 2008
Putnok járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki Ózdi
6 478
34,72
3630 1989
Püspökladány járásszékhely város Hajdú-Bihar Püspökladányi Püspökladányi
13 987
186,94
4150 1986
Rácalmás város Fejér Dunaújvárosi Dunaújvárosi
4 653
40,64
2459 2009
Ráckeve járásszékhely város Pest Ráckevei Ráckevei
10 605
64,09
2300 1989
Rakamaz város Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházi Tiszavasvári
4 294
42,63
4465 2000
Rákóczifalva város Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki Szolnoki
5 309
35,94
5085 2009
Répcelak város Vas Sárvári Sárvári
2 630
13,82
9653 2001
Rétság járásszékhely város Nógrád Rétsági Rétsági
2 702
19,81
2651 1989
Rudabánya város Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai Kazincbarcikai
2 309
16,46
3733 2008
Sajóbábony város Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci Miskolci
2 577
13,43
3792 2009
Sajószentpéter város Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai Miskolci
11 185
34,85
3770 1989
Salgótarján megyeszékhely megyei jogú város Nógrád Salgótarjáni Salgótarjáni
33 579
97,97
3100 1922
Sándorfalva város Csongrád-Csanád Szegedi Szegedi
8 010
55,77
6762 2005
Sárbogárd járásszékhely város Fejér Sárbogárdi Sárbogárdi
11 821
189,33
7000 1986
Sarkad járásszékhely város Békés Sarkadi Sarkadi
9 540
125,57
5720 1989
Sárospatak járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki Sárospataki
11 599
139,09
3950 1968
Sárvár járásszékhely város Vas Sárvári Sárvári
15 226
64,65
9600 1968
Sásd járásszékhely város Baranya Hegyháti Sásdi
2 935
14,88
7370 1995
Sátoraljaújhely járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi Sátoraljaújhelyi
13 972
73,45
3980 1899
Sellye járásszékhely város Baranya Sellyei Sellyei
2 448
25,18
7960 1997
Siklós járásszékhely város Baranya Siklósi Siklósi
8 912
50,92
7800 1977
Simontornya város Tolna Tamási Tamási
3 839
33,83
7081 1995
Siófok járásszékhely város Somogy Siófoki Siófoki
25 708
124,66
8600 1968
Solt város Bács-Kiskun Kalocsai Kalocsai
6 102
132,67
6320 1997
Soltvadkert város Bács-Kiskun Kiskőrösi Kiskőrösi
7 259
108,86
6230 1993
Sopron megyei jogú város Győr-Moson-Sopron Soproni Sopron-Fertődi
62 671
169,04
9400 1885 előtt
Sülysáp város Pest Nagykátai Nagykátai
8 641
47,19
2241 2013
Sümeg járásszékhely város Veszprém Sümegi Sümegi
6 024
64,13
8330 1984
Szabadszállás város Bács-Kiskun Kunszentmiklósi Kunszentmiklósi
6 083
164,62
6080 1995
Szarvas járásszékhely város Békés Szarvasi Szarvasi
15 606
161,57
5540 1966
Százhalombatta város Pest Érdi Érdi
18 082
28,06
2440 1970
Szécsény járásszékhely város Nógrád Szécsényi Szécsényi
5 615
45,67
3170 1986
Szeged megyeszékhely megyei jogú város Csongrád-Csanád Szegedi Szegedi
160 766
280,99
6700 1885 előtt
Szeghalom járásszékhely város Békés Szeghalmi Szeghalomi
8 566
217,13
5520 1984
Székesfehérvár megyeszékhely megyei jogú város Fejér Székesfehérvári Székesfehérvári
96 940
170,89
8000 1885 előtt
Szekszárd megyeszékhely megyei jogú város Tolna Szekszárdi Szekszárdi
31 795
96,28
7100 1905
Szendrő város Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi Edelényi
4 175
53,56
3752 1996
Szentendre járásszékhely város Pest Szentendrei Szentendrei
26 745
43,82
2000 1885 előtt
Szentes járásszékhely város Csongrád-Csanád Szentesi Szentesi
26 887
353,25
6600 1885 előtt
Szentgotthárd járásszékhely város Vas Szentgotthárdi Szentgotthárdi
8 819
67,73
9970 1983
Szentlőrinc járásszékhely város Baranya Szentlőrinci Szentlőrinci
6 184
27,81
7940 1996
Szerencs járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi Szerencsi
8 581
36,68
3900 1984
Szigethalom város Pest Szigetszentmiklósi Ráckevei
17 791
9,12
2315 2004
Szigetszentmiklós járásszékhely város Pest Szigetszentmiklósi Ráckevei
39 310
45,65
2310 1986
Szigetvár járásszékhely város Baranya Szigetvári Szigetvári
10 421
39,52
7900 1966
Szikszó járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói Szikszói
5 231
36,23
3800 1989
Szob járásszékhely város Pest Szobi Szobi
2 557
17,97
2628 2000
Szolnok megyeszékhely megyei jogú város Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki Szolnoki
71 285
187,24
5000 1885 előtt
Szombathely megyeszékhely megyei jogú város Vas Szombathelyi Szombathelyi
78 407
97,50
9700 1885 előtt
Tab járásszékhely város Somogy Tabi Tabi
4 238
25,86
8660 1989
Tamási járásszékhely város Tolna Tamási Tamási
7 906
111,95
7090 1984
Tápiószele város Pest Nagykátai Nagykátai
5 827
36,99
2766 2009
Tapolca járásszékhely város Veszprém Tapolcai Tapolcai
14 988
63,46
8300 1966
Tát város Komárom-Esztergom Esztergomi Esztergomi
5 273
12,06
2534 2013
Tata járásszékhely város Komárom-Esztergom Tatai Tatai
23 441
78,11
2890 1954
Tatabánya megyeszékhely megyei jogú város Komárom-Esztergom Tatabányai Tatabányai
65 845
91,42
2800 1947
Téglás város Hajdú-Bihar Hajdúhadházi Hajdúhadházi
6 235
38,33
4243 1991
Tét járásszékhely város Győr-Moson-Sopron Téti Téti
4 169
56,35
9100 2001
Tiszacsege város Hajdú-Bihar Balmazújvárosi Balmazújvárosi
4 515
136,40
4066 2000
Tiszaföldvár város Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmártoni Kunszentmártoni
10 417
80,34
5430 1993
Tiszafüred járásszékhely város Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüredi Tiszafüredi
10 631
162,19
5350 1984
Tiszakécske járásszékhely város Bács-Kiskun Tiszakécskei Kecskeméti
12 064
133,27
6060 1986
Tiszalök város Szabolcs-Szatmár-Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári
5 228
58,73
4450 1992
Tiszaújváros járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi Tiszaújvárosi
15 156
46,04
3580 1966
Tiszavasvári járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári
12 376
128,54
4440 1986
Tokaj járásszékhely város Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji Tokaji
3 966
28,20
3910 1986
Tolna járásszékhely város Tolna Tolnai Szekszárdi
11 053
71,07
7130 1989
Tompa város Bács-Kiskun Kiskunhalasi Kiskunhalasi
4 286
81,57
6422 2004
Tótkomlós város Békés Orosházi Orosházi
5 615
125,05
5940 1993
Tököl város Pest Szigetszentmiklósi Ráckevei
10 235
38,49
2316 2001
Törökbálint város Pest Érdi Budaörsi
14 045
29,40
2045 2007
Törökszentmiklós járásszékhely város Jász-Nagykun-Szolnok Törökszentmiklósi Törökszentmiklósi
19 827
185,16
5200 1952
Tura város Pest Aszódi Aszódi
7 735
55,92
2194 2001
Túrkeve város Jász-Nagykun-Szolnok Mezőtúri Mezőtúri
8 230
236,52
5420 1885 előtt
Újfehértó város Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházi Nagykállói
12 292
140,88
4244 1992
Újhartyán város Pest Dabasi Dabasi
2 717
22,43
2367 2013
Újkígyós város Békés Békéscsabai Békéscsabai
4 897
54,92
5661 2009
Újszász város Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki Szolnoki
5 913
58,20
5052 1997
Üllő város Pest Vecsési Monori
12 185
48,10
2225 2005
Vác járásszékhely város Pest Váci Váci
32 828
61,60
2600 1885 előtt
Vaja város Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai Mátészalkai
3 552
28,61
4562 2009
Vámospércs város Hajdú-Bihar Nyíradonyi Hajdúhadházi
5 261
58,20
4287 2001
Várpalota járásszékhely város Veszprém Várpalotai Várpalotai
19 436
77,26
8100 1951
Vásárosnamény járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi Vásárosnaményi
8 515
65,67
4800 1978
Vasvár járásszékhely város Vas Vasvári Vasvári
4 130
55,10
9800 1986
Vecsés járásszékhely város Pest Vecsési Monori
21 161
36,17
2220 2001
Velence város Fejér Gárdonyi Gárdonyi
6 441
33,37
2481 2004
Vép város Vas Szombathelyi Szombathelyi
3 293
32,89
9751 2009
Veresegyház város Pest Gödöllői Veresegyházi
19 275
28,56
2112 1999
Verpelét város Heves Egri Egri
3 750
53,18
3351 2013
Veszprém megyeszékhely megyei jogú város Veszprém Veszprémi Veszprémi
59 738
126,90
8200 1885 előtt
Vésztő város Békés Szeghalmi Szeghalomi
6 488
125,70
5530 2001
Villány város Baranya Siklósi Siklósi
2 282
22,02
7773 2000
Visegrád város Pest Szentendrei Szentendrei
1 879
33,27
2025 2000
Záhony járásszékhely város Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi Záhonyi
4 212
6,94
4625 1989
Zalaegerszeg megyeszékhely megyei jogú város Zala Zalaegerszegi Zalaegerszegi
57 403
102,46
8900 1885
Zalakaros város Zala Nagykanizsai Zalakarosi
1 988
17,17
8749 1997
Zalalövő város Zala Zalaegerszegi Zalaegerszegi
2 857
52,64
8999 2000
Zalaszentgrót járásszékhely város Zala Zalaszentgróti Zalaszentgróti
6 172
74,65
8790 1984
Zamárdi város Somogy Siófoki Siófoki
2 501
45,15
8621 2008
Zirc járásszékhely város Veszprém Zirci Zirci
6 831
37,40
8420 1984
Zsámbék város Pest Budakeszi Pilisvörösvári
5 585
33,66
2072 2009

Források[szerkesztés]

  1. Helységnévtár. Központi Statisztikai Hivatal (Hozzáférés: 2020. júl. 20.)

Lásd még[szerkesztés]