Lajosmizse

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lajosmizse
Lajosmizse madártávlatból
Lajosmizse madártávlatból
Lajosmizse címere
Lajosmizse címere
Lajosmizse zászlaja
Lajosmizse zászlaja
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióDél-Alföld
MegyeBács-Kiskun
JárásKecskeméti
Jogállás város
Polgármester Basky András (Fidesz-KDNP)[1]
Irányítószám 6050
Körzethívószám 76
Népesség
Teljes népesség11 334 fő (2018. jan. 1.)[2] +/-
Népsűrűség68,88 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság120 m
Terület164,66 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Lajosmizse (Magyarország)
Lajosmizse
Lajosmizse
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 01′ 35″, k. h. 19° 33′ 28″Koordináták: é. sz. 47° 01′ 35″, k. h. 19° 33′ 28″
Lajosmizse (Bács-Kiskun megye)
Lajosmizse
Lajosmizse
Pozíció Bács-Kiskun megye térképén
Lajosmizse weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Lajosmizse témájú médiaállományokat.

Lajosmizse város Bács-Kiskun megyében a Kecskeméti járásban.

Fekvése[szerkesztés]

A város Bács-Kiskun megye határán, a Duna–Tisza közi homokhátság északi részén, Kecskeméttől 17 kilométerre északnyugatra terül el. Lajosmizse külterületei részben még a homokhátság eredeti felszíni formáit őrzik; számos kisebb homokdűnét és homokhátat láthatunk itt, amelyek az uralkodó széliránynak megfelelő északnyugat-délkeleti irányba rendeződve szelik át a tájat. A magasabban fekvő dűnesorok között számos apróbb tó, illetve mocsár húzódik meg. A régi térképeken jelölt kis szikes tavak – Fehér-tó, Nyír-tó, Suba-tó –, mára kiszáradtak, többet a talajrendezések során lecsapoltak (Posta-tó).[3]

Megközelítése[szerkesztés]

A város az M5-ös autópályán vagy az 5-ös főúton – a középkori Buda-Kecskemét-Szeged "öreg" országúton – csatlakozik Magyarország fő közlekedési hálózatához; utóbbi végighalad a belterületén, míg az előbbi északkelet felől elkerüli azt. A környező jelentősebb települések közül Cegléd felől Csemőn keresztül a 4608-as, Kunszentmiklós felől az 5211-es úton érhető el. Közigazgatási területén áthalad a Taksonytól Kecskemétig vezető 5202-es út is, de az lakott területeit nemigen érinti. Vonattal a 142-es számú, Budapest–Lajosmizse–Kecskemét-vasútvonalon érhető el. A vasútvonalnak Lajosmizse területén négy megállási pontja is van: Lajosmizse vasútállomás, Lajosmizse alsó megállóhely, Klábertelep megállóhely és Felsőméntelek megállóhely. Az állomást az 5211-es út szolgálja ki, Felsőméntelek az 5202-es út mentén helyezkedik el, a másik két megállóhely csak önkormányzati utakon érhető el. Lajosmizse szomszédjai Felsőlajos, Ladánybene, Kerekegyháza és Méntelek.

Címere[szerkesztés]

A címerpajzs kék alapszíne az idő- és térbeli végtelenséget hivatott kifejezni. A kék egyben a transzcendencia színe is, jelzi, hogy a középkori Mizse településnek már volt kőtemploma. A zöld szín a hajdani ligetes legelőket, pusztákat idézi. A két harcias oroszlán felidézi a királyhűséget valamint, hogy a város a középkorban két településből, majd az újkorban két - pontosabban három - pusztából állt (Bene, Lajos és Mizse). Az oroszlánok által tartott Jászkürt (más néven Lehel kürtje) a lakosság etnikai összetartozásának, a jászok függetlenségének és szabadságvágyának jelképe. A két csillag a katolikus és a református hitközséget emeli ki. A címer tornasisakja az elmúlt ezredév, különösen a két világháború hősi halottaira és áldozataira emlékeztető memento, a korona pedig az önállóság, a helyi autonómia, az önkormányzatiság beszédes érzékeltetője. Az ötágú arany sisakkoronából a címerkép bal oldali, jobbra forduló oroszlánja növekszik, jobb mancsában tartja az említett Jászkürtöt. Ez utóbbi szimbólum az alapító jász családoknak állít emléket.

Egy 19. századi tanya

Története[szerkesztés]

Kezdetek[szerkesztés]

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a térség már a bronzkortól kezdve lakott volt. Nevezetes lelet az M5-öt pálya építésekor előkerült bronzdepot. Szkíta, kelta, szarmata, avar és a honfoglaló magyar régészeti anyag tanúsítja, hogy milyen fontos volt ez a homokos legelőkkel és szikes tavakkal tarkított föld a népvándorlás idején. A település központjában egy Földeák nevezetű, Árpád-kori település volt; ez a helynév egy 15. századi dokumentumban bukkan fel először. A környéken a tatárjárás után betelepedett kunok létesítettek szállásokat. A 15. századtól írott források is előbukkantak Mizseszék, Kunmizse és Lajosszállás (Lajosülése) nevekkel.[4] Két másik itteni helynév (Tormos, Baksaháza) utal még Árpád-kori falvak meglétére. Egy 1469-es dokumentumban Mátyás király a mizsei kunok adójának egy részét elengedte. A neves esemény tiszteletére az új Városháza átadásakor 2003-ban egy Mátyás király mellszobrot állítottak (Tischler Ferenc alkotása).  A török uralom fél évszázadon keresztül megkímélte Lajos és Mizse kunjait, és a szomszédos Benét. A halmozottan nehéz kettős adózást és a háborúk zivataros évtizedeit azonban a kis falvak nem bírták átvészelni. Először Bene, majd 1593-ban Lajos és Mizse is elnéptelenedett.

A török birodalomban a pusztákat Nagykőrös és Kecskemét bérelte, az oszmán hatalom megszűnte után a Habsburg-ház önkényesen használta, adta-vette azokat. A tudatos jászok és kunok elérték, hogy 1745-ben megválthassák pusztáikat, ennek a máig fennmaradt elnevezése volt Redemptio.

Jászberény részeként[szerkesztés]

Az imént említett 1745-ös esztendődől kezdve 1876-ig Lajost, Mizsét és Benepuszta felét Jászberény birtokolta (Bene másik felét Jászladány). A jász gazdák először csak nyaralóknak, nyári kerteknek és legeltetésre alkalmas területeknek használták a pusztai birtokokat. Jászberény, mintegy hasznot látva a sok utazásból, három csárdát építtetett. A központi nagy vendégfogadó a fennmaradt archaikus helynévről kapta a Földeáki Csárda nevet.[5] Az épület 2003-ig a polgármesteri hivatal épülete volt.

A leendő új települések magjait a jászberényi tanyás gazdák, pásztorok, pusztacsőszök, csárdások, pusztabírók és agrármunkások alkották, akik már az 1800-as évek elejétől pusztaiakká váltak azáltal, hogy egyre több időt töltöttek itteni birtokaikon. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a puszták az illegális kereskedelem, orgazdaság és a bűnözés melegágyává váltak. A betyárvilág emlékét a mai napig őrzi a szájhagyomány és a zenei folklór. A máig megmaradt emlékezetű betyárok közé tartozott Basky Gyuri, aki a korábban Bogár Szabó Mihály által vezetett, később már széthullóban lévő, hírhedt Bogár-banda tagja volt, amikor a hatósági emberek beszorították egy benei tanyába. A lehetetlen helyzetből a betyár, csak hogy ne kerülhessen zsandárkézre, az öngyilkosságba menekült.[6] A banda vezére, Bogár Szabó Mihály pedig a legenda szerint egy szép juhászné miatt látogatta a környéket. A kapcsolat azonban a vesztét okozta: csendbiztosokkal folytatott tűzharcban halálos sebet kapott. A banda szétszóródott tagjait a hatóság hamar elfogta, kivégezte.

1876-ban a Jászkun kerületet megszüntették, s a területét beolvasztották az új megyerendszerbe. 1877-ben Lajos, Mizse és Fél-Bene pusztából létrejött Lajos-Mizse község, melyet Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéhez soroltak be.

Az önállósodás után[szerkesztés]

A községet alapító katolikus jász telepesek mellé idővel Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét környéki (részben református) családok érkeztek. Megtelepedtek még kisebb csoportok Dabasról, Örkényből, valamint távolabbról zsidó kereskedők és cigányok is. 1855-ben még csak alig 2000, 1890-ben már mintegy 7000 fő lakosa volt,. A népesség folyamatosan emelkedett: 1910-ben már 9000 lakosát írták össze. A római katolikus templom 1896-ban, a református 1902-ben épült fel közadakozásból és hitelből. 1899-ben egy kis zsidó templom is épült a Fő utcán, de ezt a második világháború után államosították és értékesítették, az új tulajdonosok pedig lebontották.[7] A Budapest-Lajosmizse-vasútvonalat 1889-ben, a Lajosmizse-Kecskemét közti vonalszakaszt pedig 1905-ben adták át a forgalomnak. A lassan kiépülő birtokrendszer (Geréby, Mizsey, Bartal, M. Kovács, Kláber, Tarnay, Ricsováry) sok munkást és napszámost igényelt. 1907-ben Benepuszta önálló településsé vált Ladánybene néven. A Szagri József által alapított polgári iskola 1932-ben kezdte meg működését. 1944 májusában több zsidó lakos házát gettóként használták, oda gyűjtötték a helyi és környékbeli deportáltakat. A mintegy 150 emberből álló transzport július első napjaiban indult a monori téglagyárba, ahonnan pár nap múlva vitték őket tovább haláltáborokba.[8] A néhány túlélő nem költözött vissza Lajosmizsére, szétszóródtak a világ minden tájára (Ausztrália, USA, Dél-Amerika). 1970-ben Lajosmizse nagyközségi rangot kapott. Ekkor még egy tucat külterületi iskola működött, többségük a Klebelsberg-féle iskolareformnak köszönhetően. A település 200 férőhelyes központi kollégiumának 1976-ban történő átadásával egyidejűleg a külterületi iskolákat bezárták.

1986-ban az addig Lajosmizséhez tartozó Felsőlajos önálló község lett.

Lajosmizse 1993 óta város. A lakosság nagy része büszkén vallja és vállalja azt, hogy az eredeti jászsági telepesek leszármazottja.

Közélete[szerkesztés]

Polgármesterei[szerkesztés]

Népesség[szerkesztés]

A település népességének változása:

A régi Földeáki csárda ma helytörténeti gyűjtemény

2001-ben a város lakosságának 99%-a magyar, 1%-a egyéb (főleg német, svájci, holland, román) nemzetiségűnek vallotta magát. A roma/cigány lakosság száma – a 2010-es évektől beköltöző romániaiakkal együtt – eléri a 10%-ot.

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,6%-a magyarnak, 3,6% cigánynak, 0,8% németnek, 1,1% románnak mondta magát (7,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 59,1%, református 8,9%, evangélikus 0,3%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 10,4% (19,8% nem nyilatkozott).[16]

Nevezetességei[szerkesztés]

Tanyamúzeum
  • Tanyamúzeum – 1972-ben a 625. számú Német-tanyából dr. Bárth János néprajzkutató felügyeletével, dr. Havasi László tanácselnök, valamint Romány Pál, Gajdócsi István és Für Lajos támogatásával épült. Ez volt az ország első ilyen intézménye.[17] A tanyamúzeumban az egykori lakóépületet, istállót, nyári konyhát, pincét, kukoricagórét, kocsiszínt, szerszámos kamrát, ólakat, galambházat, nyári jászolt, gémeskutat és üstházat lehet megtekinteni.[18] Átadása óta többször esett át kisebb-nagyobb felújításon, jelenleg a Mezőgazdasági Múzeum tulajdonában üzemel.
  • Római katolikus templom – 1895–96-ban épült, Szent Lajos francia király tiszteletére szentelték fel. A második világháború alatt károkat szenvedett, azóta mindent helyreállítottak. Négy harangja van, a legnagyobb 615, a legkisebb pedig 65 kilogrammot nyom. Harangjátéka 24 harangból áll. A templomban megtekinthető a torinói lepel, a Magyar Szent Korona és Lehel kürtje (a "Jászkürt") egy-egy másolata.
  • Református templom – 1902-ben épült, ám ezt az évszámot jóval megelőzi a kis gyülekezet története: az egyházközségben már 1891-ben folyt anyakönyvezés. Szűcs Kálmán (1866–1927) volt a lajosmizsei egyházközség alapító lelkipásztora, aki ma a helyi református temetőben nyugszik. Az ő munkájának köszönhetően erősödött meg a településen a református közösségi élet.
  • Pusztatemplom (rom) – az egyhajós, gótikus stílusban épült templomot a mizsei kunok építették át a 15. században. Alapját egy Árpád-kori, tatárjáráskor elpusztult templom maradványai képeték. A felépített templom szolgált egyben a 16. századi Mizseszék központjául is. Építőanyaga döntő részben réti mészkő (darázskő) volt. Ünnepekkor szabadtéri misét is tartottak itt az 1990-es években.[19] Rekonstrukciójára és felújítására tett lépések eddig nem vezettek eredményre, csupán a támpillérek megerősítése történt meg.
  • Földeáki csárda – az 1740-es évek elejétől dokumentált a működése, a jelenlegi épületet 1827–28-ban építtette Jászberény városa. Postaállomás, községháza, majd polgármesteri hivatal működött itt, utóbbi funkciónak egészen 2003-ig adott otthont. Manapság az épületben helytörténeti gyűjtemény és kiállítóhely üzemel.
  • Temető – a község létesítése után került mai helyére, katolikus, református és zsidó részekkel. Helytörténeti értékeket képviselnek az itt található 19. századi sírkövek és családi kripták; a sírkertben két kápolna (Bartal-, Mihálovits-) és egy új ravatalozó található. A kis zsidó temetőben ma már mindössze két tucat sírkő áll, néhány 19. századi, többsége magyar és héber nyelvű felirattal.
  • Ricsováry-kúria – Ricsováry Takács József huszárezredes építtette 1941-ben, 1945 után iskola működött benne; ma magántulajdonban van, jelentősen átalakítva.
  • Mizsey-kúria – Mizsey Péter építtette az 1890-es években, 1945 után az egyik helyi termelőszövetkezet központja volt itt, később magántulajdonba került, ma romos állapotban van.
  • Kláber-kúria – a szőlészetéről és borászatáról híres telepet Kláber Mór alapította az 1900 évek elején. Létrehozójának halála után a cég sorozatos panamák áldozatává vált, majd csődbe ment. 1945 után iskola és óvoda is működött a Kláber-telepi kúriában, átépítve, ma elhanyagolt, romos állapotban van.
  • Geréby-kúria – Geréby Gyula földbirtokos kúriája az 1890-es évek végén épült, kis erdőséggel, és parkkal. A család külföldre távozása után a kúria sokáig téeszközpont volt, később szálloda, üdülőközpont, lovasudvar nyílt itt; ma magántulajdonban van, jelentősen átalakítva.
  • Ipartestületi székház – A Dózsa György úton, a rendőrség épülete mellett álló kulturális központot 1928-ban építették fel hitelből. A 2000-es évek elején teljesen felújítva, egy helyiségben az ipartestület életét megörökítő kis kiállítás látható, a nagyteremben kínai üzlet működik.
  • Sípos Mihály utca – a város északi határán, azon kevés utcák egyike, amelyet helyi vezetőről neveztek el. Sípos Mihály (1927–1987) az 1954-ben létesített háziipari szövetkezet alapítója, haláláig igazgatója volt. Az üzem ma is áll, átalakított homlokzatán márványtáblát helyeztek el az alapító emlékére (Széchenyi út).
  • Tarnai utca – dupla szélességű utca, a 19. századi Tarnay-dinasztiának (eredeti nevük Taczmann) állít emléket. A község szülöttje volt pl. dr. Tarnay Lajos (1880-1954) árvaszéki ülnök, a Gazdakör egyik első elnöke. A család nevezetes tagjai voltak még Tarnay Árpád, Béla, és Tibor.
  • Buday-malom. A Tarnai utcában áll Buday Péter (Jászapáti, 1852−1915) malma, amely 1901-től már gőzmalomként működött. Ma magántulajdon, használaton kívül.
  • Szent Vendel szobor – a katolikus templom előtt áll, Kollár Mihály állíttatta 131 forintnyi alapítvánnyal, 1862-ben.

Több épületen van emléktábla, hirdetve valamikori tulajdonosát és az épület funkcióját (Popper-bolt, Buday-malom, Lusztig-bolt, Ferenczi-ház stb.). A város bel- és külterületén több tucat, út menti kereszt és szakrális szobor található. Nevezetesebbek: Szent Vendel-szobor, Pintér-kereszt, Bessenyi-kereszt, Páldeák-kereszt, Máriácska-szobor.[20] Az általános iskola bejáratánál emléktábla őrzi három lajosmizsei zsidó gyermek emlékét, akik Auschwitzban lelték halálukat. Lajosmizse területén több nevezetes horgásztó működik.

Nevezetes lajosmizseiek[szerkesztés]

  • Baranyi Gyula (1925–2009), az Új Írás főszerkesztője, nagykövet (Kanada, Uganda, Fülöp-szigetek, 1988–1994)
  • Benke László (1948–2019), országos hírű mesterszakács
  • Bessenyei Ferenc (1919–2004), a Nemzet Színésze, Lajosmizse díszpolgára
  • Bujdosó Ernő (1944–), Munkácsy-díjas festőművész
  • Czigány Judit (1991– ) színésznő, énekesnő
  • Dobai Tamásné Kugler Zsuzsanna (1946–), zongora- és szolfézstanár, Szekszárd város kitüntetettje
  • Dudás Gyula (1925-2001), gazdaságföldrajz-kutató, egyetemi oktató
  • Gór József (1939-2018, a lajosmizsei Mizsepack Nyomdaipari Kft. ügyvezető igazgatója, az Év Vállalkozója cím tulajdonosa (2011)
  • Jóni György (1949-), prímás, apja zenekarában kezdett el muzsikálni, megyei Príma Primissima díjas (2014)
  • Horváth Ödön, dr. (1901–1956), lapkiadó, Kecskemét főispánja 1944-ben
  • Kéri József, dr. (1924–1985) mérnök, Népi Kollégium szervező, igazgató
  • Kiss Zoltán, (?) Venesz József díjas, Aranykoszorús mestercukrász, hazai és nemzetközi díjak kitüntetettje
  • Kocsis Tibor, (1981) énekes, az X-faktor 2011-es győztese
  • Kollár Csaba, vállalkozó, agrárszakember, a Hirös Tojás és Mizsetáp kft. tulajdonos igazgatója, a Díj a Sikeres Vállalkozásokért kitüntetettje (2015)
  • Kürti László, Prof. dr., kulturális antropológus, doktori diplomáját az USA-ban szerezte, oktatott az ELTE-n, számos külföldi egyetemen, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének professzora
  • Lajossy Sándor (1920–1989), költő, író, lapkiadó Lajosmizsén született, Angliában hunyt el
  • Máthé József (1897–1957), Amerikából költözött Lajosmizsére, a felsőlajosi részen mintagyümölcsöst hozott létre
  • Nagy Tibor, ifj., olimpiai -és világbajnok fogathajtó, magyar derby, magyar kupa győztes
  • Oláh János (1923–1988), Állami-díjas, agrármérnök, Lajosmizsén született
  • Paál Huba, kertészmérnök, agrártudományi szakember
  • Papp László (1933–1988), agrárszakember, Mathiász-díjas gyümölcsnemesítő, szabadalma a kajszibarack Papp-féle ernyőművelése
  • Podmaniczky István, báró (Lajosmizse, 1885- Budapest, 1926), felesége alsólehotai Scultéty Erzsébet (1889-1926)
  • Polyák Imre (1932–2010), birkózó, olimpiai bajnok, világbajnok, Lajosmizse díszpolgára, a helyi sportcsarnok névadója
  • Reszler Ákos (1944–), villamosmérnök, egyetemi doktor, az Év Informatikai Menedzsere díjas
  • Rimóczi László, cukrász, grillázsmester
  • Sápi Vilmos (1924–2000), történész, akadémikus
  • Schuber Koósa Antal (1929–1999), költő, író, neje a helyi születésű Bódi Mária, aki férjével együtt lapszerkesztőként működött, 1956-ban az USA-ba emigráltak, az 1990-es évek elelén Lajosmizsére költöztek
  • Simándi Béla (1899–1969), író, költő, lapszerkesztő, az 1930-as években tanított egy helyi külterületi iskolában (Kulapitye)
  • Skultéti Árpád (1949–), festő, tűzzománc készítő
  • Staar Gyula (1944–), tanár, író, újságíró, a Természet Világa szerkesztője (1974–1989), főszerkesztője (1990-2017)
  • Szalay Károly (1859–1938), tanár, költő, író, műfordító Lajosmizsén hunyt el
  • Szőrös József (1917–1999), gazdálkodó, naiv fafaragó, szobrász
  • Tari Endre, többszörösen kitüntetett nyugdíjas pedagógus
  • Vass Csaba (1950–2017), szobrász, Lajosmizsén kívül Dusnok, Hajós, Ladánybene, Tiszakürt településeken vannak köztéri alkotásai
  • Vass József (1910–1988), Erdélyből Lajosmizsére települt szűcsmester, a Népművészet Mestere (1981)

Gazdaság[szerkesztés]

Számos vállalkozás nevében szerepel a "mizse" kifejezés, utalásként a városra. A városban és környékén főként mezőgazdasági, illetve idegenforgalmi jellegű vállalkozások működnek. Lajosmizsét homokos talaja és napsütésben gazdag éghajlata elsősorban gyümölcstermesztésre predesztinálja. A városban sok gazdálkodó foglalkozik zöldség- és gyümölcstermesztéssel, kiemelkedő a szamóca- és paprikatermesztés, amelynek elsődleges célpontja a budapesti felvevőpiac.

Külterületén számos, napjainkban is lakott tanya található. A tanyák egy része már nem mezőgazdaságból, hanem legalább részben idegenforgalomból él.

Képgaléria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Lajosmizse települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2018. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2018. szeptember 3. (Hozzáférés: 2018. szeptember 4.)
  3. Kürti László: Lajosmizse, falu, puszta, község város. I. kötet. Lajosmizse: Mizsetáp, 2019, 3. Fejezet, 81-.114. 
  4. Benedek Gyula–Kürti László, Bene, Lajos és Mizse oklevelei, történeti dokumentumai (1385–1877). Kecskemét, 2004, 5-9.
  5. Kürti László: Jászberény csárdái. Adatok a pusztai csárdák 18. századi történetéhez. Zounuk 18, 2003: 49-50.
  6. Kürti László: Ladánybenei évszázadok. Ladánybene, 2006, 99. 
  7. Kürti László: Történelem és emlékezet. 9. o.
  8. Kürti László: Lajosmizse, falu, puszta, község, város. II. köt. Lajosmizse: Mizsetáp, 2019, 18. fejezet. 
  9. Lajosmizse települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  10. Lajosmizse települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. január 6.)
  11. Lajosmizse települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  12. Lajosmizse települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  13. Lajosmizse települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  14. Lajosmizse települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
  15. Lajosmizse települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  16. Lajosmizse Helységnévtár
  17. Kürti László: A lajosmizsei Tanyamúzeum, in: Kothencz Kelemen (szerk.): Határjelek és határhányások. Baja: Türr István Múzeum, 2014, 58.
  18. Dr. Beck Tibor muzeológus: Magyar Mezőgazdasági Múzeum – Lajosmizsei Közérdekű Muzeális Kiállítóhely. Magyar Mezőgazdasági Múzeum. (Hozzáférés: 2013. szeptember 30.)
  19. Pusztatemplom romjai (pdf). lajosmizse.hu. (Hozzáférés: 2013. szeptember 30.)
  20. Kürti László–Hajdrik Sándor, Útmenti keresztek és szakrális kisemlékek Lajosmizsén. Kecskemét: Porta Egyesület, 2010

Külső hivatkozások[szerkesztés]