Csárda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A csárda a településen kívül, azok szélein, a pusztákon, főként az Alföldön, a jelentősebb vásáros helyekre vezető utak mentén álló kocsma hagyományos neve Magyarországon. A csárda megnevezés ma is használatos - különösen szabadon álló - vendéglátóipari létesítmények nevének részeként.

A szó eredete[szerkesztés]

Csárda szavunk szerb-horvát közvetítésű jövevényszó, amelynek végső forrása a perzsák čãrtãk ’négy oszlopon álló erkély’, ’négyszögletes szoba’ jelentésű szava. Eredetileg többféle építményt jelölt nyelvünkben is az átadó, közvetítő nyelvekhez hasonlóan. Elterjedésében, jelentésfejlődésében szerepe volt az oszmán-török előrenyomulásnak. Jelölte a török határon levő katonai, magas figyelőállomásokat, de volt szín, eresz, gazdasági épület, kukoricagóré jelentése is. Használatos volt a fahajókra épített bódék és a halászok gyékényből készített hajlékának, sátrának megjelölésére is. A moldvai magyar, csángó nyelvjárásból cserdák alakja is előfordult pitvar jelentéssel, ami talán a románoknál kimutatható tornác, folyosó jelentésfejlődés hatását mutatja. A magyar nyelvbe bizonyosan kunyhó, kalyiba, bódé jelentéstartalommal került át.[1]

Története[szerkesztés]

Csárda szavunkra 1755-től van adat. A csárdák eredetileg olyan helyeken álltak, ahol a pandúrok, rendőrök közigazgatás nehezen ellenőrizhették ezeket. A csárdákhoz sok romantikus, főleg betyárokkal kapcsolatos történet kapcsolódik. Rendszerint volt kocsiszínjük, szekérállásuk is a kocsik, szekerek számára és itt a lovak is pihenhettek. Lehetett saját birtoklású és bérelt. A tulajdonosok voltak a csárdások".

Nevezetes csárdák[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Ballai Károly: Magyar kocsmák és fogadók a XIII–XVIII. században (Bp., 1927);
  • Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa (Bp., 1942);
  • Ballai Károly: A magyar vendéglátóipar története I. A honfoglalás századától az 1848–49. szabadságharcig (Bp., 1943);
  • Szűcs Sándor: Pusztai szabadok. Rajzok a régi Alföld életéből (Bp., 1957);
  • Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon (Bp., 1959).

Forrás[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Magyar néprajzi lexikon