Kandalló

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kandalló kő vagy kerámia esetleg egyéb burkolattal körülépített fűtőberendezés mely tűztere öntvényből, lemezből, vagy samottból készül zárt vagy nyitott kivitelben. Általában lakások fűtésére alkalmazott 4-30  kW közötti, esetleg nagyobb hőleadású fűtőkészülék, melyet pozitív fűtési hatása és ma már nagy hatásfoka mellett megjelenéséért is telepítenek. Megfelelő tűzifával olcsó és környezetbarát fűtést tesz lehetővé. A kandalló tűztérben az égéskor keletkező füstgáz elvezetése kéményen keresztül történik, ami készülhet saválló acélból, vagy kerámiából, az égéshez a vagy a tűztérbe (külső légbevezetés), vagy a helyiségbe levegőbevezetés szükséges.

Típusai[szerkesztés]

Tűztér zártsága szerint[szerkesztés]

  • nyitott kandalló
  • zárt tűzterű kandalló

Fűtőanyag szerint[szerkesztés]

  • fatüzeléses (plusz barnaszén tüzeléses)
  • pellettüzeléses
  • gáztüzeléses
  • elektromos működtetésű
  • bioetanol tüzeléses

Szerkezet anyaga szerint[szerkesztés]

  • öntvény
  • lemez (általában samott béléssel)
  • samott (nyitott kandallóknál)

Hőleadás szempontjából[szerkesztés]

  • légfűtő konvekciós légáramlással
  • légfűtő ventilátoros befúvással
  • központi fűtésre köthető

Története[szerkesztés]

A kandallók már az őskorban is kialakulóban voltak Az ősember barlangja vagy kunyhója közepén tűzhelyet állított fel, ahol melegedni és sütni is lehetősége volt. A körülbelül 40 cm mély gödröt kövekkel rakta ki, a kunyhó tetején nyílást hagyott ahol a keletkező füst távozhatott. A görög korban a padlófűtés jelent meg, szenes táplálással csövek fűtötték a padlót. A római korban aztán jelentős fejlődés következett be, megjelent a focus a családi központi tűzhely és a hypocaustum amely a pincében fűtött kemencék hőjét kéményeken keresztül a központi fűtőhelyiségbe terelte, és az e helyiség fölötti szobákat fűtötte.

A valódi értelemben vett kandallók Nyugat-Európában jelentek meg a 13-14. századi kastélyokban, ahol a nyitott kandallók még minimális hőt adtak le a nagy termekben és inkább presztízs értékkel rendelkeztek mint fűtőértékkel. A középkorban a kandallók nagy formaválasztékban terjedtek el Nyugat-Európában, míg keleten inkább a nagyobb hatásfokkal üzemelő cserépkályhák váltak ismertebbé. A huszadik század végén a kandalló kultúra erős fejlődésnek indult a polgári rétegekben is, az 1970-es évektől kezdték gyártani Franciaországban a zárt öntvény kandalló tűztereket, amelyek a mai napig a legismertebb formáját képezik a kandalló betéteknek.

A kandallók szerkezete[szerkesztés]

A teljesen építési munkával készült hagyományos, eredeti kandalló tűztere samott, belső tere és külseje kerámia, ill. építőanyagokból áll, egy függőleges huzammal, ajtó nélkül. Később kialakult a zárt tűzterű típus is. A tűztérbetétes ún. fűtőkandallók, vagy csempekandallók körbefalazott fém, ajtós tűztérbetétből, és a fölötte lévő falazott aknából (légtérből) állnak, a tűztér külön füstcsővel csatlakozik a kéménybe. A belső légtér nyílásokon át konvekciósan is fűti a helyiséget. Központi fűtésre köthető, ún. vízteres betétes kandallók vízoldalon gyakorlatilag azonosak a szilárd tüzelésű kazános fűtési rendszerekkel.

A kandallók szabályzása nagy változáson ment keresztül. Az elsődleges égési levegő alapvetően szükséges az égés szabályzásához. Ezt már az első zárt tűzterű kandallóknál is alkalmazták. A 20. század végén az elsődleges égési levegő szabályzáshoz társult a szekunder égési levegő amely az égés hatásfokát hivatott javítani ugyanúgy mint a szilárd tüzelésű kazán esetében. Napjainkban megvalósult a kandalló tűzterek tökéletes égési optimalizálása, melynek során a nyitott kandalló kb. 30%-os hatásfokától elérkeztünk a zárt utóégéssel kombinált tűzterek akár 90%-os hatásfokához. Az égést a legmodernebb kandalló tűztereknél elektronikus szabályzás irányítja, minimálisra csökkentve a káros anyag kibocsátást.

Légfűtés kandallóval[szerkesztés]

A kandallók szerkezete az épített típusoktól a fém tűztérbetétesekig változott, és ezzel a fűtési mód is a sugárzással átadott hőtől a konvektív felületi hőátadás felé mozdult. Bár a cserépkályhánál is van felületi hőátadás, a fém tűzteres kandallók fölé épített légtér, benne a füstcsővel, egy külön konvekciós hőátadási lehetőséget adott. Ezt a teret a helyiségbe nyitva a hő átadása az ún. konvektív burkolat alól kétféleképpen történik.

  • Gravitációs áramlású légfűtés: a konvektív burkolaton alul és felül szellőző nyílásokat nyitnak, melyek rácsokkal vannak fedve, és a meleg levegő felfelé áramlásával jut a hő a helyiségbe. A legtöbb acélbetétes kandalló ilyen, és egy központi fűtés mellett megfelelő kiegészítési lehetőséget biztosít fa tüzelőanyaggal való megújuló energiás fűtésre. A kandallóhoz közeli helyiségekbe rövid légcsatorna szakaszokkal még elég fűtés biztosítható néhány helyiség számára.
  • Ventilátoros áramlású légfűtés: a kandalló konvektív burkolata alól (vagy az alá benyomott levegővel) ventilátorral visszük a meleg levegőt a távolabbi helyiségekbe, lehetőleg rövid légcsatorna szakaszokkal, és az alapterület közel geometriai középpontjába tervezett kandallótól. Ezek a kandallók már nem egy helyiség kis teljesítményű egyedi fűtőberendezései, hanem esetleg 10-15 kW teljesítményű, folytonégő, huzatszabályozóval felszerelt tűztérbetéteire épülnek. Ez a légfűtés már együtt működik pl. a hővisszanyerő szellőzéssel, és elég kis teljesítményigény esetén a levegő elkeveréséhez elég lehet maga a hővisszanyerő szellőzés is. A felügyelet nélküli égés kérdését ez a típus még nem oldja meg, mert működéséhez személyi felügyelet szükséges. Faapríték, vagy pellet adagolás esetén viszont a napi kb. 30-40 kg fa beadagolást már maga elvégzi. Távlatilag a minél kisebb fűtési igényű épület és a hőtároló kályha (téglakályha, vagy tömekályha) ad lehetőséget arra, hogy külön egy beadagolási, égési időtartam legyen személyi felügyelettel, és külön egy hőleadási időszak, felügyelet nélkül.

Környezetbarát tervezési követelmények[szerkesztés]

Miután a légfűtő kandallók esetében jelentkezik a központi légfűtés lehetősége, ezért ehhez kapcsolódóan megemlíthetjük a tervezési követelményeket: A MKEH tájékoztatása szerint (honlap, ECOD LABEL) termékcsoportonként tüzelőberendezésekre különböző környezettudatos tervezési követelmények fognak életbe lépni:

  • Szilárd tüzelésű egyedi helyiségfűtő berendezések: EU 2015/1185 sz. végrehajtási rendelet
  • Egyedi helyiségfűtő berendezések: EU 2015/1188
  • Szilárd tüzelésű kazánok: EU 2015/1189

A 2015/1185/EU rendelet a szilárdtüzelésű egyedi helyiségfűtő berendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó követelményeket határozza meg, amelyeket 2022. január 01-től kell a berendezéseknek teljesítenie. A 2015/1186/EU rendelet az egyedi, lokális fűtőberendezések energiahatékonysági címkézési követelményeit írja elő. A címkézési előírásokat a legtöbb tüzelőanyagfajta és az elektromos fűtőberendezések esetén is 2018. január 1-től kell teljesítni, kivéve a szilárdtüzelésű fűtőberendezéseket, amelyek esetében 2022. április 1. a határnap. A 2015/1187/EU rendelet a szilárdtüzelésű kazánok, valamint szilárdtüzelésű kazánokból, kiegészítő fűtőberendezésekből, hőmérsékletszabályozókból és napenergia-készülékekből álló csomagok energiafogyasztásának címkézéséről szól, és 2017. április 1-től, 2017. július 1-től, illetve 2019. szeptember 26-tól kell alkalmazni.

Szilárdtüzelés esetén a szálló por-, a szerves anyag-, a nitrogén-oxid- és a szén- monoxid-kibocsátást korlátozták jelentősen, miközben meghatározták, emelték a minimális szezonális hatásfokot is. A szilárdtüzelésű kályhákra vonatkozó tervezési kritériumokat 2022. január 1-től kell teljesítenie a termékeknek. A rendelet például meghatározza

  • a szálló por maximális koncentrációját az égéstermékben, amely a tüzelőanyagfajta függvényében 20-50 mg/m3 (13% O2) között változik,
  • a szerves anyagok maximális koncentrációját, amely nyílt égésterű tüzelőberendezés esetén 120, zárt égéstérnél 60 mg/m3 (13% O2),
  • a szén-monoxid-kibocsátás maximális koncentrációját, amely nyílt égésterű szilárdtüzelésű berendezés esetén 120, nem pelletté préselt faanyagnál 1500, pelletté préselt faanyag esetén 300 mg/m3.
  • az NOx-kibocsátást, amely biomassza esetén 200 mg/m3 (13% O2) és szilárd fosszilis tüzelőanyag esetén 300 mg/m3 (13% O2).

Az eddigi kályha, kandalló minőségeket a méretezésre vonatkozó MSZ EN 1554 és MSZ EN 13384 sz. szabványok tartalmazták, valamint a kémény használatbavételekor a szakhatósági engedély kiadásakor a kéményseprő együtt vizsgálja ezeket a kéménnyel, és kéri a kéményre és a tüzelőberendezésre vonatkozó kiviteli nyilatkozatokat. Ebben többek között a szakmunkás bizonyítvány, vagy a mesterlevél száma, a levegőpótlás módja, a bekötőcső CE minősítése és a tüzelőberendezés típusának megnevezése is kell, hogy szerepeljen.

Források[szerkesztés]

  • Gerhard Wild: Cserépkályhák és kandallók (Csináld magad sorozat, Budapest, 2002)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]