Kandalló

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kandalló kő vagy kerámia esetleg egyéb burkolattal körülépített fűtőberendezés mely tűztere öntvényből, lemezből, vagy samottból készül zárt vagy nyitott kivitelben. Általában lakások fűtésére alkalmazott 4-30  kW közötti, esetleg nagyobb hőleadású fűtőkészülék, melyet pozitív fűtési hatása és ma már nagy hatásfoka mellett megjelenéséért is telepítenek. Megfelelő tűzifával olcsó és környezetbarát fűtést tesz lehetővé. A kandalló tűztérben az égéskor keletkező füstgáz elvezetése kéményen keresztül történik, ami készülhet saválló acélból, vagy kerámiából, az égéshez a vagy a tűztérbe (külső légbevezetés), vagy a helyiségbe levegőbevezetés szükséges.

Típusai[szerkesztés]

Tűztér zártsága szerint[szerkesztés]

  • nyitott kandalló
  • zárt tűzterű kandalló

Fűtőanyag szerint[szerkesztés]

  • fatüzeléses (plusz barnaszén tüzeléses)
  • pellettüzeléses
  • gáztüzeléses
  • elektromos működtetésű
  • bioetanol tüzeléses

Szerkezet anyaga szerint[szerkesztés]

  • öntvény
  • lemez (általában samott béléssel)
  • samott (nyitott kandallóknál)

Hőleadás szempontjából[szerkesztés]

  • légfűtő konvekciós légáramlással
  • légfűtő ventilátoros befúvással
  • központi fűtésre köthető

Története[szerkesztés]

A kandallók már az őskorban is kialakulóban voltak Az ősember barlangja vagy kunyhója közepén tűzhelyet állított fel, ahol melegedni és sütni is lehetősége volt. A körülbelül 40 cm mély gödröt kövekkel rakta ki, a kunyhó tetején nyílást hagyott ahol a keletkező füst távozhatott. A görög korban a padlófűtés jelent meg, szenes táplálással csövek fűtötték a padlót. A római korban aztán jelentős fejlődés következett be, megjelent a focus a családi központi tűzhely és a hypocaustum amely a pincében fűtött kemencék hőjét kéményeken keresztül a központi fűtőhelyiségbe terelte, és az e helyiség fölötti szobákat fűtötte.

A valódi értelemben vett kandallók Nyugat-Európában jelentek meg a 13-14. századi kastélyokban, ahol a nyitott kandallók még minimális hőt adtak le a nagy termekben és inkább presztízs értékkel rendelkeztek mint fűtőértékkel. A középkorban a kandallók nagy formaválasztékban terjedtek el Nyugat-Európában, míg keleten inkább a nagyobb hatásfokkal üzemelő cserépkályhák váltak ismertebbé. A huszadik század végén a kandalló kultúra erős fejlődésnek indult a polgári rétegekben is, az 1970-es évektől kezdték gyártani Franciaországban a zárt öntvény kandalló tűztereket, amelyek a mai napig a legismertebb formáját képezik a kandalló betéteknek.

A kandallók szerkezete[szerkesztés]

A teljesen építési munkával készült hagyományos, eredeti kandalló tűztere samott, belső tere és külseje kerámia, ill. építőanyagokból áll, egy függőleges huzammal, ajtó nélkül. Később kialakult a zárt tűzterű típus is. A tűztérbetétes ún. fűtőkandallók, vagy csempekandallók körbefalazott fém, ajtós tűztérbetétből, és a fölötte lévő falazott aknából (légtérből) állnak, a tűztér külön füstcsővel csatlakozik a kéménybe. A belső légtér nyílásokon át konvekciósan is fűti a helyiséget. Központi fűtésre köthető, ún. vízteres betétes kandallók vízoldalon gyakorlatilag azonosak a szilárd tüzelésű kazános fűtési rendszerekkel.

A kandallók szabályzása nagy változáson ment keresztül. Az elsődleges égési levegő alapvetően szükséges az égés szabályzásához. Ezt már az első zárt tűzterű kandallóknál is alkalmazták. A 20. század végén az elsődleges égési levegő szabályzáshoz társult a szekunder égési levegő amely az égés hatásfokát hivatott javítani ugyanúgy mint a szilárd tüzelésű kazán esetében. Napjainkban megvalósult a kandalló tűzterek tökéletes égési optimalizálása, melynek során a nyitott kandalló kb. 30%-os hatásfokától elérkeztünk a zárt utóégéssel kombinált tűzterek akár 90%-os hatásfokához. Az égést a legmodernebb kandalló tűztereknél elektronikus szabályzás irányítja, minimálisra csökkentve a káros anyag kibocsátást.

Légfűtés kandallóval[szerkesztés]

A kandallók szerkezete az épített típusoktól a fém tűztérbetétesekig változott, és ezzel a fűtési mód is a sugárzással átadott hőtől a konvektív felületi hőátadás felé mozdult. Az épületek szerkezete/szigetelése szintén jelentősen megváltozott. A kandallóval való légfűtés, mint központi fűtés, csak a legkomolyabb szigetelésű épületre alkalmas. Bár a cserépkályhánál is van felületi hőátadás, a fém tűzteres kandallók fölé épített légtér, benne a füstcsővel, egy külön konvekciós hőátadási lehetőséget adott. Ezt a teret a helyiségbe nyitva a hő átadása az ún. konvektív burkolat alól kétféleképpen történik.

  • Gravitációs áramlású légfűtés: a konvektív burkolaton alul és felül szellőző nyílásokat nyitnak, melyek rácsokkal vannak fedve, és a meleg levegő felfelé áramlásával jut a hő a helyiségbe. A legtöbb acélbetétes kandalló ilyen, és egy központi fűtés mellett megfelelő kiegészítési lehetőséget biztosít fa tüzelőanyaggal való megújuló energiás fűtésre. A kandallóhoz közeli helyiségekbe rövid légcsatorna szakaszokkal még elég fűtés biztosítható néhány helyiség számára.
  • Ventilátoros áramlású légfűtés: a kandalló konvektív burkolata alól (vagy az alá benyomott levegővel) ventilátorral visszük a meleg levegőt a távolabbi helyiségekbe, lehetőleg rövid légcsatorna szakaszokkal, és az alapterület közel geometriai középpontjába tervezett kandallótól. Ezek a kandallók már nem egy helyiség kis teljesítményű egyedi fűtőberendezései, hanem esetleg 10-15 kW teljesítményű, folytonégő, huzatszabályozóval felszerelt tűztérbetéteire épülnek. Ez a légfűtés már együtt működik pl. a hővisszanyerő szellőzéssel, és elég kis teljesítményigény esetén a levegő elkeveréséhez elég lehet maga a hővisszanyerő szellőzés is. A felügyelet nélküli égés kérdését ez a típus még nem oldja meg, mert működéséhez személyi felügyelet szükséges. Faapríték, vagy pellet adagolás esetén viszont a napi kb. 30-40 kg fa beadagolást már maga elvégzi. Távlatilag a minél kisebb fűtési igényű épület és a hőtároló kályha (téglakályha, vagy tömekályha) ad lehetőséget arra, hogy külön egy beadagolási, égési időtartam legyen személyi felügyelettel, és külön egy hőleadási időszak, felügyelet nélkül.

Különleges, padló alatti légfűtésrhez használt fűtőberendezést inkább kemencékkel fűtötték (középkori padlófűtés).

Környezetbarát tervezési követelmények[szerkesztés]

Miután a légfűtő kandallók esetében jelentkezik a központi légfűtés lehetősége, ezért ehhez kapcsolódóan megemlíthetjük a tervezési követelményeket: A MKEH tájékoztatása szerint (honlap, ECOD LABEL) termékcsoportonként tüzelőberendezésekre különböző környezettudatos tervezési követelmények fognak életbe lépni:

  • Szilárd tüzelésű egyedi helyiségfűtő berendezések: EU 2015/1185 sz. végrehajtási rendelet
  • Egyedi helyiségfűtő berendezések: EU 2015/1188
  • Szilárd tüzelésű kazánok: EU 2015/1189

A 2015/1185/EU rendelet a szilárdtüzelésű egyedi helyiségfűtő berendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó követelményeket határozza meg, amelyeket 2022. január 01-től kell a berendezéseknek teljesítenie. A 2015/1186/EU rendelet az egyedi, lokális fűtőberendezések energiahatékonysági címkézési követelményeit írja elő. A címkézési előírásokat a legtöbb tüzelőanyagfajta és az elektromos fűtőberendezések esetén is 2018. január 1-től kell teljesítni, kivéve a szilárdtüzelésű fűtőberendezéseket, amelyek esetében 2022. április 1. a határnap. A 2015/1187/EU rendelet a szilárdtüzelésű kazánok, valamint szilárdtüzelésű kazánokból, kiegészítő fűtőberendezésekből, hőmérsékletszabályozókból és napenergia-készülékekből álló csomagok energiafogyasztásának címkézéséről szól, és 2017. április 1-től, 2017. július 1-től, illetve 2019. szeptember 26-tól kell alkalmazni.

Szilárdtüzelés esetén a szálló por-, a szerves anyag-, a nitrogén-oxid- és a szén- monoxid-kibocsátást korlátozták jelentősen, miközben meghatározták, emelték a minimális szezonális hatásfokot is. A szilárdtüzelésű kályhákra vonatkozó tervezési kritériumokat 2022. január 1-től kell teljesítenie a termékeknek. A rendelet például meghatározza

  • a szálló por maximális koncentrációját az égéstermékben, amely a tüzelőanyagfajta függvényében 20-50 mg/m3 (13% O2) között változik,
  • a szerves anyagok maximális koncentrációját, amely nyílt égésterű tüzelőberendezés esetén 120, zárt égéstérnél 60 mg/m3 (13% O2),
  • a szén-monoxid-kibocsátás maximális koncentrációját, amely nyílt égésterű szilárdtüzelésű berendezés esetén 120, nem pelletté préselt faanyagnál 1500, pelletté préselt faanyag esetén 300 mg/m3.
  • az NOx-kibocsátást, amely biomassza esetén 200 mg/m3 (13% O2) és szilárd fosszilis tüzelőanyag esetén 300 mg/m3 (13% O2).

Az eddigi kályha, kandalló minőségeket a méretezésre vonatkozó MSZ EN 1554 és MSZ EN 13384 sz. szabványok tartalmazták, valamint a kémény használatbavételekor a szakhatósági engedély kiadásakor a kéményseprő együtt vizsgálja ezeket a kéménnyel, és kéri a kéményre és a tüzelőberendezésre vonatkozó kiviteli nyilatkozatokat. Ebben többek között a szakmunkás bizonyítvány, vagy a mesterlevél száma, a levegőpótlás módja, a bekötőcső CE minősítése és a tüzelőberendezés típusának megnevezése is kell, hogy szerepeljen.

Források[szerkesztés]

  • Gerhard Wild: Cserépkályhák és kandallók (Csináld magad sorozat, Budapest, 2002)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]