Szakmár

Szakmár
Felsőerek látképe a kápolna tornyából
Szakmár címere
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Dél-Alföld
Megye	Bács-Kiskun
Járás	Kalocsai
Jogállás	község
Polgármester	András Gábor
Irányítószám	6336
Körzethívószám	78
Népesség
Teljes népesség	1213 fő (2018. jan. 1.)
Népsűrűség	16,1 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	74,64 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Szakmár Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 33′ 07″, k. h. 19° 04′ 34″46.552, 19.076
Szakmár Pozíció Bács-Kiskun megye térképén
Szakmár weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szakmár témájú médiaállományokat.

Szakmár (horvátul Kmara) község Bács-Kiskun megye Kalocsai járásában.

Története

Szakmár (régi névváltozatai: Zothmar, illetve Zathmar) a szekszárdi apátság birtoka volt. 1299-ben az apát a szakmári Szent Mária egyház melletti telket a bátyai egyházi jobbágyainak adta. 1414-ben a szekszárdi bencés apátság nemes jobbágyai lakták. Egy 1459. évi levél szerint „a fajszi szék a Sárközben fekszik, s az apátság nemes jobbágyai alkotják a széket, amely Solth megye kiegészítő része. Főhelye Fajsz.” A fajszi székbe tartozó települések: Malomér, Varáth, Halászi, Szakmár, Halom, Bátya, Béke, Nádudvar, Pálfölde, Nádasd. A török hódoltság idejéből Szakmárra és településeire vonatkozóan szinte semmit nem tudunk. Kalocsa várának elfoglalása, illetve megszállása a pataji, foktői és fajszi dunai átkelőhelyek birtoklása tulajdonképpen az egész környék feletti uralmat jelentette. Ezen a tájon is kedvezett a lakosság részbeni megmaradásának, hogy a kisebb-nagyobb folyók, erek, a Duna-medrek közti szigetek, még a kevésbé kiemelkedő hátak is alkalmasak voltak a hosszabb-rövidebb idejű meghúzódásra. Kalocsa és környéke 1686 szeptemberében szabadult meg a török uralom alól. A XVIII. sz. elején már jelentkezett a visszavándorlás, mert a népesség növelése érdeke volt a legnagyobb földesúrnak is. A város földesura az érsek. Szállásai: Csertő, Mégy, Drákszél, Hillye, Erek, Karácsony, Tény, Szakmár, Réz, Keserűtelek. A XVIII. sz. végére állandó jellegű településekké váltak a szállások, állandósultak a határok, közigazgatási területek. Szakmárnak már 1831-ben felépült a temploma, elkülönülése tulajdonképp ekkor kezdődik. 1897-ben alakult önálló községgé. Pusztái, lakott helyei: Öregtény, Alsóerek, Felsőerek, Résztelek, Keserűtelek, Kisülés, Kistény, Andrásszállás, Bolváriszállás, Szalontaiszállás, Ludasszállás, Pécsiszállás, Csepeg, Malomér, Karczag (Kákonyiszállás), Gombolyag, Külsőcsorna. A községgé alakulás után létre kellett hozni a képviselőtestületet, mely a választások után 1897. december 16-án alakult meg. Felerészben virilistákból (azaz a legtöbb adót fizetőkből), felerészben választottakból.

Népesség

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 87,9%-a magyarnak, 3,7% cigánynak, 0,2% horvátnak, 2,1% németnek mondta magát (11,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 66,1%, református 8,1%, evangélikus 0,4%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 8,9% (15,3% nem nyilatkozott).

Népművészet

„Homokmégy, Öregcsertő, Szakmár és Drágszél-eben a négy községben él ma Kalocsa egykori paraszt lakosságának nagy része, mely pusztai elzártságában napjainkig viszonylag megőrizte a városban már elhagyott kalocsai népi kultúrát, sőt, alkotó módon tovább is fejlesztette és kivirágoztatta azt. A város és a szállásokat összefogó négy község parasztlakossága a környékbeliek által potának nevezett népesség önálló néprajzi csoportot alkot, mely történeti múltban gyökerező összetartozás tudatával, azonos nyelvi sajátosságaival, színes díszítőművészetével és viseletével különbözik környezetétől.” (Dr. Bárth János)

A XIX. sz. közepéig nem volt számottevő különbség a kalocsai parasztság és más környékbeli tájak népének tárgyi világa között. Ennek a korszaknak fontos dokumentáló tárgyai a korai fehér, fekete-piros és a kék-piros hímzések, melyek a század második felében, utolsó harmadában készülek a kalocsai és szállási parasztok ágyi ruháira, terítőire, viseletdarabjaira. A kalocsai népművészet, ezen belül a népi hímzés, a viselet és a pingálás Kalocsa város és a hozzátartozó szállások világának hagyományos paraszti művészeti kultúrája. Egy jól körülhatárolható terület népének, a potáknak sajátja. A kalocsai népművészet korai, ún. parasztstílusa jelent meg a népi falfestésben. Kialakulását pontosan nem ismerjük. Már a XVIII. sz. végén készültek vésett, festett virágokkal díszített ládák. Valószínűleg a bútorfestésből alakulhatott ki a pingálás, a falfestés művészete. A pingálás ma egyedül Kalocsán és a környező szállásokon található meg az országban. A bútorfestéshez olaj, a húsvéti tojás díszítéséhez viaszt, a pingáláshoz tejjel kevert egyszerű porfestéket használtak. A pingálással egyidőben alakult ki a mintaírás és a hímzés művészete. Eleinte csak kevesen értettek a mintaíráshoz, a hímzéshez, kivarráshoz annál többen. A hímzés divatja mindjobban elterjedt. A töltött varrás hamarosan általánossá vált. A XIX. szd. második felében megindult a színesedés.Ahogy a motívumok és a színek gazdagodtak, úgy vált pompásabbá a népviselet, egyre több használati és dísztárgyon jelent meg a hímzés. Kihímezték a lepedővégeket, dunnavégeket, vánkot, ágytakarókat, abroszokat, terítőket, dístörölközőket, díszkendőket, komakendőt, függönyöket, a főkötőt, az ingvállakat, kötényeket, zsebkendőket, papucsokat stb. A színesedéssel párhuzamosan nőtt a hímzett felületk nagysága. A nagyobb méretű, színes, lapos hímzéses virágok zsúfoltabbak, sűrűbbek lettek. a viseletdarabok színvilágát meghatározta viselőjük életkora. A legszínesebb az újmenyecske ruhája volt. Az idősebb asszonyok öltözete kevésbé színes, díszes volt, a sötétebb színek, mint a lila, kék, zöld volt, ami a szomorúság hangulatát kelti, innen ered a szomorú pamukos elnevezés.

A szakmári halastó

A környék halastaván lehetőség nyílik a horgászásra.

Külső hivatkozások

• Szakmár az utazom.com honlapján