Pilisvörösvár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pilisvörösvár
A Nagyboldogasszony-templom a Templom téren
A Nagyboldogasszony-templom a Templom téren
Pilisvörösvár címere
Pilisvörösvár címere		 Pilisvörösvár zászlaja
Pilisvörösvár zászlaja
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióKözép-Magyarország
VármegyePest
JárásPilisvörösvári
Jogállásváros
PolgármesterFetter Ádám (TEVÖ)[1]
Irányítószám2085
Körzethívószám26
Testvértelepülései
Lista
Népesség
Teljes népesség14 428 fő (2023. jan. 1.)[2]
Népsűrűség572,14 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság194 m
Terület24,3 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 47° 37′ 16″, k. h. 18° 54′ 39″Koordináták: é. sz. 47° 37′ 16″, k. h. 18° 54′ 39″
Pilisvörösvár (Pest vármegye)
Pilisvörösvár
Pilisvörösvár
Pozíció Pest vármegye térképén
Pilisvörösvár weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Pilisvörösvár témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Pilisvörösvár (németül: Werischwar) város a budapesti agglomerációban, Pest vármegyében, a Pilisvörösvári járás székhelye. Budapesttől 18 kilométerre északnyugatra, a 10-es főút és a Budapest–Esztergom-vasútvonal mentén található. A városban lakik – arányait tekintve – hazánk jelenlegi egyik legnagyobb lélekszámú német kisebbsége. 2011-ben a népszámlálási adatok alapján a 13 667 lakosból 3 804 fő – tehát a teljes népesség megközelítőleg 28%-a – a német nemzetiségi közösség tagjának vallotta magát.

Fekvése[szerkesztés]

Pilisvörösvár és Csobánka térképe
Pilisvörösvár légifotója

Pilisvörösvár a Pilisi- vagy Pilisvörösvári-medence nyugati felében terül el, az Aranyhegyi-patak és mellékágai vízgyűjtő területét alkotó hosszanti völgyben futó, fontos közlekedési útvonal mentén létesült. A város területének déli fele az Aranyhegyi-patak, a középső része a Házi-réti-patak vízgyűjtő területéhez tartozik (a kettő között lényegében a 10-es főút vonala képezi a vízválasztót), a legészakabbi részek mezőgazdasági területei pedig a Határ-réti-árok vízgyűjtő területének részét képezik. Területe 4222 katasztrális hold, nyugati részén a 339 méter magas Őr-hegy és a Zajnát-hegyek 340–400 méter körüli magaslatai emelkednek, itt található a város legmagasabb pontja. A környék jellemző alapkőzete a dachsteini mészkő és a dolomit, emiatt a város határa folyó- és forrásvizekben is igen szegény, mert a dolomit majdnem teljesen elnyeli a ráhulló csapadékvizet.

A város területén a múltban több kisebb tó létezett, ezek egy része a településrendezési beavatkozások eredményeként eltűnt; a ma meglévő öt belterületi tó a 20. század első felében itt zajlott barnakőszén-bányászat következtében jött létre, míg a város területének legkeletibb részén elterülő Háziréti-víztározó duzzasztással kialakított állóvíz a Házi-réti-patak és a Határ-réti-árok találkozásánál.

A vidék éghajlatában a hegyvidéki és az alföldi éghajlati hatások is érvényesülnek.

Közlekedése[szerkesztés]

A város legfontosabb útvonala a 10-es főút, amelyből itt ágazik ki, a 18+800-as kilométerszelvényénél, Csobánka felé az 1109-es út, a 19+400-as kilométerszelvényénél, Pilisszántó és Pilisszentkereszt felé a 11 108-as út; a 19+800-as kilométerszelvényénél, Pilisvörösvár vasútállomás felé a 11 303-as út, valamint itt torkollik be, már a város nyugati külterületén, a 21+300-as kilométerszelvényénél, bő 20,5 kilométer megtétele után az 1107-es út Solymár és Pilisszentiván felől.

Autóbusszal a város a Volánbusz 799-es, 800-as, 815-ös, 820-as, 821-es, 830-as, 831-es, 832-es, 856-os, 8494-es, 8516-os, 8520-as, autóbusszal közelíthető meg.

Pilisvörösvár leggyorsabban a MÁV forgalmas Budapest–Esztergom-vasútvonalán érhető el, amelynek egy vasútállomása és két megállóhelye is található itt. Budapesthez a legközelebb esik – és egyben a legfiatalabb a három közül – a csak 2015 óta működő Vörösvárbánya megállóhely, nem messze Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Solymár hármashatárától. Utána következik, a város központjában a vonal történetével egy idős múltú Pilisvörösvár vasútállomás, Karátsonyiliget (korábban Szabadságliget) városrész északnyugati szélén pedig a 2001-ben megnyitott Szabadságliget megállóhely. A két megállóhelyet csak önkormányzati utak érintik, a vasútállomás közúti megközelítését a 10-es főútból kiágazó 11 303-as számú mellékút biztosítja. A vonatok csúcsidőben negyedóránként közlekednek minden irányban. Félóránként Budapest-Nyugati és Esztergom között a Z72-es számú zónázó vonat közlekedik. Emellett minden óra 22 és 52 perckor S76-os személyvonat közlekedik Rákos felé az új Újpalotai megállóhely érintésével.

Története[szerkesztés]

Őskor[szerkesztés]

A Pilisi-medencét határoló hegyek barlangjai már az utolsó jégkorszak végén lakottak voltak, ebből az időszakból több ősemberi lelet került elő, részint a Pilisszántói-kőfülkéből, részint a Kis-kevélyi-barlangból. A feltételezések szerint a gravetti törzsekhez tartozó pilisi ősemberek, akik lakóhelyüket minden esetben a síkságokra néző barlangokban alakították ki (olyan korszakban, amikor más környékbeli törzsek lakói már rég földkunyhókat építettek) szinte "nagyüzeminek" tekinthető rénszarvasvadászattal foglalkoztak, méghozzá valószínűsíthetően a szarvasok húsát a feldolgozás után máshová szállíthatták el. A leletek alapján az itteni ősember vadászterülete nemcsak a Pilisvörösvári-medencére terjedt ki, de Dorogtól egészen a Tétényi-fennsíkig.[3]

Ókor[szerkesztés]

A rómaiak korában segédtábor állt a város Karátsonyi-liget (korábban Szabadságliget) nevű részén, ez valószínűleg Traianus császár uralkodása idején, vagy akörül létesült. Erre utalnak a Pilisvörösvár területén előkerült pénz- illetve sírkőleletek is: az itt előkerült domborművek egyikének faragásai jellegzetesen II. századiak. Pilisvörösvár területén – a solymári Szarvas-csárda irányából Pilisszántó felé – húzódott keresztül az Aquincumot Brigetióval összekötő római út is, melynek három mérföldköve, valamint az útalap számos kőtörmeléke is előkerült a város területén. A mérföldkövek feliratai közül kettőt tudtak megfejteni, ez alapján egyiküket, a VII. számot viselőt 305-306 körül, míg a VIIII. (IX.) számút 237-ben állították fel.

Középkor[szerkesztés]

A középkorban több falu is volt a mai város helyén, illetve közvetlen környékén (Boron, Födémes, Garancs, Kande, Királyszántó, Kürt); ezek többsége már a tatárjárás előtt is létezhetett, nagy részük később a török hódoltság alatt pusztult el. Boron (Borony), Födémes, Garancs és Kande a város mai lakott részeitől északra elterülő, jelenleg mezőgazdasági művelés alatt álló területek helyén lehetett, míg a város mai területén egykor létezett középkori falu a feltételezések szerint Királyszántó / Kisszántó lehetett, ahol földművelésre kötelezett királyi szolganépek éltek.

A 16. század első felében a Podmaniczky-család volt Kisszántó birtokosa, 1528-ban már udvarházuk (castellum) is állt itt. 1562-ben azonban Podmaniczky Rafael utód nélkül hunyt el, ezért itteni birtoka az udvarházzal együtt a királyra szállt, aki másoknak ajándékozta azt tovább. Később, az 1696-os urbáriumban egy romot említettek erről a területről, az talán ez az udvarház lehetett.

A török korszak[szerkesztés]

Buda törökök általi bevételét (1541) követően a pilisi térség is török kézre került, és már 1543-ban megkezdődött – valahol a mai Pilisvörösvár területén, de közelebbről nem ismert helyen – egy török palánkvár építése. A törökül Kizilhiszár palankaszi nevet viselő várat Lala Musztafa építette, az építkezés kezdete 1543. április 6., befejezése 1544. március 24. volt. Evlija Cselebi beszámolója szerint az 1000 lépés kerületű, széles árokkal körbevett, négyszögű, hármas palánkerődítmény egy réten épült, területén mintegy száz, deszkatetejű katonaházat alakítottak ki. A vár az Esztergomba vezető országút közelében létesült (ez vélhetően nem azonos a mai 10-es úttal); ugyanitt egy dzsámi, egy fogadó és öt bolt is állt.

A török uralom alatt a vidék hullámzó sikerű hadi cselekmények színhelye volt. Ezek közül a legismertebb a "vörösvári csata" néven ismert 1595-ös ütközet volt, amely ebben a térségben zajlott, és célja a török uralom alatt álló esztergomi vár császári csapatok általi felszabadítása volt. Előzménye egy sikertelen roham volt az esztergomi vár ellen, augusztus 25-én, aminek másnapján az egyesített keresztény egységek a Vörösvár térségében gyülekező török felmentő seregekre támadtak. A váratlan, és stratégiailag totális sikerű hajnali támadás következtében a törökök közül mintegy háromszázan haltak meg vagy estek fogságba, szemben a keresztény csapatok 83 halálos áldozatával. Néhány nappal később az esztergomi várat védő Lala Mohamed megadta magát.

Az újratelepítés[szerkesztés]

A török Magyarország területéről való kiűzésével járó hadi események, és főleg Buda várának ostroma úgyszólván lakatlan területté tették az egész környéket, ezért a birtokosoknak elemi érdekük volt, hogy minél előbb munkás kézzel népesüljenek be az egykor virágzó falvak. Az akkori földesúr Csáky László volt, aki az elsők között kért sváb parasztokat a Fekete-erdőből, így a mai Vörösvárott már 1689-ben megjelentek az első sváb telepesek; ekkor már Vörösvár volt az itt megalapított település neve (ez 1900-tól változott Pilisvörösvárra). Az első telepítési okiratokat 1689. nyarán keltezték, ezzel Vörösvár lett a Budai-hegység első olyan települése, ahol újra élet támadt a török hódoltságot követően. A település német plébániáját 1692-ben alapították (a vasárnapi és búcsúi nagymisék azóta is német nyelvűek).

A 18. századtól a vészkorszakig a településen jelentős számú zsidó lakosság élt. 1944-ben 50 családot hurcoltak el, a háború után csak öten tértek vissza. Az 1946–1947 időszakban más településekkel ellentétben a német lakosságot nem telepítették ki, ennek okairól mind a mai napig viták folynak. A háború utáni évek németellenes hangulata, a 19. század vége óta hiányzó német anyanyelvi oktatás és a vegyes házasságok egyre nagyobb gyakoriságánák hatására a nyelvi asszimiláció felgyorsult a hatvanas évektől kezdve. Így ma már Vörösvárról legjobb esetben is mint kétnyelvű településről beszélhetünk, annak ellenére, hogy a rendszerváltás óta pozitív folyamatok zajlottak le a német nyelvi oktatás terén. 1895-től áthalad a falun a Budapest–Esztergom-vasútvonal.[4] A települést 1997-ben városi rangra emelték.

Gazdasága[szerkesztés]

1906 és 1941 között egy belga érdekeltségű társaság (a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt.) Lipót aknaüzem néven szénbányát üzemeltetett. A szénbánya 1921-től villamosenergiát is termelt a község részére, 1921-ben jéggyárat és 1932-ben brikettgyárat is létesítettek. A 10-es számú főútvonal közelében a város határában 1908-ban az ország legjobb minőségű és legtisztább dolomitlelőhelyét tárták fel. Az itt található dolomitot napjainkban is bányásszák, a bányát egy időben saját iparvasút szolgálta ki. Az itt termelt dolomit az építőipari nemesvakolat, az üveggyártás, a festékgyártás és a kohászat fontos anyaga. 1974 óta az ausztriai Terranova céggel közösen üzemeltetik a környezetkímélő üzemet, ami a gumiiparnak, műanyagiparnak is fontos beszállítója. Az üzemet 1993-ban magánosították.

Népesség[szerkesztés]

Lakosságszám[5]
Év Népesség Átl. vált.(%)  
1870 2 533 —    
1880 2 668 0,52%
1890 3 048 1,33%
1900 3 659 1,83%
1910 5 584 4,23%
1920 6 069 0,83%
1930 7 815 2,53%
1941 8 392 0,65%
1949 8 123 −0,41%
1960 9 627 1,54%
1970 10 364 0,74%
1980 11 789 1,29%
1990 11 067 −0,63%
2001 12 514 1,12%
2011 13 667 0,88%

A település népességének változása:

A népesség alakulása 1870 és 2023 között
Lakosok száma
2533
3048
5584
7815
8123
11 789
12 514
13 838
14 500
14 428
1870189019101930194919802001201320212023
Adatok: Wikidata

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,1%-a magyarnak, 0,9% cigánynak, 27,8% németnek, 0,3% románnak, 0,9% szlováknak mondta magát (11,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 56%, református 5,3%, evangélikus 0,6%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 10,5% (25,9% nem nyilatkozott).[6]

2022-ben a lakosság 87,6%-a vallotta magát magyarnak, 16,% németnek, 0,6% szlováknak, 0,3% cigánynak, 0,2% románnak, 0,1-0,1% szerbnek, lengyelnek, horvátnak, görögnek, bolgárnak és ruszinnak, 3,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 40% volt római katolikus, 4,7% református, 0,8% görög katolikus, 0,6% evangélikus, 1% egyéb keresztény, 0,8% egyéb katolikus, 11,3% felekezeten kívüli (40,5% nem válaszolt).[7]

Látnivalók[szerkesztés]

Városháza

A központ közelében[szerkesztés]

  • Városháza (Fő tér 1.) – A város második legrégebbi épülete, 1750 körül épülhetett. 1888-ig postakocsi-állomás volt, majd pár évig vendégfogadóvá alakították; 1895-ben vásárolta meg az elöljáróság községháza céljára. Mai kinézetét több, a 20. században elvégzett átépítés eredményeként nyerte el. Építészeti értékei közé tartoznak a földszinti helyiségek boltíves mennyezetei és nagy méretű udvari pincéje.
  • Partnerkapcsolati emlékmű (a Városháza előtt) – A főtér díszburkolatába épített, kör alakú bronz emlékmű Raffay Dávid szobrászművész alkotása.
  • Római katolikus templom – A török hódoltság után az akkori Vörösvárra betelepedett németek legelső templomát fából építették 1696 körül. Az első kőtemplom 1703-ban már állt – építője Johann Danckmayr helyi kőműves volt –, de csak 1705-ben szentelték fel Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok nevére. A 18. század derekán, feltehetőleg egy átépítés miatt újraszentelték a templomot Mindenszentek tiszteletére. Újabb néhány évvel később Nagyboldogasszony nevére szentelték át a templomot (1757-ben már így említik), azóta is a Magyarok Nagyasszonya az egyébként sváb többségű egyházközség és temploma védőszentje. A klasszicista stílusú templom tornya 1797-ben épült – mai méreteit 1932-34-ben nyerte el –, szentélyét és sekrestyéjét 1802-ben építették meg. A színes üvegablakokat Johan Hugó és Zsellér Imre üvegfestő művészek készítették 1933-ban. Főoltára műemlék, amely 1945-ig a budai Várban állt. Kriptáját Madách Imre író édesanyja, Madách Imre kamarás felesége, Majthényi Anna építtette, családjának tagjai számára. A templom közelében álló plébániaépület a város legöregebb lakóháza.
  • Gizella-szobor (Templom tér) – Szent István király feleségének bronzszobrát – mely Tóth Dávid szobrászművész alkotása – 2000-ben állították a templom kertjében.
  • Millenniumi emlékmű – Szintén 2000-ben létesített dombormű a nagytemplom oldalában; tavasztól őszig több egyházi ünnepen és szabadtéri szentmisén képezi a szabadtéri oltár hátterét.
  • Betelepülési emlékmű – A pilisvörösvári németek betelepülésének emlékére 2015. augusztus 15-én, a pilisvörösvári egyházközség búcsúnapján állítottak négy alakos szoborcsoportot, az Iskola utca és a Templom tér sarkán újonnan kialakított kis téren, mely az emlékmű avatásával egy időben a Betelepülés tere nevet kapta. Szinvai Pál szobrászművész alkotása egy négy tagú, XVII. századi betelepülő család Pilisvörösvárra érkezésének pillanatát jeleníti meg, az emlékmű állítására a betelepülés 325 éves évfordulója adott apropót.
  • Művészetek Háza (Fő utca 127, a Fő utca és a Szabadság utca kereszteződésénél) – A város mai kultúrháza helyén a 19. század második felében kocsma állt, amit az 1880-as években Hóman Bálint későbbi művelődési miniszter anyai nagyapja üzemeltetett. A kocsmát a későbbi tulajdonosok egyike 1929-ben színpaddal is ellátott többtermes nagyvendéglővé építtette át, ennek államosításával jött létre 1945 után a művelődési ház. A létesítmény a 2000-es években megkezdett felújítás óta viseli a Művészetek Háza nevet.
Sváb Sarok (Fő út 104.) az avatása előtt
  • Sváb Sarok (a Fő utca és az Iskola utca keresztezésénél) – 2013. augusztus 17-én avatták fel a város legújabb rendezvényhelyszíneként, a Fő utca és az Iskola utca sarkán álló, 2010 óta önkormányzati tulajdonban álló épület (egykori vágóhíd és hentesüzlet, később zöldségesüzlet, majd trafik, illetve lakóház) udvari szárnyának és melléképületeinek felhasználásával. Az épület a városban egykor sok helyen épült iparos-kereskedő lakóházak jellegzetes képviselője, jó állapota és központi elhelyezkedése miatt értékvédelmi szempontból kiemelt értéket képvisel. A létesítmény a Falumúzeum raktáraiban tárolt (férőhelyhiány miatt ott nem bemutatható) néprajzi anyag időszakos kiállítások formájában történő bemutatására, illetve kisebb szabadtéri rendezvények lebonyolítására is szolgál. A kiállítóhely a vele közvetlenül szomszédos Művészetek Háza részeként, annak különálló telephelyeként működik.
  • Falumúzeum (Helytörténeti gyűjtemény, Kápolna utca 10.) – A város helytörténeti gyűjteményét egy régi parasztházban alakították ki, amit 1992-ben, a német belügyminisztérium támogatásával vásárolt meg a település hagyományőrző egyesülete. A létesítmény 1993. augusztus 16-án nyílt meg, de a kiállított helytörténeti anyag gyűjtését már 1976-ban megkezdte a múzeum későbbi alapítója.
A pilisvörösvári Maria-hilf kápolna
  • Maria-hilf kápolna (Pfeiffer-kápolna vagy Stui-kápolna, Vásár tér) – A kápolnát 1773-ban Steinmillner (más adat szerint Steinmüller) Mátyás molnár építette, így ma a város harmadik legrégebbi épülete. Azóta többször is felújították, legutóbb 2000-ben. Évente egyszer, húsvét vasárnap hajnalán látogatható.
  • Szent Flórián kápolna (Szent Erzsébet utca 1.) – Az 1800-as évek elején épült, oltárképe Szent Flóriánt, Szent Sebestyént, Szent Rókust és Szent Rozáliát ábrázolja.
  • Nepomuki Szent János-szobor (Szent János tér) – A szobor 1860-70 körül készülhetett, eredetileg színes, festett alkotás volt, amely a mai felállítási helye közelében, egy azóta betemetett tó partján, magánterületen állt. Mostani helyére 2011-ben, a tér rendezésekor került, jelenlegi natúr színét a 2000-es restaurálás során nyerte el.

Szabadságligeten és közelében[szerkesztés]

  • Szabadságligeti Szent Család templom (Kisfaludy utca) – Az 1990-es évek elején épült Botzheim Istvánné tervei alapján; a templombelsőt az oltárral, az oltárképpel és az olvasóállvánnyal Perczel Dénes tervezte. Felszentelését 1992 húsvéthétfőjén végezte Takács Nándor megyés püspök. Tornya 2005-ben készült el, Schuck Ede, Füstös István és Danáczi Péter tervei alapján. Egyházjogi státusa misézőhely, ahol heti két alkalommal istentiszteletet, egy nap pedig igeliturgiát tartanak.[8]
A pilisvörösvári erdei kápolna
  • Erdei kápolna (Kápolna utca 139.) – A helyén már 1780 körül kápolna állt, amit Spiegelberger Gáspár emeltetett a korábbi pestisjárványok áldozatainak emlékére, és igen népszerű volt a zarándokok között. A mai kápolnát az 1840-es években építették és 1851. június 10-én szentelték fel a Hétfájdalmú Szűz és a tizennégy segítő szent nevére. Legutóbbi felújítása 1998-ban volt, környékét 2009-ben rendezték önkormányzati beruházásban. Egyházjogi státusa misézőhely, ahol Húsvéttól októberig tartanak miséket, szombati napokon, illetve Pünkösdhétfőn, ez utóbbi nap a kápolna búcsúnapja is.[8]
  • Kálvária-kápolna (Kálvária utca) – Pilisvörösvár első kálvária-kápolnája 1710 körül épült ugyanezen a helyen, a jelenlegi kápolna 1850 körül épült; a kőből faragott stációkat 1901-ben készítették, mai állapotukat a 2000-ben végzett felújítással nyerték el.
  • Katolikus temető (Csobánkai utca)
  • Zsidó temető (Lőcsei utca) – A második világháború előtt több tucatnyi zsidó család élt Pilisvörösvárott és a környező településeken, az ő temetkezési helyükül szolgált a Lőcsei utcai sírkert. Az 1940-es évek vége óta nem temetkeztek itt, a sírkert helyi jelentőségű műemlék, sok szép – jelentős részben még ma is olvasható feliratú – régi sírkővel.
  • Lahmkruam Helytörténeti Emlékpark (Petőfi S. u.) – A város egykori agyagbányája helyén 2009. szeptember 25-én átadott, mintegy 15 millió forintos költséggel létesített helytörténeti emlékpark neve a terület eredeti hasznosítására utal (a Lahmkruam svábul agyaggödröt, agyagbányát jelent). Területén sétányokat, tavat és kis szigetet alakítottak ki, az eredetileg egyetlen ismertető táblát 2011. május 29-én pedig újabb táblák felavatása követte, ezekről a látogatók megismerhetik Pilisvörösvár történetének legfontosabb stációit a németek több mint 300 évvel korábbi betelepítésétől kezdődően; szó esik a kétnyelvű táblákon a templom építéséről, az egykori vörösvári zenekarokról és az itteni szénbányáról is.[9]
  • Petőfi-szobor (Eperjesi utca) – A mellszobor eredetileg Izsó Miklós szobrászművész alkotása. Az itt látható műkő másolatot Manhertz István kőszobrász készítette. A szobrot 2013. május 1-jén avatták fel.[10] Ismeretlen tettes az avatás előtti éjszaka felgyújtotta a leleplezésre váró szobrot takaró leplet,[11] de ez nem okozott javíthatatlan kárt az alkotásban. Ez már a költő második szobra a városban 4 éven belül. Az elsőt 2010-ben állították és egy radikális párt adománya volt, ld. alább!
  • Mű-Hely Galéria (Hunyadi J. u. 70.) – Czeglédi Gizella festőművész magángalériája, amely rendszeresen ad otthont a házigazdán kívül más képzőművészeti alkotók vagy gyűjtők kiállításainak, irodalmi és zenés rendezvényeknek, illetve egyéb kulturális programoknak is.[12]

Bányatelepen és közelében[szerkesztés]

Pilisvörösvár bányász emlékparkja (2016)
  • Bányász emlékpark (Rákóczi utca) – Az emlékpark Zelenai István kezdeményezésére jött létre az egykori pilisvörösvári Bányatelep központi terén. Központi eleme Bajnok Béla szobrászművész azon emlékműve, amelyet eredetileg az akkori községháza előtti téren állítottak fel 1978-ban, az 1928-as nagy pilisvörösvári bányászsztrájk emlékére. Az emlékművet 2009-ben helyezték át az egykori városi Bányatelepre, a városháza előtti főtér átépítése miatt, és egy feketére festett (ily módon szenet imitáló) kődarabokkal megtöltött csille, valamint térburkoló kövekből megformált bányászjelképek felhasználásával alakították ki az emlékparkot, amely a jelenlegi állapotában 2011-ben készült el. Néhány lépésre találhatóak innen az azóta nagyrészt lakóházzá alakított egykori bányafőtiszti, bányaigazgatósági épületek, melyek egyikében (ma Napos Oldal Idősek Otthona) bányász emlékszobát alakítottak ki, udvarában pedig szobrot emeltek Muttnyánszky Ádám egykori vörösvári bányafőmérnöknek, későbbi nagynevű műegyetemi professzornak.
  • Hősök emlékművei (Hősök tere) – A téren egy csoportban négy emlékmű is áll: az első világháború áldozataira emlékező Hősök szobrát 1920-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékművét 1991-ben, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékművét 1993-ban, a második világháború áldozatairól megemlékező obeliszket 2002-ben emelték. A tér keleti részén áll a 2009-ben elhelyezett Trianon-emlékmű.
  • Református templom (Árpád utca – Vágóhíd utca sarok) – Ezen a helyen korábban egy régi parasztház állt, amit 1947-ben kapott meg használatba a környék településeinek református vallású lakóit egyesítő református missziós egyházközség, és amit 1950-re templommá alakítottak át. A kis ház helyén az 1980-as évek első felében épült új templom Botzheim István tervei alapján; alapkövét – a település új lelkésze, Riskó János beiktatásával egy időben, 1981. június 28-án helyezték el, felszentelését 1985. október 13-án Berzétei László esperes végezte el.[13] Kertjében már 2009-ben emlékoszlopot állított a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezete, a 2004. december 5-i népszavazás emlékére; a rovásírásos feliratú, fából készült oszlopon Nagy-Magyarország sziluettje és a Szent Korona stilizált ábrázolása is látható.[14] Nem messze ettől 2013. szeptember 15-én kopjafát állítottak Erőss Zsolt emlékére is, arra emlékeztetve, hogy a hegymászó tíz éven keresztül volt a város lakója. A kopjafán, melyet – a család szándéka szerint – egy székely fafaragó (Török Csaba) faragott hargitai fából, az "Ott nyugszom, ahová mindig vágytam" felirat olvasható, emellett a két oldallapján, egy-egy réztáblára felvésve ott szerepel Szilágyi Ákos amerikai magyar költő egy ünnepélyesebb, valamint Fogarasy Attila helyi újságíró-tanár egy tréfásabb verse is, melyeket a két szerző Erőss köszöntésére írt.[15]
  • Bányatelepi kápolna (Szent Borbála plébániatemplom, Bányakápolna u. 2.) – 1930-ban alakították ki egy korábban munkásszállásként működő épületből, a szénbányában dolgozó munkások számára. 1967 óta önálló plébániatemplom.
  • Varázskő galéria (időszakos kiállítóhely)

A város külsőbb részein[szerkesztés]

  • Petőfi-szobor (Görgey utca) – Fából faragott mellszobor, amit a Jobbik helyi szervezete ajánlott fel a városnak. Először – hangsúlyozottan ideiglenesen – a Hősök terén állították fel 2010. március 15-én, később helyezték át a város legnagyobb játszóterének számító Görgey utcai játszótér mellett létesített pihenőparkba.
  • Pilisvörösvári tórendszer – a város területének déli-délkeleti részén elhelyezkedő öt bányatavat főleg horgászati és rekreációs célokra hasznosítják a környéken élők.
  • Háziréti-víztározó – a város területének legkeletibb részén elterülő duzzasztott tó népszerű kiránduló- és horgászhely, egy hét horgászegyesület által alkotott egyesülés fenntartásában.
  • Klotild-barlang, amely egy megkülönböztetetten védett barlang. A város külterületén helyezkedik el.

Politika[szerkesztés]

Településvezetés[szerkesztés]

Tanácselnökei[szerkesztés]

  • 1958: Peller János[16]
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Polgármesterei[szerkesztés]

  • 1990–1994: Botzheim István[17][18] (MDF)
  • 1994–1998: Grószné Krupp Erzsébet (Vállalkozók Pártja-SZDSZ)[19]
  • 1998–2002: Botzheim István (független)[20]
  • 2002–2006: Grószné Krupp Erzsébet (SZDSZ-VIVÉK-MSZP)[21]
  • 2006–2010: Gromon István (Fidesz-KDNP)[22]
  • 2010–2014: Gromon István (VKE)[23]
  • 2014–2019: Gromon István (VKE)[24]
  • 2019–2024: Dr. Fetter Ádám (Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület)[1]

A települési képviselő-testületben a rendszerváltás óta több-kevesebb sikerrel és gyakorisággal képviseltették magukat az aktuális kormánypártok és a parlamenti ellenzék pártjai is, ingadozó számú független, illetve civil szervezetek jelöltjeiként mandátumhoz jutó képviselők mellett; a rendszerváltást követő első húsz évben vezette a várost MDF-es, szabad demokrata és Fideszes politikus is.

Országosan is feltűnést keltett, hogy a 2010-es önkormányzati választáson a Fidesz (amely a helyiek körében megütközést keltve nem helyi lakost jelölt a polgármesteri posztra, a korábban Fidesz-támogatottságú, hivatalban lévő polgármesterrel szemben, hanem a térségi országgyűlési képviselő, Gulyás Dénes egyik, nagykovácsi lakhelyű bizalmi emberét indította), csak a harmadik helyezést szerezte meg a polgármesteri választáson, rendkívül szerény, 15% alatti (14,90%) eredménnyel; a jelöltet még a korábban szabad demokrata, ezen a választáson függetlenként induló korábbi polgármester asszony, Grószné Krupp Erzsébet is megelőzte a szavazatok számát tekintve. Ráadásul a nyolc választókör közül is csak egyetlen helyen tudott egyéni mandátumot szerezni Fideszes képviselő-jelölt, a többi egyéni győzelmet egy helyi civil egyesület jelöltjei szerezték meg.[23]

A Fidesznek négy évvel később sem sikerült revánsot vennie, bár akkor egy, a települési közéletben már hosszabb ideje részt vevő helyi lakos, Fresz Pèter indult a színeiben a polgármesteri székért: a 2014-es önkormányzati választás után majdnem teljesen azonosak maradtak az erőviszonyok a képviselő-testületben.

A 2019-es önkormányzati választás eredménye[szerkesztés]

  • A polgármester-választás eredménye[25]
Jelölt neve Jelölő szerv. Szavazatok száma Szavazatok aránya
Dr. Fetter Ádám TEVÖ 2555 42,85%
Gromon István Vörösvárért Közéleti Egyesület 2026 33,98%
Dr. Manhertz József Dávid   Fidesz–KDNP 1382 23,18%
Összesen 5963 100%
  • A képviselőtestület-választás eredménye[26]
Párt Mandátumok Képviselő-testület
  TEVÖ 9 P                
  Vörösvárért Közéleti Egyesület 2                  
  Fidesz–KDNP 1                

Oktatási intézmények[szerkesztés]

Friedrich Schiller Gimnázium[szerkesztés]

1963-ban alakult térségi középiskola, amely több átalakulás után, az 1990-es években német nemzetiségi gimnáziumként találta meg igazán prosperáló profilját. 1998-ban vette fel Friedrich Schiller nevét, akinek 2013-ban szobrot is emeltek az iskola bejáratánál, az intézmény fennállásának 50. évfordulója alkalmából. A gimnáziummal közös épületben kapott helyet a (több szervezeti átalakítással 1964 óta működő) Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Iskola is.

Vásár téri Német Nemzetiségi Általános Iskola[szerkesztés]

Eredetileg a város polgári iskolája volt, amit 1938. december 5-én avattak fel. 1948-ban alakult át általános iskolává, jelenleg már német nemzetiségi intézményként működik, évfolyamonként egy-egy kéttannyelvű osztállyal.

Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola[szerkesztés]

A város első állami iskolája volt, amely több részletben épült meg; a mai épülettömb keleti, fiúiskolai szárnyát 1911-ben, a mellé épült egykori óvodai részt a következő évben adták át; a hajdan különálló épületként emelt lányiskolát (a mai tömb nyugati részén) 1930-ban emelték, a két épületrészt összekapcsoló, mindkettőtől feltűnően stílusidegen főbejárati rész pedig 1985-ben valósult meg.

Palánta Általános Iskola[szerkesztés]

A Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület 1997-ben alapította a Piliscsabai Palánta Általános Iskolát, amely 2006 óta Pilisvörösváron működik.

Egyházi élet[szerkesztés]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A török hódoltság után létrejött településen 1692 óta működik római katolikus plébánia, 1696 óta saját plébánossal. Református egyházközség csak jóval később, a 20. században szerveződött meg a településen. A 20. század derekáig jelentős izraelita vallású népesség is élt Pilisvörösvárott, önálló hitkozséget alkotva.

Római katolikus egyházközség[szerkesztés]

Úrnapi körmenet virágszőnyege 2015-ben

A település római katolikus plébániájának plébánosai és adminisztrátorai időrendi sorrendben az alábbi papi személyek voltak.

Izraelita hitközség[szerkesztés]

A pilisvörösvári ortodox zsidó hitközség múltjára vonatkozó adatok nagyon hiányosak, sem az alapítókra, sem az első elöljárókra nem ismeretesek pontos adatok. A hitközség első ismert rabbija Engel Mózes volt, aki jesivát (zsidó vallási főiskolát) is vezetett itt. Utódai Josef Silberg, Josef Löffler, Schönfeld Mózes, Koppstein Simon és Baum Jakab voltak.[28] A hitközség egyetlen intézménye a jótékonysággal, főként temetkezéssel foglalkozó Chevra Kadisa volt. A hitközség anyakönyvi területéhez tartozott Nagykovácsi, Pesthidegkút, Piliscsaba, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt és Solymár is; volt idő, amikor – egy bizonytalan adat szerint – a hitközség létszáma az 500-600 főt is elérhette. A hitközséghez tartozók közül 35 fő harcolt az első világháborúban, közülük hatan estek el.[29]

Érdekességek[szerkesztés]

Pillanatkép a 2013-as tutajhúzó versenyről
  • 1932-ig a plébániatemplom déli falába volt beleépítve Aurelius Respectus római segédlégiós sírköve. Pilisvörösvár jelentős ókori emléke napjainkban Balatonszemesen látható, az Árnyas fasor 1. sz. alatti hotel területén.
  • A település vasútállomásán forgatták a Csocsó, avagy éljen május elseje! című film jeleneteinek egy részét.
  • A városban 2007 óta minden augusztusban – a városi búcsú rendezvényeihez kapcsolódva – tutajhúzó versenyt rendeznek a helyi bányatavak egyikén, arra emlékezve, hogy a török hódoltság utáni első vörösvári telepesek jórészt tutajokon érkeztek új lakóhelyükre, a németországi Ulmból.
  • 2008-2009 körül a város központi részén olyan utcanévtáblákat helyeztek ki, amelyeken a közterületek hivatalos magyar neve mellett feltüntették az adott utca vagy tér régi népi elnevezését is, méghozzá "irodalmi" német írásmóddal és a helyi sváb dialektus transzkriptív átírásával is (a település mintegy 200 utcája közül 26 kapott ilyen utcatáblákat).[30]

Ismert emberek, akik a településhez kötődnek[szerkesztés]

Pilisvörösvár díszpolgárai[szerkesztés]

  • Apponyi Albert (1921)
  • gróf Karátsonyi Jenő földbirtokos, pilisvörösvár kegyura (1933)
  • Hóman Bálint kultuszminiszter (1938)
  • vitéz Fogarasy-Fetter Mihály nyugalmazott tanár (1993)
  • Marlok István r. k. plébános (1993)
  • Berencsváry Gyuláné, sz. Kullmann Jolán tanár, iskolaalapító (1993) – posztumusz
  • Hidas-Herbst György tanár (1993) – posztumusz
  • Jáki Lajos tanár (1993) – posztumusz
  • Labbant Lajos plébános (1994)
  • dr. Bernd Rieder Gröbenzell polgármestere (1996)
  • Csonka József iskolaigazgató (1996) – posztumusz
  • Vass Márton kántor (1999) – posztumusz
  • dr. Rübl János nyugalmazott tanár, igazgatóhelyettes (2001)
  • Mirk Józsefné sz. Nick Terézia (2002) – posztumusz
  • Manhertz Józsefné sz. Ipolyvölgyi Katalin óvónő (2003) – posztumusz
  • Sister Elizabeth Manhertz, a Szent Erzsébet Otthon alapítója (2005)
  • Fetter István hentes (2005) – posztumusz
  • dr. Réthy Zoltán körorvos (2007) – posztumusz
  • Janka András nyugalmazott tanító (2007)
  • Boros Zoltán r. k. esperes plébános (2008)
  • Fazekas-Zur Krisztina olimpiai bajnok kajakozó (2012)
  • Ohmüllner Márton r.k. plébános (2012) – posztumusz
  • Geiger Jakab r. k. esperes plébános (2013) – posztumusz
  • dr. Hidas István háziorvos (2013)
  • Albel Attiláné nyugalmazott tanító (2014)
  • Nemess Rózsa iskolaigazgató (2014) – posztumusz
  • Gromon Andrásné sz. Manhertz Mária (2015)
  • Szamos Mátyás cukrászmester (2016) – posztumusz
  • dr. Wachaja József osztályvezető főorvos (2016)
  • Mauterer János zenekarvezető (2017) – posztumusz
  • dr. Manherz Károly germanista, egyetemi tanár (2018)
  • gróf Karátsonyi Guido, földbirtokos, Pilisvörösvár kegyura (2018) – posztumusz

Testvérvárosok[szerkesztés]

A város első külföldi partnerkapcsolata magánjellegű kezdeményezésből érett szervezetek közötti kapcsolattá, amit az indokolt, hogy az 1600-1700-as évek fordulója táján több telepes család költözött ebből a német városból az akkori Vörösvárra.
Tánccsoportok ismeretségéből kialakult kapcsolat, melynek gyökerei szintén 1982-ig nyúlnak vissza, és amely az 1980-as évek közepén érett hivatalos, települési szintű partnerséggé.
Ez a kapcsolat egy 1987-es, véletlen ismeretségből alakult ki és alig két év után, 1989 őszén emelkedett hivatalos, testvérközségi szintre.
Egy kitelepített polgár személyes kötelékei, majd fúvószenekarok együttműködése nyomán kialakult partnerkapcsolat, amelyet 1996-97 folyamán rögzítettek települési partnerségként.
Tűzoltó egyesületek közötti ismeretségből kialakult testvérközségi együttműködés, amely az 1999-es első lépések után tíz évvel, 2009-ben emelkedett hivatalos szintre.[32][33]

Kiadványok a településről[szerkesztés]

  • Sulyok János: Pilisvörösvár monográfiája. „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt., Budapest, 1938.
  • Vígh Károly: Az 1928. évi pilisvörösvári bányászsztrájk a korabeli sajtó tükrében. Pest Megyei Könyvtár, Budapest, 1968.
  • Vígh Károly: A pilisvörösvári bányászsztrájk 1928-1978. Pest megyei TIT, Pest Megyei Könyvtár, Bányaipari Dolgozók Szakszervezete, Budapest, 1978.
  • Georg Hidas Herbszt: Volkslieder und volkstümliche Weisen aus dem Liederschatz der Werischwarer Deutschen. Werischwar, 1989.
  • Michael Fogarasy-Fetter: Die Geschichte und Volkskunde der Gemeinde Pilisvörösvár/Werischwar. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 1994.
  • Váradi Monika Mária: Vörösvári történet. Egy telepesfalu a 20. század első felében. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs/Budapest, 1996.
  • Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 1998.
  • Fogarasy-Fetter Mihály: Akik itt hagyták lábuk nyomát. Die berühmten Werischwarer. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 1999.
  • Andrusch-Fóti Mária, Müller Márta: Kriaz kaut! Grüß Gott! Ein Werischwarer Dialektbuch. Szent István Társulat, Budapest, 2009.
  • Andrusch-Fóti Mária, Müller Márta: Iwan kauncn joa. Über das ganze Jahr. Ein Werischwarer Dialektbuch. Szent István Társulat, Budapest, 2009. (A „Kriaz kaut! Grüß Gott!” c. kötet javított kiadása)
  • Gromon István–Rimár Ágnes–Bácsatyai István: Pilisvörösvár – Városismertető kiadvány. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 2016.
  • Platschek Sándor: Boldogan éltem köztük... Zsidók Pilisvörösváron 1707-1944. (Első kötet) Magánkiadás, Piliscsaba, 2016.
  • Kormos Szilvia: A pilisvörösvári zsidó temető. Magyar Hebraisztikai Társaság, MTA TK Kisebbségkutató Intézet Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest, 2016.
  • „Otthon a világban” honismereti könyvsorozat. (Sorozatszerk.: Fogarasy Attila):
  • 1. Dr. Réthy Zoltán: Én így imádkozom. Összegyűjtött versek. Vál. és szerk.: Fogarasy Attila. Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület, Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 2008.
  • 2. Vitéz Fogarasy-Fetter Mihály önéletírása. Vál. és szerk.: Fogarasy Attila. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 2009.
  • 3. „Fogadj szívedbe”. Portrékötet négy pilisvörösvári képzőművészről. Szerk.: Fogarasy Attila. Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület, 2010.
  • 4. Fogarasy Attila, Sax Ibolya: „Hol sírjaink domborulnak”. Temetők könyve. Buch der Friedhöfe, Pilisvörösvár/Werischwar. Német Nemzetiség Önkormányzat, 2011.
  • 5. Bányai-Braun József: Életem története. Lejegyezte és szerk.: Fogarasy Attila. Bányai József magánkiadása, 2012.
  • 6. Zs. Dobozy Erzsébet: Régi és új utak. Válogatott írások. Vál. és szerk: Fogarasy Attila. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 2015.
  • 7. „Megjártam a hadak útját…” Vörösváriak a XX. század vérzivataraiban. Szerk.: Fogarasy Attila. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 2016.

Kapcsolódó lapok[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Pilisvörösvár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2024. április 6.)
  2. ↑ Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2023. október 30. (Hozzáférés: 2023. november 5.)
  3. ↑ A Pilis hegység ősembere. In: Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 1998.
  4. ↑ Svábok. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 11.)
  5. ↑ Magyar települések lakosságszámának alakulása. Magyarország. (Hozzáférés: 2018. január 1.)
  6. ↑ Pilisvörösvár Helységnévtár
  7. ↑ Pilisvörösvár Helységnévtár
  8. ↑ a b http://www.szfvar.katolikus.hu/adattar/plebaniak/nagyboldogasszony-plebania-pilisvorosvar-
  9. ↑ Archivált másolat. [2013. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 18.)
  10. ↑ Vörösvári Újság, 2013. május
  11. ↑ Archivált másolat. [2013. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 17.)
  12. ↑ Archivált másolat. [2013. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 18.)
  13. ↑ Archivált másolat. [2013. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.)
  14. ↑ Archivált másolat. [2013. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.)
  15. ↑ [1]
  16. ↑ Dékány Sándor: 40 esztendő a lakosság szolgálatában – Fejezetek a Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet történetéből. Pilisvörösvár, 1998., p25
  17. ↑ települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  18. ↑ A hivatkozott forrás a jelölő szervezet vonatkozásában nem tartalmaz pozitív információt, azt "nem ismert"-ként tünteti fel.
  19. ↑ Pilisvörösvár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. január 24.)
  20. ↑ Pilisvörösvár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  21. ↑ Pilisvörösvár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  22. ↑ Pilisvörösvár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  23. ↑ a b Pilisvörösvár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2020. január 25.)
  24. ↑ Pilisvörösvár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2020. január 24.)
  25. ↑ https://www.valasztas.hu/telepules-adatlap_onk2019?p_p_id=onkeredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&_onkeredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_tabId=tab2&_onkeredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_telepulesKod=112&_onkeredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_megyeKod=14&_onkeredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_vlId=294&_onkeredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_vltId=687&_onkeredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_jelolesTipus=1
  26. ↑ https://www.valasztas.hu/telepules-adatlap_onk2019?p_p_id=onkeredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&_onkeredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_tabId=tab1&p_r_p__prpVlId=294&p_r_p__prpVltId=687&p_r_p__prpTelepulesKod=112&p_r_p__prpMegyeKod=14#_onkeredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_tableTop
  27. ↑ OHMÜLLNER MÁRTON. pilisvorosvar.hu. [2017. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 4.)
  28. ↑ Bővebben: Platschek Sándor: Boldogan éltem köztük… Zsidók Pilisvörösváron 1707–1944, I. kötet, Magánkiadás, Pilisvörösvár, 2016
  29. ↑ Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza, p142
  30. ↑ Német utcanévtáblák. Vörösvári Újság, IX. évf. 10. szám, 2009. október. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 25.)
  31. ↑ [2]
  32. ↑ Gromon István–Rimár Ágnes–Bácsatyai István: Pilisvörösvár – Városismertető kiadvány. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 2016. augusztus.
  33. ↑ Archivált másolat. [2016. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 11.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Pilisvörösvár&oldid=27039728”