Pestújhely

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pestújhely
A Keresztelő Szent János plébániatemplom a Pestújhelyi téren
A Keresztelő Szent János plébániatemplom a Pestújhelyi téren
Közigazgatás
Település Budapest
Kerület XV. kerület
Alapítás éve 1896
Városhoz csatolás 1950. január 1.
Korábbi rangja község
Irányítószám 1155 – 1158
Népesség
Teljes népesség 10 571 fő (2001)[1] +/-
Elhelyezkedése
Pestújhely (Budapest)
Pestújhely
Pestújhely
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 32′ 28″, k. h. 19° 07′ 30″Koordináták: é. sz. 47° 32′ 28″, k. h. 19° 07′ 30″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pestújhely témájú médiaállományokat.

Pestújhely egykor önálló község Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében, a Váci járásban, jelenleg Budapest XV. kerületének városrésze.

Fekvése[szerkesztés]

A településrészt nyugaton Rákospalota, észak-északkeleten Újpalota, Délen a XIV. kerületi Alsórákos határolja. Határai: Gazdálkodó utca a Bánkút utcától - a Pörge utca délkeleti oldalán levő telkek déli oldalát összekötő vonal - Szerencs utca - Hősök útja - Madách utca - Drégelyvár utca - MÁV Körvasút - Árvavár utca - Adria utca - Őrjárat utca - Mézeskalács tér területe az északkeleti oldalon álló épületek kivételével - Bánkút utca a Gazdálkodó utcáig.

Története[szerkesztés]

Pestújhely elődtelepülése, a Széchenyi-telep Rákospalota területén jött létre az 1890-es évek végén. A terület nagyobbik részén tüzérségi gyakorlótér terült el[2], egyébként a környék mezőgazdasági művelés alatt állt és Járandó-dűlő néven volt ismert[3], illetve használatos még az Újszántó, Újmező elnevezés is - vagyis lakatlan volt. 1896-ban a katonaság a terület kisajátítását kezdeményezte, és szerény összegű vételi ajánlatot tett Rákospalota elöljáróságának. A palotaiak azonban nem akarták áron alul átengedni a földet, ezért Veszelovszky Béla palotai főjegyző és Bezsilla Nándor ügyvéd Crouy Chanel Endre gróf együttműködésével 1896 december 29-én megvásárolták a területet[4]. Később a parcellázás és az értékesítés feladatai Bezsillára hárultak, mivel gróf Crouy Chanel kihátrált a tranzakcióból. A telep benépesülése, az első lakóházak felépítése az 1890-es évek végére esett[4].

A Széchenyi-teleprekeresztelt, kezdetben nyaralótelepnek szánt városrész távol esett Palota központjától. Infrastruktúrája csak terveken létezett, nem voltak burkolt utak, járda, víz, nem voltak intézmények: iskolák, temlomok, mindenért a kilométerekkel távolabbi Rákospalotára kellett utazni[5]. A parcellázásból befolyó bevételek zöme Palotára került, ám a távoli Széchennyi-telep fejlesztésének nem volt látszatja. Az egyre növekvő feszültség egy útépítés kapcsán eszkalálódott: míg a Széchenyi-telepiek a Kolozsvár utca vonalában szerettek volna kiépített, szilárd burkolatú utat, a palotai képviselőtestület a Rákos út burkolása mellett döntött 1908-ban, amivel az 1905 óta szervezkedők számára megadta a végső lökést az elszakadás kezdeményezésére[6].

Az önállóság kezdete[szerkesztés]

A Templom téri evangélikus templom

1909. január 9-én kérelmezték önálló községgé alakulását (a kérelmet Gerecze Péter és társai néven adták be[7]). 1909. október 27-én került kiadásra az ezt engedélyező belügyminisztériumi rendelet, 30 napos határidőt adva az önállóság elfogadására vagy annak visszautasítására. Ennek alapján Bezsilla Nándor 1909. november 15-én este 7 órára az akkori Simon-féle sörözőbe (ma az Árvavár utca és a Bezsilla Nándor utca sarkán lévő Femina söröző) széles körű gyűlést hívott egybe. A jelen lévők elnökül egyhangúlag dr. Szücs Istvánt választották meg, majd ugyancsak egyhangúlag kimondták, hogy az önállósulást választják, és 27 tagú szervező bizottságot alakítottak. E bizottság készítette elő a helyi választást, melyre 1910. március 8-án került sor, ahol 20 rendes és 5 póttagot választottak a községi képviselő-testületbe. A 40 tagú testület másik fele a törvény szerint az új község 20 legnagyobb adófizetője lett, a helyi virilisták[8].

Az önállóság évei[szerkesztés]

Pestújhely sajátos helyzetben volt, mivel talán Magyarország egyetlen olyan települése volt, melynek nem volt külterülete. A település minden négyzetcentiméterét felparcellázták, így itt mezőgazdasági termelés egyáltalán nem folyt. A település lakosságának a zöme munkás, kistisztviselő vagy értelmiségi volt. A község kivételes helyzetben volt az oktatás terén, ugyanis közismert polgára volt Szücs István oktatáspolitikus, államtitkár, aki valamennyi helyi oktatási intézmény létesítéséhez, fenntartásához, bővítéséhez jelentős államsegélyeket járt ki. Az ő révén, a helyi iskolaügy támogatásáért neveztek el utcát Molnár Viktorról is.

Pestújhely legsúlyosabb tragédiája a II. világháború idején, 1944. szeptember 19-én történt: egy szövetséges légitámadás során tévesen a településre dobott, ám fel nem robbant hatalmas bombát a községházára szállítottak, ahol az a szakszerűtlen hatástalanítási kísérlet következtében felrobbant. Máig nem tudni pontosan hány áldozata volt a pusztító erejű robbanásnak, de mivel épp nők - többen a gyerekeikkel - álltak sorba élelmiszerjegyekért, az áldozatok zöme nő és kisgyerek volt. A robbanás során teljesen megsemmisült a régi községháza, melynek helyén ma egy kis sarokteleknyi park található, mely Emlék tér néven ismert[9]. A második világháború 1945. január 10-én ért véget a település lakói számára[10].

Az önállóság vége[szerkesztés]

Pestújhely mint önálló település 1949. december 31-én megszűnt, mivel 1950. január 1-jén Budapesthez csatolták, ahol a Rákospalotából létrehozott új XV. kerület része lett.

Kultúra[szerkesztés]

A Pestújhelyi Ipartestület székházát 1929 utolsó napján nyitották meg, s ez az épület, illetve intézmény az egyesület 1949-es feloszlatásáig a település legjelentősebb, színházteremmel is bíró kulturális helyszíne volt. Az épületet a két világháború között a helyi egyletek, egyesületek, egyházi körök által szervezett rendezvények töltötték meg. A székházat államosították, rövid ideig József Attila Művelődési Otthon (becézve: JÁKÓ), majd 1965-től Zalka Máté Művelődési Ház néven működött az 1970-es években történt bezárásáig[11]. Az épület ma üresen áll. A városrész helytörténeti gyűjteménye a Pestújhelyi úton működő Rákospalotai Múzeumban található.

Közlekedés[szerkesztés]

Kezdetben a Budapest határáig (Öv utcáig) közlekedő 67-es villamos volt az egyetlen tömegközlekedési eszköz, amivel - hosszú gyaloglás beiktatásával - el lehetett érni a települést (a vonalat majd csak 1947. augusztus 2-án hosszabbítják meg a MÁV-telepig)[12]. 1913. január 1-jén indult egy, a BHÉV által üzemeltetett villamosjárat Rákospalota, Rákosszentmihály és Sashalom összekötésére, ami később 69-es jelzéssel közlekedett 1970-ig. 1925-ben adták át a zuglói Erzsébet királyné útját és a rákospalotai Kolozsvár utcát összekötő, a körvasút alatt átbújó aluljárót (valójában vasúti hidat)[13]. 1928 október 22-én állt meg először személyszállító vonat a körvasút menti Pestújhely vasútállomáson, ami az 1940-es évek végéig jelentett közvetlen vasúti összeköttetést Budapesttel[14]. 1929. november 30-án indult 24-es jelzéssel az első autóbuszjárat, mely közel azonos pestújhelyi útvonalon ma is jár 124-esként[15]. Ezt követően már csak az 1945 utáni közlekedésfejlesztések következtek, melyek közül a legismertebb a szorosan Pestújhely mellé épült Újpalotai lakótelepnek épült és 1973 december 19-én átadott, a most Drégelyvár utcának hívott út folytatásaként kialakított felüljáró.

Itt születtek, itt éltek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a KSH 2001-es népszámlálási adatai
  2. Buza Péter: Palotai tegnapok. (hely nélkül): Csokonai Művelődési Ház. 1995. 115. o.  
  3. J. Szabó Erzsébet: Rákospalota külterületi helynevei. (hely nélkül): ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport. 1981. 14. o.  
  4. ^ a b Buza Péter: Pestújhely emlékkönyve. (hely nélkül): Csokonai Művelődési Ház. 1997. 11. o.  
  5. Rátonyi Gábor Tamás (Palotabarát): Pestújhely előtörténete: elszakadás, földindulás. XV. kerületi blog (2012. szept. 17.) (Hozzáférés: 2017. szept. 5.)
  6. Buza Péter: Pestújhely emlékkönyve. (hely nélkül): Csokonai Művelődési Ház. 1997. 22. o.  
  7. Czoma László (szerk.): Tanulmányok Rákospalota-pestújhely történetéből. (hely nélkül): XV. kerületi Tanács V. B. 1974. 140. o.  
  8. sz. n.: Négy jeles dátum Pestújhely korabeli történelméből. Pestújhely évfordulós honlapja (2009. feb. 27.) (Hozzáférés: 2011. nov. 29.)
  9. Szunyogh László: Emlékbeszéd a pestújhelyi bomba robbanásáról. Helyem Házam Palotám, III. évf. 14. sz. (2017. aug.) 4. o.
  10. Mihályi Balázs: 1945. január 10. eseményei. Budapest ostroma 1944-1945 (2014) (Hozzáférés: 2017. szept. 5.)
  11. Buza Péter: A Csokonai - A nép/és közművelődés intézménytörténete a XV. kerületben. (hely nélkül): Budapesti Művelődési Központ. 2005. 157. o.  
  12. Rátonyi Gábor Tamás (Palotabarát): A 67-es villamos története. XV. kerületi blog (2012. aug. 12.) (Hozzáférés: 2017. szept. 5.)
  13. Rátonyi Gábor Tamás (Palotabarát): A Kolozsvár utcai aluljáró története. XV. kerületi blog (2015. ápr. 22.) (Hozzáférés: 2017. szept. 5.)
  14. sz. n: Magyar kir. államvasutak budapesti üzletvezetősége hirdetménye. Vasúti és Közlekedési Közlöny, LIX. évf. 86. sz. (1928. okt. 25.) 1. o.
  15. Rátonyi Gábor Tamás (Palotabarát): A 124-es (24-es) busz története. XV. kerületi blog (2015. márc. 1.) (Hozzáférés: 2017. szept. 5.)