Nagyvránovina

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nagyvránovina (Velika Vranoviva)
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSziszek-Monoszló
KözségTopuszka
Jogállás falu
Irányítószám 44415
Körzethívószám + (385) 44
Népesség
Teljes népesség150 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság133 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Nagyvránovina (Horvátország)
Nagyvránovina
Nagyvránovina
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 16′ 30″, k. h. 15° 58′ 30″Koordináták: é. sz. 45° 16′ 30″, k. h. 15° 58′ 30″

Nagyvránovina (horvátul: Velika Vranovina) falu Horvátországban, Sziszek-Monoszló megyében. Közigazgatásilag Topuszkához tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Sziszektől légvonalban 38, közúton 53 km-re délnyugatra, községközpontjától légvonalban 2, közúton 3 km-re délre, az úgynevezett Báni-végvidéken, a Glina-folyó jobb partján fekszik.

Története[szerkesztés]

Nagyvránovina Horvátország egyik legrégebben lakott települése. Nevét onnan kapta, hogy olyan területen létesült, ahol sok volt a holló (vrana). A római uralom előtt illír törzsek lakták a területét. A ő emlékük lehet annak háromezer éves a vaskori erődített településnek és szentélynek a maradványai, melyek a Turska kosa nevű határrészen találhatók. A római korban a falu közelében északra Topuszka vidékén feküdt Ad Fines városa. Területe a 11. század végétől magyar-horvát királyok uralma alatt volt. A 13. század elején a közeli Topuszkán II. András magyar király cisztercita apátságot alapított. A 16. században ezt a vidéket is egyre többször érték török támadások, majd 1556-ban az Oszmán Birodalom több évszázadra megszállta a területét. A vidék az 1593 és 1699 között dúlt török háborúkban teljesen elpusztult. A karlócai békével ez a terület is felszabadult a török megszállás alól, majd a Katonai határőrvidék része lett. A 17. század végétől főként a Túrmező területéről több hullámban horvát lakosság települt ide.

A katonai közigazgatás 1881-ig tartott. Ezután Zágráb vármegye Vrginmosti járásának része volt. A településnek 1857-ben 590, 1910-ben 407 lakosa volt. 1918-ban a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-ben Jugoszlávia része lett. A lakosság horvát nemzetiségű volt. 1941 és 1945 között a falu a Független Horvát Állam része volt. 1943-ig usztasa erők uralták, ekkor azonban partizán alakultok vonták ellenőrzésük alá akik mindent földig romboltak. Elpusztultak a lakóházak, az vasöntöde és a Szűz Mária kápolna is, a lakosságot elűzték. A térség egyik leginkább elpusztított települése volt. A délszláv háború idején 1991 szeptemberében szerb csapatok szállták meg. A horvát lakosságot elűzték, házaikat felgyújtották. A horvát hadsereg a Vihar hadművelet keretében 1995. augusztus 7-én foglalta vissza települést. A háború után elkezdődött az újjáépítés, az élet normalizálódott. A településnek 2011-ben 150 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
590 307 266 312 360 407 390 437 496 476 389 367 289 294 180 150

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Vaskori szentély és erődített település maradványai a Turska kosa nevű határrészen. Az ősi település a Glina egyik természetes gázlója közelében alakult ki, melyet három oldalról is a folyó véd, míg a negyedik oldalon őrtornyokkal ellátott fal védte. A régészeti feltárások során fonásos technikával épített kunyhók, nagy számú fémolvasztó és cserépégető kemence, kerámiatárgyak, sütőharangok, fémnehezékek, piszkavasak, orsónehezékek kerültek elő. A település a késő bronzkorban (az i. e. 10. század körül) keletkezett, virágzásának ideje az i. e. 8. század és a 4. század közé esik. Közelében temető is volt, ahol csontvázas és urnás sírok egyaránt találhatók. A sírokban sok ékszert, állatcsontot, valamint mintegy 600 stilizált emberi és állati figurát is találtak. A szakemberek az egyik illír törzs a kolapianik pannóniai székhelyét feltételezik itt.
  • Szűz Mária tiszteletére szentelt római katolikus kápolnája a 19. században épült. 1943-ban és 1991-ben is lerombolták a szerb erők, de a horvátok mindig újjáépítették.
  • A Jelačićevo-forrás a falu határában fekvő erő mélyén található. Nevét onnan kapta, hogy Josip Jelačić bán a glinai határőrezred parancsnokaként gyakran látogatott el ide. Ezt látva a lakosság róla nevezte el. Kiépítése a 19. század második felében az első báni ezred parancsnokának Ivan Benkonak az utasítására történt.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]