Donja Oraovica

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Donja Oraovica
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSziszek-Monoszló
KözségDvor
Jogállás falu
Irányítószám 44435
Körzethívószám (+385) 44
Népesség
Teljes népesség41 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság150 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Donja Oraovica (Horvátország)
Donja Oraovica
Donja Oraovica
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 09′ 00″, k. h. 16° 25′ 50″Koordináták: é. sz. 45° 09′ 00″, k. h. 16° 25′ 50″

Donja Oraovica falu Horvátországban, Sziszek-Monoszló megyében. Közigazgatásilag Dvorhoz tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Sziszek városától légvonalban 38, közúton 55 km-re délre, községközpontjától 12 km-re északkeletre a Báni végvidék déli részén, az Oraovica-patak mentén, Divuša és Gornja Oraovica között fekszik.

Története[szerkesztés]

A helyi kőbánya területén talált ókori leletek alapján megállapítható, hogy a kőbánya már az ókorban is használatban volt. A település neve olyan helyet jelöl, ahol sok a diófa. A név az „orah” (dió) növénynévből képzett helynév, mely egy „Orahovica” alakon keresztül alakult ki. Oraovica már a középkorban lakott település volt. Erről mesél "Crkvina" nevű településrésze, ahol a korabeli források szerint egy Szent Fülöp és Jakab tiszteletére szentelt templom állt. Határában egy másik, ismeretlen titulusú templom romjai is megtalálhatók. A középkorban Dobra Njiva várának uradalmához tartozott, mely egykor innen északkeletre, az Una folyó szigetén állt. A térség többi településéhez hasonlóan a 16. század második felében foglalta el a török.

Az 1683 és 1699 között felszabadító harcokban a keresztény seregek kiűzték a térségből a törököt és a török határ az Una folyóhoz került vissza. Ezután a Kordun területéről katolikus horvát, a török uralom alatt maradt Közép-Boszniából, főként a Kozara-hegység területéről, a Sana-medencéből és Likáról pravoszláv szerb családok érkeztek a felszabadított területekre. Az újonnan érkezettek szabadságjogokat kaptak, de ennek fejében határőr szolgálattal tartoztak. El kellett látniuk a várak, őrhelyek őrzését és részt kellett venniük a hadjáratokban. Oraovica benépesülése is a 17. században kezdődött, majd több hullámban a 18. században is folytatódott. 1696-ban a szábor a bánt tette meg a Kulpa és az Una közötti határvédő erők parancsnokává, melyet hosszas huzavona után 1704-ben a bécsi udvar is elfogadott. Ezzel létrejött a Báni végvidék (horvátul Banovina), mely katonai határőrvidék része lett. 1745-ben megalakult a Petrinya központú második báni ezred, melynek fennhatósága alá ez a vidék is tartozott.

1881-ben megszűnt a katonai közigazgatás és Zágráb vármegye Kostajnicai járásának része lett. 1857-ben 367, 1910-ben 563 lakosa volt. A 20. század első éveiben a kilátástalan gazdasági helyzet miatt sokan vándoroltak ki a tengerentúlra. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A II. világháború idején a Független Horvát Állam része volt. A háború után a béke időszaka köszöntött a településre. Enyhült a szegénység és sok ember talált munkát a közeli városokban. Ennek következtében újabb kivándorlás indult meg. Sok fiatal települt át a jobb élet reményében a közeli városokba, Glinára, Dvorra, Petrinyára, Bosanski Noviba. A délszláv háború előestéjén csaknem teljes lakossága szerb nemzetiségű volt. A falu 1991. június 25-én a független Horvátország része lett, de szerb lakossága a Krajinai Szerb Köztársasághoz csatlakozott. A falut 1995. augusztus 8-án a Vihar hadművelettel boszniai csapatok segítségével foglalta vissza a horvát hadsereg. A szerb lakosság többsége elmenekült. 2011-ben 41 lakosa volt.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
367 471 514 557 598 563 561 615 235 255 239 205 185 180 46 41

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Ismeretlen titulusú középkori templom maradványai.
  • Crkvina nevű településrésze egy Szent Fülöp és Jakab tiszteletére szentelt egykori itteni templomról kapta a nevét.
  • Ókori leletek a helyi kőbánya területén.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]