Slabinja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Slabinja
Slabinja.jpg
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSziszek-Monoszló
KözségHrvatska Dubica
Jogállás falu
Irányítószám 44450
Körzethívószám (+385) 44
Népesség
Teljes népesség348 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság113 m
Terület16,11 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Slabinja (Horvátország)
Slabinja
Slabinja
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 12′ 20″, k. h. 16° 41′ 00″Koordináták: é. sz. 45° 12′ 20″, k. h. 16° 41′ 00″
A Wikimédia Commons tartalmaz Slabinja témájú médiaállományokat.

Slabinja falu Horvátországban Sziszek-Monoszló megyében. Közigazgatásilag Hrvatska Dubicához tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Sziszektől légvonalban 39, közúton 55 km-re délkeletre, községközpontjától 10 km-re nyugatra a Báni végvidéken az Una bal partján, a Hrvatska Kostajnicáról Hrvatska Dubicára vetező 47-es számú főút mentén, Rosulje és Baćin között fekszik.

Története[szerkesztés]

A történelem előtti időben ezen a területen az illírek egyik törzse a japodok éltek. Az ő településük állhatott a község határában a falutól északra fekvő Gradina nevű szőlőhegyen. A rómaiak az i. e. 1. században hódították meg ezt a vidéket. A meghódított területen megkezdődött az utak építése. Az illír területen két főutat építettek. Az egyik Salonából Sisciába, a másik Salonából Sirmiumba vezetett. Az utóbbi út a mai Slabinja közelében haladt el, melyet a Slabinja és Baćin között megtalált római mérföldkő is bizonyít. A község területén összesen öt ilyen mérföldkő került elő.

A horvátok ősei a 7. században telepedtek meg ezen a vidéken, mely a 10. században alapított Horvát Királyság része volt. 1097-ben a Petrova gora hegységben vívott csatában győzte le Könyves Kálmán serege Svačić Pétert az utolsó horvát királyt, majd a Kálmán király és a horvát nemesség közötti megállapodás a „pacta conventa” értelmében 1102-ben Horvátország részeként ez a terület is a Magyar Királyság része lett. A középkorban a község területe a dubicai zsupánsághoz tartozott, első ismert birtokosai a Babonićok voltak. A település neve 1334-ben bukkan fel először írásos forrásban, amikor egyházát „eccelesie de sancte trinitatis de Zoabina” alakban említik a főesperesség plébániáinak összeírásában.

E vidéket 1461-ben támadta először a török. 1483-ban a közeli Dubicánál győzte le Frangepán Bernardin serege a törököt. 1513ban a török ismét megtámadta a határvidéket és elfoglalta Dubicát, de augusztus 16-án Dubica mellett az Una és a Száva közötti mezőn Beriszló Péter horvát bán aratott nagy győzelmet felettük. A csatában mintegy kétezer török harcos, köztük négy rangos tiszt esett el, az ötödik pedig rabságba esett. A zsákmányt a bán Ulászló királynak küldte el. A velencei-török háború során 1538-ban a falu területe újra a törököké lett és egészen 1685-ig török kézen volt. A török uralom idején a banjalukai szandzsák része.

A törökellenes felszabadító harcok keretében Erdődy Miklós horvát bán 1685-ben adta ki a parancsot a töröknek az Una folyóig történő visszaszorítására. Ennek során foglalták vissza a térséget a császári erők. A kialakult erőviszonyokat az 1699-es karlócai béke szentesítette, ezzel a határ hivatalosan is az Una folyóhoz került vissza. A térségbe már 1687-től megkezdődött a keresztény lakosság betelepítése. A korabeli dokumentumok szerint Erdődy megkérte Borković zágrábi püspököt, hogy bovići és kirini birtokairól szerbeket telepítsen ide. Valamivel később 1693-ban Erdődy Ferenc petrinyai gróf Drasković Pétert tette meg a slabinja környéki települések urának. A Banovina déli részén, Blinja környékén a Keglević családnak is jelentős birtokai voltak. Emiatt állandó összetűzésben álltak a boszniai törökökkel. A védelmet szolgáló erők erősítésére Keglević előbb Petrinya környékén, majd Krivajnál és Sunjánál is nagy számú pravoszláv népességet telepített le. A török elleni védelmet szolgálták az Una mentén épített őrtornyok, melyekből több is Slabinja területére esett, az egyik pedig a templom közelében állt.

1703-ban Lipót császár az egész Una és Kulpa közötti térséget a bán katonai parancsnoksága alá rendelte, ezzel létrejött a Báni végvidék (horvátul Banija, vagy Banovina). A 18. században két nagy törökellenes háború is dúlt 1716 és 1718, illetve 1737 és 1739 között. Az elsőben a császári hadak felszabadították Észak-Boszniát és Szerbiát, de a másodikban újra elveszítették ezeket a területeket. 1718 és 1871, a katonai közigazgatás megszüntetése között katonai irányítás alatt állt. 1742-ben a török ismét betört az Unamentére végigpusztítva azt. 1749-ben a Báni végvidéket átszervezték, két ezredre, a glinaira és a kostajnicaira osztották fel. A falu 1774-ben az első katonai felmérés térképén „Dorf Szlabina” néven szerepel. Ezen találjuk a falu régi templomát is, amely akkor még Illés próféta tiszteletére volt szentelve. A ma is látható templomot 1828-ban építették. A település 1809 és 1813 között francia uralom alatt állt. A katonai közigazgatás megszüntetése után Zágráb vármegye Kostajnicai járásának része volt. 1857-ben 609, 1910-ben 962 lakosa volt.

1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. Különösen nehéz időszakot élt át a község lakossága a II. világháború alatt. 1941-ben a németbarát Független Horvát Állam része lett. A szerb lakosság egy része küzdött az usztasák ellen, akik bosszúból az egész falut felégették. A lakosság nagy részét a jasenovaci koncentrációs táborba hurcolták, ahol több százan elpusztultak. A háború után a lakosság főként mezőgazdasággal és állattartással foglalkozott. A fiatalok a közeli városok ipari üzemeibe mentek dolgozni. 1991-ben a háború előtt lakosságának 88%-a szerb nemzetiségű volt. 1991-ben szerb lakossága a jugoszláv hadsereghez csatlakozott és csekély számú a horvát lakosságnak menekülnie kellett. 1995. augusztus 5-én a Vihar hadművelet elején szabadították fel a horvát erők. A szerb lakosság nagy része elmenekült. A településnek 2011-ben 348 lakosa volt.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
609 635 671 794 877 962 880 937 495 563 590 520 490 523 317 348

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Szent Paraskeva tiszteletére szentelt pravoszláv parochiális temploma 1828-ban épült. A templom a falu központjában, az út déli oldalán áll. 1944-ben az usztasák aknákkal felrobbantották. Súlyosan megsérült a tetőzet, a boltozat és a belső tér. A háború után nem építették újjá, így állapota tovább romlott. Az újjáépítés 1970-ben kezdődött, de a tetőzet már sohasem készült el. A két bejárat nyugatról és északról nyílik, de a templom belsejébe ma sem lehet bejutni. A falak a koszorú magasságáig állnak. A nyugati főbejárat felett a torony csonkja látható.
  • Az iskola épülete közelében áll a nemzeti felszabadító háború hőseinek és az usztasa terror áldozatainak 15 méter magas emlékműve, melyet 1981-ben állítottak.

Gazdaság[szerkesztés]

A helyiek fő megélhetési alapja a mezőgazdaság és az állattartás, de a fiatalok többnyire a közeli városokban dolgoznak.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]