Borojevići (Donji Kukuruzari)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Borojevići
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSziszek-Monoszló
KözségDonji Kukuruzari
Jogállás falu
Irányítószám 44432
Körzethívószám (+385) 44
Népesség
Teljes népesség119 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság190 m
Terület14,3 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Borojevići (Horvátország)
Borojevići
Borojevići
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 17′ 45″, k. h. 16° 24′ 30″Koordináták: é. sz. 45° 17′ 45″, k. h. 16° 24′ 30″

Borojevići falu Horvátországban, a Sziszek-Monoszló megyében. Közigazgatásilag Donji Kukuruzari községhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Sziszek városától légvonalban 21, közúton 34 km-re délre, községközpontjától 7 km-re északnyugatra, a Zágrábot Hrvatska Kostajnicával összekötő 30-as számú főúttól délre, a Samarica-hegység (Šamarica gora) északi részén, a Sunja-folyó jobb partján fekszik ott, ahol a Lovča a Sunja-folyóba torkollik.

Története[szerkesztés]

E vidék történelmi és gazdasági jelentősége már ősidők óta az itt áthaladó fontos kereskedelmi utakban rejlett. Ezt az elsők között a rómaiak ismerték fel, akik két fontos utat is építettek ezen a területen. Jelenlétüket jelzi a Borojevići területén, a Bjelovac nevű helyen a Lovča-patak hídjánál talált értékes római pénzlelet, melyet ma a zágrábi régészeti múzeumban őriznek.

A térség 1578 óta török megszállás alatt volt. Az 1683 és 1699 között zajlott felszabadító harcokat a karlócai béke zárta le, melynek eredményeként a török határ az Una folyóhoz került vissza. Az első pravoszláv népesség 1690 körül érkezett Komogovinára. Ők Boszniából a bosanska dubicai moštanicai monostor szerzeteseivel és Ljubojević Atanáz metropolita vezetésével érkeztek és megalapították a közeli komogovinai pravoszláv kolostort. 1696-ban a szábor a bánt tette meg a Kulpa és az Una közötti határvédő erők parancsnokává, melyet hosszas huzavona után 1704-ben a bécsi udvar is elfogadott. Ezzel létrejött a Báni végvidék, horvátul Banovina, vagy Banja. Az osztrák generálisok azonban védelmi célból a Zrínyi-hegység vidékére a török határövezetből érkezett pravoszláv katonákat, köznevükön martalócokat telepítettek be azokat, akik korábban török szolgálatban éppen a horvát falvak és városok fosztogatását végezték. Ekkor már nemcsak a határövezetből, hanem Hercegovina, Nyugat-Szerbia, Montenegró, Koszovó és Metohija, valamint Bosznia más vidékeiről is számos szerb család érkezett. Ezzel e vidék etnikai összetétele véglegesen megváltozott. A falvak legnagyobb része a 18. század elején és közepén alakult ki. Fejlődésük a 18. század második felében Károlyvárosból Glinán és Petrinyán át Kostajnicára menő főút megépítésének és a forgalom újbóli megindulásának köszönhető.

Borojevići nevét az egyik első betelepülő szerb családról a Borojevićről kapta, melynek leszármazott tagjai ma is élnek a településen. A falu 1773-ban az első katonai felmérés térképén „Dorf Boroevich” néven szerepel. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Borojevich” a neve.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében ugyancsak „Borojevich” néven 24 házzal és 234 (mind görögkeleti vallású) lakossal szerepel.[3] A Petrinya központú második báni ezredhez tartozott. 1857-ben 347, 1910-ben 545 lakosa volt. A katonai közigazgatás megszüntetése után Zágráb vármegye részeként a Petrinyai járáshoz tartozott. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett.

Különösen nehéz időszakot élt át a térség lakossága a II. világháború alatt. 1941-ben a németbarát Független Horvát Állam része lett, de már az év június 22-én megalakult a környékbeli szerbekből az első partizánosztag, mely egészen az 1945-ös végső győzelemig harcolt az usztasák, a csetnikek és a horvát katonai alakulatok, valamint a német megszállók ellen. Az usztasa egységek megtorlásul az otthon maradottak közül sokakat megöltek, másokat koncentrációs táborokba hurcoltak. A délszláv háború előtt lakosságának 98%-a szerb nemzetiségű volt. 1991. június 25-én a független Horvátország része lett. A délszláv háború idején szerb lakossága a szerb erőkhöz csatlakozott. A Krajinai Szerb Köztársasághoz tartozott. A falut 1995. augusztus 7-én a Vihar hadművelettel foglalta vissza a horvát hadsereg. A szerb lakosság többsége elmenekült, majd a boszniai Szávamentéről, Közép-Boszniából és Banja Luka környékéről horvát lakosság érkezett. A településnek 2011-ben 119 lakosa volt.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[4][5]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
347 364 368 484 518 545 518 515 414 438 386 344 313 294 174 119

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]