Komogovina

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Komogovina
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSziszek-Monoszló
KözségDonji Kukuruzari
Jogállás falu
Irányítószám 44432
Körzethívószám (+385) 44
Népesség
Teljes népességismeretlen
Földrajzi adatok
Tszf. magasság220 m
Terület9,5 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Komogovina (Horvátország)
Komogovina
Komogovina
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 18′ 15″, k. h. 16° 23′ 00″Koordináták: é. sz. 45° 18′ 15″, k. h. 16° 23′ 00″

Komogovina falu Horvátországban, a Sziszek-Monoszló megyében. Közigazgatásilag Donji Kukuruzari községhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Sziszek városától légvonalban 26, közúton 35 km-re délkeletre, községközpontjától 10 km-re északnyugatra, a Zágrábot Hrvatska Kostajnicával összekötő 30-as számú főúttól délre, a Samarica-hegység (Šamarica gora) északi részén, a Sunja-folyó partján fekszik ott, ahol a Joševica- és a Badušnica-patak a folyóba torkollik.

Története[szerkesztés]

Komogovina a község egyik legősibb települése. Határában a falutól északkeletre a 360 méter magas Kordić-hegyen az ott talált leletek szerint már az írott történelem előtt település állt. Egyházának első írásos említése 1312-ben[1] történik, abban az oklevélben, melyben Dénes dubicai ispán a komogovinai Szent Kereszt templom melletti birtokát a topuszkai cisztercita apátságnak adja. Később „ecclesia sante crucis de Komogoy” néven 1334-ben[1] is megemlíti Ivan gorai főesperes az esperesség plébániái között. 1352-ben már a falut említik „villa Komogoy” alakban. 1400-ban „Komogoyna”, 1401-ben „Cornogoryna”, illetve „Komogoyna”, 1407-ben „Comogoyna” 1466-ban „Konogavina”, 1501-ben „Komogowina”, 1544-ben „Komogoyna”[1] alakban szerepel a korabeli írásos forrásokban.

Komogovina várát 1429-től említik mint szomszédvári Tót László birtokát. Egy 1442-es oklevélben Frangepán Márton Kostajnica és Komogovina várait uradalmukkal együtt feleségének Lipovecki Ilonának adja majd később, annak halála után pert indít azok visszaszerzésére. Miután 1463 nyarán a török egész Boszniát megszállta megsokasodtak a térséget érő török támadások is. 1465-ben az addig Szerbiában török vazallusként élő Vuk Branković Mátyás király oldalára állt, és harcot kezdett a török ellen. Hálából a király nagy birtokokat adományozott neki a Száva két partján és Sziszek környékén. 1482-ben megszerezte Komogovina és Gradusa várait is. (Jovan Rajić szerb történész 1794-ben Bécsben megjelent művében azt állítja, hogy Branković-tyal már ekkor 800 szerb harcos telepedett le Komogovina és Kostajnica vidékén,[2] ezt azonban semmilyen korabeli forrás nem támasztja alá.) Amikor 1485-ben Branković meghal özvegye Frangepán Borbála Beriszló Ferenc horvát nemeshez megy férjhez. Beriszló halála után a Bánffyak és a Zrínyiek birtoka.

A török támadások ereje a 16. század közepén tovább fokozódott. Ezek útjában két jelentősebb vár állt a község területén, Prevršac és Komogovina. A közeli Kosztajnica vára már 1556-ban elesett, majd az 1577-es és 1578-as évek nagy harcaiban az egész térség török kézre került. A várak sorsáról a korabeli források eltérően tudósítanak. Az egyik szerint 1578-ban a török Zrint, Komogovinát és Pervšacot is lerombolta, míg mások szerint néhány várat maguk a Zrínyiek romboltak le, amikor látták a török túlerővel szemben nem tudják megvédeni őket.

Már a török uralom idején, a 17. század folyamán megindult a népesség cseréje. Az elmenekült katolikus horvátok helyére az Oszmán Birodalom határvidékeiről pravoszláv vlachok szivárogtak be. Az 1683 és 1699 között zajlott felszabadító harcokat a karlócai béke zárta le, melynek eredményeként a török határ az Una folyóhoz került vissza. Az első pravoszláv népesség 1690 körül érkezett Komogovinára. Ők Boszniából a bosanska dubicai moštanicai monostor szerzeteseivel és Ljubojević Atanáz metropolita vezetésével érkeztek és megalapították a komogovinai pravoszláv kolostort. Később sokan továbbmenve a Báni végvidék nagy területein letelepedve a 18. század folyamán falvak sokaságát népesítették be.

1696-ban a szábor a bánt tette meg a Kulpa és az Una közötti határvédő erők parancsnokává, melyet hosszas huzavona után 1704-ben a bécsi udvar is elfogadott. Ezzel létrejött a Báni végvidék, horvátul Banovina, vagy Banja. Az osztrák generálisok azonban védelmi célból a Zrínyi-hegység vidékére a török határövezetből érkezett pravoszláv katonákat, köznevükön martalócokat telepítettek be azokat, akik korábban török szolgálatban éppen a horvát falvak és városok fosztogatását végezték. Ekkor már nemcsak a határövezetből, hanem Hercegovina, Nyugat-Szerbia, Montenegró, Koszovó és Metohija, valamint Bosznia más vidékeiről is számos szerb család érkezett. Ezzel e vidék etnikai összetétele véglegesen megváltozott. A falvak legnagyobb része a 18. század elején és közepén alakult ki. Fejlődésük a 18. század második felében Károlyvárosból Glinán és Petrinyán át Kostajnicára menő főút megépítésének és a forgalom újbóli megindulásának köszönhető.

Az itteni szerzetesek eredeti otthona a Bosanska Dubica közében fekvő Moštanica pod Kozarom pravoszláv monostora volt, mely a török háborúkban semmisült meg. Ekkor a szerzetesek átkelve az Una folyón itt alapítottak új monostort. A telket 1693-ban Erdődy Ferenc kostajnicai kapitány adományozta a szerzeteseknek. Elsőször öt ház épület a területen. Az első itt élő szerzetesek Jovo Svilokos és Silvestar Prodanović voltak. Később még Oroszországból is érkeztek missziós szerzetesek. Ljubojević Atanáz metropolita 1696. szeptember 23-án vette át azt az okiratot, melyben őt az „Una és Kulpa folyók között élő vlachok és szerbek” lelki vezetőjévé nevezi ki. A monostor egykori fejlettségét bizonyítják a Čardačište-hegytől ide vezető vízvezeték maradványai. A területen halastavat is létesítettek, hogy a szerzeteseknek ne kelljen húst enni. A komogovinai kolostorban székelt 1715 és 1738 között az első három kostajnicai pravoszláv püspök Ugarković, Dimitrijević és Ljubibratić és csak Andrijević püspök tette át székhelyét Kostajnicára. Az épületben 1730-ig híres ikonfestő iskola működött, melyet a szakirodalom komogovinai iskolának nevez.

A falu 1773-ban az első katonai felmérés térképén „Dorf Komogovina” néven szerepel. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Komogovina” a neve.[3] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében ugyancsak „Komogovina” néven 60 házzal és 301 (mind görögkeleti vallású) lakossal szerepel.[4] A Petrinya központú második báni ezredhez tartozott. 1857-ben 319, 1910-ben 517 lakosa volt. A katonai közigazgatás megszüntetése után Zágráb vármegye részeként a Petrinyai járáshoz tartozott. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett.

Különösen nehéz időszakot élt át a térség lakossága a második világháború alatt. 1941-ben a németbarát Független Horvát Állam része lett, de már az év június 22-én megalakult a környékbeli szerbekből az első partizánosztag, mely egészen az 1945-ös végső győzelemig harcolt az usztasák, a csetnikek és a horvát katonai alakulatok, valamint a német megszállók ellen. Az usztasa egységek megtorlásul az otthon maradottak közül sokakat megöltek, másokat koncentrációs táborokba hurcoltak. A délszláv háború előtt lakosságának 96%-a szerb nemzetiségű volt. 1991. június 25-én a független Horvátország része lett. A délszláv háború idején szerb lakossága a szerb erőkhöz csatlakozott. A Krajinai Szerb Köztársasághoz tartozott. A falut 1995. augusztus 7-én a Vihar hadművelettel foglalta vissza a horvát hadsereg. A szerb lakosság többsége elmenekült és helyükre a boszniai Szávamentéről, Közép-Boszniából és Banja Luka környékéről nagy számú horvát lakosság érkezett. A településnek 2011-ben 126 lakosa volt.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[5][6]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
319 336 363 423 494 517 472 547 330 345 377 334 319 287 188 126

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Komogovina középkori vára az egykori pravoszláv monostor feletti Gradina nevű hegyen állt. A várat 1429-től említik, mint szomszédvári Tót László birtokát. Egy 1442-es oklevélben Frangepán Márton Kostajnica és Komogovina várait uradalmukkal együtt feleségének Lipóci Ilonának adja majd később, annak halála után pert indít azok visszaszerzésére. 1482-ben Mátyás király szolgálataiért Vuk Brankovićnak adományozza. Amikor 1485-ben Branković meghal özvegye Frangepán Borbála Beriszló Ferenc horvát nemeshez megy férjhez. Beriszló halála után a Bánffyak és a Zrínyiek birtoka. A török háborúk idején teljesen lerombolták. A karlócai béke után már romként említik. Az egykor jelentős várnak mára felszíni nyoma alig maradt.
  • Urunk színeváltozása tiszteletére szentelt pravoszláv kolostortemploma a Badušnica-patak sunjai torkolata közelében áll. Itt állt egykor a 17. században épített pravoszláv monostor, melyből mára csak a templom maradt fenn. A mai is látható templomot 1741 és 1749 között Andrijević kostajnicai püspök püspöksége idejében építették barokk-klasszicista stílusban. Az előtte itt álló templom még fából készült és 1728-ban még az Istenanya mennybevétele tiszteletére volt szentelve. Nagyon valószínű, hogy Ljubojević Atanázt is ide temették el. A kolostor 1777-ben szűnt meg, mert a szerzetesrendek felszámoláskor nem felelt meg a császári rendeletben foglalt feltételeknek. A szerzetesek a Báni végvidék szerb falvaiban szóródtak szét. A kolostor temploma ettől az időponttól parochiális templom lett. Az épület a második világháborúban jelentős károkat szenvedett, berendezésének egy részét a zágrábi szépművészeti múzeumba menekítették. A megszálló olasz csapatok 1942-ben súlyosan megrongálták. A szerb-horvát háborúban harangtornya ismét megsérült, a templomot a szerbek céllövöldének használták, melyről videófelvétel is készült. A templom sokáig leromlott állapotban, toronysisak nélkül állt, míg 2012-ben a harangtornyot újjá nem építették, új toronysisakot, tetőt és nyílászárókat is kapott.
  • Történelem előtti erődített település maradványai a falutól északkeletre fekvő Kordić-hegyen levő erdei tisztáson. A terület régészeti feltárása még nem történt meg.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]