Gornje Mokrice

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Gornje Mokrice
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSziszek-Monoszló
KözségPetrinya
Jogállás falu
Irányítószám 44273
Körzethívószám (+385) 44
Népesség
Teljes népesség105 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság134 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Gornje Mokrice (Horvátország)
Gornje Mokrice
Gornje Mokrice
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 26′ 20″, k. h. 16° 12′ 30″Koordináták: é. sz. 45° 26′ 20″, k. h. 16° 12′ 30″

Gornje Mokrice falu Horvátországban, Sziszek-Monoszló megyében. Közigazgatásilag Petrinyához tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Sziszek városától légvonalban 14, közúton 20 km-re délnyugatra, községközpontjától 6 km-re nyugatra, a Báni végvidék középső részén, a Kulpa jobb partja és az Utinja jobb partja között fekszik.

Története[szerkesztés]

Mokrice neve 1366-ban tűnik fel először „possessio Matricha” alakban.[2] 1370-ben „possessio Mokricha” néven birtokként, 1424-ben személynév részeként „de Moccrucha”, néven említik.[2] A középkorban tehát még egységes település volt. A térséget a 16. század második felében megszállta a török és a 17. század közepéig török uralom alatt állt. A felszabadító harcokban a keresztény seregek kiűzték a térségből a törököt és a török határ a század végére az Una folyóhoz került vissza. Ezzel párhuzamosan a Turopolje, a Szávamente, a Kulpamente vidékéről és a Banovina más részeiről horvát katolikus, majd a 18. században több hullámban Közép-Boszniából, főként a Kozara-hegység területéről és a Sana-medencéből pravoszláv szerb családok települtek le itt. Az újonnan érkezettek szabadságjogokat kaptak, de ennek fejében határőr szolgálattal tartoztak. El kellett látniuk a várak, őrhelyek őrzését és részt kellett venniük a hadjáratokban. 1696-ban a szábor a bánt tette meg a Kulpa és az Una közötti határvédő erők parancsnokává, melyet hosszas huzavona után 1704-ben a bécsi udvar is elfogadott. Ezzel létrejött a Báni végvidék (horvátul Banovina), mely katonai határőrvidék része lett. 1745-ben megalakult a Petrinya központú második báni ezred, melynek fennhatósága alá ez a vidék is tartozott.

A település 1774-ben az első katonai felmérés térképén „Dorf Ober Mokricza” néven szerepel. A katonai határőrvidék megszűnése után Zágráb vármegye Petrinyai járásának része volt. 1857-ben 447, 1910-ben 554 lakosa volt. A 20. század első éveiben a kilátástalan gazdasági helyzet miatt sokan vándoroltak ki a tengerentúlra. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A II. világháború idején a Független Horvát Állam része volt. A háború után a béke időszaka köszöntött a településre. Enyhült a szegénység és sok ember talált munkát a közeli városokban. A délszláv háború előestéjén lakosságának 99%-a horvát nemzetiségű volt. A falu 1991. június 25-én a független Horvátország része lett, de néhány hónap múltán október 10-én megszállták a szerb erők és felgyújtották házait. Október 22-én a horvát erők ellentámadása felszabadította a települést, de még a következő hónapokban is súlyos harcok folytak a térségben, mely 1992 januárjában szabadult fel végleg. A háború folyamán a továbbiakban itt, a falu közelében délkeletre és a Kulpánál húzódott a Krajinai Szerb Köztársaság határa. Lakossága nagyrészt elmenekült és csak a háború után tért vissza. 2011-ben 105 lakosa volt.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
447 1.574 433 500 534 554 479 576 469 234 220 211 189 176 102 105

(1900-ig Mokrice néven. Az 1869-es adat a szomszédos Dumače, Nebojan és Novi Farkašić lakosságát is tartalmazza.)

Nevezetességei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Horvát Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2017. szeptember 27.)
  2. a b Georg Heller: Comitatus Zagrabiensis. Die historisches Ortsnamen von Ungarn München, 1980 (németül)
  3. - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
  4. http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]