Taborište (Petrinya)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Taborište
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSziszek-Monoszló
KözségPetrinya
Jogállás falu
Irányítószám 44250
Körzethívószám (+385) 44
Népesség
Teljes népesség227 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság130 m
Terület3,84 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Taborište (Horvátország)
Taborište
Taborište
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 24′ 00″, k. h. 16° 18′ 30″Koordináták: é. sz. 45° 24′ 00″, k. h. 16° 18′ 30″

Taborište falu Horvátországban, Sziszek-Monoszló megyében. Közigazgatásilag Petrinyához tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Sziszek városától légvonalban 11, közúton 21 km-re délnyugatra, községközpontjától 6 km-re délre a Báni végvidék középső részén, a 30-as számú főút mentén, Petrinya és Donja Budična között, a Petrinjčica jobb partján fekszik.

Története[szerkesztés]

A római korban határában haladt át a Sisciát (Sziszek) a tengerparti Seniával (Zengg) összekötő fontos út és a Siscia városát ellátó római vízvezeték is. A 16. század második felétől a 17. század végéig török uralom alatt volt. 1683 és 1699 között a felszabadító harcokban a keresztény seregek kiűzték a térségből a törököt és a török határ az Una folyóhoz került vissza. 1697 körül a Turopolje, a Szávamente, a Kulpamente vidékéről és a Banovina más részeiről előbb horvát katolikus, majd a 18. században több hullámban Közép-Boszniából, főként a Kozara-hegység területéről és a Sana-medencéből pravoszláv szerb családok települtek le itt. Az újonnan érkezettek szabadságjogokat kaptak, de ennek fejében határőr szolgálattal tartoztak. El kellett látniuk a várak, őrhelyek őrzését és részt kellett venniük a hadjáratokban. 1696-ban a szábor a bánt tette meg a Kulpa és az Una közötti határvédő erők parancsnokává, melyet hosszas huzavona után 1704-ben a bécsi udvar is elfogadott. Ezzel létrejött a Báni végvidék (horvátul Banovina), mely katonai határőrvidék része lett. 1745-ben megalakult a Petrinya központú második báni ezred, melynek fennhatósága alá ez a vidék is tartozott.

A település 1774-ben az első katonai felmérés térképén „Dorf Taborische” néven szerepel. Neve táborhelyet jelöl. A katonai határőrvidék megszűnése után Zágráb vármegye Petrinyai járásának része volt. 1857-ben 246, 1910-ben 412 lakosa volt. A 20. század első éveiben a kilátástalan gazdasági helyzet miatt sokan vándoroltak ki a tengerentúlra. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A II. világháború idején a Független Horvát Állam része volt. A háború után a béke időszaka köszöntött a településre. Enyhült a szegénység és sok ember talált munkát a közeli városokban. A délszláv háború előestéjén lakosságának 78%-a horvát, 9%-a szerb nemzetiségű volt. A falu 1991. június 25-én a független Horvátország része lett, de néhány hónap múltán elfoglalták a szerb erők és a Krajinai Szerb Köztársasághoz csatolták. A falut 1995. augusztus 6-án a Vihar hadművelettel foglalta vissza a horvát hadsereg. A szerb lakosság többsége elmenekült. 2011-ben 227 lakosa volt.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
246 266 319 353 388 412 390 409 303 324 317 329 323 317 230 227

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére szentelt kápolnája 1897-ben egy régebbi fakápolna helyén épült. 1991 szeptemberében a JNA katonái felgyújtották. A háború után egy új, falazott kápolnát építettek helyette.
  • Szent Péter tiszteletére szentelt temetőkápolnája a Donja Budičina felé menő út mentén áll. A kápolnát a katonai határőrvidék parancsnoka Auersperg gróf építtette fogadalomból a török elleni győzelme emlékére a 17. században. A 18. század elején ezt a régi kápolnát lebontották és egy új, nagyobb kápolnát építettek a helyére. Értékes volt barokk berendezése, különösen a kazettás mennyezet volt figyelemreméltó. A kápolna alatt római téglákat találtak, melyeket egy római akvadukt maradványainak tartanak. 1991 szeptemberében a JNA katonái súlyosan megrongálták, de a háború után a helyiek felújították.
  • Római vízvezeték maradványai a Szent Péter kápolna közelében.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]