Donji Kukuruzari

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Donji Kukuruzari
Az új római katolikus templom.
Az új római katolikus templom.
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSziszek-Monoszló
KözségDonji Kukuruzari
Jogállás falu
Polgármester Stipo Šapina
Irányítószám 44431
Körzethívószám (+385) 44
Népesség
Teljes népesség297 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság150 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Donji Kukuruzari (Horvátország)
Donji Kukuruzari
Donji Kukuruzari
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 16′ 00″, k. h. 16° 29′ 00″Koordináták: é. sz. 45° 16′ 00″, k. h. 16° 29′ 00″
Donji Kukuruzari weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Donji Kukuruzari témájú médiaállományokat.

Donji Kukuruzari falu és község Horvátországban, a Sziszek-Monoszló megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Sziszek városától légvonalban 26, közúton 35 km-re délkeletre, a Zágrábot Hrvatska Kostajnicával összekötő 30-as számú főút mentén fekszik. A község domborzata többnyire hegyvidék, melyet nagyrészt tölgy, bükk és gyertyánerdők borítanak, de gyakoriak a gesztenyések is. Az erdők között rétek, legelők találhatók. A fő vízfolyás a Sunja, mely ezen a részen még gyors folyású és amelybe számos hegyi patak torkollik.

A község települései[szerkesztés]

A községhez Babina Rijeka, Borojevići, Donja Velešnja, Donji Bjelovac, Donji Kukuruzari, Gornja Velešnja, Gornji Bjelovac, Gornji Kukuruzari, Knezovljani, Komogovina, Kostreši Bjelovački, Lovča, Mečenčani, Prevršac és Umetić települések tartoznak.

Története[szerkesztés]

E vidék történelmi és gazdasági jelentősége már ősidők óta az itt áthaladó fontos kereskedelmi utakban rejlett. Ezt az elsők között a rómaiak ismerték fel, akik két fontos utat is építettek ezen a területen. Jelenlétüket jelzi a Borojevići területén, a Bjelovac nevű helyen a Lovča-patak hídjánál talált értékes római pénzlelet, melyet ma a zágrábi régészeti múzeumban őriznek. A nagy népvándorlás idején a 6. század és a 7. század vége között szláv törzsek, a mai horvátok ősei érkeztek erre a területre. A pannóniai horvát hercegség bukása után a térség előbb a frankok, majd a 10. század elején az újonnan megalapított Horvát Királyság uralma alá került. A horvát királyok idejében a község területe megosztott a gorai, a goricai és a dubicai zsupánságok között. 1097-ben a Petrova gora hegységben vívott csatában győzte le Könyves Kálmán serege Svačić Pétert az utolsó horvát királyt, majd a Kálmán király és a horvát nemesség közötti megállapodás a „pacta conventa” értelmében Horvátország részeként ez a terület is a Magyar Királyság része lett.

1347-ben a Nagy Lajos király cserével megszerezte és Subics Gergely és György comesnek, a Zrínyiek őseinek adta az innen délnyugatra található Zrin várát. Ettől kezdve a térség a Zrínyiek uralma alá tartozott. Miután 1463 nyarán a török egész Boszniát megszállta megsokasodtak a község területét érő török támadások is, melyek ereje a 16. század közepén tovább fokozódott. Ezek útjában két jelentősebb vár állt a község területén, Prevršac és Komogovina. Pevršacot valamikor a 16. század elején emelték a Zrínyiek, hogy összekötő kapocs legyen a Kosztajnica, Zrin és Gvozdanszkó várai közötti végvári védvonalban, mely a Zrínyiek itteni ezüstbányáit védte. Kosztajnica már 1556-ban elesett, majd az 1577-es és 1578-as évek nagy harcaiban az egész térség török kézre került. A várak sorsáról a korabeli források eltérően tudósítanak. Az egyik szerint 1578-ban a török Zrint, Komogovinát és Pervšacot is lerombolta, míg mások szerint néhány várat, (köztük Pervšacot) maguk a Zrínyiek romboltak le, amikor látták a török túlerővel szemben nem tudják megvédeni azokat.

Már a török uralom idején a 17. század folyamán megindult a népesség cseréje. Az elmenekült katolikus horvátok helyére az Oszmán Birodalom határvidékeiről pravoszláv vlachok érkeztek, melyről 1640-ből való az első írásos forrás. Az 1683 és 1699 között zajlott felszabadító harcokat a karlócai béke zárta le, melynek eredményeként a török határ az Una folyóhoz került vissza. 1696-ban a szábor a bánt tette meg a Kulpa és az Una közötti határvédő erők parancsnokává, melyet hosszas huzavona után 1704-ben a bécsi udvar is elfogadott. Ezzel létrejött a Báni végvidék, horvátul Banovina, vagy Banja. Az osztrák generálisok védelmi célból a Zrínyi-hegység vidékére a török határövezetből érkezett pravoszláv katonákat, köznevükön martalócokat telepítettek be azokat, akik korábban török szolgálatban éppen a horvát falvak és városok fosztogatását végezték. Ezzel e vidék etnikai összetétele véglegesen megváltozott. A község mai falvainak legnagyobb része a 18. század elején és közepén alakult ki. Fejlődésük a 18. század második felében Károlyvárosból Glinán és Petrinyán át Kostajnicára menő főút megépítésének és a forgalom újbóli megindulásának köszönhető.

A falu 1773-ban az első katonai felmérés térképén „Dorf Donji Kukuruzari” néven szerepel. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Kukuruzari” a neve.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében ugyancsak „Kukuruzari” néven 144 házzal és 879 (192 római katolikus és 687 görögkeleti vallású) lakossal szerepel.[3] A Petrinya központú második báni ezredhez tartozott. 1857-ben 465, 1910-ben 455 lakosa volt. A katonai közigazgatás megszüntetése után Zágráb vármegye részeként a Petrinyai járáshoz tartozott. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett.

Különösen nehéz időszakot élt át a község lakossága a II. világháború alatt. 1941-ben a németbarát Független Horvát Állam része lett, de már az év június 22-én megalakult a helyi szerbekből az első partizánosztag, mely egészen az 1945-ös végső győzelemig harcolt az usztasák, a csetnikek és a horvát katonai alakulatok, valamint a német megszállók ellen. Az usztasa egységek megtorlásul az otthon maradottak közül sokakat megöltek, másokat koncentrációs táborokba hurcoltak. A délszláv háború előtt lakosságának 83%a szerb, 14%-a horvát nemzetiségű volt. 1991. június 25-én a független Horvátország része lett. A délszláv háború idején szerb lakossága a szerb erőkhöz csatlakozott. A Krajinai Szerb Köztársasághoz tartozott. A falut 1995. augusztus 7-én a Vihar hadművelettel foglalta vissza a horvát hadsereg. A szerb lakosság többsége elmenekült és helyükre a boszniai Szávamentéről, Közép-Boszniából és Banja Luka környékéről nagy számú horvát lakosság érkezett. A településnek 2011-ben 297, a községnek összesen 1634 lakosa volt.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[4][5]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
465 502 448 622 451 455 441 423 352 401 393 320 309 301 226 297

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Petrinyáról Kostajnicára menő út északi oldalán található az Istenanya Mennybevétele tiszteletére szentelt pravoszláv templom, melyet 1838-ban építettek. Ikonosztázát a jaszenovaci Kotlija mester festette 1871-ben. Az egyhajós, egyszerű kinézetű épület sokáig harangtorony nélkül állt, mert azt 1944-ben az usztasák lerombolták. A háború után fából építettek egy különálló harangtornyot a templom mellett és ebben helyezték el a harangot. Közvetlenül a délszláv háború kitörése előtt kezdték meg a harangtorony építését, melynek során a régi torony maradványai között ikonokat találtak. Ezekről kiderült, hogy a komogovinai iskolához tartoztak. Az épület a háború miatt befejezetlen maradt. A harangtornyot és a mellette álló homlokzatot nemrég építették újjá. Ekkor újult meg a tetőzet is.
  • Az új, Szent Illés próféta tiszteletére szentelt római katolikus templom építése 1999-ben fejeződött be. Az első szentmisét 1999. július 20-án celebrálta benne Anto Hajmiler atya, kostajnicai plébános.

Gazdaság[szerkesztés]

Mivel területének nagy részét erdő borítja a helyi gazdaság alapja a mezőgazdaság és az állattartás mellett a faipar, valamint a vadászati és falusi turizmus. Az ipari fejlődés irányában tett kísérlet a „Veleška polja“ vállalkozói övezet létesítése.

Kultúra[szerkesztés]

A KUD „Napredak” kukturális és művészeti egyesület a délszláv háború után betelepült boszniai horvátok népszokásait, kultúráját ápolja. Ma mintegy ötven tagot számlál, akik két szekcióban tevékenykednek.

Oktatás[szerkesztés]

A „Katarina Zrinska” elemi iskola Mečenčani faluban működik.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]