Vihar hadművelet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Vihar hadművelet
A Vihar hadművelet térképe Harcoló felek: Sablon:Legend inline Sablon:Legend inline Sablon:Legend inline
A Vihar hadművelet térképe
Harcoló felek: Sablon:Legend inline Sablon:Legend inline Sablon:Legend inline

Konfliktus Horvátországi háború
és Boszniai háború
Időpont 1995. augusztus 4.augusztus 7.
Helyszín Horvátország, Bosznia-Hercegovina
Eredmény

Döntő horvát győzelem

Stratégiai bosnyák győzelem

Szemben álló felek
 Horvátország
Bosznia-Hercegovina
 Krajinai Szerb Köztársaság
 Boszniai Szerb Köztársaság
Nyugat-Boszniai Köztársaság
Parancsnokok
Horvátország Zvonimir Červenko
Horvátország Ante Gotovina
Horvátország Mirko Norac
Horvátország Miljenko Crnjac
Horvátország Ivan Basarac
Horvátország Petar Stipetić
Horvátország Luka Džanko
Bosznia-Hercegovina Atif Dudaković
 Krajinai Szerb Köztársaság Mile Mrkšić
 Krajinai Szerb Köztársaság Mile Novaković
 Krajinai Szerb Köztársaság Slobodan Kovačević
 Krajinai Szerb Köztársaság Stevan Ševo
 Krajinai Szerb Köztársaság Čedo Bulat Hadifogoly
 Krajinai Szerb Köztársaság Milorad Stupar
 Krajinai Szerb Köztársaság Slobodan Tarbuk
 Boszniai Szerb Köztársaság Ratko Mladić
Fikret Abdić
Szemben álló erők
Horvátország: 130 000
Bosznia-Hercegovina: 3000
KSZK: 27 000–34 000
NYBK: 4000–5000
Veszteségek
174–211 halott
1100–1430 sebesült
3 fogságba esett
560 halott
4000 hadifogoly
é. sz. 44° 02′ 24″, k. h. 16° 12′ 00″Koordináták: é. sz. 44° 02′ 24″, k. h. 16° 12′ 00″
A Wikimédia Commons tartalmaz Vihar hadművelet témájú médiaállományokat.

A Vihar hadművelet (szerbhorvátul Operacija Oluja, Операција Олуја) volt a horvátországi háború utolsó nagy csatája, a boszniai háború kimenetelében is jelentős szerepet játszott. A Krajinai Szerb Köztársaságot (RSK) 630 km-en támadó Horvát Hadsereg (HV) döntő győzelmét és a bosnyák hadsereg (ARBiH) stratégiai győzelmét hozta. A HV-t támogatta a Velebiten haladó horvát különleges rendőrség és a Krajinai Szerb Köztársasági Hadsereg (ARSK) hátuljában, a Bihácsnál állomásozó ARBiH. A csata célja a 10 400 km²-t elfoglaló, így Horvátország területének 18,4%-át adó KSK visszaszerzése, illetve a Nyugat-Boszniai Köztársaság bosnyák ellenőrzésének visszaállítása volt. Európában a második világháború óta ez volt a legnagyobb szárazföldi csata. 1995. augusztus 4-én hajnalban kezdődött, augusztus 7-e estére már teljesnek nyilvánították, a kisebb ellenállások elleni jelentős tisztogatások csak augusztus 14-re fejeződtek be.

A Vihar hadművelet a boszniai háborúban is stratégiai jelentőségű volt, véget vetett Bihács ostromának, a HV-t, az ARBiH-t és a Horvát Védelmi Tanácsot (HVO) abba a helyzetbe helyezte, hogy módosítani tudta Bosznia-Hercegovina katonai erőviszonyait az ezt követő Misztrál 2 hadműveletben. A művelet a HV és HVO Nyár '95 hadművelete során elért előrelépésekre épült, ugyanis ekkor szerezték meg azokat a stratégiai pozíciókat, amelyek lehetővé tették a krajinai főváros Knin gyors elfoglalását, a HV folyamatos felszerelését és képzését a háború kezdete, a RSK-t létrehozó Tuskó Forradalom és a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) beavatkozása óta. A művelet egy sikertelen ENSZ-békefenntartó missziót és a konfliktus rendezésére irányuló diplomáciai erőfeszítéseket követett.

A HV (és a ARBiH stratégiai) sikere a hadseregek egy sor fejlesztése és a ARSK pozícióinak döntő áttörése volt. A támadás nem volt azonnal sikeres minden ponton, de a kulcspozíciókat megragadva összeomlásához vezetett a ARSK parancsnoki struktúrájában és az általános védekezőképességében. Bosansko Grahovo közvetlenül a hadművelet előtti elfoglalásában és a különleges rendőrség gračaci előretörése lehetetlenné tette Knin megvédését. A Likán át a ARSK által ellenőrzött területre átvágó két őrdandár gyorsan tört előre, ekkor ütközött igazán ki a taktikai mélység és mozgósítható tartalék erők hiánya, leválasztották az ellenálló területeket, majd északra, a károlyvárosi hadtest felelősségi területére (AOR) törtek, a ARSK-ot Banovina felé nyomva. A keményen védekező ARSK glinai és petrinyai veresége, majd a Banija hadtest bukása (utóbbit az ARBiH győzte le) után már csak a Boszniai Szerb Köztársaság és Jugoszlávia hadseregére támaszkodhattak, mint harcba nem avatkozó stratégiai tartalékra.

A HV és a különleges rendőrség 174–211 halottról vagy eltűntről tud, míg az ARSK 560 katonát vesztett, négy ENSZ-békefenntartó is meghalt. A HV 4000 hadifoglyot szerzett. A civil áldozatok száma máig vitatott, Horvátország állítása szerint 214, a szerb források szerint 1192 civil hunyt vagy tűnt el. A támadás alatt és után 150 000 és 200 000 közötti, vagyis majdnem az összes, az ARSK által ellenőrzött területen élő horvátországi szerb elmenekült, a megmaradtak ellen is különböző bűncselekményeket követtek el. A Nemzetközi Törvényszék (ICTY) később három horvát tábornokot próbált háborús bűncselekmények és a szerbek Horvátországból való kikényszerítésére létrejött közös bűnszövetkezetben való részvétel miatt elítélni, később mindhármójukat felmentették. 2010-ben Szerbia beperelte Horvátországot a Nemzetközi Bíróság (ICJ) előtt, azt állítva, hogy a támadás népirtás volt. 2015-ben a bíróság kimondta, hogy nem volt tömeggyilkos, bár megerősítette, hogy a szerb lakosság elmenekült, mint a támadás és a horvát erők által a civilek ellen elkövetett súlyos bűncselekmények közvetlen következménye. 2012. novemberéig a horvát igazságszolgáltatás 2380 személyt ítélt el különböző, a Vihar hadművelet alatt elkövetett bűncselekmények miatt.

Háttere[szerkesztés]

Szerb lakta területek Horvátországban az 1981-es népszámlálás adatai szerint

1990-ben, miután a Horvát Szocialista Köztársaság kormánya választási vereséget szenvedett, mindennaposak lettek a horvátok és szerbek etnikai feszültségei.[1] A szerb elnök Slobodan Milošević Franjo Tuđman műveleteit saját előnyére használta fel, úgy ábrázolta a horvát elnök Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) pártját, mint az usztasa, a Horvátországot a második világháború alatt uraló fasiszta csoport reinkarnációja.[2]

1990 augusztusában a Rönkforradalom néven ismert felkelésre került sor Horvátország főleg szerbek lakta területein (Dalmácia Knin körüli hátországa[3] Lika, Kordun és Banovina régiók és Kelet-Horvátország jelentős szerb lakosságú települései).[4] A területek gyorsan megkapták a Krajinai Szerb Köztársaság (RSK) nevet, majd miután kinyilvánították csatlakozási szándékukat Szerbiához, Horvátország kormánya lázadónak nyilvánította őket.[5] A konfliktus tovább gyűrűzött 1991. márciusára, ami a horvátországi háború kitöréséhez vezetett.[6] 1991. júniusában Jugoszlávia felbomlása részeként Horvátország kikiáltotta függetlenségét.[7] Horvátország és a RSK deklarációit három hónapos moratórium követte,[8] mielőtt október 8-án a határozat hatályba lépett.[9] A RSK ezután etnikai tisztogatás keretében kiűzte a horvátokat és a nem-szerb civileket 1993. elejére. 1993. novemberére kevesebb, mint 400 horvát maradt az Egyesült Nemzetek Szövetsége által védett déli szektorban,[10] további 1500–2000 az északi szektorban.[11]

A Jugoszláv Néphadsereg (JNA) egyre inkább a RSK pártján állt, a horvát rendvédelem tehetetlen volt, ezért 1991. májusában megalakult a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG). Még ez év novemberében Horvát Hadsereg (HV) lett a neve.[12] A hadsereg ellátását akadályozta az ENSZ szeptemberben életbe lépő fegyverembargója.[13] 1991. utolsó hónapjaiban zajlottak a háború leghevesebb csatái, mint a laktanyák csatája,[14] Dubrovnik ostroma,[15] és a vukovári csata.[16]

1992. januárjában a Vance-terv életbe léptetéséről egyeztek meg a háborút leállítandó Horvátország, a JNA és az ENSZ képviselői.[17] Sikertelen tűzszünetek után az ENSZ Védelmi Erő (UNPROFOR) Horvátországba vonult, felügyelni és betartatni az egyezséget.[18] Patthelyzet alakult ki, a felek állóháborúba kezdtek, a JNA hamarosan visszavonult Bosznia-Hercegovina területére, ahol új konfliktus volt várható.[17] Szerbia továbbra is a RSK-t támogatta,[19] de a HV sorra hódított vissza apróbb területeket, Dubrovnik ostromának vége[20] és a Maslenica hadművelet is kisebb taktikai sikereket eredményezett.[21] A HV sikereire válaszul a Krajinai Szerb Köztársasági Hadsereg (ARSK) szakaszosan támadott meg horvát falvakat tüzérséggel és rakétákkal.[4][22][23]

Miután a JNA kivonult Horvátországból, emberei egy új boszniai szerb hadsereg létrehozását készítették elő, 1992. január 9-én, még a február 29–március 1-i, Bosznia-Hercegovina függetlenségéről szóló népszavazás előtt kikiáltották a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaságot. A referendumot később a boszniai háború ürügyéül idézték.[24] A boszniai szerbek barikádokat állítottak Szarajevó utcáin és más városokban is március 1-én, a másnap a háború első áldozatai is megvoltak a fővárosban és Dobojban. Március utolsó napjaiban a boszniai szerb hadsereg megkezdte Bosanski Brod bombázását,[25] április 4-én Szarajevót is megtámadták.[26] Az év végére a Boszniai Szerb Köztársaság kikiáltása után Boszniai Szerb Köztársasági Hadseregre (VRS) átnevezett erők uralták Bosznia-Hercegovina 70%-át.[27] Ez az arány a következő két évben sem változott jelentősen.[28] Habár a háború eredetileg a boszniai szerbek és a nem-szerbek kötött tört ki, év végére háromoldalúvá fajult, kezdetét vette ugyanis a horvát–bosnyák háború.[29] A RSK-t csak korlátozott mértékben támogatta a Boszniai Szerb Köztársaság, amely alkalmi légicsapásokat indított Banja Lukából, illetve horvátországi településeket bombázott.[30][31]

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Könyvek
Beszámolók
Nemzetközi, kormányzati vagy NGO források