Szerbhorvát nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A szerbhorvát nyelv elterjedése (kék színnel)
A lakosság abszolút vagy relatív többsége által beszélt, a szerbhorvát nyelvnek megfelelő ausbau nyelvek területi eloszlása (2006-os adatok).
  Szerb nyelv
  Horvát nyelv
  Bosnyák nyelv
  Montenegrói nyelv
  A lakosság abszolút vagy relatív többsége által beszélt más nyelvek

A szerbhorvát nyelv kifejezés nyelvészek alkotta szakkifejezés, amely a szerbek, a horvátok, a bosnyákok és a montenegróiak által beszélt nyelvet volt hivatott megnevezni. Az egykori Jugoszlávia egyik hivatalos nyelvének elnevezése is volt (a szlovén és a macedón mellett). Az elnevezés ugyancsak hivatalos változatai voltak a „horvátszerb nyelv”, a „horvát vagy szerb nyelv” és a „szerb vagy horvát nyelv”.

A szociolingvisztika szempontjából a „szerbhorvát nyelv” terminus egy abstand-nyelvet nevez meg, azaz egy olyan nyelvet, amelynek dialektusai elegendő számú közös, tárgyilagosan megállapított szerkezeti tulajdonságokkal rendelkeznek ahhoz, hogy egységes rendszert alkossanak. Ugyanakkor ez a nyelvi entitás négy külön sztenderd nyelvből áll, amelyek ugyanannyi ausbau-nyelvet alkotnak, mindegyiknek hivatalos nyelvi státusza lévén:

  • a horvátnak Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és egyes helységekben Szerbiában;[3]
  • a bosnyáknak Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és egyes helységekben Szerbiában;[4]

A szerbhorvát nyelv eszméjének rövid története[szerkesztés]

A 19. század első fele a romantika és ugyanakkor a nemzeti emancipációra való törekvések időszaka volt Európában. Akkor jelent meg az egy államban egy nyelvet beszélő egy nemzet eszméje. Ez megnyilvánult a szerbeknél és a horvátoknál is, akik idegen hatalmak alatt éltek. A nemzeti szabadságra törekvők fő gondolata az volt, hogy akár ortodoxok, akár katolikusok, akár muszlimok, Horvátország, Dalmácia, Szlavónia, Szerbia, Montenegró, Bosznia és Hercegovina lakosai egy népet alkotnak, mivel ugyanazt a nyelvet beszélik. Ez az időszak Horvátországban a Horvát nemzeti megújulásé volt, melyet az Illír mozgalom szorgalmazott. Vezetője, Ljudevit Gaj, ugyanakkor az a nyelvész volt, aki a legtöbbet tette a korszerű horvát irodalmi nyelv sztenderdjének a kialakításáért, amelyet a štokavski nyelvjárásra és ennek (i)jekavski kiejtésére alapozott. Ez volt a nagy presztízsű, a 16. századtól a 18. századig virágzó dubrovniki irodalom idiómája. Ebből az okból választotta ki ezt a dialektust, valamint a szerbekkel való nyelvi egység érdekében, mivel a szerbek nyelvjárásai is a štokavski dialektus részei voltak.[6] Ugyanabban az időben Szerbiában Vuk Stefanović Karadžić a szerb sztenderd nyelvváltozaton dolgozott a beszélt nyelv alapján, ami egyben a szerb irodalmi nyelv megreformálását is jelentette, amely akkoriban a szerb-szláv és a szlavenoszerb nyelv volt.[7] Egyeztetések is történtek a két nyelv sztenderdizálása közben. Ilyen volt például az ún. „Bécsi megegyezés”, amelyet hét horvát és szerb értelmiségi (köztük Karadžić is) írt alá. Ez egyes közös normákat ajánlott a szerb és a horvát nyelvre vonatkozóan.[8] Azonban a nyelv elnevezése nem volt egységes. Ljudevit Gaj az „illír nyelv”-et preferálta, de Karadžić szerint ez a szerb nyelv volt.[9]

A „szerbhorvát” elnevezés olyan filológusoktól származik, akiknek felkeltette érdeklődését a Karadžić által gyűjtött és publikált népköltészet. Elsőként Jacob Grimm használta 1818-ban, majd Jernej Kopitar szlovén filológus 1822-ben. A terminust az Osztrák-Magyar Monarchia hatóságai is használták, majd más országokban is megjelent, például Franciaországban először 1869-ben. Horvátországban is elfogadták a horvátszerb vagy szerbhorvát elnevezést.[10]

Ettől az időszaktól fogva a nyelvészet tere és a politikáé egybefonódnak a mai napig. Időszakról időszakra a horvát és a szerb nyelv közötti viszony a kettő egysége és különálló jellege között ingadozik, a beszélőik által átélt történelmi eseményektől függően.[11]

A 19. század második felében Horvátországban több nyelvészeti irányzat jött léttre. Ezek közül a Karadžić eszméit követő „horvát vukovisták”-nak vagy „fiatal nyelvészek”-nek nevezett iskola tett szert a legnagyobb befolyásra a 19. század végén és a 20. elején. Nekik sikerült végleg bevezettetniük a štokavski alapú nyelvi sztenderdet.[12]

Bosznia-Hercegovina elfoglalása után (1878) az osztrákok megpróbálták meghonosítani a bosznyák nyelv eszméjét, de az itteni szerbek is horvátok ellene voltak, és a hatóságok lemondtak róla. 1907-ben bevezették hivatalosan a szerbhorvát nyelv elnevezést, ami hozzájárult azon eszme elterjedéséhez, hogy a szerb és a horvát egy és ugyanaz a nyelv.[11]

A horvát és a szerb nyelv közötti közeledés folytatódott az első világháború után, ezúttal a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság keretén belül, amelyből később Jugoszlávia lett, a háborúban győztes Szerbia égisze alatt. A belgrádi hatóságok egyre inkább szorgalmazták a szerbhorvát nyelv eszméjét,[13] viszont a horvátok csalódtak az egységes államban alkalmazott politikai megoldásokban, és visszatértek a háború előtti horvát sztenderdhez. Ekkor a horvát és a szerb között eltávolodási időszak következett.[14]

A második világháború alatt megalkották az ún. Független Horvát Államot, a náci Németország hűséges kiszolgálóját, mely üldözte a szerb kisebbséget. Nyelvi téren hatóságai a horvát nyelv minél nagyobb eltávolítását gyakorolták a szerb nyelvtől, megpróbálva úgymond „megtisztítani” a horvát nyelvet a nem horvát elemektől.[13]

A háború utáni kommunista Jugoszláviában a horvát és a szerb nyelv egymáshoz közelítése a párt- és állampolitika részévé vált. Ezt a horvát kommunisták is elfogadták, ami világosan kitűnik az 1954-ben elfogadott „Újvidéki megegyezés”-ből. Ezt 25 nyelvész és író írta alá, 18 szerb és hét horvát. Abban egyeztek meg, hogy a szerbek, a horvátok és a montenegróiak közös nyelve a szerbhorvát, amit horvátszerbnek is lehet nevezni, és amelynek két irodalmi változata van, a szerb és a horvát.[15]

A rendszer 1960-as évekbeli viszonylagos liberalizációját kihasználva, a horvát értelmiségiek elégedetlenségüket fejezték ki a szerb nyelvváltozat elhatalmasodása iránt az állam intézményeiben. 1967-ben hét horvát nyelvész és író megszerkesztette a „Nyilatkozat a horvát irodalmi nyelv helyzetéről és elnevezéséről” című dokumentumot, amelyben nem három, hanem négy jugoszláviai nyelv egyenrangúságát követelték: a szlovén, a horvát, a szerb és a macedón nyelvét. Ugyanakkor kérték, hogy a szerb nyelv ne legyen többé uralkodó állami szinten és az államszövetség intézményeiben.[16] 1971-ben új, az újvidéki megegyezést be nem tartó Horvát helyesírás jelent meg, melyet azonnal visszavontak. Mégis a horvát tagköztársaság 1974-es alkotmánya ennek hivatalos nyelvét „horvát irodalmi nyelv”-ként nevezte meg, melyet hivatalosan tilos volt az „irodalmi” jelző nélkül használni. Ugyanakkor a szerbek hivatalosan csak a szerbhorvát nyelv elnevezést használták.[17] Ezzel újabb eltávolodási időszak kezdődött el a két sztenderd között.

Bosznia-Hercegovina 1974-es alkotmányában ennek hivatalos nyelvét „szerbhorvát-horvátszerb”-nek nevezték, de muszlim értelmiségiek jellegzetes kulturális örökségükön alapuló nyelvváltozatot műveltek.[17]

Mai helyzet[szerkesztés]

Az 1990-es évek eleje óta Jugoszlávia szétesése folyamatában a nacionalista tendenciák fokozódnak. Mindegyik új szuverén állam hatóságai a nyelvet is használják az államnak megfelelő nemzet kialakulásának eszközeként. Ezért, politikai okok miatt, a szerb, a horvát, a bosnyák és a montenegrói különálló hivatalos nyelvek lettek, és a szerbhorvát nyelv fogalmát, mely szintén politikai okokból született, általában kompromittáltnak tekintik.

Horvátország függetlenségének kikiáltása után (1991) a horvát és a szerb nyelv szétválasztására törekedő nyelvi purizmus megerősödik ebben az országban, a „szerbizmusokat” és az „internacionalizmusokat” a nacionalista nyelvészek elvetik. Újraélesztenek a nyelvből többé-kevésbé már eltűnt szavakat, és szláv alapú neologizmusokat alkotnak.[18]

Szerbiában a purista tendenciák kevésbé érvényesülnek.[19] A horvátnak tekintett szavakat jövevényszavakként kezelik.[20] Bár az alkotmány kimondja, hogy az állam hivatalos nyelve a cirill ábécével írt szerb nyelv,[21] a latin ábécé is használatos a nem hivatalos dokumentumokban. Ugyanakkor a Szerb Nyelv Sztenderdizálásának Tanácsa a cirill ábécé használatát szorgalmazza, melyet veszélyeztettnek lát.[22]

A független Bosznia-Hercegovina megalakulása után a bosnyák nyelv hivatalossá válik,[23] és kidolgozzák sztenderdjét. Azok a nyelvészek, akik sajátossá akarják tenni, szláv eredetű szavak helyett ezeknek a nyelvben meglévő török, arab és perzsa eredetű szinonimáit ajánlják.[24]

A 2006 óta független Montenegró alkotmánya kimondja, hogy az ország hivatalos nyelve a montenegrói,[25] és ennek is megvan a saját sztenderdje. Ez magába foglalja a montengrói nyelvjárások sajátos, de közös vonásait, valamint a Karadžić-féle reform előtti montenegrói irodalom sajátos nyelvi vonásait.[26]

Hogyan nevezik nyelvüket a beszélői[szerkesztés]

A beszélők többsége sohasem nevezte nyelvét szerbhorvátnak. Ez csak a nyelvészek és a hivatalos közegek által használt szakkifejezés volt. A szerbek mindigis azt állították, hogy szerbül beszélnek, a horvátok pedig, hogy horvátul. A montenegróiak általában szerbnek nevezték nyelvüket, olykor meg montenegróinak. A bosnyákok többnyire horvát ajkúaknak tartották magukat, de olykor szerb vagy bosnyák nyelvűeknek. A 2011-es szerbiai népszámlálás adatai szerint[27] és Montenegróban, a 2011-es népszámlálás adatai szerint,[28] ezekben az országokban nincsenek szerbhorvátul beszélő személyek. Bosznia-Hercegovinára vonatkozóan nincsenek rendelkezésre álló adatok a lakosság anyanyelv szerinti eloszlásáról. Mindazonáltal a CIA The World Factbook-ja megemlíti, hogy ebben az országban a bosnyákot, a horvátot és a szerbet beszélik.[29] Ugyanakkor jelen van Boszniában egy „politikailag korrekt” elnevezés, az egymással kapcsolatot kereső és ápoló fiatalok például tendenciózusan ezt használják: naš jezik ’a mi nyelvünk’, naški ’a mi nyelvünkön’.[30]

Gondot jelent anyanyelvük megnevezése a vegyes házasságokból származóknak. Azok, akik identitásuk egyetlen részéről sem akarnak lemondani, azt mondják, hogy szerbhorvátul beszélnek.[31] Ez az elnevezés csak Horvátországban található meg a népszámlálások dokumentumaiban. Itt azok száma, akik a szerbhorvátot jelölik meg anyanyelvükként 7 822, miközben azoké, akik a horvátszerbet deklarálják 3 059, azaz összesen 10 881 a 4 284 889-es összlakosságból.[32]

Hogyan nevezik ezt a nyelvet a volt Jugoszlávián kívül[szerkesztés]

Egyes országokban azon statisztikák, amelyek a lakóik anyanyelvére is utalnak, továbbra is használják a „szerbhorvát” elnevezést. Például Kanadában külön említenek szerbül, horvátul és szerbhorvátul beszélőket.[33] A Hágai Nemzetközi Törvényszék a „bosnyák, horvát vagy szerb” nyelv elnevezést fogadta el.[34]

Nyelvészek véleménye[szerkesztés]

A polémia a „szerbhorvát” fogalom körül nagyon heves Jugoszlávia szétesése óta, nemcsak szerb és horvát nyelvészek között, hanem mindkét nyelvészcsoporton belül is. Egyesek továbbra is hangoztatják e nyelv egységét, szerbhorvátnak nevezve azt, mások elismerik és diarendszernek nevezik, megint mások nem hajlandók egységként foglalkozni vele, következésképpen nem nevezik sehogy sem.

Szerb nyelvészek[szerkesztés]

A szerb nyelvészek egy része, például Vera Bojić, Predrag Dragić Kijuk, Miloš Kovačević és Tiodor Rosić[35] úgy véli, hogy minden štokavski dialektust beszélő személy szerb, és szerbül beszél, akár ortodox, akár katolikus, akár muszlim, tehát a szerb nyelvet beszélők közé nemcsak a montenegróiakat számítják, hanem a štokavski horvátokat és a bosnyákokat is.

Más szerb nyelvészek nem osztják ezt a véleményt. Idetartoznak Pavle Ivić, Drago Ćupić, Novica Petković, Branislav Brborić és Slobodan Remetić, akik a Szerb Nyelv Sztenderdizálásának Tanácsa nevében emelnek szót ellene,[36] valamint Ivan Klajn[37] és Predrag Piper.[38] Ez utóbbi különbséget tesz szociolingvisztikai nézőpont, amely szerint a szerb és a horvát két külön nyelv, és nyelvészeti szemlélet között, amely egyetlen nyelvként tekinti őket. Ennek megnevezésével kapcsolatban ezt állítja: „napjainkban is a nyelvészek gyakran használják a szerb nyelv és a horvát nyelv elnevezések mellett a szerbhorvát vagy horvátszerb elnevezéseket, mint e nyelv nyelvészeti elnevezéseit”. Ugyanaz a szerző megállapítja, hogy napjainkban Szerbiában „a nyelvi politika és a nyelvi tervezés a szerb irodalmi nyelv fogalom, és nem a szerbhorvát nyelv fogalom körül szerveződnek”.[39] Pavle Ivić azt állítja, hogy „a szerbek által beszélt nyelvet a leggyakrabban szerbhorvátnak nevezik a tudományban”, azt is megjegyezve, hogy a horvátok és a bosznia-hercegovinai muszlimok is ezt beszélik, a horvátok horvátnak, a szerbek szerbnek nevezve.[40] Egy másik szerb nyelvész, Ranko Bugarski, azt állítja a szerbhorvát nyelvről, hogy az „továbbra is él, bár nem hivatalos módon”.[41]

Horvát, bosnyák és montenegrói nyelvészek[szerkesztés]

Egyes horvát nyelvészek elismerik a szóban forgó nyelvi entitás létét, de kompromittáltnak tartják és elutasítják a szerbhorvát/horvátszerb fogalmat. Dalibor Brozović helyébe a „közép-délszláv diarendszer” fogalmat javasolja,[42] melyet a dialektológiából vesz át. Ezt a fogalmat és elnevezést más horvát nyelvészek is elfogadják, például Mijo Lončarić,[43] Ranko Matasović[44] és Josip Lisac.[45] Bosnyák nyelvészek is osztják ezt a nézetet, például Dževad Jahić és Senahid Halilović.[46] A montenegrói Vojislav Nikčević, a montenegrói nyelv eszméjének fő szorgalmazója, a „štokavski diarendszer” elnevezést preferálja, azaz nem foglalkozik a „szerbhorvát” fogalomba beleértett čakavski, kajkavski és torlački dialektusokkal is.[47]

Más horvát nyelvészek mindennemű horvát–szerb–bosnyák–montenegrói nyelvi közösséget elvetnek, azt állítva, hogy nem tisztjük az ezek közötti hasonlóságokkal foglalkozni, hanem csak a horvát nyelvvel. Következésképpen nem fogadják el sem a szerbhorvát/horvátszerb, sem a közép-délszláv diarendszer fogalmat. Példa erre a hozzáállásra Zvonko Pandžić, aki az utóbbi fogalomban nem lát mást, mint a „szerbhorvát” újabb megtestesülését.[48]

Vannak olyan horvát nyelvészek is, akik úgy vélik, hogy a négy sztenderd nyelv egy és ugyanaz a nyelv a nyelvészet szempontjából. Így gondolja például Dubravko Škiljan.[49] Radoslav Katičić azt állítja a hercegovinai horvát nyelvjárásokról és a szerb nyelvjárásokról, hogy „egyazon nyelv különböző dialektusai”.[50] Snježana Kordić szerint a nyelvészet szempontjábol is, és a szociolingvisztikáéból is egységes nyelvről van szó, amit semmi sem indokol már nem szerbhorvátnak nevezni.[51]

Bosznia-Hercegovinában olykor a bosnyák nyelv terminust használják, máskor együtt kezelik a bosnyákot, a horvátot és a szerbet, a BHS rövidítéssel, ugyanakkor külön nyelveknek tekintve őket.[52] Nedad Memić bosnyák nyelvész is használja ezt az elnevezést, valamint a rövidítését is, amelyet szokványos főnév gyanánt ragoz (példa: u BHS-u ’a BHSz nyelvben’).[53]

Más nyelvészek[szerkesztés]

A volt Jugoszlávián kívüli nyelvészek, akik általában nem viszonyulnak érzelmileg a kérdéshez, megállapítják egyrészt a szerbek, a horvátok, a bosnyákok és a montenegróiak közös anyanyelvének nyelvészeti valóságát, másrészt az ennek megfelelő négy ausbau nyelv szociolingvisztikai valóságát,[54] bár közöttük sincs terminológiai egység. Egyesek használják a „szerbhorvát” terminust, mint például Robert D. Greenberg, aki ugyanakkor megállapítja „az egységes szerbhorvát nyelv szétesését”, és „a szerbhorvát négy utódnyelvé”-ről beszél.[55]

Más nyelvészek magukévá teszik a „közép-délszláv diarendszer” fogalmát, például Svein Mønnesland, aki ezt írja: „A horvátok, a szerbek, a boszniai muszlimok (vagy bosnyákok) és a montenegróiak által beszélt nyelvet egyazon szláv nyelvnek lehet tekinteni, a szó nyelvészeti értelmében […]. Ezt a szlovén nyelv és a bolgár/macedón nyelv között elterülő nyelvet vagy nyelvi területet közép-délszlávnak lehet nevezni (a kifogásolt szerbhorvát terminus megkerülése céljából)”.[56] Juhani Nuorluoto egy másik szerző, aki használja ezt a terminust.[57]

Egyes intézményekben a nyelvet három vagy négy sztenderdjének elnevezésével tanítják. A párizsi Keleti Nyelvek és Civilizációk Nemzeti Intézetében (INALCO) ez a „bosnyák–horvát–szerb”,[58] a grazi Karl Franzens Egyetemen (Ausztria) is a „bosnyák/horvát/szerb (BHSz)”.[59] A Duke Egyetem (Egyesült Államok) Szláv és Kelet-Európai nyelvek Kutatási Központja is a „bosnyák/horvát/szerb (BHSz)” nyelvvel foglalkozik,[60] miközben a Paris-Sorbonne (Paris IV) Egyetemen szerb–horvát–bosnyák–montenegrói nyelvből lehet diplomát szerezni.[61]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Montenegró alkotmányának 13. cikkelye értelmében.
  2. Vö. (horvátul) Törvény a nemzeti kisebbségek nyelveinek és írásainak használatáról a Horvát Köztársaságban.
  3. Vö. a 2005-ös (szerbül) Törvény a nyelvek és írások hivatalos használatáról, 3. fejezet, 11. cikkely; Jezici i pisma u službenoj upotrebi u statutima gradova i opština na teritoriji AP Vojvodine (Hivatalos használatú nyelvek és írások a Vajdaság Autonóm Tartomány területéhez tartozó városok és községek statutumaiban).
  4. Vö. a 2005-ös (szerbül) Törvény a nyelvek és írások hivatalos használatáról, 3. fejezet, 11. cikkely.
  5. Jezici i pisma u službenoj upotrebi u statutima gradova i opština na teritoriji AP Vojvodine (Hivatalos használatú nyelvek és írások a Vajdaság Autonóm Tartomány területéhez tartozó városok és községek statutumaiban).
  6. Thomas 1994, 242. o.
  7. Thomas 2002, 312. o.
  8. A Bécsi megyezés szövege (Hozzáférés: 2016. július 8).
  9. Thomas 1994, 250. o.
  10. Thomas 1994, 251. o.
  11. ^ a b Mønnesland 1997, 1107. o.
  12. Barić 1997, 33. o.
  13. ^ a b Mønnesland 1997, 1108. o.
  14. Barić 1997, 34. o.
  15. (szerbül) Az újvidéki megegyezés szövege (Hozzáférés: 2016. július 8).
  16. (horvátul) A nyilatkozat szövege (Hozzáférés: 2016. július 8).
  17. ^ a b Mønnesland 1997, 1109. o.
  18. Mønnesland 1997, 1110. o.
  19. Thomas 2002, 315. o.
  20. Vitas 2012, 54. o.
  21. (angolul) Szerbia Köztársaság alkotmánya, 10. cikkely (Hozzáférés: 2016. július 8).
  22. Vitas 2012, 55. o.
  23. Vö. (bosnyákul) A Bosznia-Hercegovinai Föderáció alkotmánya, 6. cikkely (Hozzáférés: 2016. július 8).
  24. Thomas 1998, 31. o.
  25. Vö. (angolul) Montenegró alkotmánya, 13. cikkely (Hozzáférés: 2016. július 8).
  26. Thomas 1998, 31–32. o.
  27. (szerbül) Становништво према матерњем језику (A lakosság anyanyelv szerinti eloszlása) (Hozzáférés: 2016. július 8).
  28. Stanovništvo prema maternjem jeziku (A lakosság anyanyelv szerinti eloszlása) (Hozzáférés: 2016. július 8).
  29. (angolul) The World Factbook. CIA. 2016 (Hozzáférés: 2016. július 8).
  30. Radics Viktória. Boszniai nyelvlecke. Lettre. 67. sz. 2007/2008 (Hozzáférés: 2016. július 8).
  31. Thomas 2002, 321. o.
  32. Vö. (horvátul) Stanovništvo prema materinskom jeziku (A lakosság anyanyelv szerinti eloszlása) (Hozzáférés: 2016. július 8).
  33. (franciául) Statistique Canada, a 2011-es népszámlálás adatai (Hozzáférés: 2016. július 8).
  34. A HNT honlapja bosnyák, horvát vagy szerb nyelven (Hozzáférés: 2016. július 8).
  35. Tagjai a (szerbül) Slovo o srpskom jeziku (Nyilatkozat a szerb nyelvről) című, a Politika napilap 1998. augusztus 1-jei és 8-i számaiban megjelent dokumentum tizenöt tagú aláírói csoportjának (Hozzáférés: 2016. július 8).
  36. (szerbül) 1998. szeptember 25-i 4. számú határozat (Hozzáférés: 2016. július 8).
  37. A NIN hetilap 1998. szeptember 24-i számában megjelent (szerbül) Zakonopravilodavci (Törvény- és szabálycsinálók) című szövegben (Hozzáférés: 2016. július 8).
  38. A NIN ugyanabban a számában megjelent (szerbül) Ni jezici ni kulture nisu nedeljivi (Sem a nyelvek, sem a kultúrák nem oszthatatlanok) (Hozzáférés: 2016. július 8).
  39. (szerbül) Srpska lingvistička slavistika devedesetih godina 20. veka (A 20. század kilencvenes éveinek szerb nyelvészeti szlavisztikája) (Hozzáférés: 2016. július 8).
  40. (szerbül) Književni jezik kao instrument kulture i produkt istorije naroda (Az irodalmi nyelv mint a kultúra eszköze és a nemzet történelmének produktuma) (Hozzáférés: 2016. július 8).
  41. A B92 csatorna honlapja által idézett, a (szerbül) Dnevnik napilap 2004. július 24-i számában megjelent interjú (Hozzáférés: 2016. július 8).
  42. (horvátul) Organska podloga hrvatskoga jezika (A horvát nyelv organikus alapja) (Hozzáférés: 2016. július 8).
  43. (horvátul) Odnosi među standardnim jezicima (Sztenderd nyelvek közötti viszonyok) (Hozzáférés: 2016. július 8).
  44. (horvátul) Uvod u poredbenu lingvistiku (Bevezetés az összehasonlító nyelvészetbe). Matica hrvatska, Zágráb, 2001, 123. o.
  45. (horvátul) Hrvatska dijalektologija 1. Hrvatski dijalekti i govori štokavskog narječja i hrvatski govori torlačkog narječja (Horvát dialektológia 1. A štokavski dialektus horvát nyelvjárásai és tájszólásai és a torlački dialektus horvát tájszólásai). Golden marketing – Tehnička knjiga, Zágráb, 2003 (Lina Pliško recenziója nyomán, amely a Kolo folyóirat 4. számában jelent meg, 2004-ben) (Hozzáférés: 2016. július 8).
  46. A (bosnyákul) Povjela o bosanskom jeziku (A bosnyák nyelv kártája) című dokumentum aláírói, melyben utalás van erre az elnevezésre (Hozzáférés: 2016. július 8). Dževad Jahić Gramatika bosanskoga jezika (A bosnyák nyelv grammatikája) (Dom štampe, Zenica, 2000) című könyvének bevezetőjében is ezt a terminust használja (21. o.)
  47. Vojislav P. Nikčević. Štokavski dijasistem – norma i kodifikacija (A štokavski diarendszer – norma és sztenderdizálás). Cetinje: Institut za crnogorski jezik i jezikoslovlje. 2004.
  48. (horvátul) Hrvatski jezik i metodologijski serbokroatizam (Horvát nyelv és módszertani szerbhorvátizmus). croatia.ch (Hozzáférés: 2016. július 8).
  49. (horvátul) Nemoguće je dokazati da su hrvatski i srpski dva različita jezika (Lehetetlen bebizonyítani, hogy a horvát és a szerb két különböző nyelv), 1995 elején megjelent interjú az Arkzin magazinban (Hozzáférés: 2016. július 8).
  50. (horvátul) Identitet hrvatskog jezika (A horvát nyelv identitása), 2008. szeptember 1-jén, a zágrábi egyetemi könyvtárban megtartott előadás (Hozzáférés: 2016. július 8).
  51. (horvátul) Jezik i nacionalizam (Nyelv és nacionalizmus). Zágráb: Durieux. 2010. ISBN 978–953–188–311–5 (Hozzáférés: 2016. július 8).
  52. Például a Travniki Egyetem Nevelési Karának honlapján (Hozzáférés: 2016. július 8).
  53. Leksički transfer između austrijskog njemačkog i bosanskog, hrvatskog i srpskog jezika u BiH (Lexikális traszfer az ausztriai német és a bosznia-hercegovinai bosnyák, horvát, szerb között), tudományos közlés a Grazi Egyetemen, egy 2008. március 28-án megtartott szimpóziumon (Hozzáférés: 2016. július 8).
  54. Lásd például Thomas 2002.
  55. (angolul) Language and Identity in the Balkans : Serbo-Croatian and its Disintegration (Nyelv és identitás a Balkánon: a szerbhorvát nyelv és annak szétesése). Oxford: Oxford University Press. 2004 (Hozzáférés: 2016. július 8).
  56. Mønnesland 1997, 1103. o.
  57. (angolul) The Notion of Diasystem in the Central South Slavic Linguistic Area] (A diarendszer fogalma a közép-délszláv nyelvi területen). Methods XI. 11. nemzetközi konferencia a dialektológia módszereiről. Joensuui Egyetem (Finnország). 2002. augusztus 5–9; az interneten: a közlés összefoglalója (Hozzáférés: 2016. július 8).
  58. (franciául) Présentation du département Europe (Az Európa részleg bemutatója) (Hozzáférés: 2016. július 8).
  59. (angolul) a Grazi Egyetem honlapja (Hozzáférés: 2016. július 8).
  60. (angolul) Bosnian / Croatian / Serbian oldal Duke Egyetem honlapján (Hozzáférés: 2016. július 8).
  61. (franciául) Tanítási ajánlat: szerb–horvát–bosnyák–montenegrói nyelv (Hozzáférés: 2016. július 8).

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Wikipedia
Tekintsd meg a Wikipédia
szerbhorvát nyelvű változatát!