Vuk Stefanović Karadžić

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vuk Stefanović Karadžić
Вук Стефановић Караџић.око 1850..jpg
Született
1787. november 7.[1]
Tršić
Elhunyt

Bécs
Állampolgársága
Gyermekei Mina Karadžić
Foglalkozása
  • nyelvész
  • történész
  • műfordító
  • író
  • Bible translator
Sírhely St. Michael's Cathedral
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vuk Stefanović Karadžić témájú médiaállományokat.
Vuk Stefanović Karadžić

Vuk Stefanović Karadžić (cirill írással Вук Стефановић Караџић) (Tršić, 1787. november 7.Bécs, 1864. február 7.), szerb filológus, nyelvész, folklórkutató, író és történész, a mai szerb nyelv sztenderdizálásának a kezdeményezője, e nyelv mai cirill írásának a megalkotója és helyesírásának a megalapozója.

Életrajz[szerkesztés]

Vuk Stefanović Karadžić 1787. november 6-án született a nyugat-szerbiai Tršić faluban. A szülei addig született gyerekei mind elhaltak, ezért keresztelték régi népi szokásnak megfelelően Vukra (szerbül „farkas”), hogy ne árthassanak neki a gonosz erők, boszorkányok, démonok.[2]

Írni és olvasni egyik rokonától, Jevta Savićtól tanult meg, aki az egyetlen írástudó ember volt a környéken. Tanulmányait egy közeli városban, Loznicában folytatta, majd a faluhoz a legközelebb álló Tronoša kolostorban. Innen az apja hazavitte, egyrészt a terjedő pestisjárvány miatt, másrészt azért, mert ahelyett, hogy tanították volna, a szerzetesek birkát legeltetni küldték. Nem sikerült beiratkoznia a karlócai gimnáziumba. Később Belgrádba utazott, hogy megismerkedjen a szerb felvilágosodás nagy alakjával Dositej Obradović (17421811) népnevelővel, akit mélyen tisztelt. Azonban ő nem fogadta Vukot, aki csalódottan Jadarba[3] ment, és írnokként kezdett el dolgozni Jakov Nenadović hadvezérnél.[4] Amikor Belgrádban megnyílt a Főiskola (Velika škola), Vuk ennek diákja lett. Nemsokára azután megbetegedett és Pestre utazott, ahol a tabáni Rác- és Lukács fürdőben kereste a gyógyírt, de hiába, bal lábára örökre megbénult. Tudásának legnagyobb részét autodidaktaként szerezte.

Vuk Karadžić is részt vett a két szerb török elleni felkelésben. A Karađorđe Petrović által vezetett Első szerb felkelés (18041813) leverése után Bécsbe utazott. Itt megismerkedett Jernej Kopitar szlovén nyelvésszel, aki a Habsburg Birodalomban megjelenő szláv nyelveken írt könyveknek a főcenzora volt. Kopitar segített Karadžićnak filológiai munkáinak megvalósításában. A Második szerb felkelés (1815) kirobbantójával, Miloš Obrenović szerb fejedelemmel való konfliktusai miatt, tilos volt neki Szerbiában megjelentetni könyveit, de a Habsburg Birodalomban sem tehette ezt meg, ezért Oroszországban keresett és talált barátokat. 1819-ben a Szentpétervári Orosz Irodalomkedvelők Egyesülete tagjai közé fogadta, és 1820-ban a Cári Orosz Akadémia ezüst érdemrenddel tüntette ki. Miután hosszabb-rövidebb időszakokban a szegénységtől szenvedett, 1826-ban életjáradékot kapott I. Miklós cártól. Mégis munkáinak jelentős részét a Habsburg Birodalomban nyomtatták ki.

Vuk Karadžić rengeteget utazott. Szorgalmasan gyűjtötte a még virágzó szájhagyomány útján terjedő népi lírikus és epikus énekeket, balladákat, verseket, mondákat, népmeséket, mondókákat. Gyűjtőmunkája során bejárta Szerbia, a mai Vajdaság, Dalmácia, Montenegró és a mai Horvátország valaha szerbek által lakott kiterjedt részeit. Emellett bejárta fél Európát, Budától kezdve, Bécsen, Hallén és Weimaron keresztül, egészen Szentpétervárig.

Baráti, szívélyes fogadtatásban részesült a nagy német irodalmár Johann Wolfgang von Goethe weimari lakásán, ami csak kevés kivételes személyiségnek juthatott részéül. Goethe hathatósan tanulmányozta a Vuk Karadžić által gyűjtött és gondozásában kiadott szerb népi költészetet és egy időben szerbül tanult. Ennek köszönhetően Goethe németre fordította az egyik legszebb szerb népi balladát, a Hasanaginicát.

Vuk Karadžić 1823-ban a híres német jénai egyetem díszdoktori diplomáját vehette át.

Több akadémia is a tagjai közé vette fel, így tagja volt az orosz, a bécsi, a berlini és a szentpétervári akadémiának is.

Vuk Karadžić a 19. század első felének igen ismert alakja volt az akkori Európa irodalmi szalonjainak. Közeli, baráti szálak fűzték a ma már világhírű német Grimm testvérekhez. Jacob Grimm közismerten kiválóan sajátította el a szerb nyelvet és többször is kitörő örömmel fogadta Vukot.

Magánélete nem volt ilyen szerencsés. 1818-ban feleségül vette a szépreményű, bécsi születésű Anna Kraust. Sokat nélkülöztek, s nem egyszer pénz hiányában, barátoknál találtak oltalmat. Tizenhárom gyermekük közül csak Mina lánya élt még, amikor Vuk Karadžić 1864-ben meghalt, Bécsben. Földi maradványait 1897-ben Belgrádba vitték, ahol a Székesegyház (Saborna crkva) bejárata előtt, Dositej Obradović mellé temették.

Filológiai munkái[szerkesztés]

Vuk Karadžić tevékenysége a kora, a romantika szelleméhez igazodott, amikor a nemzetek feléledtek és nyelvük ápolásával foglalkoztak, és amikor nagy érdeklődés volt a népművészet iránt. Nem véletlen, hogy Karadžićot, Kopitaron kívül a Grimm fivérek és Goethe is segítették.

Főbb munkái:[5]

  • Pismenica serbska (Szerb nyelvtan), Bécs, 1814, a szerb nyelv első grammatikája;
  • Srpski rječnik (Szerb szótár), Bécs, 1818 (első kiadás) és 1852 (második kiadás), a szavak német és latin fordításával;[6]
  • Srpske narodne pjesme (Szerb népköltészet), négy kötetben, Lipcse és Bécs, 18231833 (első kiadás), Bécs, 1841 (második kiadás);[7],[8]
  • Prvi srpski bukvar (Első szerb ábécéskönyv), Bécs, 1827;[9]
  • Novi Zavjet (Az Újszövetség), 1847, fordítás a fordító által javasolt sztenderddel;[10]
  • Srpske narodne pripovijetke (Szerb népi elbeszélések), három kiadás: 1821, 1853, 1870;[11]
  • Srpsko epsko pjesništvo (Szerb epikus költészet), 1845;
  • Srpske pjesme iz Hercegovine (Hercegovinai szerb népköltészet), Bécs, 1866;[12]
  • Deutsch-Serbisches Wörterbuch (Német–szerb szótár), 1872.[13]

A szerb írás és helyesírás megreformálása[szerkesztés]

Egy őt megelőző szerb filológus, Sava Mrkalj 1810-ben javasolt változtatásait is figyelembe véve, Karadžić leegyszerűsítette az addig használt cirill ábécét,[14] és a szerb nyelv beszédhangjainak pontos lejegyzésére tette alkalmassá.

1818-ban úgy véglegesítette az új ábécét,[15] hogy a régiből átvette a következő 24 betűt:

А а Б б В в Г г Д д Е е Ж ж З з
И и К к Л л М м Н н О о П п Р р
С с Т т У у Ф ф Х х Ц ц Ч ч Ш ш

Ezekhez hozzáadta a Ј ј, Љ љ, Њ њ, Ћ ћ, Ђ ђ, Џ џ betűket, és kiiktatta a következőket:

Ѥ ѥ (jе) Ѣ, ѣ (jаt) І ї (i) Ы ы (i) Ѵ ѵ (i) Ѹ ѹ (u) Ѡ ѡ (о) Ѧ ѧ (еn) Я я (jа)
Ю ю (ju) Ѿ ѿ (оt) Ѭ ѭ (jusz) Ѳ ѳ (t) Ѕ ѕ (dz) Щ щ (scs) Ѯ ѯ (ksz) Ѱ ѱ (psz) Ъ ъ (kemény jel) Ь ь(lágy jel)

A megreformált ábécét (lásd Szerb nyelv. Kiejtés és írás) alkalmazva, Vuk Karadžić megalapozta a mai szerb helyesírás szabályait, az egy betű–egy hangzó elv alapján (fonematikus írás). Ilyképpen a szerb nyelv írása csaknem pontosan adja vissza a kiejtést, a ragozáskor történő hangváltozásokat is beleértve.

A szerb nyelv sztenderdizálása[szerkesztés]

Vuk Karadžićot a szerb nyelv reformátorának nevezik, mivel ő indította el ennek sztenderdizálását,[16], nemcsak az 1818-as szótárában javasolt helyesírásával, hanem ezzel a szótárral magával, valamint az első részében található grammatikával is.

Vuk Karadžićig a szerb irodalmi nyelvet erősen befolyásolta az orosz nyelv, ezért nagyon különbözött a beszélt nyelvtől. Karadžić meggyőzte kortársait, hogy az irodalmi nyelvnek közel kell állnia a nép nyelvéhez, hogy azt mindenki megérthesse. Azért, hogy az írók elé nyelvi modelleket tehessen, sok népi irodalmi művet gyűjtött, nemcsak szerb, hanem horvát és bosnyák nyelvterületről is. A nyelvi sztenderd megalkotásához a már megjelent népi nyelven írt alkotásokat, például Gavrilo Venclovićéit is, valamint horvát irodalmat és szótárakat is felhasznált.

A sztenderd nyelv számára, Karadžić a szülőföldje štokavski dialektusát vette alapul, az (i)jekavski kiejtéssel, ami egész Nyugat-Szerbiára, de Horvátország nagy részére, Montenegróra és Bosznia-Hercegovinára is jellemző. Utólag a sztenderd szerb nyelvben az ekavski kiejtés terjedt inkább el, de továbbra is elfogadták az (i)jekavski kiejtést.

Miközben Karadžić meg volt győződve arról, hogy az egész közép-délszláv nyelvterületen tulajdonképpen a szerb nyelvet beszélik, horvát értelmiségiekkel azon fáradozott, hogy egyeztessék a szerb és a horvát nyelv normáit. Ennek érdekében egy dokumentumot is aláírt Ivan Kukuljević, Dimitrije Demeter, Ivan Mažuranić, Vinko Pacel, Stefan Pejaković és Đura Daničić szerb és horvát értelmiségiekkel együtt, akikhez Franc Miklošič szlovén nyelvész is csatlakozott.[17]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Integrált katalógustár, 2014. április 27.
  2. A szakasz forrásai a Vukova zadužbina (Vuk Alapítvány) honlapjának a Vuk Stefanović Karadžić – život (Vuk Stefanović Karadžić élete) oldala és Popovics 1897, 687. o.
  3. A Jadar folyó környékén fekvő nyugat-szerbiai régió.
  4. A török uralom elleni Első szerb felkelés (18041813) egyik hadvezére.
  5. Vö. a Vukova zadužbina (Vuk Alapítvány) honlapjának a Dela Vuka Karadžića (Vuk Karadžić művei) oldala.
  6. Online másolat: Srpski rječnik (Hozzáférés: 2016. május 3).
  7. Online másolat: Srpske narodne pjesme, 2. kötet (Hozzáférés: 2016. május 3).
  8. Online kiadás: Srpske narodne pjesme, 2. kötet (Hozzáférés: 2016. május 3).
  9. Online kiadás: Prvi srpski bukvar (Hozzáférés: 2016. május 3).
  10. Online kiadás: Novi zavjet (Hozzáférés: 2016. május 3).
  11. Online kiadás: Srpske narodne pripovijetke. 1821 (Hozzáférés: 2016. május 3).
  12. Online másolat: Srpske narodne pjesme iz Hercegovine (Hozzáférés: 2016. május 3).
  13. Online másolat: Deutsch-Serbisches Wörterbuch (Hozzáférés: 2016. május 3).
  14. Lásd Iliev 2012, 12. o.
  15. Karadžić 1818, LXIX. o.
  16. A Srpski jezik (Szerb nyelv) honlap Vukova reforma (Vuk reformja) oldala.
  17. Bečki književni dogovor (Bécsi irodalmi egyezmény) (Hozzáférés: 2016. május 3).

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]