Ivan Kukuljević Sakcinski

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Ivan Kukuljević Sakcinski
Ivan Kukuljević SakcinskiJosef Mukařovský rajza, 1889
Ivan Kukuljević Sakcinski
Josef Mukařovský rajza, 1889
Született 1816. május 29.
Varasd
Elhunyt 1889. augusztus 1. (73 évesen)
Puhakovec-kúria, Zakretyaszentkereszt mellett
Sírhely Mirogoj
Állampolgársága horvát
Nemzetisége horvát
Foglalkozása politikus, történész, író, drámaíró
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ivan Kukuljević Sakcinski témájú médiaállományokat.

Ivan Kukuljević Sakcinski (Varasd, 1816. május 29. – Puhakovec-kúria, Zakretyaszentkereszt mellett, 1889. augusztus 1.) horvát politikus, történész, író, drámaíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A délszláv népek egyenjogúsításáért és egységéért harcoló illír mozgalom híve, a horvát nemzetgyűlés, a szábor tagja volt, emellett a modern horvát történettudomány és elbeszélésirodalom úttörő alakjai közé tartozik. Neve 19. századi magyar nyelvű forrásokban gyakran jelenik meg a magyaros Kukuljević Sakcinski Iván, Kukuljevič Sakcinski Iván vagy Kukulyevics Saccinski Iván alakokban.

Életútja[szerkesztés]

Zágrábban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1830-ban belépett az osztrák császári hadseregbe, s 1835-ig a Kremsben állomásozó 39. gyalogezredben szolgált. 1835-től a bécsi magyar királyi testőrség tagja volt, mígnem 1840-ben egy Itáliában állomásozó magyar ezredbe vezényelték át. 1842-ben leszerelt, s csatlakozott a Magyar Királysághoz tartozó Horvátország területén kibontakozó illirizmus politikai mozgalmához, s a horvát Nemzeti Párt (Narodna stranka) képviselőjeként a horvát nemzetgyűlés, a szábor tagja lett. 1847-ben a Varasd vármegyei adminisztrátor helyettesévé nevezték ki. A szabadságharc idején szembehelyezkedett a magyar nemzeti mozgalommal, és a Lombardiában harcoló Joseph Wenzel Radetzkytől kért sikertelenül katonai segítséget a forradalmi Batthyány-kormány elleni küzdelemhez. 1848-ban Josip Jelačić felkérésére a horvát Báni Tanács tagja, azon belül pedig az oktatási és művelődési részleg elnöke, egyúttal tartományi levéltárnok lett.

1849-ben még részt vett a Prágában megrendezett pánszláv kongresszuson, de a szabadságharc leverése után, az oktrojált olmützi alkotmányon alapuló neoabszolutizmus idején politikai tiltakozásul visszavonult a közélettől, s történeti kutatásainak, illetve művelődésszervezői tevékenységének szentelte idejét. 1851-től 1858-ig a Matica Hrvatska jogelődje, a Matica Ilirska horvát irodalmi és kulturális egyesület alelnökeként tevékenykedett. A politikai környezet enyhülésével, 1861-ben Zágráb vármegye főispánjává nevezték ki, ezt a tisztet 1867-ig töltötte be, egyidejűleg 1865–1867-ben báni helytartó is volt. 1863-ban ismét aktívan is bekapcsolódott a horvát politikai életbe, s belépett a Horvátország, Szlavónia és Dalmácia egyesítésének reményében a bécsi császári udvar politikáját támogató, illirista Önálló Nemzeti Pártba (Samostalna narodna stranka). A párt politikája megbukott, s az 1865-ben elszenvedett választási kudarcot követően fel is oszlott. Kukuljević Sakcinski ekkor a politika élvonalából visszavonult, közéleti szerepvállalása arra szorítkozott, hogy 1874-től haláláig a Matica Hrvatska elnöki, 1875-től pedig az Országos Közoktatási Tanács elnöki tisztét töltötte be.

Munkássága[szerkesztés]

Politikai pályafutását és tevékenységét elsősorban az 1830-as–1840-es években a Horvátország területén kibontakozó, Ljudevit Gaj vezette illír mozgalom határozta meg, amelynek végső célja a horvát tartományok – Horvátország, Szlavónia és Dalmácia – egyenjogúsítása és egységesítése, majd a délszláv egység megteremtése volt. A horvát szábor tagjaként élesen kiállt azért, hogy a tartományban a törvénykezés nyelve a latin helyett a horvát legyen. A száborban ő tartotta az első horvát nyelvű felszólalást 1843-ban, s jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy végül 1847-ben Horvátország és Szlavónia hivatalos nyelvévé tették a horvátot.

A nemzeti romantika szellemében fogant, főként történeti tárgyú, hazafias elbeszéléseket, drámákat és verseket szerzett, írásai többnyire a Gaj szerkesztette Danica és Narodne novine című lapokban jelentek meg. 1839-ben ő írta a modern horvát irodalom első drámai művét, amelyet 1840-ben Zágrábban színpadon is bemutattak (Juran és Sofija, avagy A török Sziszek alatt). A modern pozitivista horvát történettudomány úttörő alakjaként tartják számon a Horvátország és Dalmácia középkori történetére vonatkozó források feltárásáért és közreadásáért. Irodalomtörténettel is foglalkozott, 1869-ben jelent meg a 17. század első felének horvát irodalmát összefoglaló monográfiája. Emellett jelentős művelődés- és művészettörténeti vállalkozása volt az 1858 és 1860 között kiadott, a délszláv művészeti ágak múltját áttekintő lexikona, amelyért a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagságát is elnyerte.

1848–1849-ben a zágrábi Slavenski jug társszerkesztője, 1851-től 1875-ig az Arkiv za povjestnicu jugoslavensku című történeti évkönyv szerkesztője volt. 1864–1865-ben pártja, az Önálló Nemzeti Párt Domobran című lapjának szerkesztője és kiadója volt.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1851-től alapító elnökként irányította a zágrábi Délszláv Történeti és Régészeti Társulat (Družtva za jugoslavensku povjestnicu i starine) munkáját, 1886-tól pedig tiszteleti tagja volt a zágrábi Délszláv Tudományos és Művészeti Akadémiának (Jugoslavenska akademija znanosti i umjetnosti). Emellett tagja volt az orosz, az osztrák és a krakkói székhelyű lengyel tudományos akadémiáknak.

Politikai, kulturális és tudományos munkásságáért megkapta az orosz Szent Vlagyimir-rendet.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Različita djela I–IV. Zagreb, 1842–1847.
  • Slovnik umjetnikah jugoslavenskih. Zagreb, 1858–1860.
  • Conspectus monumentorum historicorum in manuscripto existentium, quae ad illustrandam historiam ecclesiasticam ac civilem slavorum meridionalium typis vulgari possent. Zagreb, 1859.
  • Kroatisch-Dalmatische Künstler am Hofe des ungarischen Königs Mathias Corvinus. Zagreb, 1860.
  • Bibliografija hrvatska I–II. Zagreb, 1860–1863.
  • Jura regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae I–III. Zagreb, 1861–1862.
  • Monumenta historica Slavorum meridionalium. Zagreb, 1868–1875.
  • Književnici u Hrvatah iz prve polovine XVII vieka s ove strane Velebita. Zagreb, 1869.
  • Codex diplomaticus I–II. Zagreb, 1874–1875.
  • Glasoviti Hrvati proslih vjekova. Zagreb, 1886.
  • Regesta documentorum regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae saeculi XIII. Zagreb, 1896.

Felhasznált forrás[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Dj. Deželić: Ivan Kukuljević Sakcinski. Zagreb, 1861.
  • T. Smičiklas: Život i djela Ivan Kukuljević Sakcinskoga. in: Rad. Jugosl. Akad. 1892.